VILÁG

ÚT

VÁLTÓ

ÉRTÉK

MOST

Belépés | Regisztráció

Ma

Támogatásod? Számít!

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor

 

A TUDÁS

365+1 NAPJA

2020, XIX. évfolyam

December 15.

A hiperaktivitás kezelése I.

 

 

 

 

 

A „Hiperaktivitás, figyelemzavar – Betegségek-e valójában?”1 című írás a jól hangzó Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány kutatási beszámolója alapján készült, de sajnos szerző feltüntetése nélkül jelent meg. Mégis úgy érzem, eme írás megállapításainak ellensúlyozására le kell írnom saját véleményemet, amely a munkám során gyűjtött tapasztalatokon alapul.

Mindenekelőtt leszögezem, hogy nem értek egyet a gyógyszerek, különösen nem a pszichofarmakonok használatával. Mint neveléslélektani szakpszichológus messzemenőkig a pedagógiai-pszichológiai kezelést és terápiás módszereket tartom elsődlegesnek.

Jelentősen túlzottnak tartom még a magyarországi gyógyszerfogyasztást is, nem is beszélve az Egyesült Államok-beli helyzetről.

Sokkal több a hiperaktívként diagnosztizált gyermek még nálunk is, mint ahányra a hiperaktivitás szindróma valóban illenék.

Ugyanakkor nagyon károsnak tartom, ha ideologikusan és egyoldalúan tájékoztat egy szervezet olyan fontos kérdésekben, amelyek számos gyermek és család életét jelentősen befolyásolják.

(Azt is tudatom, hogy egyetlenegy gyógyszergyár sem fizet az alábbi írásomért, nem vagyok érdekelt még részvények birtoklása szintjén sem a gyógyszergyárak bevételének növelésében.)

Mi a hiperaktivitás?

A hiperaktivitás két alapvető eleme a túlmozgás és az impulzivitás. A túlmozgás sokszor nem egyszerűen azt jelenti, hogy a gyerek másoknál többet mozog, hanem azt, hogy rendezetlenül, nem a megfelelő időben, helyen és módon mozog. Az impulzivitás azt jelenti, hogy a gyerek nem tudja megfékezni magát, az impulzusok vezérlik. Előbb cselekszik, és utána (esetleg) gondolkodik. Ezen jellemzők miatt lényegében folyamatos veszélyben vannak a hiperaktív gyerekek és a körülöttük lévők is.

A hiperaktivitáshoz társulhat specifikus tanulási zavar (diszlexia, diszgráfia, diszkalkulia) és/vagy figyelemzavar. Mindezek azonban hiperaktivitás nélkül is felléphetnek.

A hiperaktivitás fogalmának olyan meghatározása, hogy „Hiperaktívnak, figyelemzavarosnak vagy egyéb pszichiátriai >>rendellenességgel<< rendelkezőknek általában azokat a gyerekeket tekintik, akik az iskolában, az órán nem tudnak nyugodtan megülni a helyükön, mással foglalkoznak, vagy nem képesek odafigyelni, zavarják a tanárt vagy a többi gyereket” (204.), csupán sértés a hiperaktív gyerekekkel a gyakorlatban foglalkozó szakemberekre, pedagógusokra. Azt sugallja, hogy lényegében azért nevezik betegnek, „rendellenesnek” ezeket a gyerekeket, mert kellemetlenségeket okoznak. Ezenfelül a hiteles meghatározás elmarad.

A továbbiakban a fent említett írás arról szól, hogy a hiperaktivitás fogalma az Egyesült Államokban valójában abból született, hogy pénztámogatásért rengeteg gyerekre rámondták, hogy ADHD-s (Attention Deficit Hyperactivity Disorder). Igaz lehet az, hogy az Egyesült Államokban pénztámogatásért jelentősen több gyereket minősítenek vagy minősítettek hiperaktívnak, de ennek semmi köze nincs a fogalom megszületéséhez.

Nem igaz, hogy nincsenek olyan tudományos vizsgálatok, amelyek bizonyították, hogy agyi elváltozás, illetve agyi eltérő működés áll a hiperaktivitás hátterében. Sok vizsgálat igazolta az eltérő működést. Ugyanakkor számos olyan tudományos eredmény is született, amely azt mutatta ki, hogy nincs semmilyen agyi eltérés a hiperaktivitás hátterében. Ilyen ellentmondások nem csak a hiperaktivitás kérdésében jelentkeznek. Mindig a kutatók alaposságától, a vizsgálatban szerepet játszó tényezők megfelelő kontrollálásától függ, hogy egy tudományos eredmény mennyire helytálló.

Az sem igaz, hogy nincs bizonyíték arra, hogy „agyi”, „kémiai” zavar okozná a szindrómát. Önmagában az a gyakorlati tény, hogy csak a valódi hiperaktív gyerekekre hat nyugtatólag a serkentőszer, mutatja, hogy valami másképp működik néhányuknál.

Az eseteknek legalább a fele öröklött eltérés, és neurológiai diszfunkció mutatható ki a tünetek hátterében. A frontális lebeny és a nucleus caudatus gátló funkciót ellátó területén a neurotranszmitterek nem megfelelő mennyiségben vannak jelen. A megfelelő serkentőszer az agyi erekben kimutathatóan nagyobb aktivitásra serkenti a nucleus caudatust. A valódi hiperaktivitás hátterében tehát az agyban lévő „fékek” alulműködése áll. Ezért a „fékek” serkentésével a stimulánsok meg tudnak nyugtatni egy valódi hiperaktív gyereket.

A pszichiátriai szerek

A stimulánsok tehát nem elnyomják a gyermek tüneteit, nem fejbevágják, hanem beindítják azokat a belső biokémiai folyamatokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a gyermek képes legyen saját magát kontrollálni.

Aki valaha látott valódi, súlyosan hiperaktív gyereket megnyugodni a gyógyszer bevétele után, az tudja, nem igaz, hogy a gyerek „néz maga elé”, kábult, lebénult, hanem megéli, hogy képes figyelni és tanulni. Aki kíváncsi arra, hogyan hatnak ezek a szerek, kérdezzen meg egy igazi hiperaktív gyereket, hogyan éli meg a szer hatását.

Megismétlem: nem tartom megoldásnak a gyógyszerek használatát. Ritka, súlyos esetekben azonban egyszerűen hozzáférhetővé teszik a gyereket önmaga számára. Képes kontrollt gyakorolni, lefékezni impulzusait és így tanulni. Nem egyszerűen iskolai tananyagot tanulni, hanem az önkontrollt. Mert ez az, amit nem tud elsajátítani, mert nincs hozzá megfelelő eszköze. Ha sikerül pedagógiai-pszichológiai úton megtanítani a gyereknek, hogyan kezelje késztetéseit, hogyan irányítsa mozgását, figyelmét, akkor nem lesz szükség a gyógyszerre.

A legtöbb esetben amúgy sem lenne szükség gyógyszerre, ha a megfelelő kezelést és környezetet időben biztosítanánk ezeknek a gyerekeknek.

A hiperaktivitás kezelésére jelenleg alkalmazott gyógyszerek messze nem tökéletesek, hatásuk nem eléggé ismert, és mellékhatásaik is vannak. Ugyanez azonban a legegyszerűbb lázcsillapítóról is elmondható. Az általam bírált írásban felsorolt mellékhatásokhoz hasonló vagy azokon lényegesen túltevő mellékhatásokat rengeteg gyógyszer ismertetőjén olvashatunk. Számos gyógyszer okozhat függőséget is, és még bizonyos köhögéscsillapítókat is kábítószerként szednek a drogosok.

A gyógyszerek használata ezért csak nagyon indokolt esetben, igen nagy óvatossággal történhet. Ha ez nem így van, az nemcsak a gyógyszerek hibája, hanem az alkalmazási módjuké is. Ugyanez igaz a hiperaktivitás kezelésére is.

Amiről szintén fontos tudni

A hiperaktivitásra szedett gyógyszerekről soha nem tudták kimutatni, hogy erőszakos cselekményekre serkentik a hiperaktív egyéneket. Az, hogy olyanok követtek el súlyos bűnöket, akik ezeket és más pszichotróp szereket szedtek, egyszerűen azt jelenti, hogy olyan betegségekben szenvedtek, amelyeket az orvosok ezekkel a szerekkel kezeltek. Azt sugallni, hogy ezek a szerek okozzák a bűncselekmények elkövetését, pont olyan következtetés, mint mikor azt mondjuk, hogy például az inzulin okozza a cukorbetegeknél jelentkező kómás állapotokat, mert a legtöbben már hosszú ideje szedték azt a kómás állapot létrejötte előtt. De ugyanezen logika mentén lényegében az összes szívgyógyszernek szerepe van a szívbetegek elhalálozásában, hiszen akár statisztikailag is kimutatható, hogy szignifikánsan többen halnak meg szívbetegségben azok közül, akik szívgyógyszereket szedtek, mint akik nem.

Nagyon fontosnak tartom, hogy minél pontosabb kivizsgálás történjen a különböző pszichitáriai gyógyszerek hatásáról, és a visszaéléseket, valamint a félrediagnosztizálásból, illetve gondatlanságból fakadó fölösleges, illetve téves gyógyszerezést sikerüljön elkerülni.

Mindazonáltal felelőtlenség hamis sugallatokkal és szélsőséges megnyilvánulásokkal hisztériát kelteni, mert olyan súlyos esetekben (amelyek hangsúlyozom, sokkal ritkábbak, mint azt ma állítják) sem fognak hozzájutni a gyógyszerekhez a gyerekek, amikor akár a gyerek életéről lehet szó, de a társadalomba való beilleszkedéséről mindenképpen.

Aki olvasta Szűcs Marianna2 kiváló és alapos kutatómunkára épülő cikkét, amely a Szemle ugyanazon számában a fent említett írás után jelent meg, igen szemléletes és a valóságot pontosan tükröző képet kapott a hiperaktív gyerekeket nevelő családok nehézségeiről. Nemcsak a gyerekek kerülhetnek komoly veszélyhelyzetbe, hanem egész családok. Ezért tartom nagyon lényegesnek, hogy igyekezzünk minél megbízhatóbb és konstruktív tájékoztatást, segítséget és támogatást biztosítani a hiperaktivitással kapcsolatban is.

 

Gyarmathy Éva

 
 

 

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

 

 

A tudás | A tudományok

Enciklopédiák | Kompetencia

Pályázatok

Olvasó világ | Az olvasás

A könyvek | A te könyvtárad?

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

 

Keresés a portálon

Egyéni keresés

 

 

ENG | FR | DE | SL | BG

 

 

Flag Counter

 

VVM | Emberhit | Életútmutató

Kezdő oldal | Impresszum Adomány

 

Változó Világ, 2021