|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Támogatásod? |
Élő vallásokTörténelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok
Egyéni keresés
|
VÁLTOZÓ VILÁG 1. ÉLŐ VALLÁSOK Írta Rencsényi Tibor
|
|
|
A Változó Világ a YouTube-on, a Facebookon, a Pinterest-en. |
|
|
|
|
|||
|
|
I. A KOZMIKUS HARMÓNIA VALLÁSAI Első pillantásra talán erőltetettnek tűnik a párhuzam a természeti népek animista hiedelmei és a kínai konfucianizmus, a taoizmus, vagy a japán sintoizmus között. Mindezek a hiedelmek azonban lényeges közös vonásokat tartalmaznak. Közös bennük az embert körülvevő világ természetfeletti lényekkel való benépesítése, az ősök szellemének tisztelete, a mitikus félhomályba vesző, régi ideális állapotok megőrzésének, vagy az azokhoz való visszatérésnek a szorgalmazása. Alapvető beállítottságuk kifejezetten evilági, a teljességet ebben az életben akarják megvalósítani. Nem ismerik az eredeti bűn fogalmát és a személyes bűn kérdése sem foglalkoztatja őket. Az egyén boldogságát a közösséggel való egység érzése határozza meg. A közösség jóléte pedig a természettel és a természetfeletti világgal való összhangtól függ. Ezért nevezzük ezeket a vallásokat a kozmikus harmónia vallásainak. 1. Animizmus Az animizmus (az “animus” = lélek, latin szóból) olyan ősi vallási elképzelés, amely szerint minden élőlényben, élettelen tárgyban lélek – vagy szellem – lakozhat. A kifejezést elsőként Edward Burnett Tylor (1832–1917) angol antropológus használta ilyen értelemben, azt állítva, hogy a természeti népek animizmusa volt az emberiség ősvallása. Jóllehet a későbbi kutatások bebizonyították, hogy az animizmus nem azonosítható az elsődleges vallással, sőt nem is nevezhető a szó szoros értelmében vett vallásnak – hisz a természeti népek komplex hitvilágának csak egyik elemét képezi, s mint ilyen fellelhető a magasabb rendű vallásokban is – a kifejezés mégis megmaradt. Animista világkép A nyugati civilizáció sokáig úgy tekintett a törzsi kultuszokra, mintha azok nem is vallások lennének, hanem a babonás és naiv hiedelmek veszedelmes keveredése a mágiával és a kegyetlen áldozati szertartásokkal. Voltak idők, amikor a keresztények azon vitatkoztak, vajon emberek közé lehet-e számítani az afrikaiakat, vagy az indiánokat, s az ilyen hozzáállás a törzsi kultuszok időnkénti tűzzel-vassal történő irtásához vezetett. Csak az utóbbi száz év alaposabb kutatásai bizonyították be, hogy az animista vallások követői gyakran mélyebb és igazibb vallási érzülettel rendelkeznek, mint sok civilizált keresztény. A természet ölén élő népek sokkal érzékenyebben reagálnak a természet titokzatosnak vélt erői megnyilvánulásaira, sokkal alázatosabban érzik, hogy nincsenek egyedül ezen a világon, hogy életüket a titokzatos erők mögött rejlő, láthatatlan, titokzatos lények irányítják. Egyesek – mint például a melanéziai szigetvilág lakosai – az őket körülvevő világ megmagyarázhatatlan eseményeiben egy mindent átható, de bizonyos dolgokban – kövekben, növényekben, sőt még az emberekben is – különleges módon jelenlevő természetfeletti varázserő, a mana hatását vélik felfedezni. Olyan hatalom ez, amely egyaránt magába foglalja a jót és a rosszat, s hogy melyik aspektusa nyilvánul meg, az attól függ, milyen szándékkal és hogyan használja az ember. Vallási szertartásokkal, mágikus formulákkal igyekeznek hatni rá, jó egészséget, hosszú életet, jó termést próbálnak kieszközölni tőle. Mások, a személytelen mana helyett (vagy mellett) élő szellemekben hisznek. Ezek lehetnek barátságosak és segítőkészek, de lehetnek ártani akaró gonosz démonok is. A manához hasonlóan lakozhatnak mind az élettelen tárgyakban (kövekben, szobrokban), mind az élőlényekben (növényekben, állatokban, emberekben), de kószálhatnak, vándorolhatnak egyik településtől a másikig. A jó szellemet mindenki igyekszik megnyerni magának, a gonosztól rettegnek, mert csapásokat zúdíthat rájuk. Számos törzsnél létezik a legfelsőbb isteni lény tudata is. Általában Öregnek, Nagynak, az Ég Urának nevezik, s őt tartják a világ teremtőjének. Ez az istenség azonban nem olyan szerepet tölt be a törzsi panteon élén, mint mondjuk Zeusz az ógörög mitológiában, vagy Visnu a visnuista hinduizmusban. Nem emelkedik ki a többi isten közül és meglehetősen távol van az emberek hétköznapjaitól. Miután megteremtette a világot, nem törődik annak ügyes-bajos dolgaival, nincs szüksége sem az imádatra sem az áldozatokra. A mítoszok nagy tisztelettel említik a nevét, de nem fűződnek hozzá mitológiai elbeszélések.
Sokkal közelebb vannak az emberhez az alacsonyabb rangú istenségek vagy
szellemek, melyeknek személye valamely mindennapi emberi tevékenységhez
kötődik. A földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó népek például nagy
becsben tartják a földisteneket és a termékenységisteneket. Az Andok
hegységeiben élő kecsuáknál Pacsamama tölti be a földanya szerepét.
Közösségeik élete tőle függ, mert ő adja a termést, biztosítja a táplálékot
mind az ember mind az állat számára. Ezért minden év augusztusában, a
mezőgazdasági ciklus kezdetén, amikor Pacsamama kész befogadni a magvakat,
növényi és állati eredetű áldozatokkal kedveskednek neki. Sok törzsnél jelen vannak a totemizmus maradványai. Afrikában ez különösen az alacsony növésű pigmeusokra és a busman vadásztörzsekre jellemző. Mítoszaikból az derül ki, hogy törzseik valamilyen istenített állatra (orrszarvú, krokodil) vezetik vissza származásukat, ezért az illető állatfajtát rokonukként tisztelik. A totemizmus legtisztábban a ma már igen kis létszámú ausztráliai bennszülötteknél maradt fenn. Minden nemzetségüknek megvan a maga legendás őse: emu-ember, kenguru-ember, fügefa-ember stb. Ezek az állati és növényi ősök hozták létre a világot. A nemzetségeknek a totemhez fűződő kapcsolatát a totemet jelképező szent tárgyak – lecsiszolt kövek, faragott fadarabok – biztosítják, melyeket féltve őriznek és csak a szertartások alkalmával vesznek elő. A törzsi kultuszok tagjai nem reménykednek a feltámadásban. A halál gondolata mégsem vált ki félelmet, sőt sajátságos értelemmel tölti meg az életet. Minden embernek megvan az esélye, hogy elhunyta után csatlakozzon az ősök szellemeinek népes táborához. Hogy valaki bejut-e a föld alatt elhelyezkedő alvilágba vagy sem, az nem erkölcsi magatartásától függ, hanem attól, hogy vannak-e gyermekei, hogy megfelelő szertartással temették-e el, hogy hogyan halt meg. A gyermektelenül, baleset következtében, vagy otthonától távol elhalálozott személyek nem juthatnak be az ősök közösségébe. Kóbor szellemekké, kísértetekké válnak, láthatatlanul bolyonganak a világban és ártani akarnak az élőknek. Ugyanez a sors vár azokra is, akiknek az utódok nem biztosítottak megfelelő temetési szertartást. Az ilyenek képesek végzetes betegséget zúdítani családtagjaik valamelyikére, hogy emlékeztessék őket a mulasztásra. Az alvilágba jutott lelkek tulajdonképpen odaát is itteni életüket folytatják – így az élet és a halál között nincs fokozati különbség. Az elhunytak szellemei időnként elhagyják árnyékvilágbeli tartózkodási helyüket, hogy meglátogassák még életben levő rokonaikat, és ha azoknak szükségük van rá, segítsenek nekik. Ez a hiedelem az élőket és a holtakat – ha ugyanahhoz a törzshöz tartoznak – szerves közösséggé kovácsolja össze, elmosva a határvonalat az evilág és a túlvilág között. Az elődök kultikus tiszteletben részesülnek, de nem imádják őket. Három-négy nemzedéken keresztül emlékeznek rájuk, azután lassan megfeledkeznek róluk s helyüket az újabb elődök töltik be. Csak a nagy hős-elődök emléke marad meg hosszú időn át. Előfordul, hogy az ilyen személyek lassan istenné válnak. Az ősök autoritása megkérdőjelezhetetlen. Ők alapozták meg a hagyományt, tőlük származnak a mítoszok, a szertartások, minden “ami jó”. Mivel a törzsi kultuszok követői nem ismerik az írást, a hagyomány szájról szájra terjed. Az időseket mindig bölcsekként tisztelik, utasításaikat, tanácsaikat megszívlelik. Varázslók, sámánok, boszorkánydoktorok A közösség boldogsága adott, csak akkor szűnik meg, amikor valami felborítja a természettel való egység nagy harmóniáját. Ha egy istenség például nem kapja meg a neki kijáró áldozatot vagy tiszteletet, akkor betegségeket, csapást zúdít a közösségre. Az összhang akkor áll ismét helyre, ha az emberek megfelelő áldozati szertartásokkal pótolják mulasztásukat. A szertartások általában ártalmatlanok. Növényi eredetű táplálékot, baromfit, malacot, kecskét áldoznak az istenségnek. Ma már azok a törzsek is, amelyek a múltban emberáldozattal igyekeztek helyreállítani a kozmikus összhangot, kénytelenek megelégedni az állati eredetű áldozattal. Jó példa erre az Indiában élő kondok törzse. Hiedelmeik szerint Tari, a földanya, aki az embereket vadászatra és földművelésre tanította, jóindulatáért emberáldozatot kért cserébe. A kondok egészen a legújabb korig gyakorolták az emberáldozatot, csak akkor hagytak fel vele, amikor India brit uralom alá került és az angol hatóságok betiltották. Ezután minden évben bivallyal engesztelték ki a földanyát. A kozmikus harmóniát nem pusztán az istenség szeszélyes kívánságai, vagy az emberek mulasztásai bonthatják meg, hanem az olyan, a közösség életében állandóan ismétlődő események is, mint a szülés vagy a halál. Ilyenkor az egész család tisztátalanná válik és napokon át tartó szertartásokkal kell semlegesíteni a hatást. Hasonlóan negatív hatást fejtenek ki a gonosz démonok és az ártani akaró kísértetek. Ördögűző formulákkal, áldozati szertartásokkal védekeznek ellenük.
A szertartásokat a közösség felnőtt férfi tagjai irányítják. A központi
szerepet a varázslók töltik be, akik nagy hatalommal rendelkeznek, mert ők
ismerik a mágikus formulákat, jeleket, mozdulatokat és cselekményeket, melyek
segítségével hatást gyakorolhatnak a természetfeletti erőkre. A közösség
érdekeit szolgálják, betegségeket gyógyítanak, csapásokat hárítanak el,
többnyire a fehér mágia segítségével. Hivatásukat és a vele járó tudást
elődeiktől veszik át, de hozzáadják saját tapasztalataikat is. A szibériai
sámánok például hosszantartó, önfegyelmezést megkövetelő gyakorlatok által
sajátítják el a szükséges mágikus ismereteket. A hiedelem szerint
tevékenységüket csak akkor kezdhetik el, ha valamelyik védőszellem pártfogásba
veszi és a szolgálatra fölszenteli őket. Ha csapás éri a közösséget, a sámán
révüléses látomásba hajszolja magát, megkérdezi védőszellemét miért történt a
baj, majd miután visszatér az extatikus állapotból, közli a többiekkel az
üzenetet és a megoldást. A modern afrikai országok hatóságai mind a fehér, mind a fekete mágiát társadalomellenes tevékenységnek bélyegzik. Az egyszerű emberek azonban továbbra is a boszorkánydoktoroknál keresik a gyó¬gyulás lehetőségét és továbbra is rettegnek a gonosz varázslóktól. A törzsi vallások követői még a városokban is erősen hisznek az ómenekben, a szellemvilágnak az emberi akarattól független jósjeleiben. Sokféle jósjelből lehet következtetéseket levonni: a csillagok állásából, a vízből, a madarak repülési irányából, a tűzre dobott csontok hasadási irányából, álomképekből. Helyes értelmezésükkel sok bajt el lehet kerülni és ki lehet ismerni a jövendőt. Jóslással hivatásos jósok foglalkoznak, s rajtuk kívül az ősök szellemei, vagy más, természetfeletti lények által megszállt személyek. Törzsi kultuszok új köntösben Az európai gyarmatosítás kezdetei előtt a világ legnagyobb részét animista népek lakták. A gyarmatosítás következményeként Észak- és Dél Amerika, valamint Ausztrália szerves része lett a nyugati civilizációnak. A spanyol konkvisztádorok szinte teljesen megsemmisítették Közép- és Dél-Amerika fejlett prekolumbián civilizációit – a majákat, az aztékokat, és az inkákat – csak az alacsonyabb fejlettségi fokon levő, hozzáférhetetlen hegységekben, vagy trópusi őserdőkben élő népek maradtak meg. A civilizáció további terjeszkedésével azonban ezek is egyre inkább beleolvadtak a Nyugat globális civilizációjába. Az észak-amerikai indiánok a múlt században vesztették el függetlenségüket. Ma már városokban élnek, angol nyelven beszélnek, megfeledkeztek ősi hagyományaikról. Csak egyes törzseik, mint például a zunyik és a hopik, vagy más kisebb közösségeik utasították el makacsul a kereszténységet. Hasonló a helyzet az ausztráliai bennszülöttekkel. Csak Arnhem földjén és a nagy Nyugati Sivatagban él még néhány törzs, melyek mind a mai napig megőrizték ősi életstílusukat. Érdekes azonban, hogy az asszimilálódottakban is egyre jobban erősödik az őslakos-identitás. Sokan közülük régi hagyományaikhoz visszatérve a szertartásokat a modern ember életkörülményeihez, az ősi hiedelmeket pedig – új szimbolikus értelmezéssel – a modern kor világnézetéhez idomítják. A civilizációval találkozó törzsi kultuszok elsősorban szinkretizmusok formájában maradhattak fenn. Mivel nagyrészt olyan elemekből tevődnek össze, melyek az embernek az ismeretlentől való félelmére, és az evilági boldogság megszerzésére épülnek, lényegében véve nem nehéz beleépülniük a nagy vallások népies megnyilvánulási formáiba. A népies vallásosság mindig létjogosultságot biztosított a mágiának, a jóslásnak, az evilági érvényesülés, vagy a csapásoktól való menekülés áldozati adományok által történő kiérdemlésének. A kereszténység sem mentes ezektől a tendenciáktól. Legszemléletesebb formáját az afrikai törzsi kultuszok és a katolicizmus karib térségi és brazíliai keveredése képezi. A KANDOMBLÉ ÉS A VUDU. E furcsa vallási szinkretizmusok a 17–18. században alakultak ki. Első követőik a mai Nigéria és Benin térségéből Latin Amerikába hurcolt afrikai rabszolgák voltak, akik a kereszténységet csak a külső erőszaknak engedve vették fel. A rabszolgasors megváltoztatta szokásaikat és viselkedésüket, de gyűlölték fehér uraikat és évszázadokon át megőrizték őseik hagyományait. Idővel a rabszolgaság Brazíliában is, Haitin is megszűnt, de a kandomblé és a vudu megmaradt. A brazíliai kultuszt Bahiában és környékén kandomblénak, Rióban makumbának nevezték el. Lényegében véve ugyanazokról a szertartásokról, hiedelmekről van szó. Becslések szerint Brazília szerte több tízmillió ember tartja a kapcsolatot a kandomblé varázslókkal. Az utóbbi évtizedekben a fehérek is egyre nagyobb számban fordulnak hozzájuk. A kandomblé papok ismerik a fekete és a fehér mágiát, tudnak gyógyítani, démonokat űzni, képesek kapcsolatot teremteni az ősök szellemeivel és az istenekkel. Összejöveteleiket ének és afrikai ritmusokra épülő tánc vezeti be. Ez addig tart, míg meg nem jelenik valamelyik szellem vagy isten (orisa), aki egyesül a varázslóval vagy médiummal. A megszállott táncos ekkor mozdulatlanná dermed és elváltoztatott hangon beszélni kezd. Az orisa szól általa, elmondja milyen áldozatokat kíván, meghallgatja kinek milyen panasza van, milyen segítséget kérnek tőle, majd tanácsokat osztogat. A kandomblé istenei (Sangó, Osala, Ogun) mind nyugat-afrikai eredetűek. Valamikor természeti erőket személyesítettek meg, Brazíliában azonban a katolicizmus hatására Szent Antallal, Szent Péterrel, Szűz Máriával stb. azonosultak. De csak névlegesen, mert továbbra is a törzsi kultuszok isteneinek tulajdonságaival rendelkeznek: sértődékenyek, haragszanak, néha borsot törnek az emberek orra alá, de ha megkapják az áldozatot (baromfi, kecske, pénzadomány), akkor kiengesztelődnek és segítenek a bajbajutottakon. A vudu lényegében véve ugyanaz, mint a kandomblé, azzal a különbséggel, hogy nem nigériai hanem benini rabszolgák terjesztették el Haiti szigetén, ahonnan más karib térségi szigetekre is átjutott. Keresztelő Szent János például a vihar isteneként jelenik meg itt. Az egyik róla szóló legenda világosan illusztrálja, hogy a törzsi kultuszok istenei új (keresztény) neveik felvételével mit sem változtak. A legenda szerint Isten minden nap más más szent felügyeletére bízza a világot. Mivel azonban ismeri Keresztelő János féktelen természetét, mielőtt rákerülne a sor, lerészegíti. A szent csak néhány nap múlva józanodik ki. Rádöbbenve, hogy becsapták, feldühödik, vihart, mennydörgést, villámokat támaszt. Ezért gyakoriak a viharok – vonja le a következtetést a legenda – Keresztelő Szent János ünnepén Haitin. Sok katolikus teológus a kereszténység áldásos hatását látja abban, hogy a kandomblé és a vudu hívei hisznek a szellemek és istenek felett álló hatalmas, mindenható Istenben is. Ezeknek a kultuszoknak azonban, a terminológiai hasonlóságon kívül nem sok közük van a kereszténységhez. Jézus Krisztust, aki a keresztény hit középpontjában áll, csak egy nagy ős szellemének tartják és sokkal nagyobb tiszteletben részesítik mondjuk Ogunt (vagyis: Szent Antalt), mint őt. RAKOMÁNY KULTUSZOK. A kereszténységgel és a nyugati civilizációval találkozó törzsi kultuszok gyakran rendkívül furcsa messianisztikus mozgalmakat hoznak létre. Ezek jellegzetes példája a melanéziai Rakomány kultusz. Nem tudni ki hozta lére, hol jelent meg először, de a második világháború óta hol itt, hol ott bukkannak fel rajongó hirdetői és egész tömegeket ragadnak magukkal. Azt állítják, hogy az elhunyt melanéz ősök szellemei egy napon vissza fognak térni hazájukba. Mindenféle élelemmel, anyagi javakkal, technikai cikkekkel megrakott repülőgépeken és hajókon (innen a “cargo”, azaz rakomány kultusz elnevezés) érkeznek majd meg, elűzik a fehéreket, visszaadják a terület feletti uralmat jogos gazdáiknak, akik a rakományok birtokában bőségben és jólétben fognak élni. Az ősök visszatérésével megszűnik a halál, eltűnik a szenvedés, létrejön a béke és boldogság örökkévaló birodalma. Néha egész települések adnak túl kicsiny vagyonukon és állnak ki a partokra, hogy üdvözöljék dicsőségben visszatérő őseiket. A rakomány kultuszok a fehérekkel szemben alsóbbrendű helyzetbe került bennszülöttek szabadságvágya, tehetetlen lázadásuk és identitásuk keresése eredményeként születtek meg és részben magukra a törzsi kultuszokra, részben a keresztény messiás eszmére épültek.
|
| ||
|
A 20 éves VÁLTOZÓ VILÁG könyvsorozatban eddig 77 magyar és 8 idegen nyelvű kötet jelent meg. A könyv világában ez hosszú időszak, hosszú címlista, figyelemre méltó, szép eredmény! Igen, a könyv világában ez szép eredmény, de jellemző hátránya a hasonló sorozatoknak, hogy régebbi kötetei egyre nehezebben beszerezhetők... A VÁLTOZÓ VILÁG esetében ettől többé ne tartsunk, mert a sorozat minden kötete kapható, vagy rövid határidővel megrendelhető, most már nem csak könyv alakban, hanem elektronikusan is! |
|
|
Egyedülálló: egyedi, személyre szabott változat! A sorozat kötetei igényelhetők egyedi, személyre szabott változatban. Erre számtalan megoldás lehetséges. Az egyik legegyszerűbb - szinte költségmentes - megoldás az, amikor az igénylő biztosítja a belső (B2) borító anyagát. A személyre szabás csodás módon növeli a kötet érzelmi hatását és értékét, rendhagyó és időtálló ajándékká is teszi.
Érdemes
tájékozódni!
|
|
X |
|
Hirdetés X |
|
A tudás hatalom – Egy kompetens világért Változó Világ könyvírási pályázat Az én napom a Változó Világban Az én helyem a Változó Világban Az én lapom a Változó Világban Olvasni öröm – Egy olvasó világért Tudni, tenni, emberhittel – Egy jobb világért Új Kert – Egy boldogabb világért |
– ...Ha a háború véget ért, talán hasznára lehetünk a világnak. – Valóban azt gondolják, hogy akkor hallgatni fognak magukra? – Ha nem: tovább várunk. Átadjuk a fejünkben őrzött könyveket gyermekeinknek, s majd ők várnak tovább... De nem kényszeríthetjük az embereket arra, hogy meghallgassanak. Maguknak kell rájönniük, ha majd egyszer elkezdenek gondolkodni, s kérdéseket tesznek fel: miért is robbant fel a világ alattuk? Egyszer csak eljön az ideje. – Hányan vannak maguk? – Sok ezren az elhagyott utak és sínek mentén.... 
Figyeld a Változó Világ Mozgalom blogját !
|
|
|
X |
|
Hirdetés X |
|
1995 óta
|
1991 óta |
1992 óta |
1992 óta |
Az idők kezdete óta |
|
CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА
|
|
|
|
|
|
Változó Világ, 2023 |