A magyarországi romák - Változó Világ webmagazin

A történelem

Az indiai eredetű cigányság a XIV. század második felében jelent meg a Balkánon, Magyarország határainak a közelében. Hogy az országban való megjelenését is erre az időszakra kell tennünk – szemben a lényegesen korábbi vagy későbbi időpontokat hangoztató nézetekkel –, arra az e népcsoport ismeretét feltételező Cigány megkülönböztető személynevek feltűnése mellett egy újabban felbukkant írott forrás is bizonyítékul szolgál.
A forrásadatok mindenesetre az 1400-as évektől kezdve szaporodnak meg igazán. A cigányok számára kiadott királyi menlevelek részint a vándorló életmódot bizonyítják, ugyanakkor – főleg Erdély vonatkozásában – bizonyos városokhoz való kötődést, és így talán a megtelepedés kezdeteit is, részint pedig a hagyományosnak mondott mesterségek gyakorlását. Ez utóbbira a városi és egyéb számadáskönyvek bőséges adatai mellett a magánjellegű iratokban is találunk utalásokat. A kovácsmesterségre, a zenélésre és a lovakkal való kereskedésre vonatkozó szórványadatokhoz képest feltűnően sok adat utal arra, hogy a cigányok rendszeresen részt vettek a gonosztevőkre kirótt halálos ítéletek végrehajtásában. Ennek a közreműködésnek a történeti irodalomból is ismert emléke Dózsa György halála.

A cigányok betelepedése a XVI. század közepétől válik mind nagyobb arányúvá: a hagyományos felfogás szerint a török hadak elől menekülve vagy azokat követve jelentek meg tömegesen az országban. Forrásaink alapján – és talán nemcsak az egyenetlen forrásadottságoknak köszönhetően – a három részre szakadt Magyarország egyes területein nem teljesen azonos körülmények között éltek a csoportjaik. Az összeírások jóvoltából tudjuk, hogy a hódoltsági településeken, főleg a nagyobb gazdasági potenciállal rendelkező szultáni hász-városokban jelentősen megnőtt a számuk: Budán például szinte külön városrészt laktak, amelyet egy ide látogató németalföldi utazónak még 1687-ben is volt alkalma megcsodálni. Az ilyen helyeken elsősorban kereskedéssel foglalkoztak. És jóllehet feltűnően magas arányú e városokban a cigány lakosság cserélődése, mégis azt kell mondanunk, hogy itt a legvalószínűbb a letelepedettség és az életmód változása. Bél Mátyás ír például az egri, úgynevezett török cigányokról, akiket sokkal műveltebbeknek tart, mint a korabeli magyar cigányokat: nyilván azért, mert jobban beilleszkedtek a környezetükbe, mint a vándorló utóbbiak. – Az önálló Erdélyi Fejedelemség, valamint a hozzá tartozó Partium területén ugyancsak magas lehetett a cigányok száma. Erre az utazók konkrét tudósításai mellett abból is következtethetünk, hogy az államvezetés számított a tőlük befolyó fejadóra (amely tehát valószínűleg jelentős összeget tett ki). A fejedelmek gyakran adományoztak cigány családokat magánbirtokosoknak: a cigányok társadalmi helyzete tehát a zsellérekéhez lehetett hasonló. Nagyobb tömegeiket ugyancsak a városok vonzhatták, ahol – mint a kolozsvári számadáskönyvek bizonyítják – gyakran kaptak fizetséget részint köztisztasági jellegű munkák végzéséért, részint hagyományos foglalkozásaik termékeiért. E korszak és terület produkálta az egyetlen eddig ismert cigány “karriert”, Lippai Balázsét, aki Bocskai hajdúinak főtisztjeként jelentős szerepet játszott a fejedelem katonai vállalkozásaiban. – A királyi Magyarország cigányairól más képet festenek a források. Vándorló életmódjukra az eléggé nagy számban fennmaradt menlevelek szolgálnak bizonyítékul, amelyeket országos tisztségviselők, vagy földesurak adtak ki. Hogy ezen életmód miatt jelentősen megszaporodtak a konfliktusok a cigányok és a környezetük között ebben az országrészben, az ugyancsak számos forrással igazolható: vármegyei és városi statútumokkal, amelyek a beszivárgásnak próbáltak gátat vetni, illetve a betelepedetteket kísérelték meg kiűzni; valamint olyan pereknek az irataival, amelyeket a “hagyományos” vétkeket (például a lótolvajlást) elkövető cigányok ellen indítottak a magisztrátusok. Ilyen jellegű dokumentumokkal sűrűn találkozunk Zalától Pozsonyig, Soprontól a Szepességig. Ebben az országrészben többé-kevésbé megtelepedett cigányok nem annyira a városokban, mint inkább a várak környékén tűnnek fel.

A török kiűzését, illetve a Rákóczi-szabadságharcot követően és a Habsburg-uralkodók felvilágosult abszolutista politikájának köszönhetően a magyarországi cigányok XVIII. századi története tulajdonképpen nem egyéb, mint a szabályozásukra irányuló kísérletek históriája. A szabályozás célja az életmód gyökeres megváltoztatása, azaz a vándorló cigányok letelepítése volt. Jóllehet már III. Károly király 1724. évi híres rendelete is ezt célozza, a szabályozás igazi munkája Mária Terézia uralkodása alatt kezdődött. Ennek főbb elemeit az alábbiakban foglalhatjuk össze: a földesurak befogadhatnak cigányokat, de kötelesek a kóborlást megakadályozni (1758) ; a törvényhatóságok kötelesek a cigányok letelepítéséről gondoskodni (1760) ; a “cigány” népnevet el kell törölni, a cigányokat fel kell venni a céhekbe és telket kell nekik adni, továbbá el kell tiltani őket a lótartástól (1761) ; a cigányokat be lehet sorozni katonának (1762) ; a cigányok öltözködésükben is kötelesek a környezetükhöz alkalmazkodni (1763) ; a cigányok nem kaphatnak útlevelet a földesuraktól (1766) ; a cigányokat össze kell írni és úrbéri szolgálatra kell kötelezni, a vajdai hivatalt el kell törölni és a lótartást el kell tiltani, a kóborlók kunyhóit le kell rombolni (1767) ; csak a letelepedett cigányoknak adhatnak a törvényhatóságok útlevelet (1769) ; a törvényhatóságok félévenként kötelesek jelentést készíteni a cigányokról (1772) ; a cigányokat el kell tiltani a döghús evésétől, a lótartástól és a cigány nyelv használatától, csak a letelepedett cigányok foglalkozhatnak kovácsolással és zenéléssel, a gyerekeiket el kell venni és parasztokhoz kiadni, végül a papok kötelesek a cigánygyerekeket ingyen oktatni (1773) ; csak azok a cigányok köthetnek házasságot, akik igazolni tudják, hogy jobbágyok, mesteremberek, vagy valahol szolgálnak (1775) ; a cigány katonákat nem lehet szabadságra bocsátani (1779). – A felsorolásból látható, hogy az egyre keményebbé váló rendeletek és azok végrehajtásának mind szigorúbb ellenőrzése a cigány egyén és közösség életének az egészét átfogták, beleértve az olyan legbensőbb szférákat, mint a házasság, a gyerekek. A szabályozás munkáját II. József is folytatta, rendelkezései megismétlik és összegzik a korábbiakat. Halála után a cigány tárgyú központi rendeleteknek a “gyártása” alábbhagyott, a központi kormányzat egyre több feladatot engedett át a törvényhatóságoknak, főleg a vármegyéknek. Napirendre került az is, hogy országgyűlési törvények segítségével rendezzék a cigányok helyzetét. E célból 1790-ben felállítottak egy bizottságot, amely tervezetet dolgozott ki a vándorlók letelepítésére. Országgyűlés elé azonban nem került a “cigányügy”, mert a reformkorban egyre inkább teret nyert az az álláspont, hogy az egyetlen feladat: lehetővé tenni a cigányok földművesekké és mesteremberekké válását, míg a kóborlók elleni fellépés a közigazgatás és a hatóság feladata.

Tények a cigány holokausztról

Az utókor nehezen akarja elhinni, hogy megtörtént

Szita Szabolcs történész szerkesztésében könyv készült, amely a cigányok háborús üldöztetésének tanintézeti feldolgozásához nyújt segítséget. A kordokumentumokat és visszaemlékezéseket tartalmazó mű sok évtizedes hiányt pótol. A kötetről ma délelőtt konferenciát rendeznek Budapesten, a Belvárosi Pedagógiai Szolgáltató Központban.

A szakértők körében máig nincs egyetértés arról, hány áldozatot követelt Magyarországon a cigány holokauszt. A Roma Sajtóközpont tavaly kiadott könyve szerint az ötvenes években Erdős Kamill kutató ötvenezerre becsülte a cigány áldozatok számát, a hetvenes években a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága 28 ezer fős adatot szolgáltatott. Karsai László történész 1992-ben jelentette meg a témával foglalkozó könyvét: széles körű kutatások után arra a következtetésre jutott, hogy ötezerre tehető azon cigány honfitársaink száma, akiket 1944–45-ben etnikai hovatartozásuk miatt elpusztítottak, álorvosi kísérletekkel kínoztak és nyomorítottak meg, deportáltak vagy munkaszolgálatra hurcoltak. A korábbi közléseket Karsai szóbeszédre és szájhagyományra alapozott, megbízhatatlan adatoknak tartja. Érzékeltetésül Lakatos Menyhért írót idézi, aki 1984-ben – Erdős Kamillhoz hasonlóan – ötvenezerre, 1987-ben viszont már hetvenezerre becsülte a magyarországi cigányság veszteségét.

Nem kevésbé eltérőek azok a becslések sem, amelyek – Szita Szabolcs történész tájékoztatása szerint – általában 200–600 ezer közé teszik az európai roma áldozatok számát. A kilencvenes évektől inkább az utóbbi adat vált elfogadottá, a cigányok nemzetközi szervezetei ugyanakkor 1,5 millió áldozatról beszélnek. Ez a szám szerepel a párizsi roma központ nyilvántartásában is.

A cigány holokauszt rokon értelmű kifejezéseként az utóbbi években elterjedt a porrajmos szó, ennek jelentéséről azonban ugyancsak különböznek a vélemények. A porrajmos kifejezés Ian Hancock nyelvész értelmezésében lovári nyelven „felfalást”, „elemésztést” jelent. A Budapesten lévő Országos Cigány Információs és Művelődési Központ képviselői viszont nyilatkozatban tiltakoztak az ellen, hogy a porrajmost a cigány holokauszt szinonimájaként tüntessék fel. Szerintük ennek a kifejezésnek „nemi kitárulkozás” a pontos jelentése.

Az áldozatok számával és a szóhasználattal kapcsolatos viták nem változtatnak azon, hogy a második világháború éveiben olyan szörnyűségeket szenvedett el a magyarországi cigányság, amelyekről a közoktatásban mindeddig csak nagyon kevés szó esett. A már említett Szita Szabolcs történész szerkesztésében hiánypótló mű jelenik meg Tények, adatok a cigányok háborús üldöztetésének (1939–1945) tanintézeti feldolgozásához címmel. A könyv röviden ismerteti a romák történelmét, írásos kordokumentumokat és megrázó fényképeket közöl a cigányüldözés éveiből. Beszámol a magyarországi vérengzésekről, a túlélők visszaemlékezései alapján idézi fel a haláltáborok borzalmait.

A kérdésre, hogy szokott-e mesélni gyerekeinek a lágerévekről, az egyik életben maradt idős cigány asszony így válaszolt: – Hát nem hiszik el. Lehet, hogy maga elhiszi, lehet, hogy nem, ki tudja. A fiatalok nem hiszik el, azt mondják, a mama csak beszél.

Czene Gábor [Népszabadság]

Az éhes szív árvább, mint az éhes gyomor.

Cigány közmondás

Népek bölcsességei

Hirdetés X

Földrajz és demográfia

1993 végén reprezentatív adatfelvétel készült a magyarországi cigány népességről. (Az adatfelvételt az MTA Szociológiai Intézetében Kemény István, Havas Gábor és Kertesi Gábor vezette.) E felvétel a korábbi, 1971-es kutatáshoz hasonlóan azokat tekintette cigánynak, akiket a nem cigány környezet annak tart. Az összeírás nem lehetett száz százalékos. Az adatok elemzése során azzal feltevéssel élünk, hogy az összeírás hibája 5 százalékos volt. Az 5 százalékos hibával számolva a cigány háztartások száma 107.833 és a cigány népesség száma 468 000, kereken félmillió volt. Az 1971-es kutatás idején a cigányok létszáma 320 ezer volt.

A cigányok az egész ország területén szétszóródva élnek, de eloszlásuk nem egyenletes. Az ország ebből a szempontból hat régióra oszlik: Észak (Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye), Kelet (Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar és Békés megye), Alföld (Csongrád, Bács és Szolnok megye), Budapesti iparvidék (Budapest, Pest, Fejér és Komárom megye), Dél-Dunántúl (Baranya, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megye), Nyugat (Vas és Sopron megye).

1971-ben a cigányok csaknem egynegyede a keleti régióban lakott. Az északi régióban, a budapesti iparvidéken és Dél-Dunántúlon egyötöd volt arányuk. 1994-ben majdnem egynegyed részük már az északi régióban lakott. Igen nagy elvándorlás ment végbe a keleti régiókból, leginkább az északi régió irányába, szoros összefüggésben az erőltetett (és elhibázott) iparosítással. Abszolút számokban valamivel kisebb, de arányaiban hasonló méretű az elvándorlás az alföldi régiókból, részben az északi, részben a dél-dunántúli régió és valamilyen mértékben a budapesti iparvidék irányába. Ez utóbbiban az elvándorlás és a bevándorlás kiegyenlítette egymást. Csaknem háromszorosára (ötezerről tizennégyezerre) nőtt a cigányok száma a két nyugati megyében.

A cigányok vándorlása már a hatvanas években is a munkaalkalmakhoz és a megélhetési lehetőségekhez kapcsolódott. A kibocsátó megyékben akkor is volt munkanélküliség, amikor túlfoglalkoztatottság volt az egész országban. A befogadó megyékben viszont már a hatvanas évek második felében, de még inkább a hetvenes években olyan nagy munkaerőhiány lépett fel, hogy még a cigányokat is örömmel alkalmazták. Az átvándorlás magával hozta az életmód és a szokások teljes átalakulását is. Különösen nagy volt a változás azoknál a cigányoknál, akik korábban a keleti határszélen vagy attól nem nagy távolságban a leghagyományosabb módon éltek. A tartós elhelyezkedés a bányában, a kohóban, a gyárban, általában az ipari munkahelyeken, a rendszeres havi keresetre való berendezkedés nem más, mint proletarizálódás. Az átköltözés erősen hatott a gyerekek iskoláztatására is. Az áttérés a hagyományos életformáról az újra nyelvi asszimilációt is hozott magával.

Eltolódások mentek végbe a településtípusok között is. 1971-ben 25 000 cigány lakott Budapesten, a teljes cigány népesség kevesebb, mint 8%-a. Számuk jelenleg 44 000, a cigány népesség 9,1%-a. Még nagyobb az eltolódás a vidéki városok irányába. 1971-ben 45 000 cigány volt városlakó, jelenleg több mint háromszor ennyi. A teljes cigány népességhez viszonyított részarány 14%-ról 30,4%-ra emelkedett.

A városokba való költözés ugyanúgy a munkaalkalmakhoz és a megélhetési lehetőségekhez kapcsolódott, mint a régiók közötti vándorlás. A számok azonban többet mutatnak a valóságos folyamatoknál. Az 1971 és az 1993 közötti időben sok község nyerte el a városi státust, a cigányok egy része tehát nem költözött községből városba, hanem úgy lett városlakó, hogy közben helyben maradt. A városba költözés folyamata a nem cigányoknál ugyanolyan erős volt, mint a cigányoknál, a községek várossá változtatása pedig minden ott lakót érintett. Amíg a cigányoknak 9 százaléka él Budapesten és 30,4 százaléka a vidéki városokban, addig a teljes népességnek majdnem ötöde (19,4%) él Budapesten és további 44,4 százaléka a vidéki városokban. Erős volt tehát a cigányok urbanizálódása, de nem nagyobb, mint a többieké. A cigányok és a nem cigányok közötti tényleges települési távolság nagyobb, mint az a fentiekből látszik. A nem cigányok 36 százaléka, a cigányok 60,5 százaléka lakik községekben, de nem mindegy, hogy milyen nagy községekben. A 2000 fő alatti lélekszámú községekben lakik a cigányok 40 százaléka és a teljes népesség 17 százaléka.

Ugyanebben az időben, illetőleg ennek az időnek második felében az ország teljes népes¬sége nem nőtt, hanem csökkent. 1970-ben a népesség száma 10 322 ezer volt, 1980-ban 10 710 ezer, 1990-ben 10 375 ezer, 1994-ben 10 278 ezer. 1971-ben a cigány népesség az ország teljes lakosságának 3%-át tette ki, jelenleg 5 százalékát. A jövőben további eltolódás várható.

Az ezer lakosra jutó élveszületések száma 1971-ben a cigányoknál 32 volt, az ország teljes lakosságánál 15. Jelenleg az ezer lakosra jutó élveszületések száma a cigányoknál 28,7 és a következő 10-15-20 évben hasonló mértékű csökkenés várható. Az ország teljes lakossá¬gánál az ezer lakosra jutó élveszületések száma 1992-ben 11,8; 1993-ban 11,3 volt. A halálozások száma viszont évtizedek óta növekedik és igen nagy: az ezer lakosra jutó halálozások száma 1991-ben 14,0; 1992-ben és 1993-ban 14,4 volt. Nincs komoly esély arra, hogy a halálozási arány a következő években csökkenjen, és ezért a népesség további csökkenése várható.

Magyarországon 1992-ben 122 ezer gyerek született, 1993-ban 116 ezer. Ugyanabban az évben 13 432 ezer cigány gyerek született, vagyis a teljes gyerekszám 11,6 százaléka jutott a cigányokra. A gyerekszám sokkal nagyobb a cigányoknál, de sokkal nagyobb a halálozások száma és aránya is, és ennek megfelelően sokkal kisebb a várható élettartam. A nagyobb gyerekszám és a nagyobb halálozási szám együttes eredményeképpen a 15 éven aluli gyerekek aránya kétszer akkora, mint a teljes népességben: a teljes népesség 19 százaléka, a cigány népesség 38 százaléka 15 éven aluli. Az 59 éven felüliek aránya viszont a teljes népességben több, mint négyszer akkora, mint a cigányoknál: a teljes népességben 19 százalék, míg a cigányoknál 4,5 százalék.

Hirdetés X

Nyelv és tudat

A magyarországi cigányok/romák három nagy nyelvi csoporthoz tartoznak. Ezek: a magyarul beszélő magyarcigányok, romungrók (akik magukat zenész, muzsikus cigányoknak mondják), a két nyelven, magyarul és cigányul beszélő oláhcigányok (akik magukat romának, romnak mondják) és a két nyelven, magyarul és románul beszélő román cigányok (akik magukat beásnak mondják).

Az 1893. január 31-én Magyarországon összeírt cigányoknak harmada friss, vagy olyan bevándorló volt, illetőleg olyan bevándorló gyereke, aki 1850 után érkezett az országba. Ennek megfelelően 38 százaléka volt magyar anyanyelvű, 30 százaléka cigány, és 24 százaléka román anyanyelvű, a többiek szlovák, szerb, német, rutén, horvát és egyéb anyanyelvűek. Az egyes országrészek ebben a vonatkozásban is erősen eltértek egymástól. A Duna-Tisza közén 82 százalék volt a magyar anyanyelvűek aránya, és 8-8 százalék a cigány és a szerb anyanyelvűeké. A Dunántúlon 72 százalék volt a magyar anyanyelvűek aránya, 11 százalék a cigány anyanyelvűeké, 8 százalék a román és 6 százalék a német anyanyelvűeké. A mai országterület keleti megyéi közül a magyar anyanyelvűek aránya Békésben 89, Hajdúban 94, Szabolcsban 98 százalék, Szatmárban 70 és Biharban 45 százalék. Az északi megyék közül a romungrók aránya Nógrádban 76, Borsodban 88, Abaújban 75, Zemplénben 47 százalék.

A jelenlegi országterület egészét illetően 1893 januárjában a magyar anyanyelvű cigányok aránya 79,5 százalék, a cigány anyanyelvűeké 10, a román anyanyelvűeké 4,5 százalék volt, további 6 százaléka pedig szerb, szlovák, német, rutén, horvát és egyéb. Kiáltó különbséget látunk tehát az ország egésze és a jelenlegi országterület között, de még nagyobb a különbség, ha a mai terület akkori cigány népességét Erdélyhez hasonlítjuk, ahol a cigány anyanyelvűek aránya 42 százalék, a román anyanyelvűeké 39 százalék volt, vagy a Tisza-Maros szögéhez, ahol a magyar anyanyelvűek aránya csak 5 százalék volt. A fentiekből természetesen az is következik, hogy a mai terület 1893-as cigány lakói többségükben régebbi bevándoroltak utódai: elődeik nem 1850 után, de még csak nem is a 19. században, hanem korábban érkeztek. Viszont friss bevándorlókra gondolhatunk a nem magyar anyanyelvűeknél: így például Baranya megyében, ahová délszláv területről jöttek beások és oláhcigányok, és ahol a magyarcigányok aránya 53 százalék volt, vagy Bács-Bodrog megyében, ahová ugyancsak délről jöttek oláhcigányok (22,5%), szerbcigányok (38,5%), beások (4%), és ahol a romungrók aránya 34 százalék volt.

Hagyományok, néprajz

A kétegyházi cigányok számára teljes mértékben ismert a róluk szóló paraszti előítélet-rendszer. Éppen ezért a magukról küldött üzeneteik alapvetően abban a gondolatkörben mozognak, melyek a paraszti leszólásban, illetve vélekedésben összegezhetők. A cigányok legfőbb törekvése, hogy a rendes ember – az ember – attribútumait sorakoztassák fel, másfelől pedig a cigányságukat mintegy háttérbe szorítva, magyar állampolgári minőségüket, nemzetalkotó szerepüket hangsúlyozzák. A magukról alkotott kép végül is a negatív jelentéstartományba sorolható szövegekre adott pozitív válaszokból áll össze. A negatív jelentéstartományba tartozó szövegek mintegy negációjaként azoknak az elemeknek tételes felsorolása szerepel, mely velük szemben, mint elítélő megjegyzések fogalmazódnak meg. “Rendes ember” mivoltukat azzal magyarázzák, illetve azzal igazolják, hogy nem loptunk, nem voltunk börtönben, mi nem cigánymódra élünk, rendesen dolgozunk. A rendes ember másik alapismérve, hogy legyen önálló háza, legyenek jószágai, amivel függetlenségét is biztosíthatja. Az a rendes ember ugyanis, aki annyi tőkével rendelkezik, hogy képes bármikor lovat, autót vagy házat venni. A gyermeknevelés, a gyermekek öltöztetése és iskolába járatása szintén többször említődik. Megfigyelhető az is, hogy az ember értékmérője az ember teste maga, a jóltápláltság, a kövérség. A “derék ember” jelzi a vagyonosságot és a tehetősséget. A tisztelet megadása igen fontos eleme a kultúra önmeghatározásának, s mint gyakran emlegetett elem, legfőbbképpen a kölcsönösséget akarja kikényszeríteni a többségtől, azt ugyanis, hogy legalább olyan módon kapja meg a cigányember a tiszteletet, amilyen módon megadja ezt a parasztnak. A tisztelet megkövetelése ilyenformán a cigányság elismertetését is jelentené, mely az ember önbecsülésének és önértékelésének elengedhetetlen feltétele. Egyes családi és társadalmi ünnepeken, amelyek a cigányság tekintélyét, társadalmi egyenlőségét is hivatottak elérni, illetve az ember értékét kifejezni, gyakran találkozunk a többségnek szóló üzenetekkel.

A cigányok emellett számtalan olyan értéket fogalmaznak meg, amelyek elsősorban belső használatban működnek. Ezek érvényesítése révén érhető el – a falusiak elvárt beilleszkedésével szemben – a saját csoporthoz való tartozás erősítése, a belső kohézió elérése és szolidaritás megkövetelése. Egyik leggyakrabban hangoztatott értékként a szolidaritás gondolatkörébe tartozó segítséget emelhetjük ki. Mintegy erkölcsi kényszerként fogalmazódott meg a másikon való segítés kötelessége. “Ha van 500 forintod, add a felét annak, aki hozzád fordul, majd az visszaadja neked; holnap te is kerülhetsz olyan helyzetbe, hogy rajtad segítsenek. ”Sokszor nem is az számít, hogy mekkora a kölcsönadott vagy akár csak odaadott pénz, hanem az, hogy aki adja, az az üzletelésben és általában az életben mennyire szerencsés, hiszen a szerencse megosztható, illetve átruházható arra is, aki a pénzt a szerencsés embertől kapja. Ezzel összefüggésben említhető, hogy az emberek között az a belső hierarchia alakul ki, amelyben akár a kortól függetlenül is a legtöbb szerencsével rendelkező, a legügyesebb ember lehet a legtekintélyesebb. Az ügyesség elsősorban a vásári gyakorlatból vezethető le. Az ügyesség szinte minden más értéket meghaladó jelentőségű. Nem az számít, hogy végül is adott pillanatban ki milyen gazdag, hanem hogy potenciálisan az ügyessége és szerencséje révén mi várható el tőle, mire lesz képes. Az ügyes ember ugyanis akár 100 forinttal is képes nagy vásárt csinálni. Üzletelésen a legkiváltképp a lóval való kereskedést, az autók adásvételét és az ingatlanok cseréjét, halmozását értik. Az ügyesség némileg úgy működik, mint a varázsmesékben a legkisebb hős esetében, aki nem testi erejével, hanem eszével, okosságával vagy mint a bugyutának tűnő hős, szerencséjével és segítőkészségével éri el sikereit. Sokkal értékesebb az a vagyon, vagy gazdagság, amelyet ezen tulajdonságokkal szerzett meg az ember, mint az a vagyon, amit hosszú, kitartó, önsanyargató munkával lehet elérni.

Kultúra és oktatás

TALENTUM

Kulturális Fórum

1074 Budapest, Rottenbiller u. 16-22.

Tel.: 321 4825

Ads by VVIP (x)

Adataink arra utalnak, hogy 1971 és 1993–94 között átalakult a cigány családok többségének véleménye az iskola hasznosságáról. Az 1971-es telepi cigányok szerint elég volt a négy vagy öt osztály, az 1993-94-es nem telepi cigányok többsége viszont úgy véli, hogy meg kell szerezniük a bizonyítványt a nyolc osztály elvégzéséről. Már az 1971-es kutatás idején is észrevehettük, hogy a faluba vagy városba beköltözött, már jó néhány éve elfogadható lakásban lakó cigány családokban az iskolához való viszony rendszerint megváltozik: a szülők arra törekednek, hogy a gyerek elvégezze az általános iskolát.
A legutóbbi néhány évben javulni kezdtek a továbbtanulási arányok. Az egész népesség viszonylatában a középiskolás továbbtanulási arányokat elsősorban az befolyásolja, hogy a tizenöt év alatti évfolyamok létszámai folyamatosan csökkennek. Az 1994/95-ös tanévben a bejutási arányok a nyolc osztályt végzettekhez viszonyítva 62 százalék fölé emelkedtek és a tizennégy évesek számához viszonyítva megközelítették a 60 százalékot.

A cigány gyerekek tanulási esélyeit ezekhez a javuló arányokhoz kell viszonyítani. Szakmunkásképzőbe, illetve szakiskolába jár a tizennégy éves cigány gyerekek 14,3 százaléka a tizenöt évesek 17,9 százaléka, a tizenhat évesek 17,2 százaléka Szakközépiskolába illetve gimnáziumba jár a tizennégy éves cigány gyerekek 5,1 százaléka a tizenöt évesek 3,7 százaléka, a tizenhat évesek 5,1 százaléka, a tizenhét évesek 3,64 százaléka, a tizennyolc évesek 3,12 százaléka. A középiskolába való bejutás esélyeinek ez a javulása több tényezőnek köszönhető. Az egyik legfontosabb közülük a már említett demográfiai változás. Az 1989 évi statisztikai évkönyv szerint 1989-ben 170 891 tanuló végezte el az általános iskolát és közülük 47,4 százalék jutott középiskolába: 27,0 százalék szakközépiskolába és 20,4 százalék gimnáziumba. 1993-ban 144 225 gyerek végezte el az általános iskolát, és közülük 56,2 százalék jutott középiskolába: 32,0 százalék szakközépiskolába és 24,2 százalék gimnáziumba.

Érthető, hogy a cigány bejutási arány a gimnáziumokban 0,6 százalék, a szakközépiskolákban viszont 10 százalék. Kisebb mértékben, de javult a továbbtanulási arány a szakmunkásképzőben is. 1993-ra a bejutási arány a mi adatfelvételünk szerint 31,2 százalékra emelkedett, a szakiskolákban való 9,4 százalékos bejutási aránnyal együtt 40,6 százalékra.

Mindent összevéve a teljes népességnél a nyolcadikat végzett tanulók 97,7 százaléka tanult tovább, a cigány népesség nyolcadikat végzett tanulóinak viszont 51,2 százaléka. A javulás egyik (talán legfőbb) tényezője a demográfiai apály. Hatottak azonban más tényezők is. A rendszerváltást követően új jogszabályok keletkeztek, amelyeknek egy része kedvező hatást gyakorolt. Új intézményeket hoztak létre, többek között azzal a feladattal, hogy a cigány fiatalok továbbtanulását segítsék. A felzárkóztató, tehetséggondozó programok és a cigány kisebbségi oktatási intézmények, valamint a különböző alapítványoktól származó ösztöndíjak és támogatások is hozzájárultak a továbbtanulási arányok javulásához. Amint az általános iskola elvégzésénél, ugyanúgy a továbbtanulásnál is a szülőknek és a gyerekeknek az iskolához való viszonya a legfontosabb tényező. A néhány évvel ezelőtt elkezdődött javulást is elsősorban arra vezetjük vissza, hogy a családok egy része ma másként ítéli meg a továbbtanulás előnyeit és hátrányait, mint korábban.

A társadalom

A romák

A tudás 365 napjá-ban

Február 27

Április 1, 9, 16

Május 30

Augusztus 25, 26, 27

Magyarországi Cigányokért Közalapítvány

1021 Budapest, Budakeszi út 55/D. P/5. ép., V/2.

Tel.: 394-2647

Ads by VVIP (x)

Országos Roma Önkormányzat, 1074 Budapest, Dohány utca 76., Tel.: (1) 322 8903, Email: oronk@oronk.hu

Fővárosi Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Elnök: Makai István, 1052 Budapest, Városház u. 9-11., Tel.: (1) 327 1000

Bács-Kiskun Megyei Cigány Területi Önkormányzat, Ajtai Tibor elnök

Baranya Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat, 7621 Pécs, Széchenyi tér 9., Tel.: (72) 500 428, elnöke: Hegedűs István, Tel.: (30) 530 6857, Email: hegedusistvan@freemail.hu

Békés Megyei Roma Önkormányzat, Elnök: Dógi János, 5600 Békéscsaba, Árpád sor 18., Tel.: (66) 441 141, Email: dogijanos@vipmail.hu

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Cigány Kisebbség Területi Kisebbségi Önkormányzat, 3525 Miskolc, Városház tér 1., Elnök : Farkas Félix, Email: hivatal@baz.hu

Csongrád Megyei Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat, 6741 Szeged, Rákóczi tér 1., Tel.: (62) 566 000, Email: hivatal@csongrad-megye.hu Elnök: Kolompár László

Fejér Megyei Cigány Területi Nemzetiségi Önkormányzat, 8000 Székesfehérvár, Piac tér 12-14., Elnöke: Oláh József, Email: molnar.krisztian@fejer.hu

Győr-Moson-Sopron Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat, elnöke Bogdán Piroska, 9021 Győr, Városház tér 3., Email: kovacs.bela@gymsmo.hu

Hajdú-Bihar megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Elnök: Aba-Horváth István, 4024 Debrecen, Piac u. 54., Tel.: (52) 507 550, Email: megyeionk@hbmo.hu

Heves megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Elnök: Csík Zoltán, 3300 Eger, Kossuth u. 9., Tel.: (36) 521 333, Email: hmoelnok@agria.hu

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat, elnök Lukács Mihály, Szolnok, Kossuth L. u. 2., Tel.: (30) 634 7042, Email: tcko@jnszm.hu

Komárom-Esztergom megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Elnök: Vörös István, 2800 Tatabánya, Fő tér 4., Tel.: (34) 517 100, Email: elnok@kemoh.hu

Nógrád megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Elnök: Rácz Dezső, 3100 Salgótarján, Rákóczi út 36., Tel.: (32) 620 100, Email: nmkgy@nograd.net

Pest megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Elnök: Raffai László, 1052 Budapest, Városház u. 7., Tel.: (06-1)-485-6800, E-mail: pestmegye@pestmegye.hu

Somogy Megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat; Berényi László elnök; 7400 Kaposvár, Csokonai u. 3.; Tel.: (82) 508 195, Email: smtcko@som-onkorm.hu

Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Elnök: Lakatos István, 4400 Nyíregyháza, Hősök tere 5., Tel.: (42) 599 501, Email: fojegyzo@szszbmo.hu

Tolna Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat, elnök Sárközi János József, 7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13., Tel.: (74) 505 600, Email: fojegyzo@tolnamegye.hu

Vas megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Elnök: Dömötör Attila, 9700 Szombathely, Berzsenyi Dániel tér 1., Tel.: (94) 515 700, Email: info@tolnamegye.hu

Veszprém Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat, 8200 Veszprém Megyeház tér 1., Tel.: (88) 545 078, Babai János elnök, Email: babaij@freemail.hu

Zala megyei Területi Cigány Kisebbségi Önkormányzat, Elnök: Bogdán István, 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi D. u. 10., Tel.: (92) 500 700, Email: elnok@zalamegye.hu

KISEBBSÉGEK A VÁLTOZÓ VILÁGBAN

Arcképcsarnok

Költők és írók

Balogh Attila – (1956–) költő, a Cigányfúró folyóirat főszerkesztője. Lendítem a lábamat (1981) című első kötetéért irodalmi nívódíjat kapott. További kötetei: Balogh Attila versei (1991), József Attila a peep-showban (1997).

Bari Károly – (1952–) költő, műfordító, képzőművész. A Színművészeti Főiskolán, majd a debreceni Kussuth Lajos Tudományegyetem bölcsészkarán tanult. Cigány népköltészetet és mai francia költőket fordít. Kötetei mellett grafikai kiállításai is vannak. 1984-ben József Attila – díjat kapott. Néhány kötete: Az erdő anyja (népmesegyűjtemény, 1990), Elfelejtett tüzek (versek, 1983).

Choli Daróczi József – (1939–) költő, műfordító, a Zsámbéki Katolikus Tanítóképző Főiskola munkatársa. Néhány kötete: Isten homorú arcán (1990), Maskar le shiba dukhades (1994), Újszövetség (Bibliafordítás, 1996)

Csemer Géza – (1944–) dramaturg, író, rendező. Cigányklubokat vezetett, szoiciográfiákat írt a cigányok életéről. Szakcsi Lakatos Bélával zenés játékokat és musiceleket írt. Néhány műve: Eltörött a hegedűm (zenés játék, 1994), Habiszti (almanach,1994).

Farkas Kálmán – (1930–) újságíró, egyetemi tanár. Magyarország első cigány származású újságírója. 1964ben munkaérdemben bronz fokozatát; 1975-ben munkaérdemben ezüst fokozatait kapja meg; 1988-ban MCKSZ Szabolcs megyei elnöke; 1994-ben OCKÖ alelnöke, a Cigány Hírlap főszerkesztője. Legfontosabb írásai: Értetek kiáltok (1992) ; Korona nélkül (1996) ; Sorstudat (1998) ; Csisznyikói cserepek (1998).

Holdosi József – (1951–) tanár, író. 1979-ben Kányák című regényével elnyerte a Művészeti Alap legjobb elsőkötetes szerzőjének járó díját. Más művei: Cigánymózes (1987), A bandita és a halál (1993).

Horváth Gyula – (1960–) miskolci költő. Első versei az 1980-as években jelentek meg cigány lapokban. Néhány kötete: Megfagyott ország (1992), Szégyen, gyalázat (1993), Az árvaság anatómiája (1995).

Kovács József Hontalan – (1950–) költő. Néhány kötete: Ismeretlen cigány ének (1991), Sequioiabeszéd (1996), Színfolyók (1997).

Lakatos Menyhért – (1926–) író. 1988-tól a Magyarországi Cigányok kulturális Szövetségének elnöke. 1976-ban Füst Milán-díjat, 1976-ban és 1993-ban József Attila – díjat kapott. Néhány műve: Füstös képek (1978), Csandra szekere (1981), Akik élni akartak (1982).

Lojkó Lakatos József – (1951–) költő, író, színház- és filmrendező. A Harlekin Gyermekszínház alapítója. Néhány filmje: A nyolcadik stáció, A táltos fiú, Elfelejtett holtak.

Nagy Gusztáv – (1953–) költő, meseszerző, műfordító. A Romano Nyevipe alapító-munkatársa, később az Amaro Drom és a Rom Som szerzője. Néhány műve: Az ember tragédiája (műfordítás, 1993), Szívbolygód körül (1997).

Orsós Jakab – (1920–) elbeszélő és fafaragó. Kedvtelésből kezdett el faragni, majd írni. Kötetei: Aki hallja, aki nem hallja, Jessze majortól az Uralig, Gyökerezés

Osztojkán Béla – (1948–) író, költő, politikus. 1989-től a Phralipe című folyóirat főszerkesztője, 1991-1993-ban az Amaro Drom alapító főszerkesztője. Néhány műve: Halak fekete citerában (1981), Hóesés hűségben (1983), Átyin Jóskának nincs, aki megfizessen (1997).

Rostás-Farkas György – (1949–) költő, újságíró, politikus. 19933-tól a Khetano Drom főszerkesztője. Néhány műve: Megváltásért (1989, 1991), Cigányságom vállalom (1992), A békesség zarándokai (1997).

Szepesi József – (1948–) újságíró, költő. Rendszeresen jelentek meg művei a Romano Nyevipeben, Amaro Dromban, Kethano Dromban. Néhány kötete: Elszórtan, mint a gyom (1983), Pogány ima (1997).

Szécsi Magda – (1958–) újságíró, grafikus, költő, meseszerző. Néhány műve: Az aranyhalas lőszem tükre (1988), A fekete bálvány birodalma (1993), Madarak aranyhegedűn (1996), Tavasztündér mosolya (1997).

Vesho-Farkas Zoltán – (1974–) költő, műfordító. Kötetei: Cherhaja – Csillagok (1994), Elefántcsontszínű évek (1995), A remény vánkosán (1996), Shakespeare: Hamlet (műfordítás,1998)

Táncosok, színészek

Balogh Béla – az amatőr táncmozgalomból induló táncos, 10 évig a Vadrózsa táncegyüttes tagja, a Lindri Táncszínház alapítója (1992), 1986-ban a Ki mit tud? Tánckategóriájának győztese.

Hollai Kálmán – (1949–) színművész, oboa – ének szakos tanár. 1977-ben végezte a Színház és Filmművészeti Főiskolát, majd az ország színházaiban több mint ötven főszerepet játszott, valamint filmekben is szerepelt (Átok és szerelem). A Hegyi Aranka színjátszó csoport művészeti vezetője.

Cigányzenészek

Balogh János – zenész. Az Andro Drom cigány együttes alapítótagja, az Amalipe Cigány Kulturális Egyesület elnöke, a Lindi együttes vezetője.

Banda Marci – (1847–1925) prímás. Apja Bihari zenekarának klarinétosa volt, ő kávéházak kedvelt muzsikusa. Az 1903. évi prímásversenyen megosztott díjat kapott.

Berkes Lajos – (1837-1885) prímás. A híres Berkes – dinasztia alapítója, korának ünnepelt prímása. Általában főúri birtokokon játszott.

Berki László – (1941–) zenekarvezető prímás, zeneszerző. 1968-tól az Állami Népi Együttes zenekarvezető prímása. Több mint 20 önálló hanglemeze jelent meg.
Bihari János – (1764-1827) zeneszerző, cigányprímás. A XIX. század elejének ünnepelt prímása, zenekarával a főúri udvarokba fellépő művésze. Néhány szerzeményét később a klasszikus zenészek is feldolgozták.

Boka Károly – (1808-1860) zenekarvezető prímás. Debrecenben 24 tagú bandát alapított, amelyben több vadászkürtös is volt. Kedvenc zenésze volt Kossuth Lajosnak is, aki többször megfordul házában is.

Boross Lajos – (1925–) zenekarvezető prímás. Az Állami Népi Együttes tagja, majd a Száztagú Cigányzenekar vezető prímása. Megválasztották a “prímások királyának”

Czinka Panna – (1711-1772) zenekarvezető prímás. Két nagybátyja Rákóczi fejedelem kísérőiként Rodostóban haltak meg, ő már 15 évesen zenekart alapított. Ő és zenekara férfiruhában járt, művészetét a környező országokban is megcsodálták.

Dankó Pista – (1858–1903) nótaszerző. Az 1890-1900-as évek legnépszerűbb dalszerzője, zenekarával bejárta az országot. Néhány ismert műve: Eltörött a hegedűm, Nem fúj a szél, Most van a nap lemenőben.

Erdélyi Náci – (1845–1893) prímás. A szegedi cigány-királynak nevezett zenekarvezető a városi zenede tanára is volt, mivel a bécsi konzervatóriumban végezte tanulmányait. 1886-tól négy éven keresztül Amerikában, New Yorkban játszott zenekarával.

Farkas Miska – (1829–1890) prímás. Győri zenekarvezető, a Dunántúl leghíresebb prímása, Bihar János unokája. 1848-ban mint tábori zenekarvezető Klapka György hadtestében szolgált. Később bejárta zenekarával szinte egész Európát.

Fátyol Károly – (1830–1888) gordonka-művész. Az 1848-as szabadságharcban Bunkó Antal bandájával a nemzetőrök seregében szolgált. Két fiából is jeles zenészt nevelt.
Id. Járóka Sándor – (1922–1984) prímás. 1932-ben már az Aranyosi Rajkózenekar prímása, 1952-től a Belügyminisztérium Művészegyüttesének népi zenekarát vezette. Több kitüntetés birtokosa, fia is kitűnő prímás.

Id. Kóczé Antal – (1872–1926) zenekarvezető prímás. Pályafutása Bunkó Vince zenekarában kezdődött, de 1902-ben már VII. Edward angol királynak muzsikált. 1918-ban a Gellért szálló megnyitásakor is ő játszott zenekarával.

Lakatos Sándor – (1925–) prímás. A legkiválóbb prímások egyike, Liszt-díjas, a népművészet mestere, 1952-ben elnyerte Párizsban a hanglemez-világverseny nagydíját. A világ szinte minden pontján megfordult zenekarával.

Patikárius Ferkó – (1827–1870) prímás. Eredeti neve Dudás volt, de az anekdota szerint játékával kigyógyított egy főurat lelki betegségéből, és így “Patikáriusnak” hívták ezután. 1867-ben a párizsi világkiállításon is játszott III. Napóleon császár előtt.

Radics Béla – (1867–1930) cigányprímás. Európa több országában ünnepelt, sikere prímás. Írt keringőket, indulókat, magyar nótákat is.

Rácz Laci [“36-ik”] – (1867–1943) cigányprímás. Kitűnően improvizáló, virtuóz technikájú hegedűs, zenekarával bejárta az egész világot. A cigányok királyának nevezték.

Id. Rácz Pali – (1815–1880) prímás. Élete első felét Olaszországban töltötte, katonai szolgálataiért az orosz kormánytól a Szent György keresztet is megkapta. Magyarországra költözése után indult zenei pályája, híres szerzeménye a Lehullott a rezgőnyárfa című nóta.

Salamon János – (1824–1899) karmester, zenekarvezető. Az első kolozsvári zenekarvezető, a magyarországi és erdélyi cigányprímások vezetője. Az 1848-49-es forradalom résztvevője.

Sánta Ferenc ifj. – (1945–) hegedűművész, zenekarvezető prímás. Zenetanár, majd az Operaház tagja volt. Zenekarával rendszeresen külföldön szerepel. Számos nóta, csárdás szerzője, önálló hanglemezei készültek.

Toki Horvát Gyula – (1920–1971) prímás. 1931-től a Fővárosi Rajkózenekar vezető prímása, majd 1950-től a Főváros Népi Zenekarnak. 1956-tól Nyugaton élt.

Varga Gusztáv – (1959–) népzenész, énekes. 1978-tól a Kalyi Jag cigány folklóregyüttes vezetője és művészeti menedzsere, több lemeze jelent meg, együttesével sokat lép fel külföldön. 1993-ban a Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakiskola alapítója. A népművészet ifjú mestere, az Európa-, és a Kisebbségekért –díj elnyerője.

Klasszikus zenészek

Banda Ede – (1917–) gordonkaművész. A Magyar Rádió szólistája, a Zeneakadémia tanára, a Tátrai Vonósnégyes tagja.

Cziffra György – (1921–1994) zongoraművész. 1956-tól Franciaországban élt. Főképp Schumann, Chopin és Liszt műveit játszotta. 1969-ben alapította a Versailles-i Cziffra György Zongoraversenyt, majd tehetségek ifjú zenészek támogatására a Cziffra Alapítványt. Az egész világot bejárta, a nyolcvanas évektől gyakran látogatott Magyarországra, támogatta a magyar zenei életet.
Kóté László – (1941–) hegedűművész. 1961–1980 az Országos Filharmónia szólistája, 1966-tól a Zeneakadémia tanára.
Rácz Aladár – (1886–1958) cimbalomművész. Eleinte cigányzenekarokban játszik, majd fokozatosan a klasszikus zene felé fordul. Ő formált a cimbalomból koncert-hangszert, ő alakította ki a klasszikus repertoárt. 1938-tól haláláig a Zeneakadémia tanára.

Ruha István – (1931–) hegedűművész. 1958-óta a kolozsvári Filharmónia zenekar szólistája, a Napoca vonósnégyes alapítója és vezetője, 1963-óta a kolozsvári Konzervatórium tanára.

Jazz, pop, rock

Babos Gyula – (1949–) jazzmuzsikus, gitáros. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola jazztanszakának vezető gitártanára. Stílusa a jazz-rockhoz, a fúziós zene világához áll a legközelebb. Neves együttesekkel lép fel.

Tony Lakatos – (1958–) jazzmuzsikus, szaxofonos. A Kisrákfogó, majd Pege Aladár együttesének tagja. Napjainkban leginkább külföldön, Németországban lép fel. 1992-óta a Hesseni Rádió szólistája.
Pege Aladár – (1939–) jazzművész, nagybőgős. A nemzetközi jazzélet elismert és sokszoros díjnyertes alakja. Később klasszikus zenével is el kezd foglalkozni, 1970-től a Zeneakadémia tanára.
Snetberger Ferenc – (1957–) jazzmuzsikus, gitáros. 1988-óta Berlinben él, a kor ismert együtteseivel lép fel, vannak saját szerzeményei is.
Szakcsi Lakatos Béla – (1943–) jazzmuzsikus-zongorista, zeneszerző. Nemzetközi versenyek győztese, írt balettzenét, színházi kísérőzenét, musicalt. 1972 óta a Bartók B. Zeneművészeti Szakközépiskola jazztanszakának tanára.

Politikusok, közéleti emberek

Daróczi Ágnes – (1954–) népművelő, előadóművész, a Romano Glaso és a Kalyi Jag együttesek tagjaiként versmondó. 1978-tól a Népművelési Intézetben a cigány kultúrával foglalkozik, rendezvényeket szervez. 1992 – 1998-ig az MTV Cigány Magazinjának főszerkesztője.

Farkas Flórián – (1957–) politikus, 1983-óta vesz részt a roma közéletben. 1989-től a Magyarországi Cigányok Demokratikus Szövetségének főtitkára, a Lungo Drom Érdekvédelmi Szövetség főtitkára, majd elnöke. 1995-óta az Országos Cigány Önkormányzat elnöke.

Hága Antónia – (1959–) tanár. 1990–1998 országgyűlési képviselő, 1993-tól a Kethano Drom szerkesztőbizottságának tagja, 1994-től az Ariadne Kulturális Alapítvány elnöke.

Horváth Aladár – (1964–) népművelő, 1989-ben a miskolci Gettóellenes Bizottság tagja. 1990 – 1994 országgyűlési képviselő, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság tagja, 1991 – 1994 a Magyarországi Roma Parlament elnöke, 1995-től a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke.

Horváth M. Judit – (1952–) fotóművész. 1990–1995 között az Amaro Drom főszerkesztője; 1999-ben Más Világ címmel férjével Stalter Györggyel fotóalbuma jelenik meg a magyarországi romák életéről.

Joka Daróczi János – (1962–) újságíró, szociális munkás. 1982-óta dolgozik a Magyar Televíziónál, 1998-tól a Cigánymagazin főszerkesztője.

Lázár Péter – pedagógus. A nyírtelki Kedves Ház program kidolgozója és vezetője. A Soros Alapítvány oktatási füzetek sorozatában publikálta pedagógiai eredményeit.

Orsós Éva – (1954–) tanár, politikus. 1995–98 a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke, c. államtitkár. A Soros Alapítvány tanácsadója.

Zsigó Jenő – (1952–) szociológus, politikus. 1987 óta a Fővárosi Tanács Cigány Szociális és Művelődés, Módszertani Központjának (ma Romano Kher) igazgatója. 1994 óta a Roma Parlament elnöke.

Képzőművészek

Bada Márta – (1951–) festőművész. Iskolás korától fest. Remsey Iván és Mizsér Pál voltak mesterei. 1973-tól állít ki csoportos és egyéni tárlatokon.

Balázs János – (1905–1977) festőművész. Már gyermekkorában megmutatkozik tehetsége, de csak 1968-ban kezd festeni. Salgótarjánban élt, itt fedezték fel a ’70-es évek elején, s itt rendezték első, önálló kiállítását is 1975-ben. Műveit több hazai közgyűjtemény őrzi, melyeket több nemzetközi kiállításon is bemutattak.

Bari Janó – (1955–) festőművész. 9 éves korától fest. Különböző technikákat használ a tájképfestészettől a szürrealizmusig. Képei Görögországtól Amerikáig több gyűjteményben megtalálhatók.

Pongor Beri Károly (David Beeri) – (1951–) festőművész. 1975-ben Nyírmihályfalván kezd festeni. 1979 óta rendszeresen szerepel kiállításokon, 1987-től 1996-ig családjával Németországban él.

Dilinkó Gábor – (1929–) festőművész. 1975-ben autóbusz balesetét követően kezd festeni, 1982 óta szerepel kiállításokon, az 1956-os forradalomban vállalt szerepéért magas állami kitüntetésben részesült.

Fenyvesi József – (1928–) festőművész. 1958-tól három évig munka mellett képzőművészeti szakkörbe jár, 1974-ben rendezi első kiállítását.

Gyügyi Ödön – (1966–) grafikusművész. Tiszadobon végzi a szakmunkásképzőt, amikor Péli Tamás híres pannóját festi. Az Ő és Szentandrássy hatására kezd alkotni. Első kiállítása 1988-ban volt. Grafikái rendszeresen megjelennek roma lapokban.

Horváth Vince – (1899–1982) faragóművész, a Népművészet Mestere. 1937-ben kezdett faragni, a ’70-es évektől voltak külföldön és Magyarországon kiállításai.
Kiss József – (1921–) festőművész. 1954-ben kezdett el festeni. Első kiállítása 1974-ben Keszthelyen volt.

Kosztics László – (1958–) fafaragóművész. 1989 óta foglalkozik faragással. Több egyéni és csoportos tárlaton vett részt. 1996-ban létrehozta a Békésebb Világért Alapítványt.

Kun Pál – (1958–) festőművész. 1975 óta gyakran vannak kiállításai.

Labancné Milák Brigitta – (1968–) festőművész. Vágréti Jánost tekinti mesterének. Művészi tehetségét gyermeke óvónője fedezte fel. 1994-ben Mezőberényben mutatkozik be első tárlatán.

Oláh Jolán – (1932–) festőművész. Férje, Balogh Balázs András mellett kezd festeni. Első, önálló kiállításával 1985-ben a kecskeméti Naív Művészeti Múzeumban jelentkezik.

Oláh Mara – (1945) festőművész. Gyakran vannak kiállításai idehaza és külföldön is.

Oláh Zoltán – (1974–) festőművész. Elvégezte a Képző és Iparművészeti Szakközépiskolát.

Orsós Jakab – (1920–) fafaragóművész, író, politikus. Családi hagyományként már gyerekkorában elkezdett faragni. Rendszeresen jelenik meg tárlatokon, elbeszélés kötete “Aki hallja, aki nem hallja” 1987-ben jelent meg; “Gyökerek” kötete pedig 1995-ben.

Orsós Teréz – (1955–) festőművész. Iskolás korában a komlói rajzszakkör tagja. 1979-ben szerepel először kiállításon, Magyarországon és külföldön egyaránt sokat vesz részt kiállításokon.

Palotai Lajos – (1951–) festőművész. Az általános iskolában rajztanára, Garay Jenő keze alatt kezd festeni. Képzőművészeti gimnáziumot végzett, kezdetben reprodukciók másolásával foglalkozott. 1981 óta állít ki.

Péli Tamás – (1952–1995) festőművész. Az általános iskolában rajztanára, Garay Jenő keze alatt kezd festeni. Képzőművészeti Gimnáziumot végzett, kezdetben reprodukciós másolásával foglalkozott. 1981 óta állít ki.

Ráczné Kalányos Gyöngyi – (1965–) festőművész. Komlón Pongrácz Éva rajztanár rajzszakkörében kezd rajzolni. Több gyermekrajz pályázatot nyert. Első festményét gyermekei szobájának falára készítette. 1979-ben a “Hét iker szarvaskígyó” című animációs filmhez készít rajzokat és meséket.

Szécsi Magda – (1958–) grafikus, festőművész, író. 1984 óta rajzol és ír meséket. Első kiállítása Tatán volt. Több verses kötetet és saját szerzésű mesekötetét illusztrálta.
Szomora Kálmán – (1938–) fafaragóművész. 1979 óta több alkalommal részt vett a tatabányai országos bányász-fafaragó tábor munkájában. 1988-ban a Nógrád megyei Szénbányászati Tröszt díját nyerte el.

Túró Zoltán – (1972–) festőművész. Képzőművészeti Gimnáziumot végzett. A figuralista, részletező festészet gyakorlója.

Vári Zsolt – (1974–) festőművész. Autodidakta, országszerte gyakran vannak kiállításai.

Váradi Gábor – (1958–) festőművész. Első tanára Rákosi Zoltán volt, majd Péli Tamást tekintette mesterének. Első tárlata 1989-ben Ózdon volt. 1994-ben Izlandon 6 hónapos tanulmányúton vett részt.

Ajánlott irodalom