A magyarországi szlovének - részlet a könyvből

Jellegzetes ételek és italok, öltözködés, család

A magyarországi szlovének az első világháború végéig elsősorban árpakásából, kukoricából és babból, illetve káposztából és babból készült egytálételeket (rič) ettek, de táplálkozásukban gyakoriak voltak a kása-, a káposzta- és a burgonyaételek, a sok lisztes és tejes étel is. Húsétel csak disznóöléskor, nagyobb ünnepek, munkák során került az asztalra. A kukoricával párhuzamosan terjedt el a tök, s vele a tökmagolaj használata.

A második világháború előtt munkanapokon reggel pépet, délben gánicát, este pedig sült krumplit ettek tejjel. A tízórait és az uzsonnát kint a mezőn fogyasztották el. Nagyobb munkák alkalmával, vasár- és ünnepnapokon ebédre levest, káposztát, húsételt és málét ettek. Péntekenként tészta került az asztalra. Kenyeret régen két-háromhetente sütöttek, háromkilósból 5-8 kereket, lapostetejűt. A rozsliszthez egy kevés kukorica-, árpa- vagy zablisztet, illetve főtt burgonyát kevertek. Ínséges időkben és rossz termés esetén pedig szárított és őrölt bükkfakérget és kukoricacsutkát is. Szakonyfaluban ünnepnapokon aszalt gyümölcsöt (szilvát, körtét, almát) sütöttek a kenyérbe. A kenyeret kamrában, kenyértartón tárolták. A dagasztóteknőben maradt vakarékot megsütötték és a legfiatalabb gyereknek adták, akit szintén vakaréknak hívtak (postrüžnjek). A kenyér megszegése előtt aljára késsel keresztet rajzoltak. Ha egy darab kenyér a földre esett, felvették, megcsókolták és megették. A közmondás szerint "A Vid-napi köd megeszi a kenyeret".

Búza-, kukorica- és hajdinalisztből készültek a pépek, gánicák és málék. Csak búzalisztből pedig a levesbe főzött és a vízben kifőzött tészták, valamint a sült lepénykenyér, béles, perec, rétes, illetve a zsírban kisütött fánk.

Az eresztett pép (močnik) úgy készül, hogy a kukorica- vagy búzalisztet leforrázzák tejjel vagy vízzel, belekeverik a tejbe, majd felforralják. Reggelire fogyasztották. A burgonyapép, dödölle (dödele) hámozott, vízben péppé főtt, tört burgonyából, kevés liszttel sűrített, hagymás zsírba szaggatott étel. Ebédre vagy vacsorára ették, nyers vagy aludttejjel.

A gánica (žgónke, žgaunitje) készülhet hajdina- és kukoricalisztből. A lisztet a forrásban lévő, sós vízbe öntik, összekeverik és a masszát főzőkanállal vagy kanállal kiszaggatják.

A málé lehet búza-, kukorica- és hajdinalisztből. A kukorica és hajdinamálét élesztővel készítik. A kukoricamáléba almát is reszelhetnek. Reggelire és ebédre fogyasztják.

Péntekenként általában kifőtt tésztákat esznek, mákkal, dióval, túróval meghintve. A burgonyagombócokat és burgonymetéltet pedig morzsával vagy mákkal fogyasztják. Tésztaszűréshez az 1960-as évekig cserép tésztaszűrőt használtak.

A lepénykenyér (gibice) vékonyra nyújtott, erjesztetlen sült tészta. Vízzel vagy tejjel leforrázva, tejföllel leöntve vagy mákkal és cukorral megszórva fogyasztják (mákosguba).

A béles (pogače, zaunik) kerek kovásztalan sült tészta, amely lehet répával, almával, tökmaggal töltött vagy töltetlen. Háromszög alakban szeletelik fel és ebédre fogyasztják, főként böjt idején.

A perec kerek, búzalisztből készült kenyérféle, melynek közepén lyuk van. Lehet fonott is, – minden lakoma és nagyobb munka szertartásos étkezésén megtalálható. A rétest és a kalácsot elsősorban nyáron és ősszel, nagyobb munkák vagy nagyobb ünnepek alkalmával fogyasztják. A nyújtott rétest almával, mákkal, répával, káposztával, cseresznyével vagy túróval töltötték, a kelt kalácsot mákkal, túróval vagy tökmaggal.

Főzeléket nyáron és ősszel friss zöldségből, télen és tavasszal pedig savanyú káposztából és répából főznek. A káposzta a disznótoron, nagyobb munkáknál és ünnepeken állandó étel. A saláták házi almaecettel és tökmagolajjal készülnek madársalátából, fejes salátából, uborkából, főtt babból, illetve főtt bab és savanyú káposzta keverékéből.

Jellegzetes szlovén ételreceptek

Szögleves

Hozzávalók: 2 l főtt füstölt hús leve, 2 dl tejföl, fokhagyma, liszt, babérlevél, ecet, só.

Ha füstölt húst főzünk, az első levét elöntjük, a másodikból levest főzhetünk. Adjunk hozzá hosszúra és apróra vágott fokhagymát (ezek a szögek), babérlevelet, ecetet és szükség szerint sót. A végén habarjuk be a levest.

Túróleves

Hozzávalók: 1 l aludttej, 2 dl tejföl, fokhagyma, liszt, köménymag, só.

Az aludttejet lassan főzzük. Adjunk hozzá sót, köménymagot, fokhagymát. A végén habarjuk be, és még egyszer forraljuk fel. Kenyérrel tálaljuk.

Ricset

Hozzávalók: 0,5 l árpagyöngy, 0,5 l fehér bab, liszt, só, víz, 50 dkg bőrös hús, 2 dl tejföl, fokhagyma, babérlevél.

Az árpagyöngyöt és a babot este hideg vízbe beáztatjuk. Reggel átmossuk és egy edényben együtt feltesszük főni. Hozzáadjuk az apróra vágott bőrös húst, a 4 gerezd apróra vágott fokhagymát és egy kis babérlevelet. Főzzük puhára, s közben többször keverjük meg és töltsünk utána vizet. A végén 2 dl tejföllel és 2 kanál liszttel behabarjuk.

Hajdinakása

Hozzávalók: 1 csésze hajdinakása, 1 kanál zsír, 1 hagyma, só, víz.

Egy lábosban egy kanál zsírt megforrósítunk, s beletesszük a megtisztított, megmosott hajdinakását. Kicsit megpirítjuk. Felöntjük két csésze vízzel, sózzuk és hagyjuk felforrni. Közben párszor megkeverjük. Adunk hozzá egy hagymát, s szükség szerint még egy kis vizet. Lefedjük, és sütőben puhára pároljuk.

Dödölle

Hozzávalók: 8 burgonya, 4 csésze liszt, 1 kanál zsír, hagyma, só, víz.

A közepes nagyságú burgonyákat meghámozzuk, szeleteljük és annyi sós vízben tesszük fel főzni, hogy ellepje. Amikor félig megfőtt, lisztet szórunk rá. Közepébe egy fakanalat állítunk. Amikor a burgonya puha, a liszt jól megpárolódott, a vizet egy másik edénybe öntjük le róla. A burgonyát jól összetörjük. Ha a massza túl kemény, a leöntött forró vízzel lágyíthatjuk. Tepsiben, zsírban hagymát pirítunk és kanállal beleszaggatjuk a törtburgonyát. Sütőben pirosra sütjük.

A dödöllét szaftos húsokhoz köretként kínáljuk, de önállóan salátával, tejföllel is fogyaszthatjuk.

Savanyú káposzta babbal

Hozzávalók: 20 dkg bab, 20 dkg savanyú káposzta, 1 hagyma, tökmagolaj, ecet, só, bors, pirospaprika.

A sós vízben főtt babot leszűrjük, kihűtjük és összekeverjük a savanyú káposztával. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát, kis borsot, pirospaprikát és egy kis ecetet. Leöntjük tökmagolajjal, és jól összekeverjük. Letakarjuk és 2-3 órát állni hagyjuk.

Madársaláta burgonyával

Hozzávalók: 50 dkg madársaláta, 5 burgonya, tökmagolaj, fokhagyma, víz, ecet, só, 5 tojás

A madársalátát megtisztítjuk, megmossuk. Leöntjük víz, ecet, tökmagolaj és apróra vágott fokhagyma öntettel. Hozzáadjuk a kockára vágott főtt burgonyát. Főtt tojásszeletekkel díszítjük.

Kukoricamálé

Hozzávalók: 25 dkg kukoricaliszt, 2 kanál zsír, 0,5 l aludttej, só.

Az aludttejbe belekeverjük a kukoricalisztet, zsírt és a sót. A masszának sűrűbbnek kell lennie, mint a palacsintatésztának. A tepsit jól kizsírozzuk, 1 cm vékonyan beleöntjük a masszát és megsütjük. Melegen tálaljuk, ízlés szerint tepertővel.

Kelt kukoricamálé

Hozzávalók: 50 dkg kukoricaliszt, 5 dkg élesztő, 5 dkg zsír, 5 dl tej, só.

A tejbe belekeverjük a kukoricalisztet, élesztőt, zsírt és sót. A masszának sűrűbbnek kell lennie, mint a palacsintatésztának. Ha megkelt a massza, tepsibe öntjük és megsütjük. A kukoricamálét reggelire vagy vacsorára, tejjel vagy tejeskávéval kínáljuk.

Kukorica gánica

Hozzávalók: 30 dkg kukoricaliszt, 3 l víz, zsír, só.

Forrásban lévő sós vízbe szórjuk a kukoricalisztet. Közepébe állítunk egy fakanalat, amely mellett a gőz kiszáll. Fél órát forrjon. A vizet leöntjük róla és félretesszük. A masszát jól megkeverjük, és szükség szerint öntünk hozzá a félretett vízből. A masszának olyannak kell lennie, mint a dödöllénél. A gánicát zsírba morzsoljuk és egy kicsit sütőbe tesszük. Édes- vagy aludttejjel, tejeskávéval vagy pörkölttel kínáljuk.

Hajdina málé

Hozzávalók: 25 dkg hajdinaliszt, 0,5 l aludttej, 2 kanál zsír, tepertő, só.

Az aludttejbe belekeverjük a hajdinalisztet, zsírt és sót. A masszának sűrűbbnek kell lennie, mint a palacsintatésztának. A tepsit jól kizsírozzuk, 1 cm vékonyan beleöntjük a masszát és megsütjük. Melegen tálaljuk, ízlés szerint tepertővel.

Kelt hajdina málé

Hozzávalók: 25 dkg hajdinaliszt, 2 dkg élesztő, zsír, 0,5 l tej, só.

A tejbe belekeverjük a hajdinalisztet, élesztőt, zsírt és sót. A masszának sűrűbbnek kell lennie, mint a palacsintatésztának. Ha megkelt a massza, tepsibe öntjük és megsütjük. A hajdinamálét reggelire vagy vacsorára, tejjel vagy tejeskávéval kínáljuk.

Hajdina torta

Hozzávalók: 10 dkg hajdina liszt, 1/2 sütőpor, 6 tojás, 15 dkg cukor, 1 l bor.

A tojás sárgákat a cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a tojásfehérjék kemény habját, a hajdinalisztet a sütőporral. Megsütjük a tortát. A forralt bor felét a tortára öntjük. Felszeleteljük, s a tortaszeleteket is leöntjük a forralt borral. Melegen és hidegen is kínálhatjuk.

Forgácsfánk

Hozzávalók: 25 dkg liszt, 5 dkg margarin, 1/2 sütőpor, tej, 1 kanál cukor, 2 tojás sárgája, só, zsír a kisütéshez.

A hozzávalókat összegyúrjuk annyi tejjel, amennyit felvesznek. Ujjnyi szélesre nyújtjuk, majd 8 cm hosszú és 5 cm széles négyszögekre vágjuk. Egy cm széles és 15 cm hosszú csíkból masnikat is formálhatunk. Forró zsírban kisütjük, cukorral megszórva tálaljuk.

Gyümölcskenyér

Hozzávalók: 70 dkg liszt, 3 dkg élesztő, kiskanál só, 2 kiskanál cukor, víz, 20 dkg aszalt gyümölcs, 14 dkg dió.

A kenyértésztát az aszalt gyümölcs (alma, szilva, körte) főzőlevével gyúrjuk. A főtt aszalt gyümölcsöt ujjnyi vékonyra szeleteljük. Mindegyik gyümölcsből egy maroknyit. A diót is apróra vágjuk. Hozzátesszük a tésztához, és jól átgyúrjuk. Kisebb adagokra osztjuk, és lisztezett terítőn kelesztjük. Forró sütőben több mint egy órát sütjük.

Az italok közül a vízen kívül leggyakrabban házilag készített gyengébb (pikoló) és jobb (most) minőségű almamustot ittak. Ha megsavanyodott, ecetnek használták. A szőlőművelés 19. század végi hanyatlása óta csak kevés bort készítenek. A pálinkát almából, körtéből és szilvából vagy csak szilvából égetik. Aratáskor és csépléskor házi sört is főztek pörkölt árpából és vadkomlóból.

A Szentgotthárd környéki szlovének viseletére a 19. században a magyar és az osztrák-stájer viselet volt hatással, a 20. század első felében pedig az amerikai (a kivándorlás miatt) és a német (az idénymunka miatt). Az ünnepi viselet korán polgáriasodott. Házi szövésű lenvászonból a 20. század elejéig készültek ruhák. Az övpántos, sűrűn ráncolt felső női szoknya lábszárközépig ért, a szoknyához ujjast és kötényt hordtak. Apátistvánfalván a húzott szoknyára alul különböző színű zsinórokat varrtak két sorban és az aljára is került koptató. A férfinadrág szára széles, rojtos volt, a rojtok felett hímzéssel. Lenvászon anyagát feketére, barnára és zöldre is festették. (A fekete festéket koromból, a barnát és zöldet pedig fekéregből és levélből főzték.) Az ing is házivászonból készült. Széles ujjai csuklónál gombolódtak, az ing elöl és hátul húzott volt, alul pedig betűrték a nadrágba. A kötény a hagyományos női és férfi viselet része volt az 1970-es évekig. A 20. század első felében az idősebb férfiak sötétkék (fél- vagy melles) kötényt hordtak ünnepnap is. A női ünnepi kötény csipkével volt díszítve és hátul nagy masnira kötve. Az 1930-40-es évektől kékfestő anyagból is varrtak kötényeket.

A 20. század első feléig a lányok a hátukon lelógó egy vagy két copfba fonták a hajukat, s végére piros szalagot kötöttek. A férjes asszonyok a hajfonatukat kendőjük alatt kontyba tették a tarkójukon. Ez alatt egy maréknyi hajgombóc volt, amihez a hajat fésülésnél gyűjtötték, hogy szebben álljon a kendőjük. Az idősebb asszonyok középen választékot fésültek a hajukba, a fiatalabbak pedig simán hátra fésülték. A lányok göndörítették is a hajukat. Apátistvánfalván a két világháború közötti férjes asszonyok kendőjük alatt lenvászonból készült puha kontyfedőt – főkötőt hordtak. A kendő lehetett fej- vagy vállkendő. A fejkendő a szlovéneknél a hagyományos női viselet része. A 19. század első felében télen és nyáron egy-két rőfnyi hosszú kendőt, a második felében tarka selyemkendőt, a 20. század első felében pedig tarka kasmírkendőt viseltek. Az első világháborúig csak a férjes asszonyok hordtak kendőt, s alatta főkötőt. A két világháború között 12 éves koruktól a lányok is hordhattak kendőt. A nők a kendőt az álluk alatt egy vagy két csomóra, egy vagy két masnira kötötték. Nyáron tarkóra kötötték, vagy csak a fejükre terítették. Vállkendőként a 19. században abroszféle lepedőt, a 20. században pedig színes gyapjú vállkendőt, berlinert terítettek magukra. A kardigán és a kabát csak a második világháború után váltotta fel a vállkendőt. A nők a zsebkendőt ünnepnapokon, temetéskor, misére menet a kezükben hordták. Az 1970-es évekig a pénzüket is zsebkendőbe kötötték.

A férfiak ünnepnapon kalapot hordtak. Szakonyfaluban virágot, tölgyfalevelet vagy színes tollat tűztek melléje, a regruták és a vőfélyek pedig díszes bokrétát. Az első világháború előtt a kislányok és kisfiúk hat éves korukig hosszú ingben jártak. Cipőt az 1960-as évekig mindenki csak télen és házon kívül hordott. Márciustól az első hóig mezítláb jártak kint, a házban pedig mindig.

A szlovének nem hímezték gazdagon ruháikat, mivel (idénymunka miatt) sem, idejük sem pénzük nem volt hozzá. A fehér lenvászon nadrágok szárát a rojt felett, a női ujjasokat, törülközőket, asztalterítőket és zsebkendőket azsúrozással, szálvonással díszítették. A zsebkendőket keresztszemes öltéssel és monogrammal is. Az 1960-70-es években az asszonyok falvédőket is hímeztek keresztszemes és láncöltéssel.

Nagymosáshoz párukádat használtak. A nagy fakádat vagy cserépedényt lenvászonterítővel takarták le, amelybe hamut tettek. Ezt öntözték forró vízzel napjában többször. A kád alján lévő lyukon engedték le a vizet, amit újból a hamura öntöttek. A kimosott ruhát, ágyneműt a patakban vagy a tókában (mesterséges, esővízgyűjtő tó) még kiöblítették és mosólapickával sulykolták. A vasalás eszközei a mángorló és a vasaló voltak. Az ágyneműt és a törülközőket az 1960-as évekig mángorlóval simították, vagyis hidegen vasalták. A ruhákat fa fogantyús vastalpú vasalóval melegen vasalták. Ezek szenes vagy vasbetétes vasalók voltak, melyeket a tűzhely lapján melegítettek fel.

A magyarországi szlovén családokban több generáció is élt együtt, de ez nem az úgynevezett "zadruga" (nagycsalád), amelyet a szlovén nép csak a koraközépkorban ismert. A rokonság másodízig (második unokatestvérig) számít közelinek, a harmad-, negyedíztől már távoli a rokonság, amit már nem tartanak. Ha a keresztszülők nem vérrokonok, akkor nem számítanak igazi rokonnak. A magyarországi szlovéneknél hangsúlyosabb az egyoldalú, anyaági leszármazás számontartása. A legfontosabb rokonok az anya nőtestvérei.

A magyarországi szlovének névadási szokására jellemző, hogy az egyénnek vezetékneve, keresztneve mellett házneve és ragadványneve is van. A leggyakoribb vezetéknevek: Bajzek, Gyécsek, Sulics, Skaper, Mukics, Ropos, Csuk, Szukics, Rogán, Doncsecz, Merkli, Domiter, Holecz, Császár. A keresztnevek között a leggyakoribbak a Mária és az Anna, a József és a Ferenc. Az emberek háznevükön ismerik, nevezik és szólítják egymást. A ragadványnevet valamilyen tulajdonság alapján kapják az emberek és lehetnek becézők, nevetségesek vagy sértőek. Utóbbiakat csak a megnevezett távollétében használják.

KISEBBSÉGEK A VÁLTOZÓ VILÁGBAN

KVÍZ

Magyarország

Hirdetés X

Kezdő oldal	Olvasószolgálat	Médiaajánlat	Impresszum
Parvis	Teszteld internetkapcsolatod sebességét!