|
Mindenség
Változó világ...
De lesz időm megérteni...
Örökké nézem...
Mindenhez nyúlok...
Megérintem, az megfog...
Mindenség lettem!
Vagyok. Itt vagyok.
Most vagyok. Egy vagyok. Dac
a végtelennel.
Szelet vet a lét.
Vihart arat a szellem.
Bennem a béke.
Folyton kutatom…
Kell, hogy legyen értelme
az igazságnak!
Lent rend a lelke
mindennek, fent mindennek
lélek a rendje.
Élettáncot jársz
fenn, a semmi kötelén,
a minden fölött…
Szívsérv, búormány,
fülfüggöny, testvár, dobláb…
Bölcs békeség…
Indulandó ló
vaspatájával dobol…
Reped a világ…
Est fedte város,
világító világok,
morajlik a csend…
|
|
|
|
Titok
Csillogó felszín…
Feszültsége óvón zár
egész világot.
Amikor anyám
tenger volt, megismertem
a boldogságot.
Igen, fent az ég…
Lent a föld, benned létra…
Merre igyekszel?
Gránittömb vagyok
vad elemek útjában.
Suta szó elszab…
Egyik nap mint a
másik. De jön harmadik,
és feltámadunk.
Istenünk lennél?
Egy a mi igaz atyánk.
Testvérek vagyunk!
Szeret? Tud rólam?
Ma s holnap, holtamig
fénnyel éleszt a Nap.
Csend… Csend... Zene... Csend...
Madárcsiripelés... Csend…
Szeretett hang… Csend…
Ha csata lenne,
megvívnám, felmásznám, ha
hegy… De kérdés szeg!
Tudd, vulkán vagyok!
Tudd, a tűz nem alszik ki!
De nézz, hó lep el…
|
|
|
|
Szó
Fellángol egy szó!
Szikrázik millió szem!
Forradalom jön!
Jó szót kéregetsz...
Amaz mosolyt... Emez pénzt...
Komor forgatag...
Sorsunk korszakvég…
Szó, ének, jaj, zaj helyett
a Facebook csendje.
Panasz törne be,
de szorgos gondolatok
falán nincsen rés…
Árny szárnyán fényre
vadászok. Palástom a
csillagok csendje.
Gondolataim
tengerében szigetet
kutatok folyton.
Gyerünk! Hegyre fel!
Szeretném magunk alatt
látni az eget!
Ember a hídon…
Sikolya elsöpörné
a világot… Csend…
Ül… Hegynyi bánat
bús húsba bújt… Múlatlan
ruhátlan magány…
Lomhegyet hódít
lomha hangos társaság…
Kilátástalan…
|
|
|
|
|
|
|
|
Te
Szőkeség... Kékség...
Mosoly... Kedvesség... Jóság...
Múlt... Jelen... Jövő...
Örök szerelem...
Örök ősz, tél, tavasz, nyár,
Örök pillanat…
Buja jóságod
szaggatja a szívemet,
csalja eszemet…
Gondolatomat
szövöm… A másik veled
szerelmeskedik!
Nap süt hidegen,
A mosolyod melenget.
Este hazavársz...
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Fény
Fénynyaláb köröz…
Nem irányt mutat… Azt csak
megvilágítja!
Anyám hőn hitte
jó ember leszek… Lehet…
Jó példát hagyott…
Tiszta telihold
a városra világít:
ki alszik, ki nem?
|
|
|
|
Pillanat
Eső hull… Nézem…
Elmerengve… Immár
ezeregy éve…
Vízcsepp a fűszál
végén csüng, csüng, szikrázik…
Megöregedtem…
Repül a percem
örökkévalósága.
Örülj, bú nélkül!
Majd… Majd… Majd… Majd… Majd…
Az élet közben folyik…
Most… Most… Most… Most… Most…
Hétfő, kedd, szerda,
csütörtök, péntek, szombat,
vasárnap… s újra…
|
|
|
|
Üzenet
Hallod? Üzenik:
vissza nem jönnek... És még:
oda ne siess!
Cselből cselekvés
Téridőből teremtés
Gondból gondolat
Kék az ég, béke…
Ötszáz gondszögön fekszem,
gondolat békít…
|
|
|
Hokuszai
|
|
|
|
|
Tökély
Tisztelet neked,
rajz, tökély vén bolondja!
Barátom lettél...
Rövid három sor,
öt és hét és öt szótag:
ez a haiku!
Rövid haiku...
Kilógnak az érzések...
Rövidre fogom!
Egyből lesz három…
Négy, öt, varázsol, hat, hét…
vége tizenhét…
Képzet és szabály
pajzán verekszik… Így lesz
egy haiku gyöngy.
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Semmi
Csinos ifjú lány…
Nem tudja… Nem tud semmit…
Így jó. Lesz idő…
Anya és lánya
ballagnak, beszélgetnek…
Mennyi pillantás!
Lágy vonal szédít…
Nőt fut körbe, szédít…
Követem, szédít…
Ó, de szép alma!
Eltöprengtem... Keresem...
Lám, megettem már...
|
|
|
|
Csend
Sok kérdésemet
este sétára viszem...
Felesel a csend...
Csend… Tik… Csend… Tak… Csend…
Idődaráló forog…
Most, valamikor…
Csend csöpög… Szél szól…
Cipőt talpal kalapács…
Lány dala altat…
Köd alá bújnék,
földbe elszivárognék…
Bú szégyene bánt.
|
|
|
|
Minden
Kékszakáll Semmi...
Tudni, látni akarom!
Kitárul Minden...
Anyám levest főz…
Paprika, hagyma, zeller,
sorsukra várnak…
Ma szívemre szállt
egy didergő vers. Most is
fáj puha körme...
Ajtóm nyikorog,
csapkod, huzatot szalaszt…
De nyitva hagyom…
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Tél
Kopár fa… Tél jön…
Ott egy ág, csupa levél…
Itt felejtett nyár…
Toboz a fenyőn…
Magát formázta a fa…
Dísznek? Emléknek?
Elfakult világ
rongyos ködben didereg.
Várandós a tél…
Szél, hó, dúl a tél…
Emberek otthonukban,
magok a földben…
Színes fehérség
lep el téli világot
óvón, melegen.
Mint szürke farkas
vicsorog a tél… De bent
fütyörész a tűz.
|
|
|
|
Tavasz
Négy sárga szirom…
Borsószemnyi remekmű!
Mag álmodta meg…
Kopog az eső…
Táncra szökken egy bús hang!
Bolond dallam dúl.
|
|
|
|
Nyár
A tenger táncra
perdülne, Sosztakovics
keringője szól!
Ma más a színe,
másképp játszik, másképp vad
az örök tenger…
Fent szelek szállnak,
egyikén sirály pihen.
Lent a tenger cseng…
Olvasztott ezüst,
a napnak hűs itala.
Tengernyi serleg…
Nyár… Napfényszikrák
hintáznak, bújócskáznak
fák lombjaiban.
Várok… Süt a nap…
Várok valakit… Csendben…
Halk hangfoszlányok…
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ősz
Ősz van, alkonyat...
Édessé aszalódik
a nyár emléke...
Suta suttogás…
Öreg száraz falevél
fut a szél után…
Tavaszkor ezer
fiút növeszt anyafa.
Ősz eltépi mind.
Esősugaras
nyomtató őszről regényt
ír a városra…
Őszvégi tavasz…
A világ valaminek
veszettül örül…
Levetkőztette
az ősz, didereg a fa...
„Jöhetne a hó...”
Édes naspolya,
dér érlelte bölcs gyümölcs,
lezárod a sort…
Balog az öreg…
Megáll, mély levegőt vesz…
És tovább balog…
Ég vizet hullat,
út porát mossa… És én?
Könnyező porszem…
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Értelem
Híradás, fórum,
szavak... A tény kevés,
a vélemény sok!
Neked egyszerű...
Szövöd, fejted, meg újra...
Nekem bonyolult...
Tettben hempergek.
Pörgés a pihenésem.
Tengely az erőm.
|
|
|
|
Bolond
Áll az embersor.
Mozog a szorgos lépcső.
Emberek, hova?
Út... Ezer kocsi
veszettül suhan arra,
ezer meg erre...
Vihog a bánat,
őrjöng, zúz a nyugalom...
Szép bolond világ!
Ölében szépség,
szíve fölött bankkártya...
Szegény gazdagok!
Szemében ábránd,
hű mosoly, korgó gyomor...
Gazdag szegények!
Ablakom fölött
zajár vonszolja magát,
szabdalja a fényt.
|
|
|
|
Játék
Szemem káprázat,
fülem zene, bőröm kéj,
szívem boldogság.
Azt álmodtam, hogy
két gondolat vagyok, és
játszunk egymással.
Modern észjárás:
legyen magas, ha IQ...
szegény hagyomány...
|
|
