VÁLTOZÓ VILÁG

VV EXTRA

MÉG TUDÁS

EMBER

KÖZÖSSÉG

VVM

 

A mai nap, részletesen  

Támogatásod?

Számít!

 

Interjú Helgával

A Változó Világ interjú-gyűjteménye | Életrajzok | Légy hős! | Pályázatok | Történelem | Életmód | Földrajz | Kultúra | Mesterségek | Tudományok

 

Egyéni keresés

 

A múltat még Isten sem tudja megváltoztatni.

Agathón görög filozófus (i. e. 447?–401)

A világ bölcsessége :: A népek bölcsessége :: A világ bölcselői

Miről nem mesélnek a masszőrök a pácienseknek?

Helgával beszélget dr. Alexander Sztrasnij

 

   

 

 

 

 

 

 

Beszélgetések az Új Kertben

Kompetencia

Kreativitás

Tehetség

Boldogság

 

 

 

A következőket Helga, egy budapesti masszázsszalon vezetője volt kedves magnóra mondani nekem.

 

Helga – Úgy gondolom, masszázs közben ugyanolyan kielégülés történik, mint szeretkezés alatt. Ráadásul, amikor ezt mondom, nem is a szexmasszázsra, hanem a közönséges masszázsra gondolok. Szerintem általában azok járnak masszázsra, akik egyfajta szexuális kielégületlenséget éreznek. S amikor rátalálnak a megfelelő masszőrre, hosszú éveken át megmaradnak nála. Így aztán megkapják azt, amiben hiányt szenvednek.

ASZ – Jól értettem, a masszázs nem más, mint a nemi közösülés illúziója?

Helga – Lényegét illetően így van, – folytatja Helga. Kialakítottam magamnak egy szabályt: pácienseimmel soha nem létesítek szexuális kapcsolatot. Ennek ellenére észrevettem, hogy köztem és azok között, akik már hosszú évek óta hozzám járnak, egyfajta szexuális energetikai kötődés jött létre. Szeretik a kezemet, az érintésemet és akarva, nem akarva, tudatosan vagy önkéntelenül sokan bevallják közülük, hogy masszázs közben az ágyban képzelik magukat velem. Gyakran ez a képzet alakul ki bennem is. Nem tudom, hogyan megy ez végbe. Biztosan automatikusan, reflex-szerűen, mert egy félmeztelen test mindegyikünkben önkéntelenül szexuális asszociációkat ébreszt. Milyen szituációban látjuk az ellenkező nem képviselőit ruhátlanul? Természetesen szeretkezés közben. Esetleg a strandon. A strandon nincs testi érintkezés, masszázs közben viszont van. Annál is inkább, mert utóbbi elég hosszú ideig tart, s ezalatt föl-fölvetődik bennem a gondolat, "vajon ez a férfi hogyan viselkedik az ágyban"? Érzem, hogy klienseimben is állandóan ilyen érzések keletkeznek irántam. Munka közben nem foglalkozom annak elemzésével, amiről most beszélek. Mindamellett, gyakran vannak ilyen gondolataim. És függetlenül attól, férfival vagy nővel van dolgom, akaratlanul is egyfajta ál-szexuális, személyes kontaktus elemeit viszem bele a mechanikus ráhatásba.

ASZ – Ez esetben a páciensnek viszont valószínűleg vágya támad, hogy az ál-szexuális kapcsolatot valódivá tegye, így van?

Helga – Ez mindenkinél másként van, de észrevettem, hogy azok a férfiak, akik már régóta járnak hozzám, szeretnének velem lefeküdni. Az intelligenciától, jólneveltségtől és kulturáltságtól függően egyesek sehogy sem juttatják kifejezésre vágyaikat, mások csak célozgatnak rá, ismét mások megmondják kerek perec. S még azután is, hogy megmondom nekik, hogy sem most, sem soha máskor nem lesz köztünk más, csak masszázs, mégis tovább járnak hozzám, hisz az ál-szexuális kötődés már megvan, s ők mindaddig hozzám fognak járni, míg e kötődést el nem tépem. A vendégeim nem akarnak megválni tőle. Legtöbbjük elegendő szexuális élményben részesül családon belül vagy azon kívül. De hiányzik nekik az érintés. Asszonyaik, szeretőik rendszerint nem sokat simogatják őket, így aztán éntőlem kapják meg azt ami nincs meg nekik az életben. Szex – részletekben: egy része velem, a másik a feleséggel vagy a szeretővel.

ASZ – Ugyanez a képlet a nőkre is érvényes?

Helga – Nem, csak a férfiakra. A férfiak könnyebben meg tudnak maradni a nőnemű masszőrrel egy ilyen "fél-kötődésben". Ha viszont ilyen energetikai kötődés alakul ki a női páciens és a férfi masszőr között, akkor – a férfiaktól eltérő módon, akiknek a szex vagy az ál-szex absztrakt is maradhat, a nők számára ez mindig is mélyen személyes élmény. Ezért hosszan tartó "fél-kötődés" egy nő és egy férfi masszőr között aligha lehetséges. Az ilyen kapcsolat egy szinten vagy megszakad vagy pedig a "fél-kötődésből" konkrétabb kapcsolatba megy át.

 

Remélem, ez az interjú nem szegi kedvét a kedves olvasónak abban, hogy masszázsra járjon. Ha kedvét szegi, forduljon csontkovácshoz, aki a simogatást nem alkalmazza. Annál kissé "keményebb" ember.

Dr. Alexander Sztrasnij

 

  

 

 

 

X

Hirdetés X

 

 

 
         

 

 

  

VÁLTOZÓ VILÁG 28.

Az interjú

 K     R     M 

 

X

Hirdetés X

 

– ...Ha a háború véget ért, talán hasznára lehetünk a világnak.

– Valóban azt gondolják, hogy akkor hallgatni fognak magukra?

– Ha nem: tovább várunk. Átadjuk a fejünkben őrzött könyveket gyermekeinknek, s majd ők várnak tovább... De nem kényszeríthetjük az embereket arra, hogy meghallgassanak. Maguknak kell rájönniük, ha majd egyszer elkezdenek gondolkodni, s kérdéseket tesznek fel: miért is robbant fel a világ alattuk? Egyszer csak eljön az ideje.

– Hányan vannak maguk?

– Sok ezren az elhagyott utak és sínek mentén....

Folytatás 

Figyeld a Változó Világ Mozgalom blogját !

Kapitány – Szomorúan figyelem, hogy a demokrácia Európában válságban van.

Professzor – Inkább a demokrácia Európában honos modellje van válságban, éspedig mélyülő válságban.

Doktor – Láttunk mi már valóságos és mondva csinált válságok szűnni nem akaró mélyülését.

Mester – Az igazi probléma, kedves barátaim, az, hogy ez a modell akkor is rossz, ha éppen nincs válságban.

Doktor – De mit kell érteni európai modell alatt?

Kövesd a négy barát beszélgetéseit !

Változó Világ Közösségi Tér

Első lépés: regisztrálj!

Második lépés:

foglald el saját birtokodat!

Harmadik lépés:

ismerd meg birtokodat!

 

X

 

 

  

  

 

 

  

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdő oldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

EMBERHIT

2001 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

VVM

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

APEVA

Az idők kezdete óta

 

© Változó Világ, 2023