Kína

A magyar külgazdasági attasé Kínában:

Ábrahám Ferenc

Embassy of the Republic of Hungary

No 10 Dong Zhi Men Wai St.

100600 Beijing

Tel.: (+86-10) 6532-1156

Fax: (+86-10) 6532-5053

E-mail

Munkaidõ:

8⁰⁰-16³⁰8⁰⁰-16⁰⁰ (pénteken)

Idõeltolódás:

+6 óra (nyáron)
+7 óra (télen)

Kereskedelmi szolgálat

Hungarian Commercial Office

TA Yuan 5-2-152

Levélcím:

POB 330 Beijing, China

Táviratcím:

Vengertorg, Peking

Beijing

Tel.: (+86-10) 6532-3845

Fax: (+86-10) 6532-5131

E-mail

Munkaidõ:

8⁰⁰-14⁰⁰ (június 1. - augusztus 31.)
8⁰⁰-16³⁰ (szeptember 1. - május 31)

Sanghaj vezető szerepre tör

Sanghajban bejelentették, hogy elkezdték az összesen nyolcmilliárd jüanos (nagyjából 280 milliárd forintos) beruházással tervezett mágneses felfüggesztésű vasút építését. Német technológia és döntően német vállalkozók kivitelezésével a harminc-egynéhány kilométeres szakasz a tervek szerint 2003-ra készül el, Sanghaj régi és pudongi új repülőterét köti majd össze, a szerelvény 8-9 perc alatt teszi meg a 30 kilométeres távot.

A tizennégymilliós város felhőkarcolói a banknegyedben

Sanghaj, az immár 14 milliósnál is nagyobb város az utóbbi két évtized rendkívül dinamikus – évi átlagban több mint tízszázalékos – gazdasági növekedési ütemével a legjobb úton halad, hogy visszaszerezze egykori kiemelkedő kereskedelmi és pénzügyi központ szerepét Délkelet-Ázsiában. Nem Hongkong rovására, hanem azzal párhuzamosan. Egy-két évtizedre azért még szükség lesz ehhez. De hát ki hitte volna nem húsz, hanem akárcsak tíz éve, hogy a régi Sanghajt határoló Huangpu folyó túlpartján, Pudong mezőgazdasági földjeinek helyén 2001-re felhőkarcolók sokasága emelkedik majd. Február derekán bejárta a világsajtót a kép, hogy Han Tyi-csi, a 31 éves vidéki cipőtisztító megmászta a 420 méter magas, 88 emeletes Jinmao Towert. (Le is ültették érte két hétre.) Most Pudong az új Kína szimbóluma, amelynek ipari fejlesztési övezeteibe a magyarországi külföldi tőkebefektetések kétszerese települt be. Eddig. Sanghajt akkor még nem is említettük, ahol olyan cég, mint a Volkswagen hozott létre vegyes vállalatot, évi 150 ezer gépkocsi gyártására.

Ám hihetetlen ütemben fejlődik a „régi” Sanghaj is, az egy-kétszintes negyedek helyén egyre-másra nőnek ki újabb toronyházak. Magánmeghívásra ebben a városban szilvesztereztem, s most két hónappal később látom, hogy a Nép terén – ahol a központi múzeum, az új operaház is áll – újabb magas épületeket húznak fel. Han Cseng polgármester-helyettes „elnézően” mosolyog: való igaz, 48 milliárd jüant (hatmilliárd dollárt, forintban csaknem 1800 milliárdot) irányoztak elő a város képének formálására. Ebben közrejátszik, hogy ősszel, októberben Sanghaj lesz házigazdája az APEC, az ázsiai–csendes óceáni régió együttműködési szervezete – köztük az USA – vezetőinek szokásos, évi kötetlen találkozójának. A mágneses gyorsvasút már további előrelátásra és tervezésre utal, miként a 2800 méteres, a világon a maga nemében harmadik leghosszabb víz alatti autós alagút terve is. Van is rá szükség. Állandóan zsúfolt a Pudong felé átvezető, alig néhány éve átadott kábelhíd hatpályás autóútja.

Egy lelkes, a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztésének reményében hívő magyar fiatalember, a Tradeland Ltd. sanghaji képviselője kitette a lelkét ezúttal is, hogy Magyarország nevét azért ne felejtsék el ebben a hatalmas metropolisban, ahová a Lufthansa például heti hat járatot üzemeltet. (Miközben a Malév az egyetlen pekingi járatát is megszünteti.) A magyar gasztronómiai hét a Taverna Hotel szakácsművészeinek és a Palotási cigányzenészkvartettnek köszönhetően sikeres is volt a sanghaji Sofitel hotelben. Bayer Mihály nagykövet is megtette a magáét a magyar gazdaságról tartott előadásával. Mégis sajnálatos, hogy a tervezett IT- (informatikai) szemináriumot el kellett halasztani a magyarországi érdektelenség miatt. Talán majd áprilisban összejön.

Pedig sanghaji részről nyitottak, miként Jang Csi-hua, a helyi nemzetközi kereskedelmi kamara elnöke a Népszabadságnak nyilatkozva kifejtette, szívesen vennék a nagyobb magyar érdeklődést, beruházást. Tavaly Sanghaj 88 millió dollár értékben exportált Magyarországra, az import viszont – kis túlzással – a nullával egyenlő. Említett ugyan hárommillió dollárnyi, Magyarországról érkezett beruházást, de ezt Vizi Balázs, a TradeLand Ltd. képviselője a Budapesten megtelepedett kínaiak hazatelepített tőkéjének tulajdonítja. A sanghaji kép nem tér el lényegesen a Kína és Magyarország közti külkereskedelem egészétől, amelynek mérlege nagyjából 20:1 arányt mutat. Jang Csi-hua kamarai elnök még felveti, hogy a kapcsolatok fejlesztéséhez szerencsés lenne a sanghaji magyar konzulátus újbóli létrehozása.

Sanghaj, 2001. március

A toronyépületeknek, irodáknak, szállodáknak, üzletközpontoknak kell a hely, s a dózerek, miként Pekingben, Sanghajban sincsenek tekintettel a régi lakóépületekhez kötődő érzelmekre. A sors véletlene, hogy a nagyvilágban legelismertebb kínai építésznek, egyebek között a párizsi Louvre üvegpiramisa és a hongkongi Bank of China tervezőjének, I. M. Peinek a szülőháza Sanghaj azon körzetében van, amelyet most tarolásra ítéltek. Értetlenkedik az építész New York-i otthonából – aki még 1935-ben távozott Sanghajból –, hogy a több mint százéves, háromszintes, a maga módján történelmet, kultúrát hordozó, egykor luxusépületnek számító házat, kertjét miért nem kímélik meg. Mint nyilatkozza, az Egyesült Államokban felbecsülhetetlen értéke lenne egy ilyen épületnek, lám Sanghajban hiába nyilvánították „műemléknek”, most a városi hatóság gondolkodás nélkül kiadta az engedélyt lerombolására. A külföldi turisták – mint e sorok írója is – ámul-bámul Sanghaj hihetetlen gyors fejlődése láttán, közben nagyon sajnálja, hogy a régi, öreg városból immár vajmi kevés maradt.

Ortutay L. Gyula [Népszabadság]

Kína telefonkönyve

KVÍZ

Ázsia

Hirdetés X

A térkép kicsinyíthető, nagyítható, elcsúsztatható minden irányban. Ha nem talál vissza, nyomja meg a kereső Frissítés-gombját.

Tao Te King avagy az Út és erény könyve

EZERÍZŰ KÍNA (A kínai táplálkozás kultúrtörténete)

AZ EZERÍZŰ KÍNA RECEPTJEI

Kinanet

Asia Online

Azsia.net

kina.lap.hu

azsia.lap.hu

Cikkek, érdekességek

A nagy kormányos: MAO CE-TUNG

A privatizáció Kínában

Kínai élménybeszámolók

A kínai agyaghadsereg

Wang Kiu mester tanításai

A teáról

Tradicionális thai talpmasszázs

Ázsiai fényképes beszámoló

Történelmi térképek

Hirdetés X

Kína

A tudás 365+1 napja

sorozatban

Január 1, 4

Február 4, 11

Március 10

Április 14, 19

Május 14, 22, 27

Június 9, 15, 24

Július 8

Augusztus 9

Szeptember 4, 10

Október 3, 15, 24

November 14, 23, 27

December 1, 9, 17

Shaolin

Wingchun

Eastinfo

Vallásforum

Buddhista Misszió

Budapesti Gyémánt Út C.

Kínai diákok külföldön

Az utóbbi két évtizedben több mint 320 ezer kínai utazott külföldi egyetemekre tanulni vagy posztgraduális tanulmányokat folytatni. Ez az adat hangzott el a Külföldi Felsőoktatási Kiállítás pekingi megnyitóján. A sajátos kiállítás Peking után Sanghajt, Csintaót, Hsziant és Szecsuán tartomány fővárosát, Csengtut is felkeresi. Második alkalommal tartják ezt a diáktoborzó rendezvényt Kínában, tavaly több mint százezer érdeklődő jelent meg.

Továbbra is az Egyesült Államok egyetemei a legkedveltebbek, ám az utóbbi években mind több kínai diák megy nyugat-európai, így angliai felsőoktatási intézményekbe tanulni.

A bevezetőben említett 320 ezerből immár több mint százezren nem kétoldalú oktatási megállapodás keretében, hanem teljesen saját finanszírozásból kerestek és találtak maguknak külföldi egyetemet. Elsősorban az utóbbi évtizedben rendkívül gyorsan fejlődő tengerparti nagyvárosokból kerül ki az a réteg (vezető beosztású állami alkalmazottak, magánvállalkozók), amely megengedheti magának – általában egyetlen – gyerekének külföldi taníttatását. Az állam nem akadályozza a mind nagyobb mérvű tanulókivándorlást, noha a hivatalos sajtóban időről időre megjelennek az agyelszívást kifogásoló írások is. Minthogy a felsőoktatási tanulmányokért immár Kínában is fizetni kell, egyes számítások szerint az ország egyre több pénzt – évi mintegy 500 millió dollárt „enged ki” azzal, hogy nem tartja vissza az önfinanszírozással tanulni külföldre távozókat.

Az utóbbi két évtizedben mindössze egyharmada tért haza a külföldön egyetemet végzetteknek. Három-négy éve tapasztalható nagyobb mértékű visszaáramlás, miután a helyi állami és magáncégek, illetve a külföldi vegyesvállalatok is kiemelt fizetéseket kínálnak a külföldön tapasztalatokat szerzett kínai szakembereknek. Állami vállalatok sora ajánl különleges feltételeket – lakást és kutatási lehetőséget – a tengerentúlon tanultaknak. Miközben a külföldi felsőoktatási intézetek Kínába jönnek toborozni fizető diákokat, a kiemelten fejlődő kínai tartományok és városok viszont az Egyesült Államokba és Nyugat-Európába szerveznek „visszatoborzó” utakat. A Hongkonggal határos Sencsen város humánerőtartalék-irodája például immár második alkalommal látogat el a Szilícium-völgybe és Bostonba ilyen céllal. Számításaik szerint ugyanis 2005-re a város 750 ezer magasan képzett szakember munkáját igényli majd.

Peking, 2001. március

Ortutay L. Gyula [Népszabadság]

Vallási Útmutató és Címtár

A buddhizmus

A tudás 365+1 napja

sorozatban

Január 29

Február 19, 22

Március 10

Április 24

Május 27

Június 19, 20, 23

Július 29

Október 3, 30

November 27

Tibet és a nagyvilág;

a megfigyelő töprengései, avagy tárgyilagosan Tibetről

A tibetiek szétáradása a világban 1959 óta tart, s az egykor elzárkózó Tibet – vagy annak szellemi lényege – menekült lámáinak munkálkodása révén szerte a világon hitképző, élet- és életmódformáló hatalom lett. Befolyása sokkal erősebb, mint amilyen egy politikailag független Tibeté valaha is lehetett volna. A dalai láma ennek következtében – és ebben az értelemben – reális hatalom, elődeinél jóval nagyobb. Nemcsak szellemi, politikai is. A világmédia sztárja. A televízió képernyőjén időről időre megjelenő vörösbarna tógás, meztelen karú szerzetesnek ismerjük a mosolyát és véleményét a szexről. Talán nem mindenkinek egyformán rokonszenves, de a nagy többséget kétségtelenül megejti karizmatikus személyisége. A szavaiból áradó, az öniróniát sem nélkülöző természetes humor. A hazája igazi autonómiájáért vívott töretlen küzdelme. Megnyilatkozásainak kertelés nélküli őszintesége. (Ő nem „amerikai megbízottaknak” nevezi – mint némely szemérmes szerzők – azokat, akikkel fivérei már 1954-ben kapcsolatba léptek, hogy látnák el fegyverekkel az elégedetleneket, hanem CIA-ügynököknek, hiszen azok voltak.)

Mao azt hitte a dalai lámáról, hogy nem vallásos, lényegében ateista ember. Nyílván félreértette Tendzin Gyaco érdeklődését a tudományos dolgok és a gazdasági haladás iránt, s Tibet modernizálását célzó szándékát. Nem is beszélve a kommunista pártba való belépésének bevallott gondolatáról. A probléma az, hogy a buddhista vallásosság és a tudományos-gazdasági haladás között más is lát ellentmondást, nemcsak Mao. Helmut Uhlig, a Tibet c. könyv szerzője (Budapest, Dunakönyv Kiadó 1995) a valláshagyomány és a kínaiak által „erőltetett” általános tankötelezettség szembenállását észlelve nem biztos abban, hogy „harcukból” a műveltség és a gazdasági fejlődés kerül ki győztesen, az egyszerű tibeti emberek még az írástudatlanság felszámolására irányuló kínai törekvést is a vallási hagyomány megsértésének látják. (Figyelem, nem a kínai, hanem a tibeti írás megtanulását „erőltetik”. Ez nem sajátos kultúra, hanem a kultúra hiánya.) És Uhlig ennél is tovább megy fejtegetésében, egészen a következő, igencsak elgondolkodtató végkövetkeztetésig: „Egy buddhista orientáltságú államban, miként Burma példája világosan jelzi, még a gazdasági stabilitás sem érhető el. Vagyis korunkban a haladásra való törekvés – úgy tűnik – nem egyeztethető össze Buddha tanaival.”

A tizennegyedik dalai lámát istenítik Tibetben, fényképe ott van minden parasztházban a családi fotók között. Istenítik mint vallási vezetőt, és mint hazája függetlenebb létének kitartó harcosát. A tudományos és gazdasági haladás iránti elkötelezettségét, demokratikus politikai felfogását, marxista rokonszenvét azonban nem ismerik, de legtöbben még ezeket a fogalmakat sem. A külső megfigyelő kénytelen oda kilyukadni, hogy az emigráns dalai láma az emigrációból sokkal nagyobb hatást gyakorol népére is, mint ha otthon uralkodna és modernizálással meg fejlesztéssel kísérletezne.

Tendzin Gyaco (a dalai láma) önéletírásában (Száműzetésben - szabadon, Írás Kiadó Budapest.1991) olvasható beszámolója szerint a tibetiek már 1956-ban elkezdték lerombolni a kínaiak által épített utakat és hidakat. Ezek építésekor ugyanis a hangyák, bogarak és egyéb „lények” milliárdjait pusztították el a robbantások, ezek tehát „bűnös dolgok”. Megfigyelhető, hogy a nyugati világban is azok fordulnak érdeklődéssel a tibeti buddhizmus felé, akiknek elegük van a technikai civilizációból. A dalai láma azonban ezek összhangját keresi. Azt mondja: „Ha a materializmus és a technikai civilizáció valóban megoldást hozna az emberiség minden problémájára, akkor a legfejlettebb ipari országokban csupa mosolygó arcot kellene látnunk. S hasonlóképpen, ha az ember egyedüli dolga az lenne, hogy lelki életével törődjék, mindenki boldogan élne hitében. Csakhogy akkor nem volna fejlődés, márpedig ez anyagi és szellemi téren is nélkülözhetetlen. Az emberi fejlődés elakadása az ember számára maga a végzet.”

Az összhangkeresés csak elméletben folyik. Hogy mire jutna otthon a gyakorlatban, az nagy kérdés. S hogy egyáltalán, miként fogna hozzá? Ha abból indulunk ki, hogy a dalai lámának az emigrációban is van kormánya (kasag), de azt csak amolyan tanácsadói jogkörű „alsóháznak” tekinti, és döntései meghozatalánál a „felsőház”, vagyis az istenek – jósok által tolmácsolt – véleményét is figyelembe veszi, akkor ebből elég misztikus hatalmi képlet kerekedik ki. Hát még ha felidézzük Tendzin Gyaco marxista szimpátiáit is! „Biztos voltam benne – olvasható a szocialista világrendszer összeomlása után született önéletírásában – és ma is az vagyok, hogy meg lehetne valósítani a buddhista és a tiszta marxista tanok olyan szintézisét, amely azután igazán hatásos módja lehetne a politikai tevékenységnek.” Ez lényegében olyan teokratikus köztársaságot jelent, ahol a kormány fölött álló elnök funkcióját egy „félig-meddig marxista” főpap látja el.

Utópisztikusak Tendzin Gyaco elképzelései? Nem biztos. Próbája a gyakorlat lehetne, de erre nem sok a remény. A gazdaságban kapitalizmust építő kommunista Kína és a buddhista szocializmusról álmodó dalai láma szembenállása – egyfajta fatális félreértés következtében – az ezredfordulóhoz érve élesebb, mint negyedszázada volt. Peking olyasféle szeparatizmussal vádolja a dalai lámát, ami nem valós. A dalai láma nem fogadja el, hogy bármi pozitív is történt volna a Peking felügyelte Autonóm Területen, pedig nagyon sok történt. Az emigráns tibeti kormánynak a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején otthon járt „tényfeltáró küldöttségei” az őket övező eufórikus lelkesedéstől nem látták meg a lelkesedőkön a jobb ruhát. Ez nem kisebb hiba, mint a kínaiaknak az a félelme volt, hogy a tömeg esetleg megsérti a dalai láma küldötteit; e naivitás magyarázata nem abban keresendő, hogy a kínaiak ostobák. Vallásos eufóriájukkal, a dalai láma iránti ragaszkodásuk kinyilvánításával a tibetiek nem feltétlenül valamiféle totális Kína-ellenességet demonstráltak, ezt a két teljesen különböző dolgot egyik félnek sem szabadna összetéveszteni, de mindkettő ezt teszi. (A Kína-ellenesség és a kínai orientáció egyaránt jelen volt Tibet történetében a 13. század óta.)

A modernizálónak Tibetben komoly ellenállással kell megküzdenie, akár a pekingi kormány, akár a dalai láma legyen az. A 13. reinkarnáció reformjainak sorsa jól példázza a modernizálás nehézségeit. Thubten Gyaco törekvései – bár aligha tudatosan – a tibeti nemzet formálódását is szolgálták. Illetve: szolgálták volna, ha a nagy kolostorok vezető lámái nem akadályozzák. „Számukra és az általuk befolyásolt szerzetesek számára Tibet mindenekelőtt vallási egységet képez, nem pedig nemzetet” - figyelmeztet Roland Barraux (A dalai lámák története, Budapest, Ferenczy Kiadó. 1995).

A buddhizmus győzelmétől kezdve Tibet vallási és politikai vezetése mindig külső erőkre bízta magát, ha az ország egységéről volt szó. Ennek oka a „lények” elpusztításának vállalásával járó katonáskodás lamaista megvetése. Tendzin Gyaco is úgy véli, a tibetiek számára „nincs rosszabb sors, mint a katonáé”. Ám ilyen hozzáállással lehetetlen megtartani egy ország függetlenségét, különösen egy 6-8 milliós népnek mintegy 3 millió négyzetkilométernyi területet. (Amelynek egymástól távoli vidékeken élő lakói nem is mindig értik meg egymás szavát.) A külső erőkre hagyatkozást „szellemi irányító – világi pártfogó” viszonyának tekintették. És nemcsak kínai „pártfogás” létezett Tibetben – amit a mongolok szereztek meg Pekingnek (a kínai császárrá lett Dzsingisz-unoka Kubilaj udvarában élt Marco Polo Tibetet kínai tartományként emlegeti) és a mandzsuk változtattak megszállássá (Csing-dinasztia) -, hanem a belső egyházi-politikai elit tekintélyes részének kínai orientációja is. Erről tanúskodnak Ligeti Lajos nagy magyar orientalista ironikus mondatai a pancsen lámáról (Sárga istenek, sárga emberek), s ez alighanem így lesz a jövőben is.

A világ viszonya Tibethez – már ami a kormányokat illeti – napjainkban hihetetlenül álszent és kétértelmű. Az ENSZ néhányszor napirendre tűzte a „tibeti kérdést”, de nem jutottak messzebb az emberi jogok megsértésének általános elmarasztalásánál, a földkerekség egyetlen kormánya sem kérdőjelezi meg a leghalványabban sem Kína szuverenitását Tibet fölött. Ezt rábízzák állampolgáraik különböző csoportjaira: a helyi buddhistákra (a világ legtöbb országában vannak már), társadalmi és civil szervezetekre, amelyekkel mindig együttműködik néhány parlamenti képviselő – demonstráljanak ők szolidaritást Tibettel! Ebből nem származik hátrány a Kínához fűződő gazdasági kapcsolatok anyagi hasznot ígérő építgetésében. A dalai láma többször bejárta már a világot, de Havel cseh elnök volt az első államfő, aki maga hívta meg, az Egyesült Államokba 1979-ben engedték be először, de csak húsz évvel később állt vele szóba – Bill Clinton személyében – az elnök.

A nemzetközi Tibet-lobby egyébként erős és mozgósítható, mert a közvélemény rokonszenvére épít. Azt mondanám, olykor ezzel él vissza. Időnként arra is felhasználják, hogy olyan ügyekben gyakoroljanak nyomást Kínára, amelyeknek Tibethez semmi közük…

***

Könyvem (Buddhizmus, misztika, Tibet; Press Publica Kiadó), amelyben ez az alfejezet olvasható, nyolc évvel ezelőtt jelent meg. (Ebben a szövegben csak azokat a mondatokat fogalmaztam át, amelyek a könyv más részeire utalnak.) Sajnos, a mondottak mit sem veszítettek aktualitásukból. Most még többen és még agresszívabban akarják „megvédeni” Tibet „sajátos kultúráját” a kínai „megszállástól”. Emberek, akiknek fogalmuk sincs Tibetről és sajátos kultúrájáról, s a jelek szerint a tárgyilagosságról sem! Még arra sem figyelnek oda, amit a dalai láma mond. Ami az olimpiai fáklya körül történik, kezd hasonlítani egy-egy futballmeccs szurkolóinak viselkedésére… Nos, a tibeti kultúrát illetően: az, hogy a halottat a „temetési szertartáson” keselyűkkel etetik meg, sajátos kultúra (Sven Hedin nem annak látta, de ő a 19-20. század fordulóján élt). Az, hogy a lhaszai Csokang templomot vagy a Potala palotát látni kívánó zarándokok több száz kilométeres utat minden lépésnél hasra borulva akarnak megtenni, a kultúra hiánya, mert gyakran okoz halált még a szent helyek látása előtt. Ugyanis ezek az emberek semmit sem tudnak vallásukról azon kívül, hogy pl. az „Om mani padme hum” varázsige mondogatása vagy az imamalom szorgalmas pörgetése nagyobb jótett, mint enni adni egy éhezőnek. Hogy ismeretlen a gyász - hiszen az eltávozott két éven belül újraszületik! - az természetes, az sajátos kultúra. Hogy a szülő asszonyt néha még mindig kiteszik a házból, mert sikoltozása elűzné a ház szellemgazdáját, és az végzetes lenne - az a kultúra hiánya… A fejlődés nélkülözhetetlen és elkerülhetetlen.

Tibetet látni - életem legnagyobb utazás-élménye volt, amelyből két könyv született. Én úgy kívánnám Tibet népének sajátos hagyományai megőrzését, hogy „tradícióból” senki ne legyen analfabéta és ne haljon bele a zarándoklatba vagy a szülésbe.

NAGY KÁROLY