A posta

Euroutazás

A Magyar Posta

A világ postái

Postai Útmutató és Címtár

A királyi futárszolgálat

Az üzenetek továbbítására az Árpád-házi fejedelmek és királyok követ- és futárszolgálatot tartottak fenn. Még a középkori Magyarországon sem találhatók meg az egységes hírszolgálat nyomai, de mindenkori királyaink – amint az a kódexek miniatúráiból és a mellettük lévő kísérő szövegből kitűnik – az egész országra kiterjedő futárszervezettel rendelkeztek. A lovas futárok a descendus (a szállásszolgáltatás) szokásjoga alapján a királyi, valamint az adománybirtokok népeitől szállást és ellátást követelhettek. Tisztségüket a királyi jelképet ábrázoló, nyakukba akasztott fémkoronggal tették felismerhetővé, és ezzel igazolták a lóváltásra szóló jogosultságukat is. A középkori magyarországi latin nyelv a hírvivők fogalmának kifejezésére a „cursor”, „veredarius”, „nuncius” és a „legatus” szavakat használta. Szolgálatuk állandó vagy alkalmi jellege szerint „folyóknak” vagy „követeknek” nevezték őket. A „folyók” a külországokba vezető főútvonalak mentén laktak, és egymást váltva, lovukat cserélve végezték szolgálatukat. Megőrizték ősi szervezetük kereteit és megtartották őseik keleties viseletét. A „követek” messziről felismerhetőek voltak: rendszerint vörös színű csuklyába és palástba burkolva utaztak a forgalmas közutakon. A futár, a hírmondó elnevezés és a futárszolgálat, mint fogalom csak a XIX. századi történetíróknál jelenik meg, a korábbi többféle elnevezés összefoglaló jelöléseként.

Az egyéni képességekre és leleményre felépített középkori hírszolgálatban a futárok még nem fizetést, hanem jutalmakat kaptak. A jutalmazás az elismerés kifejezését szolgálta, s ajándék jellege volt. A bőkezűség szelleme árad azokból az oklevelekből, amelyeket királyaink a hírmondók és követek hírszolgálati érdemeinek megjutalmazása céljából bocsátottak ki.

1240-ben IV. Béla király Corrardusnak, a királyné pohárnokmesterének – aki elsőszülött fia, István herceg születésének hírét megvitte – a soproni várhoz tartozó Padar nevű földet adományozta. Amikor évek múlva Domokos főpohárnokmester, unokája születésének hírével érkezett meg a királyhoz, a gyermektelenül elhunyt Ipolitus birtokait adta neki. Batiz ispánnak pedig a Tátra alján fekvő Csetenye nevű nagy erdőt adományozta, mert ő volt az első, aki a morvamezei csatában eltűnt, de az ellenség kezéből szerencsésen kiszabadult ifjabb király megmeneküléséről a megnyugtató hírt IV. Béla számára megvitte.

Az örömhír hatását néha szerencsés külső körülmények és véletlen helyzetek is fokozták. A legszerencsésebb magyar hírmondó Miklós mester volt, aki a magyarok Uros szerb király felett aratott győzelmének hírével akkor érkezett Béla királyhoz, amikor a görög, bolgár, cseh, tatár és francia követek kihallgatáson, lányai pedig éppen látogatóban voltak nála, így a győzelem híréről kelet és nyugat szinte egyszerre értesült. A legjobbkor érkezett örömhír jutalmául Miklós mester megkapta a liptói Verbic birtokot.

Ebben az időben nemcsak a királyi környezethez tartozó alkalmi hírmondók kaptak birtokadományokat, hanem az alacsonyabb társadalmi osztályok hivatásos hírvivői közül is többen részesültek Béla király jutalmában. A király a „folyóként” működő Germanust felmentette a sárosi ispánnal szemben fennálló tartozása alól, és elrendelte, hogy őt Komlós földbirtokában senki ne háborgassa. IV. Béla halála után a hírvivők számára juttatott birtokadományok csaknem teljesen megszűntek. Ennek oka a királyi birtokok megfogyatkozása és a pénzgazdálkodás kifejlődése volt. Az elkövetkező századokban a „folyók” és a „követek” hírvivésük elismeréseként már pénzt kaptak.

A XIII. századig a küldött hírek nagy része szóbeli üzenet volt, mert az írástudás csak lassan terjedt el. A XIV. századtól kezdve megélénkült ugyan a társadalmi érintkezés, s ezzel a hírszolgálat szükséglete, de a közönségnek ekkor még postai szervezet nem állt rendelkezésére. A főurak, főpapok és a tehetősek magánfutárokat tartottak, illetve fogadtak.

A XIV. századra fejlődésnek indult szabad királyi városoknak is szükségük volt rendezett hírszolgálatra, ezért futárokat és szekereket tartottak. A városok hivatalos levelezését időnként azok a céhek is szállították, amelyek a maguk szükségletére saját hírszolgálattal rendelkeztek. A gyalogos vagy lovon utazó vándorkereskedők utazásait megnehezítette az utak rossz állapota és a közbiztonság hiánya. Azokon a vidékeken, ahol sem a rómaiak, sem az Anjou- királyok nem építettek utakat, a közlekedés szinte lehetetlen volt, mivel a földek XIV–XV. századi birtokosai nem gondoskodtak új úthálózat kiépítéséről. Míg a dunántúli területek és Erdély bővelkedett a római időkből fennmaradt utakkal, a Duna–Tisza köze és a Felvidék pedig az Anjouk-királyok idején építettekkel, addig az ország többi részén az utak állapota az időjárás függvénye volt.

A 20 éves VÁLTOZÓ VILÁG könyvsorozatban eddig 77 magyar és 8 idegen nyelvű kötet jelent meg.

A könyv világában ez hosszú időszak, hosszú címlista, figyelemre méltó, szép eredmény! Igen, a könyv világában ez szép eredmény, de jellemző hátránya a hasonló sorozatoknak, hogy régebbi kötetei egyre nehezebben beszerezhetők...

A VÁLTOZÓ VILÁG esetében ettől többé ne tartsunk, mert a sorozat minden kötete kapható, vagy rövid határidővel megrendelhető, most már nem csak könyv alakban, hanem elektronikusan is!

Könyvrendelés

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Közkönyvtárak

Iskolakönyvtárak

Könyvesboltok

Szabad könyvpolc

Könyvszigetek

Könyvesfalu

Egyedülálló:

egyedi, személyre szabott változat!

A sorozat kötetei igényelhetők egyedi, személyre szabott változatban. Erre számtalan megoldás lehetséges. Az egyik legegyszerűbb - szinte költségmentes - megoldás az, amikor az igénylő biztosítja a belső (B2) borító anyagát.

A személyre szabás csodás módon növeli a kötet érzelmi hatását és értékét, rendhagyó és időtálló ajándékká is teszi.

Érdemes tájékozódni!

Kezdő oldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

Változó Világ, 2023