VÁLTOZÓ VILÁG

VV EXTRA

MÉG TUDÁS

EMBER

KÖZÖSSÉG

VVM

 

A mai nap, részletesen  

Támogatásod?

Számít!

 

Politika

Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

 

Egyéni keresés

 

Azt mondják, a politika a második leghősibb mesterség. Meg kell, hogy mondjam, engem nagyon emlékeztet a leghősibbre.

Ronald Reagan amerikai elnök (1911-2004)

A világ bölcsessége :: A népek bölcsessége :: A világ bölcselői

POLITIKA

Szervezetek, események, politológia, hadügy, jövőkutatás

g TÖRTÉNELEM

g JOG

g ÉLETMÓD

g FÖLDRAJZ

g KULTÚRA

g EGÉSZSÉG

g GAZDASÁG

g POLITIKA

g MESTERSÉGEK

g TUDOMÁNYOK

  

   

 

 

 

 

Választások 2010

 

VÁLTOZÓ VILÁG 21.

Amerikai politika a XX. században

 K     R     M 

  

 

Tanulmányok

kínálunk,

keresünk,

közvetítünk,

bármilyen témában!

 

 

 

 

Sokszor a régi az új, néha fordítva...

Abisszinia – Etiópia

Bombay – Mumbai

Burma – Mianmar

Calcutta – Kolkata

Ceylon – Sri Lanka

Dél-Rhodesia – Zimbabwe

Észak-Rhodesia – Zambia

Formoza – Tajvan

Hindusztán – India

Indokína – Vietnam

Kelet-Pakisztán – Banglades

Konstantinápoly – Isztambul

Leningrád – Szentpétervár

Malgas – Madagaszkár

Nikkon – Japán

Nippon (ejtsd: Nihhon) – Japán

Nyasaland – Malawi

Perzsia – Irán

Sziám – Thaiföld

Tanganyka + Zanzibár – Tanzánia

Zaire – Kongó

 Új szavak lexikonja
 

 

 

 

   

 

 

 

 

 

 

"Igazságos globalizációt!"

Szalai Erzsébet társadalomkutatóval Rádai Eszter beszélget

- Jól tudom, hogy ugyanazon a napon lett Bibó István-díjas, amikor Orbán miniszterelnök nyilvánosságra hozta listáját, rajta az ön nevével?

- Igen. Éppen indultam a Politikatudományi Társaság közgyûlésére, hogy átvegyem a díjat és megtartsam elõadásomat a globalizáció magyarországi hatásairól, amikor egy ismerõsöm értesített errõl. De nem titkolom, engem ez a dolog egyáltalán nem rendített meg, mert - miközben hozzám közel álló emberek sokkal kisebb dolgokkal is meg tudnak bántani - az nem foglalkoztat, miként vélekedik rólam Orbán Viktor. Ezért, egy kivétellel, a felkéréseket is visszautasítottam, hogy reagáljak az ügyre.

- Arról sem akar beszélni, amivel "kiérdemelte" a miniszterelnök, illetve a lista-összeállítók figyelmét?

- Miért ne? A Die Zeit újságírója, Christina Schmidth-Hauer idézett tõlem Magyarországról szóló cikkében. Ez egy hosszú beszélgetés néhány részlete volt, és én abban a beszélgetésben valóban azt állítottam, hogy Magyarországon a társadalom kétharmada vesztese a rendszerváltásnak Ez a folyamat persze jóval bonyolultabb annál, semhogy egyetlen mondattal le lehetne írni. A mondat azonban elhangzott, és ma is vállalom.

- Értsem úgy, hogy ön ezért ma már nem híve a rendszerváltásnak, sõt kárhoztatja azt?

- Szó sincs róla. A politikai rendszerváltás, a többpártrendszerû parlamenti demokráciára való áttérés elkerülhetetlen és pozitív fejleménye volt a magyar történelemnek, ráadásul e szomorú végeredményért, a társadalom kétharmadának vesztes pozícióba szorulásáért nem csupán az utóbbi tíz esztendõ felelõs, az ide vezetõ folyamatok már a hetvenes évek végén elkezdõdtek, a társadalom kettészakadása már a Kádár-rendszer hanyatló korszakában megindult, a kilencvenes években csak felgyorsult. Úgy gondolom azonban, hogy egy másfajta gazdaságpolitikával tompítani, csillapítani lehetett volna az egyenlõtlenségeket (a magyarországi jövedelemkülönbségek világviszonylatban is kirívóak). Elkerülni azonban nem lehetett azokat, mert az erõs jövedelemegyenlõtlenségek majd' minden fél-periférikus helyzetben lévõ országban kialakulnak. Egyszóval a mondat tartalmilag igaz, a helyzet azonban ennél sokkal bonyolultabb: lényegében véve arról van szó, hogy a magyar rendszerváltó elit nem volt felkészülve arra, hogy a rendszerváltás folyamatát olyan irányba terelje, amelynek nyomán egy másfajta, a jelenleginél kiegyenlítettebb gazdasági, hatalmi és társadalmi szerkezet alakulhatott volna ki.

- Ha jól emlékszem, ön is tagja volt ennek a rendszerváltó elitnek...

- Ez igaz, és részt vettem a kerekasztal-tárgyalásokon is, éppen azért tudom mindezt, mert személyesen gyõzõdhettem meg róla. Akkoriban egyébként megdöbbenve tapasztaltam, hogy egykori demokratikus ellenzékbeli barátaim, korábbi Bibó-hívõk hogyan fordítanak hátat hirtelen mesterüknek - aki közismerten harmadikutas gondolkodó volt -, és kezdik azt hajtogatni, hogy csak le kell másolni a meglévõ kapitalizmusmodelleket. Nem lett tehát végiggondolva, hogy kapitalizmusból sokfajta létezik a világon. És jöttek ezzel a szlogennel, hogy nincs harmadik út, választani kell az ósdi államszocializmus vagy a nyugati piacgazdaság között, és nincs más dolgunk, mint átvenni a már kialakult modellt. És csak most kezdik - lelkiismeret-furdalástól gyötörve - mondogatni, amikor pedig már bebetonozódott a sajátos magyar kapitalizmus alapstruktúrája, tehát beszûkültek az alternatívák, hogy nem mindegy, milyen az a kapitalizmus.

- Én erre kicsit másképp emlékszem. Mondták ugyan, hogy nincs harmadik út, a szó eredeti értelmében, de azt nem, hogy csak egyféle kapitalizmus létezik. És az igaz, hogy az államszocializmussal való szakítást elkerülhetetlennek tartották, de például a szociáldemokrácia értékeit vagy a jóléti államot a rendszerváltó elit sohasem utasította el, éppen ellenkezõleg.

- Csakugyan mindenki szociális piacgazdaságról beszélt, de hogy ez mit jelent, azt senki sem gondolta végig, sem a gazdasági, sem a politikai tárgyalásokon. A demokratikus ellenzék tudniillik csak az átalakulással kapcsolatos politikai ügyekre koncentrált. És nem volt ez másképp a rendszerváltás után sem. Emlékszem, még a Demokratikus Charta megalakulása elõtt azt javasoltam néhány értelmiségi barátomnak, alakítsunk egy baloldali liberális kört, és próbáljunk intellektuálisan válaszolni a rendszerváltás kihívásaira, például az állam szerepével kapcsolatos dilemmákra. Mert magam már akkor tévedésnek tartottam a minimális állam teóriáját, már akkor úgy gondoltam, kellene lennie valamilyen víziónak a kívánatos gazdasági-társadalmi, hatalmi szerkezetrõl. És emlékszem, akkor erre azt mondták a barátaim, hogy most nincs idõ az intellektuális problémák megoldására, mert gyorsan létre kell hozni a Demokratikus Chartát, mert most szélsõjobboldali veszély van. Szóval ez az egész problematika, az egész folyamat nem lett végiggondolva, ezért alakult ki Magyarországon a kapitalizmus egyik legszélsõségesebben vad modellje - ahogyan ezt az elõbb emlegetett elõadásomban ki is fejtettem -, amelyben a külföldi tõke szinte sehol sem tapasztalt magas aránya vált jellemzõvé, a jövedelemegyenlõtlenségek ugyancsak egyedülállóan kirívóak, tehát Magyarország szerintem ma az amerikai és a nyugat-európai kapitalizmus karikatúrája, azok öszszes rossz tulajdonságát egyesíti a jó tulajdonságok nélkül.

- És miért hiszi, hogy mindezért a rendszerváltó elit - az egyszerûség kedvéért én is az ön kifejezését használom - nyakába lehet varrni a felelõsséget? Emlékszem, akkoriban Hankiss Elemér az ország elõtt álló feladatot egy metaforával írta le: egy Trabantot úgy kell Mercedesszé alakítania a benne ülõ vezetõnek, hogy az autó közben kétszáz kilométeres sebességgel rohan elõre. Ami azóta történt, azt bizonyítja, hogy a leírás nem volna túlzó. Az ön szemében ez nem mentõ körülmény? Meg a történelmi örökség, meg az emlegetett félperifériális helyzet?

- Nem túlzottan kedvelem ezt az értelmiséget ostorozó vátesz szerepemet, most inkább arról beszélnék, milyennek látom a mai magyar társadalmat. Tételem szerint Magyarországon nem léteztek és mára sem alakultak ki demokratikus hagyományai annak, hogy a társadalom megvédje magát a felülrõl ráerõszakolt ideológiákkal szemben, ezért azok a neoliberális tanok, amelyek Nyugat-Európában az erõs civil társadalom, illetve az állami redisztribúció jelentõs szerepe miatt egyelõre még nem tudtak áttörni, itt akadálytalanul hódítanak. Ezt a helyzetet a marxizmus karrierjéhez hasonlítanám: annak vulgarizált változata sem tudott Nyugat-Európában áttörni, hanem szociáldemokrácia lett belõle, a periférián azonban totális gyõzelmet aratott. Mert Nyugat-Európában a demokratikus hagyományok, a civil intézmények, a civil kurázsi, az állampolgári öntudat, a kultúra révén a társadalom meg tudja védeni önmagát, Magyarországon és Közép-Kelet-Európában azonban általában ez nem így van. Ugyanez a helyzet a globalizáció teremtette belsõ feszültségekkel is: azok is jóval élesebben jelentkeznek a világkapitalizmus perifériáján, mint a centrumokban. A globalizáció Magyarországon egyébként nem pusztán az elmúlt egy-két évben érezteti a hatását, hanem már jóval a rendszerváltás elõtt, amennyiben a Kádár-rendszeren belül megszervezõdõ társadalmi ellenelitek közül - részben az ország adósságspirálba kerülése miatt - a nyugati nyitást és az erõteljes piaci reformokat szorgalmazó csoport vált dominánssá, vagyis az a késõ-kádári technokrácia, amely a fõ hangsúlyt nem a demokratikus, hanem a piaci reformokra helyezte, és amely aztán közvetítette, illetve megfogalmazta az adósságválságból szerinte következõ egyedül üdvözítõ megoldást.

- De hiszen ez adottság volt, egy objektíve létezõ rossz, amit kezelni kellett, amin úrrá kellett lenni, amit nem lehetett volna megkerülni...

- De újra kérem, ne arról beszéljünk, mi lehetett volna. Az elmúlt tíz évben sokat írtam arról, mit kellett volna másképp csinálni, most inkább arról beszélnék, mi történt.

- Jó, akkor beszéljen arról, mi történt.

- Az történt, hogy 1994-ben, a szociálliberális koalíció választási gyõzelmével ez a késõ-kádári technokrácia nyílt csúcshatalmi pozícióba került, és 1995-tõl a Bokros-csomag révén végrehajthatta azt a reformdiktatúrát, amelyet a Fordulat és reform egyes szerzõi már a nyolcvanas években megterveztek.

- De hiszen ön is a Fordulat és reform szerzõi közé tartozott!

- Igen, de eme csoportnak mindvégig a bal oldalán helyezkedtem el. Bokros Lajos azonban például már 1987-ben a dél-amerikai piaci diktatúrák példájára hivatkozott. Tehát az 1995-ös stabilizációs csomag nemcsak a gazdaság kritikus külsõ egyensúlyi helyzetére adott válasz volt, hanem azoknak a régi monetarista elképzeléseknek a megvalósítására tett kísérlet is, amelyek az állam szerepérõl vagy az egészségügy és az oktatás finanszírozásáról - "minimalizálásáról" - szóltak. A külsõ egyensúlyi helyzet drámai alakulása csak katalizált bizonyos korábbi törekvéseket: a szakítás az úgynevezett koraszülött jóléti állammal, valamint a munkaerõ árának leértékelése és így kívánatossá tétele a külföldi tõke számára. Ennek nyomán alakult ki a jelenlegi kettõs gazdasági és társadalmi szerkezet, amely ugyanakkor történelmi kontinuitást mutat a kora kapitalizmus társadalomszerkezetével, az Erdei-féle kettõs társadalomszerkezettel. Eszerint ma Magyarországon jelen van egy erõs nyugati szektor, ez fõleg a multinacionális tõke köré csoportosul, és van egy hagyományos, rendies része a magyar gazdaságnak. A különbség a két szféra között nem annyira a jövedelmi pozíciók eltéréseiben, mint inkább a viszonyok intézményesültségében érhetõ tetten.

- Ez a második szféra a kis- és középvállalkozások világa?

- Részben a kisvállalkozásoké, részben az államapparátusé. Mindkét területre jellemzõ, hogy a különbözõ alkuk intézményesen nem szabályozottak, az érdekérvényesítési metódus döntõen egyéni és informális alkumechanizmus, a különbözõ szerzõdések számonkérhetõsége pedig rendkívül labilis, mivel igen magas a feketemunka aránya, mely mögött semmiféle szerzõdés vagy intézmény nem áll.

- Hogyan képzeljük el ezt az államigazgatásban?

- Például úgy, hogy az állami bürokráciában a minisztériumok felsõ vezetése dönti el, hogy a munkatársak hol lehetnek felügyelõbizottsági vagy igazgatósági tagok, tehát feudális kegyként osztják el a munkatársak között a jövedelemkiegészítõ állásokat. De ami ennél fontosabb, az ennek a gazdaságban is jelen lévõ változata: igen széles körben a munkavállaló hivatalosan csak a minimálbért kapja meg, az összes többit pedig zsebbe, de - nem lévén szerzõdésbe foglalva - a mindenkori munkaadó mindenkori gazdasági helyzetének, de gyakran csak jó- vagy rosszkedvének kiszolgáltatva.

- Mindketten tudjuk, hogy e mögött milyen adózással kapcsolatos motívumok vannak.

- Igen, ezt én is tudom, csakhogy ez egy rendies viszony. Ismerek olyan munkavállalót, aki rendszeresen nem kapja meg a járandósága ezen részét, mert nincs róla papír. Viszont a karácsonyt meg a névnapot busásan "megünneplik". Ez engem arra emlékeztet, amikor a jobbágy a földesurat kérte fel a fia keresztapaságára. Kiskapuk persze mindenütt vannak, sõt - mivel a kettõs szerkezetre vonatkozó tétel egy ideál-tipikus leírása a magyar társadalomnak -, a multinacionális cégeknél is vannak adóelkerülõ külön juttatások, hiszen õk is alkalmazkodnak a magyar viszonyokhoz. És ilyenek persze valószínûleg mindenütt vannak, ám sokkal szabályozottabban és intézményesen számonkérhetõbben, mint a rendies szektorban. És ennek a súlya és jelentõsége is jóval csekélyebb.

- Bevallom, még mindig nem tudom, melyik részét kifogásolja ennek a kettõs struktúrának. A multik ön által is pozitívabban értékelt kultúráját vagy a másik, a rendies, a provinciális kultúrát? Hiszen a kettõsség itt azt jelenti, hogy az erõsebb és életképesebb kultúra terjeszkedni fog, miközben a másik egyre inkább visszahúzódik, visszaszorul. Miért negatív folyamat ez?

- Szeretném ismét hangsúlyozni, hogy tételem leírás és nem értékítélet. Egyébként valószínûnek tartom, hogy terjeszkedni fog a nyugati kultúra, és ennek lesznek pozitív és negatív hatásai egyaránt. Csak az itt a kérdés, hogy mennyire tud ez a kultúra kiterjedni.

- Ön szerint nem tud?

- Ezt még nem tudom. De azt már látjuk, hogy a külföldi tõkebeáramlás megtorpant. Ennek sok oka van, például az, hogy a privatizáció gyakorlatilag befejezõdött. A döntõ ok azonban egy fontos erõforrásunk kimerülésében keresendõ. A nyugati tõkét ugyanis elsõsorban a viszonylag olcsón megvásárolható, magas képzettségû munkaerõ vonzza, és mára éppen ez fogyott el. Tudniillik amikor a rendszerváltó elit a késõ-kádári technokrácia irányításával leszúrta a koraszülött jóléti államot, vagyis döntött az oktatás és az egészségügy leépítésérõl, akkor egyúttal - akár akarta, akár nem - arról is döntött, hogy azon társadalmi csoportok tagjainak, amelyek a rendszerváltás veszteseivé váltak, a gyerekeibõl se lehessen vonzó munkaerõ a nyugati tõke számára. Ezért ma nem látok érdemi mobilitási csatornákat a nyugati és a rendies szektor között. Ismétlem: a kettéválás nem annyira a jövedelmekben mutatkozik meg, sokkal inkább kulturálisan.

- Amellett, hogy a "koraszülött jóléti állam leszúrása" kifejezést enyhén szólva túlzásnak tartom, még mindig nem értem, miért a globalizációt kárhoztatja a társadalom kettészakítottságáért? Hiszen ez a szakadék mély volt 1995 elõtt is, és a jobboldali kormány regnálása óta csak tovább mélyül, pedig a Fidesz azt ígérte - önt idézem -, hogy "rekonstruálja", újraszervezi a szétesett középosztályt.

– Ismétlem: csupán leírom azt, hogy a multinacionális szektor nemzetközi összehasonlításban is óriási gazdasági és politikai súllyal, hatalommal rendelkezik ma Magyarországon. Annyira erõs a jelenléte, hogy mára már gátolja a hazai szektor fejlõdését. Elsõsorban azzal, hogy az állami redisztribúción keresztül jövedelmeket szivattyúz el eme szektorból. Mindezzel gátolja, hogy a magyar társadalom és gazdaság szerves folyamatai kibontakozzanak, hogy maga e társadalom vajúdja ki a megújulás és az alkalmazkodás feltételeit. De ismétlem, ez nem új jelenség a magyar történelemben: a kapitalizmus hajnalától kezdve sosem volt elég idõ arra, hogy a társadalom méhébõl elinduló folyamatok szervesüljenek, a domináns formákat mindig kívülrõl és felülrõl telepítették ránk. És ebbõl következik az a nagyon bizarrnak tûnõ tételem, hogy a globalizáció is a magyar nemzeti sajátosságokat erõsítette fel, például ezt az állandó történelmi idõzavart.

- Bizonyos benne, hogy ez nemzeti sajátosság? Nem inkább történelmi és geopolitikai adottság?

- A kettõ nagyon szorosan öszszefügg. Ez egy sajátos kultúrantropológiai helyzet, ami abból következik, hogy Kelet és Nyugat kapujában, egy metszésponton helyezkedünk el. Nincs még egy olyan ország, amelyik ilyen helyzetben lenne, mint mi. És ez a kettõsség okozza azokat a sajátosságokat, amelyek a történelem során - elsõsorban az elitben, az értelmiségben - bizonyos nemzeti karaktervonásokat is kialakítottak: például a választás kényszerét a feltétel nélküli nyugatosítás és a nemzeti érdekek védelme között. Haza és haladás kérdése csak a forradalmainkban, az 1848-as forradalomban, az õszirózsás forradalomban és az 1956-os forradalomban kapcsolódott szervesen össze.

- Vagyis ön szerint a népies-urbánus ellentét itt a Kárpát-medencében valamiféle fátum lenne, amelylyel az idõk végezetéig - hogy fellengzõsen fogalmazzak - együtt kell élnünk?

- Ha ilyen kérdésekre kell válaszolnom, akkor ismét belekerülök a politizáló értelmiség és a társadalomkutató ellentmondásos helyzetébe. Értelmiségiként természetesen az a véleményem, hogy a nyugati nyitás híveinek is rendelkezniük kell nemzeti érzékenységgel és fordítva. És a kettõsség meghaladására vannak is kivételes történelmi példák. Mint társadalomkutató azonban látom a szétszakítottságot, és érteni vélem az okait: többrõl van szó annál, mint hogy az értelmiség, illetve az elit rosszul ismeri fel, mi jó neki és a társadalomnak. Ha a megértõ szociológia módszereivel közeledem ehhez a kérdéshez, akkor látnom kell, hogy ennek a megosztottságnak geopolitikai, történelmi és kulturális, kultúrantropológiai okai vannak. Megoldást, feloldást talán európai uniós csatlakozásunk hozhat. Ami mármost az Orbán-kormány politikáját illeti, amelynek programjában kitüntetett helyet kapott a középosztály újjászervezésének és megerõsítésének célja: állítom, hogy ez a kormány ma csapdában van. Még a szociálliberális kormánynál is inkább foglya a globalizálódó gazdaságnak. Ezért a Fidesz - amely magát a hazai középosztály és a nemzeti burzsoázia pártjának vallja - olyan befektetésösztönzési politikát folytat és olyan adótörvényeket hoz, amelyek a multinacionális cégeknek kedveznek. Közben persze látványos gesztusokat tesz a külföldi tõke visszaszorítására, ez azonban csak kirakat. A gyógyszerár-befagyasztás vagy az autópálya-építésben a hazai vállalkozói szektor elõnyhöz juttatása nem több, mint erõdemonstráció, ám ennek gazdasági súlya elenyészõ, jelentõsége csekély a multik állami redisztribúcióból való részesedéséhez képest.

- Szándékosan cselekszik így a kormány, vagy kényszernek engedelmeskedik?

- Kényszernek engedelmeskedik. Mert ha a multinacionális tõke egyszer csak úgy dönt, hogy tömegesen kivonul Magyarországról, akkor gazdasági és politikai csõd következik be.

- Ön tudná értékelni, ha a kormány a gesztusokon túl komolyan elszánná magát a multik visszaszorítására? De elõbb még azt kell megkérdeznem, helyeselte-e például az autópálya-építésnél a versenytárgyalások mellõzését? Helyesli-e, ha a kormány a hazai tõke számára - a külföldi tõke rovására - bensõségesebb, kellemesebb viszonyokat teremt?

- Erre mindig minden kormány tesz kísérletet, és minden kormány beleírja programjába, hogy a hazai kis- és középvállalatokat kívánja támogatni, csak aztán nem lesz belõle semmi. Hogy helyeslem-e az autópálya-építéssel kapcsolatos gyakorlatot? Ilyen konkrét kérdésekre nem tudok válaszolni. Újra csak azt mondom, én kutató vagyok, aki a folyamatokat vizsgálja és az elvi alternatívákat keresi, nem tekintem feladatomnak, hogy kitaláljam, konkrétan mit kellene csinálni. Ezért csak annyit állítok: mára a külföldi tõke súlya Magyarországon túllépett azon a kritikus határon, ahol még van jelentõs manõverezési lehetõség. Ezért a Bokros-csomagig voltak javaslataim, ma már csak jóval kevésbé vannak.

- Előadásában a Bibó-díj átvételekor arról is szólt, hogy sosem voltak Bibó nézetei a két végletes magatartásmintáról annyira aktuálisak, mint most, a globalizáció korában, amikor a "hamis realisták" és a "túlfeszült lényeglátók" közötti szétszakítottság a technokraták és a populisták között napról napra újratermelõdik. Miért gondolja ezt?

- Bibó szerint a politikai cselekvéshez mind lényeglátásra, mind gyakorlati realizmusra szükség van. "Ha egy közösség a hazugságnak valamiféle zsákutcájába beleszorul - mondja -, annak elsõ következménye az, hogy nem talál realista és lényeglátó embereket, akikre a maga vezetését rábízhassa." Csak hamis realistákat, akiket ma szakembereknek, technokratáknak hívnak, és túlfeszült lényeglátókat, akiket populistáknak.

- Bizonyára tudja, hogy idõnként önt is a populisták közé sorolják.

- Ezt már megszoktam. Közép-Kelet-Európában az értelmiségiek valamiért mindig kényszert éreznek arra, hogy valahova mindenkit besoroljanak. De visszatérve a kérdésére: a hamis realisták azok, akik elfogadják, hogy az alapvetõ konstrukcióhoz nem érdemes hozzányúlni, ahhoz inkább alkalmazkodni kell, és csak az a dolgunk, hogy a belõle származó feszültségeket jól menedzseljük. "Realizmusuk - mondja Bibó - egy alapvetõen hazug építmény megtámasztásában, erõsítésében és a tényleges lehetõségek hamis feltételei között való ide-oda tologatásban merül ki." Ezért képtelenek a valóság felismerésére, ami így a túlfeszült lényeglátókra, mai szóval populistákra marad, akik vagy marginalizálódnak, vagy marginalizálják õket. Így ma a legfontosabb igazságokat a deviáns személyiségek, sokszor az õrültek mondják ki.

- Ezt komolyan gondolja? Nem túlzás ez?

- Ezt komolyan gondolom. De konkrétabban is beszélhetek: Csurka István analízisei fõ vonalukat tekintve többnyire megfelelnek a valóságnak. Ami az õ gondolatmeneteibõl a jó érzésû emberek számára elfogadhatatlan, az a problémafelvetés módja és az általa kínált megoldás. Hogy Magyarország gazdaságilag kiszolgáltatott helyzetben van, azt helyesen látja, az erre ajánlott orvossággal - a nemzeti elzárkózással és a fajelmélet felmelegítésével - azonban semmi közösséget nem lehet vállalni. Egyébként azt sem elõször mondom, hogy Magyarországon a szélsõjobb tematizálási elõnyben van. 1992 óta a társadalmi problémák felvetését és tárgyalását ez a politikai irány sajátítja ki, mert a baloldali liberális értelmiség átengedte neki a terepet, és ma már nem is meri ezeket a kérdéseket felvetni attól való félelmében, nehogy azonosítsák vele. Engem is azért "csurkistáznak" állandóan, ha éppen nem "kommunistáznak", mert nem menekülök el e kérdések elõl - de szocialista választ igyekszem rájuk adni. A passzív távolságtartás egyébként hihetetlenül veszélyes magatartás, nemcsak azért, mert szavazatok tömegéhez segíti hozzá a szélsõjobboldalt, hanem még inkább azért, mert õk ezt a tematizálási elõnyt a problémák etnicizálására, rasszizálására használják fel. Amire a társadalom annál fogékonyabb, minél bizonytalanabb helyzetben érzik magukat tagjai, és minél mélyebb a szakadék gazdagok és szegények között.

- Jó hosszú ideje beszélgetünk, és még mindig nem tudtam bizonyosságot szerezni arról, hogy a globalizáció ellenfelével vagy éppen hívével ülök-e szemben. Nehezére esik a színvallás, vagy ennyire bonyolultnak látja ezt a kérdést?

- Többször kifejtettem már, hogy nem vagyok globalizációellenes, többek között azért, mert az olyan lenne, mintha szabadesés-ellenes lennék. Jelenleg azonban úgy tûnik, hogy a tõke vezérelte globalizációban a piac és hatékonyság logikája minden más értéket maga alá igyekszik gyûrni. Ezt a logikát nem tudjuk az emberi társadalom mûködésébõl kiiktatni, mert akkor jön a kommunizmus, és arról már tudjuk, hogy milyen. De azt sem engedhetjük meg, hogy ez a logika minden mást - együttérzést, szolidaritást, nemzeti érdeket - maga alá gyûrjön. Ehhez kapcsolódó politikai orientációmra azt mondhatom, hogy - miután a nemzeti politikai erõk és nemzetállamok súlya és jelentõsége mindenütt csökken - magam elsõsorban a nemzetközi civil társadalmi mozgalmakban bízom. Olyan megmozdulások jelzik ennek kibontakozását, mint amilyenek Seattle-ben, Washingtonban és Prágában voltak, és amelyek a maguk felemás módján az alternatívakeresést jelzik a globalizáció folyamatának keretek között tartására. Az a magyar csoport, amely Prágában tüntetett, sem globalizációellenes - tudom, mert ismerem õket. Az õ jelszavuk az volt: "Igazságos globalizációt!" Én ezzel értek egyet.

(Élet és irodalom  XLV. ÉVFOLYAM, 4. SZÁM, 2001. január 26.) 

 

A tüntetés csak a jéghegy csúcsa

Beszélgetés „Seattle népének” néhány hazai képviselőjével

A neoliberális elit akarata határozza meg a legfőbb döntéseket a világgazdaságban és a világpolitikában. Ez ellen tenni lehet és kell, Magyarországon is – többek közt ez hangzott el azon a beszélgetésen, amelyet az elmúlt év nagyobb globalizációellenes megmozdulásain – Prágában és Göteborgban is – megjelent hazai szervezetek tagjaival folytatott lapunk munkatársa. Közülük néhányan Bonnba, a klímakonferencia kapcsán rendezett demonstrációra utaztak. Barátaik Genovában is ott vannak. Móra Vera, az Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület, Sebestyén György, a Baloldali Alternatíva Egyesülés, Takács Gábor, az Energia Klub, Kiss Edgár, a Védegylet, Fidrich Róbert pedig a Magyar Természetvédők Szövetsége aktivistája. Az alábbiak – mint elmondták – nem feltétlenül tükrözik szervezeteik álláspontját.

–Göteborgba, Prágába el kellett menni, a NATO-külügyminiszteri értekezlet viszont „házhoz jött”. Sűrű a globalizáció ellenzőinek naptára...

T.G.:–A médiában sok minden öszszekeveredik. Ha egy környezetvédő elmegy, Göteborgba, attól még nem kell egybemosni a vandálokkal. Jellemző, hogy a rádióban azt kérdezték tőlem: na itt van ez a genovai klímatárgyalás (sic!), aztán nagy balhé lesz-e?

M.V.:–Sokszínű platformról van szó, ami az erejévé is válhat: a sokféleség végül is stabilitást teremt.

S.Gy.:–A környezetvédelmi és a szociális kérdés nem választható el egymástól, és így Bonn és Genova sem. A háttérben a neoliberalizmus térhódítása, illetve a szociáldemokráciának a nyolcvanas évekbeli kiüresedése áll. Egy szűk gazdasági-kulturális érdekcsoport dönt a dolgokról.

–Hogyan? A NATO, az EU, a WTO, a G8, a Világbank részben vagy teljesen kormányközi módon működik. A kormányokat – éppen a fejlett világban – demokratikusan választják.

M.V.:–A lobbik már rég beépültek a döntéshozatali mechanizmusba. Így fordulhat elő, hogy az Európai Ipari Kerekasztal álláspontja és az Európai Bizottság Fehér Könyve között adott esetben csak a dátumozás a különbség.

F.R.:–A játékszabályokat is úgy alakítják, hogy ellenőrzésük mind teljesebb legyen a döntések felett. Itt van például a WTO kapcsán a szerzői jogok ügye. Ez a biotechnológiában úgy érvényesül, hogy a vállalat kifigyeli, majd szabadalmaztatja, mondjuk egy indiai helyi közösség ősrégi termesztési technológiáját. Utóbbiaknak ezek után nincs joguk arra, hogy saját, hagyományos basmati rizsüket ezen a néven forgalmazzák.

–Megoldás?

S.Gy.:–A parlamenti demokráciának megvan a történelmi szerepe, és sok szempontból továbbra is szükség van rá. De ki lehet terjeszteni a közvetlen demokráciát, aminek segítségével rugalmasabban lehet népszavazásokat kiírni. Meg kell erősíteni a civil társadalmat.

–S ha mégsem így lesz? Megengedhető-e a politikai erőszak?

S.Gy.:–Ellenzem az erőszakot, elvi és taktikai okokból egyaránt. Viszont – látva a Genova körüli hisztérikus védelmi készülődést – le kell szögezni: száz anarchista kődobálását nem lehet összemérni az államhatalom erőszakgépezetével. Ennél is fontosabb, hogy ez az erőszak már strukturális: félkatonai csoportokat, titkosrendőröket vetnek be.

M.V.:–Nem vagyok az erőszak pártján, bár megértem azt, akiben ilyen formát ölt a frusztráció. Nyilvánvaló, hogy a médiát lényegében csak az erőszak érdekelte. Pedig a tüntetések csak a jéghegy csúcsát jelentik. A mozgalom kevésbé látványosan, sok szinten szerveződik.

K.E.:–Prágában éppen a rendőrsorfal előtt voltunk, amikor anarchisták mögülünk kezdték őket dobálni. Úgy éreztem, az én bőrömre megy a dolog, hisz mi voltunk a rendőrökkel szemben.

F.R.:–Ott egyébként is többször anarchistának beöltözött rendőrök provokáltak, a cseh sajtó meg is írta.

S.Gy.:–A békés tüntetők pedig sorfallal védték a kirakatokat a vandáloktól.

–Kire számíthatnak a globalizáció ellenzői? A legtöbb ember a négyévenkénti szavazással letudja a politikai részvételt. Akinek pedig a pénztárcája engedi, szívesen fogyaszt. Autója szennyezi a környezetet, a tárgyból, amelyet megvesz, hulladék lesz.

S.Gy.:–Mert az emberek fásultak, apátiába estek, beletörődtek, hogy a döntésekbe nincs beleszólásuk.

K.E.:–A fogyasztásnál a fő szempont: az elővigyázatosság elve. Ha fogyasztok, mindenkor végiggondolom a következményeket. Valóban szükségem van-e autóra? Lehet, hogy adott esetben igen, de lehet, hogy nem. Ezzel a módszerrel az indokolatlan fogyasztást ki tudom küszöbölni.

–A globalizációellenes aktivista is használja a nagyvállalatoktól vett mobiltelefont, sportcipőt, szoftvert? Itt, a számítógépen a Microsoft programja fut-e?

F.R.:– Itt részben igen, de részben a Linux, otthon csak a Linux. (Ingyenes operációs rendszer – a szerző.)

S.Gy.:–Nem lehet azt mondani, hogy a számítógépre, a technikára, a tudományra nincsen szükség. Tudomásul kell venni, hogy nem lehet a kapitalizmus előtti világba visszatérni.

F.R.:–A globalizációval kapcsolatban van egy félreértés. Amikor mi globalizációról beszélünk, az a gazdasági globalizáció. A tömegek ez ellen tiltakoznak. Csak nagyon sokan – sokszor félrevezető céllal – mindent össze akarnak mosni, és minden globális folyamatot belekevernek ebbe.

K.E.:–Ha teljesen végigviszed a rossz logikát, a harmadik világbeli kizsákmányolást támogatod akkor is, ha banánt veszel...

–...ha pedig márkás tornacipőt, akkor a multit. De ha olcsó kínait, akkor a kínai munkatábort?

T.G.:–De ha nem veszed meg a kínait, akkor megölöd a munkatábor foglyát, nemde?!

K.E.:– Azt hiszem, a szemlélet a lényeg. Hogy először az embert és a természetet nézzük, s csak utóbbi részeként a gazdaságot. Ne pedig fordítva.

F.R.:–Ez olyan, mint az anekdotában. Egy jelvényen az áll: a technika a válasz. Na jó, de mi volt a kérdés? Állandóan jönnek a növekedéssel, a GDP-mutatókkal. Hamis paradigmában gondolkodnak.

T.G.:–Ami egyébként a saját mutatói szerint sem tudott eddig semmi komoly, a lefektetett céljai – jólét, egyenlőség stb. – megvalósulása felé mutató eredményeket prezentálni.

–S mit mondhatunk a multik tíz évéről Magyarországon? Milyen életszínvonal lenne itt nélkülük? Egy tőkehiányos régióban, a mára már letűnt ipar környezetszennyezéséről nem is beszélve?

S.Gy.:–Na, nem kell őket félteni. A profitot kiviszik: a lehető leggyorsabban, a lehető legtöbbet.

F.R.:– Sokat tettek, igaz, de sok a negatívum is. Vámszabad területen dolgoznak, óriási adókedvezményt kapnak. Ha az lejár, megváltozik a vállalat neve, hogy megújíthassák. Így az állam óriási bevételtől esik el. A környezetvédelemben pedig nem hiszem, hogy a régi, összeomlott nehéziparunk lenne a mérce. Gondoljunk például arra, milyen eredményesen verték szét a Magyarországon korábban bevált üvegvisszaváltó rendszert. Ma a megvásárolt termék jó része hulladék.

–Ha rajtatok múlna, mi lépne a globális tőke helyébe?

S.Gy.:–Legyen alulról felépülő, önszerveződő társadalom. Meg kell adni az embereknek a lehetőséget, hogy visszaszerezzék az ellenőrzést a saját létfeltételeik felett, például a családi gazdaságok, szövetkezetek kiterjesztésével. Egyébként most szervezzük az Attac magyarországi tagozatát. Ez világszerte a Tobin-adóról ismert, noha sok más tevékenységet is folytat. Ez a pénzügyi tranzakciók különadója lenne.

F.R.:– Mi azt mondjuk: globalizáció helyett lokalizációt – de globálisan! Ugyanis a helyi érdek sem érvényesülhet, ha elszigetelt marad. Vannak biztató jelek: a zöldládarendszer, a Nyitott Kert Alapítvány kezdeményezése, a kaláka körök.

Szőcs László [Népszabadság, 2001. július 21.]

 

 

 

   
   

 Események, rendezvények, ünnepek

 

 

Tud figyelemre méltó eseményről?

Kérjük, jelezze!

Például: itt

 

Tanulmányok

Tanulmányokat kínálunk,

keresünk,

közvetítünk,

bármilyen témában!

 

 

 

2019

 

 

 

 

 

 

 

X

Hirdetés X

 

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

A  VÁLTOZÓ VILÁG

köteteinek nagy része megvásárolható az ország két legnagyobb könyvkereskedőjénél online, ingyenes átvétellel az általad kiválasztott könyvesboltban vagy házhozszállítással.

Libri

 

Líra

A kiadónál az összes cím is megrendelhető, akár személyre szabott változatban. Hála a digitális nyomtatásnak, az éppen elfogyott címek is kaphatók rövid határidővel.

Kiadó

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Dezső Márta ea.: A választójog, Változó Világ 50. 2009.

Győriványi Sándor: A kisgazdapárt, Válozó Világ 5., 1995.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Holló András: Az alkotmánybíróság, Változó Világ 15., 1998.

Kolláth György ea.: A demokratikus jogállam, Változó Világ 61., 2010.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szikinger István: Az alkotmány, Változó Világ 6., 1996.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

Topper, Uwe: A nagy naptárhamisítás, 2003

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

A 20 éves VÁLTOZÓ VILÁG könyvsorozatban eddig 77 magyar és 8 idegen nyelvű kötet jelent meg.

A könyv világában ez hosszú időszak, hosszú címlista, figyelemre méltó, szép eredmény! Igen, a könyv világában ez szép eredmény, de jellemző hátránya a hasonló sorozatoknak, hogy régebbi kötetei egyre nehezebben beszerezhetők...

A VÁLTOZÓ VILÁG esetében ettől többé ne tartsunk, mert a sorozat minden kötete kapható, vagy rövid határidővel megrendelhető, most már nem csak könyv alakban, hanem elektronikusan is!

Könyvrendelés

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Közkönyvtárak

Iskolakönyvtárak

Könyvesboltok

Szabad könyvpolc

Könyvszigetek

Könyvesfalu

Egyedülálló:

egyedi, személyre szabott változat!

A sorozat kötetei igényelhetők egyedi, személyre szabott változatban. Erre számtalan megoldás lehetséges. Az egyik legegyszerűbb - szinte költségmentes - megoldás az, amikor az igénylő biztosítja a belső (B2) borító anyagát.

A személyre szabás csodás módon növeli a kötet érzelmi hatását és értékét, rendhagyó és időtálló ajándékká is teszi.

Érdemes tájékozódni!

 

 

 

X

Hirdetés X

 

A sorozat katalógusából kiválaszthatod, és akár személyre szabott vagy céges kivitelben megrendelheted:

  SAJÁT VÁLTOZÓ VILÁG-KÖTET

Főleg budapesti cégek, szervezetek, intézmények részére:

ÚTMUTATÓ ÉS CÍMTÁR 

Cégek, szervezetek, intézmények részére:

  SAJÁT ÉVKÖNYV

Magánszemélyek, cégek, szervezetek, intézmények részére:

SAJÁT NAPTÁR 

(1, 12 vagy 365 lapos is, idézetekkel!)

Mindenféle papíralapú vagy elektronikus kiadvány elkészítéséhez  – évtizedes tapasztalatok, meggyőző referenciák birtokában – készséggel biztosítjuk professzionális szolgáltatásainkat

Kiadói szolgáltatások

 

 

– ...Ha a háború véget ért, talán hasznára lehetünk a világnak.

– Valóban azt gondolják, hogy akkor hallgatni fognak magukra?

– Ha nem: tovább várunk. Átadjuk a fejünkben őrzött könyveket gyermekeinknek, s majd ők várnak tovább... De nem kényszeríthetjük az embereket arra, hogy meghallgassanak. Maguknak kell rájönniük, ha majd egyszer elkezdenek gondolkodni, s kérdéseket tesznek fel: miért is robbant fel a világ alattuk? Egyszer csak eljön az ideje.

– Hányan vannak maguk?

– Sok ezren az elhagyott utak és sínek mentén....

Folytatás 

Figyeld a Változó Világ Mozgalom blogját !

 

Változó Világ Közösségi Tér

Első lépés: regisztrálj!

Második lépés:

foglald el saját birtokodat!

Harmadik lépés:

ismerd meg birtokodat!

 

X

Hirdetés X

 

 

 

 

  

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdő oldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

EMBERHIT

2001 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

VVM

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

APEVA

Az idők kezdete óta

 

© Változó Világ, 2024