|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Támogatásod? |
Gasztronómiai TérGasztronómiai utazásGasztronómia | Konyhaművészet | Cukrászat | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Mesterségek | Történelem | Tudományok
Egyéni keresés
|
GASZTRONÓMIAI UTAZÁS
|
|
A Változó Világ a YouTube-on, a Facebookon, a Pinterest-en. |
|
||||||||||
|
A táplálkozás a lehetőségek széles tárházát kínálja számunkra. Elérhetünk vele megváltozott tudatállapotot, ha hosszasan koplalunk, vagy meg-megújuló örömforrásként szolgálhat azáltal, hogy kedvenc ételeinkkel jóllakunk, s élvezzük a megemelkedett vércukorszint kellemes pszichés hatásait, az elálmosodást, elbeszélgetünk az asztal mellett s utána szunyókálunk egy kicsit. Tarthatunk egy rövid böjtöt, s élvezhetjük azt a könnyedséget, amit a táplálékfelvétel időleges felfüggesztése jelent. A táplálkozás a tanulás és a kísérletezés állandó lehetőségét rejti magában. Az ember megkóstolhatja a szomszédja főztjét, és az annyira ízlik, hogy maga is meglepné vele a családját, vagy esetleg nem ízlik és soha többet nem kívánna olyat. Ha jónak találta, akkor el lehet kérni a receptet, meg lehet tanulni, hogyan kell az adott ételt elkészíteni. Kísérletezhetünk ismeretlen fűszerekkel vagy megfőzhetjük azt az ételt is a szakácskönyvből, amelyről azt gondoljuk, hogy ez biztosan nem lehet jó. Lehet, hogy így lesz, de ebben az esetben legalább jobban fogjuk élvezni a következő, jól kipróbált ételt. Elmehetünk egy különleges étterembe, ahol távoli országok ételeit főzik. Tarthatunk léböjt-kúrát, és észrevehetjük, milyen más ezután a megszokott dolgok íze; olyan ízkomponenseket is megérezhetünk, amelyeket általában nem szoktunk. A táplálkozás adta lehetőségek sokkal színesebbek, mint ahogyan azt általában gondoljuk. Az okosan és gazdagon kialakított étrend a legnagyobb örömök forrása lehet, de az ellenkezője is igaz: a helytelenül alakított táplálkozás állandó szenvedéshez és betegségek kialakulásához is vezethet. A hozzáértő terapeuta kezében a táplálkozás nagyhatású fegyver lehet a betegségek ellen. Érdemes tehát tisztában lenni a táplálkozás és testünk összefüggéseivel, az élelmeink nyújtotta lehetőségekkel és szervezetünk szükségleteivel.
|
|
||||||||
|
||||||||||
|
Finnország Bár Finnországban is elterjedtek a hamburgerek, kebabok, pizzák és a kínai éttermek, azért még tartja magát a hagyományos finn konyha is. Jellegzetes vonása, hogy són kívül nagyon kevés fűszert használ. Régebben sütéshez elsősorban vajat használtak, most már egyre inkább étolajat. Tért hódítanak a zöldségek és saláták is. Viszonylag sok halat fogyasztanak, különösen a szigetvilágban és tengerparton. A borfogyasztás csak az utóbbi években terjedt el Finnországban, mivel a szőlő itt már nem terem meg. Helyette sört szoktak inni, ünnepi ebédekhez esetleg egy-két jól lehűtött vodkasnapszot. A finn vodka tiszta gabonapárlat: semleges ízű, 35–41% alkoholtartalmú tömény ital, amelyet manapság egyre inkább különböző drinkekbe és koktélokba keverve isznak. Étkezésnél viszont csak tisztán és jól lehűtve ajánlott fogyasztani. Hétköznapi étkezésekhez pedig tejet, írót vagy szeszmentes házi malátasört isznak (vagy pedig sima vizet). Régen Finnországban a kenyéren rozskenyeret értettek (búzából inkább csak kalácsot sütöttek). Kelet-Finnországban hetente sütöttek kenyeret, nyugaton azonban csak évente kétszer-háromszor. Ezért itt a kenyerek laposak és kerek formájúak, közepén egy lyukkal, hogy rúdra lehessen fűzni tárolásra. A kemence fölött lógó szikkadt kenyereket például levesbe szokták aprítani. Finn specialitás az egészen vékonyra sütött, savanyított rozstésztából készült száraz kenyér, amelyet vajjal megkenve, sajttal szoktak enni. Ma már számtalan fajta kenyér kapható a boltokban, és gyakori, hogy a kenyérgyár nyers állapotban szállítja a kenyereket az üzletekbe, ahol kemencében kisütik és a vevő még melegen viheti haza. Nagyon jó minőségűek a finn sajtok. Már a 19. században svájci sajtmesterek jöttek Finnországba, hogy meghonosítsák itt a sajt gyártását, például a híres ementáli sajtét. Nyertek is vele aranyérmeket nemzetközi versenyeken. Ősszel kezdődik a vadászat, és megjelennek az ünnepi asztalon a vadkacsák, ludak, nyírfajdok és nyulak, valamivel később következnek a jávorszarvasok. És persze folytatódik a gombaszezon is egészen az első komolyabb fagyokig. Pikáns ízeket kínál a vadhús mellé a késő ősszel érő berkenye és tőzegáfonya. Téli szezonális csemegének számítanak a különböző halikrák. Legértékesebb a maréna (siika) és törpemaréna (muikku), valamint a menyhal (made) ikrája. Ezeket enyhén besózzák és apróra vágott hagymával és tejföllel fogyasztják. Ilyenkor szokás – az eredetileg orosz – bliniket is sütni: ezek hajdinalisztből készült apró palacsinták. Keleti eredetűek a karél pirogok is, melyek vékonyra rozstésztából készülnek: a kerek formájúra nyújtott tésztalap közepére árpakása-, rizs- ill. törtburgonya-töltetéket helyeznek, a tészta széleit ráhajtják és benyomogatják, a tetejét vajjal megkenik és kemencében pirosra sütik. Melegen szokták kínálni vajjal kevert főtt tojással. Karél ünnepi étel a „Karjalan paisti”, azaz a karél pecsenye, amely háromféle húsból készül: kockára vágott marha-, birka- és sertéshúst tepsibe tesznek, sóval és borssal ízesítik, egy kevés vizet tesznek alája és sütőben egészen puhára főzik. Savo tartomány specialitása a rozskenyérben sült hal, amely úgy készül, hogy rozslisztből, vízből és egy kis sóból tésztát gyúrnak, vékonyra nyújtják, megtisztított apróhalakat (örök vita folyik két iskola között: az egyik szerint sügért, a másik szerint törpemarénát kell beletenni) és szalonnás oldalast tesznek rá, majd a kemence utómelegében több órán át sütik, míg a szálkák annyira meg nem puhulnak, hogy szinte kanállal ehető az egész. Régen ezt vitték útravalónak, mert amíg fel nem vágták, a kemény rozskenyérhéjban hűvös helyen akár egy hétig is elállt a hal. A finn vizek egyik legértékesebb halának számít a lazac. Régen többnyire akkor fogták, amikor feljött a folyókba ívni. Ilyenkor a halakat nagy hordókban sózva, jégveremben tárolták. Voltak vidékek, ahol a cselédek és zsellérek munkaszerződéseiben külön szerepelt, hogy legalább hetente egyszer más is legyen az asztalon, mint lazac. A lazacot sokféleképpen lehet elkészíteni: fogyasztják füstölve, levesnek főzve, sütve és „nyersen”, vagyis egy napig hűvös helyen enyhén besózva, egy kevés cukorban, törött borsban és friss kaporban pácolva. Az utóbbit inkább előételnek szokás fogyasztani. Lappföldön nagy lazacokat (10 kg feletti) nyírfaágakból font kosárba teszik, és tűz fölé rakják olyan távolságba, hogy a nyírfaág éppen meg ne gyulladjon. Közben megforgatják a halat, és súlyától függően akár hét órán keresztül is sütik. A finn halleves – készülhet persze más halból is, mint lazacból – egy kis sóval és fehérborssal, vöröshagymával és tejjel készül. A lé kb. egyharmada tej. Először a levet főzik meg, forráskor belerakják a haldarabokat, a végén pedig a tejet. Esetleg még egy kis friss kaporral ízesítik. Északi specialitás az aszalt rénszarvashús: a téli levágás után a húst besózzák és napos, szeles helyen megszárítják (ilyenkor még nincsenek legyek). Az aszalt hús sokáig eláll, éles késsel papírvékony szeleteket szoktak vágni belőle. Fogyasztható kenyérrel, de sörkorcsolyának is kiváló. Rénszarvasból egyféle pörköltöt is készítenek: serpenyőben egy kis sertés oldalast olvasztanak, majd a forró zsírba jeges rénszarvashúsból forgácsokat faragnak, ízlés szerint megsózzák és puhára párolják. Burgonyapürével és tört vörösáfonyával tálalják. Éttermekben persze a legfinomabb vörösboros mártásokkal készül a rénszarvasbélszín, a füstölt rénszarvasnyelv stb. finomság, de ez már a modernebb konyhaművészet világába tartozik. Az utóételek közül finn specialitásként a sült sajt és a mocsári hamvas szeder említendő. Önmagában ennek a finnek által „kenyérsajtnak” nevezett lángolt sajtnak nincs különös íze, állaga egy kicsit gumiszerű, dzsemmel és tejszínnel leöntve viszont finom. Lappföldön régen kávéba aprították és kanállal ették. Nagyon finom lepények és pirogok készülnek vörös és fekete áfonyával. Erdei és kerti bogyókból és rebarbarából (jó sok cukorral) szoktak leveseket is főzni, amit behabarnak egy kis keményítővel. Húsvéti különlegesség a rozsmalátából készített „mämmi”: a malátát lisztté őrlik és apró adagokban vízzel összekeverik, a tűzhely szélén melegítik, hogy ne forrjon fel, majd többször hozzáadnak malátalisztet, hogy híg kása legyen belőle. A kását tepsibe teszik (csak félig töltik, mert a kása a sütéskor habzik) és sütőben vagy kemencében megsütik. Tejszínnel fogyasztják és ha a nem elég édes, meg is cukrozzák. Bizonytalan küllemétől nem kell megijedni, az íze nem olyan rossz.
|
|
||||||||
|
A Franklin kézi lexikona I-III. 1912. Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983 Dudás Róbert: A táplálkozás, 1998 Földes J., Ravasz L.: Cukrászat, 1999 Gyapay Dénes: Olaszország, 2006 Gyivicsán A., Krupa A.: A magyarországi szlovákok, 1996 Huotari Juhari: Finnország, 2005. Kozár Mária: A magyarországi szlovének, 2006 Manherz Károly: A magyarországi németek, 1997 Pintér Attila: Görögország, 2005. Szűcs R. Gábor: Dánia, 2003.
|
|
||||||||
CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА
|
|
|
1995 óta
|
|
2001 óta |
|
1991 óta |
|
1992 óta |
|
Az idők kezdete óta |
|
Az idők kezdete óta |
© Változó Világ, 2023 |