Életrajzok

Net-Nyelv-Kultúra

A Julianus-naptár

C. Iulius Caesar vezette be ezt a Szoszigenész csillagász által megreformált naptárat, i. e. 46-ban.

A korábbi, rendszertelen szökőhónapokat 4 éves ciklus váltotta fel: három 365 napos évet egy 366 napos követ. Ezt a plusz napot február 23. után iktatják be; mivel pedig február 23. a rómaiknál Kalendae VI., ők a szökőnapot dies bis sextus-nak nevezték.

A hónapok ezentúl (február kivételével) váltva 31 és 30 naposak lettek, a Quintilis hónap neve pedig Iuliusra változott. A naptárat igazán csak Augustus idején vezették be, akiről a Sextilis hónapot Augustusnak nevezték el, és 31 napossá tették; ezért február egy nappal csökkent (28, szökőévben 29 napos), és az augusztus utáni hónapok közül a 31 naposak (szeptember és november) 30, a 30 naposak (október és december) 31 naposak lettek.

A valódi napévnél nagyjából 11 perccel hosszabb - ezt korrigálták 1582-ben, a gregóriánus-naptárral; addig viszont ezt használták a (nyugati) keresztény világban.

Húsvétszámítás

 A húsvét kiszámításáról később lesz szó, de fontos, hogy húsvét az év 35 napjára eshet, s így a vele kapcsolatos ünnepek is harmincötféleképp szerepelhetnek a naptárban.

A húsvéttól számos vasárnap függ, ezeknek általában külön nevük van, és a misekezdet alapján is megnevezik őket.  

Ide tartozik még a Quadragesima media, amely Magyarországon a Laetare előtti szerdát, másutt magát a Laetaret jelentette; húshagyó kedd (carnisprivium), amely az Esto mihi utáni kedd; és hamvazószerda (dies Cinerum), amely az Esto mihi utáni szerda.

A húsvét előtti hét a nagyhét (Hebdomada sacra v. magna), benne a nagycsütörtök (Coena Domini) és nagypéntek (Parascere v. Passio Domini).

A húsvéttól számított 50-edik nap, azaz a 7-ik vasárnap pükösd (Pentecoste) napja. A köztük lévő hat vasárnapot szintúgy a misekezdettel is jelölik:  

A húsvét utáni első hét a fehérhét (alba paschalis, hebdomada alba); a vasárnapját fehérvasárnapnak (dominica in albis) is nevezik.

A Rogate utáni hét neve Rogationes, e szerint főként a hétfőt, keddet és szerdát számolták (feria secunda, tertia, quarta rogationum), a csütörtök pedig az áldozócsütörtök (Ascensio Domini), Krisztus mennybemenetele, húsvét után 40 nappal.

Püskösdől advent első vasárnapjáig 23-28 vasárnap volt még, melyeket szintúgy a misekezdettel jelöltek; keltezésben azonban csak az elsőt vasárnap - a Szentháromság- vasárnap (dominica Trinitatis) - volt használatos. Változó ünnep még Úrnapja (festum corporis Christi), amely a Szentháromság-vasárnap utáni csütörtökre esik.

A húsvét a legfontosabb keresztény ünnep, s a változó ünnepek is ettől függnek: így hát a húsvét a középkori időszámítás és a keresztény egyházi év alapja.

Kezdetben egyszerűen a zsidó Peszah-ünnep előestéjén, azaz Nisan 14-én (lásd a zsidó naptárat) tartották húsvétot, Jézus Krisztus halálának napját; azonban a II. századtól kezdték a húsvétot mint Krisztus feltámadásának napját ünnepelni, a Nisan 14-ét követő vasárnapon; másrészt kezdték figyelembe venni azt - amit maguk a zsidók már nem -, hogy az ünnep a tavaszi napéjegyenlőség után essék. Végül a niceai zsinaton az a döntés született, hogy a húsvét a tavaszi napéjegyenlőségtől számított első holdtölte utáni első vasárnapra esik.

Ez viszont azzal járt, hogy a húsvét elszakadt a napévtől, és a hold járásához igazodva évről-évre változott, melyik napra esett. Legkorábban akkor volt húsvét, ha március 21-én holdtölte volt és szombat: ekkor március 22-ére esett húsvét; legkésőbben pedig akkor, ha a holdtölte március 20-ára esett, s így a következő csupán április 18-ára, és ha ez vasárnap volt, húsvét április 25-ére esett. Így összesen 35 napra eshet húsvét, amiért is sorra születettek a különféle számítások, táblázatok, ciklusok, a húsvét kiszámításának megkönnyítésére.

A hold- és a napév összehangolásának egyik legjobb eszköze a Metón-féle 19-es ciklus. Ennek lényege az a felismerés, hogy a 29 és fél napos holdciklus miatt a hold fényváltozásai csak 19 év múltán esnek ugyanarra a napra. Ezt a 19-es ciklust nevezték cyclus decemnovennalisnak vagy cyclus lunarisnak, melyen belül szökőnapok és szökőhónapok segítségével egyenlítették ki a hold- és a napév különbségeit. Ha a holdévben felváltva 29 és 30 napos hónapokat számítunk, ez 19 év alatt 228 holdhónap. Ehhez hozzájön még a 19 év alatt hét 30 napos szökőhónap, négy, a Julianus- naptár által bevezetett szökőnap: ez összesen 6940 nap, ami viszont egy nappal hosszabb, mint 19 napév (nem számítva a töredékeket). Ez a plusz nap az ún. saltus lunae, amelyet a ciklus 19-ik évéből hagytak el (először a júliusban végződő holdhónap végéről, majd Beda óta többnyire a novemberben végződő holdhónap végéről). A középkorban a 19-es ciklus szökőévei a következők voltak: 3., 6., 8., 11., 14., 17. és 19. év; Dionysius Exiguus óta pedig 19-es ciklus kezdőévének tekintették i. e. 1-et.

Minden év tehát egy-egy 19-es ciklus valamelyik évének felelt meg. Ezt annyira fontosnak tartották, hogy azt, hogy az adott év melyik helyet foglalja el a 19-es ciklusban, aranyszámnak nevezték (numerus aureus), s gyakorta - nemritkán keltezésnél is - feltüntették.

Annak kiszámítása, hogy egy adott évnek mi az aranyszáma, nagyon egyszerű: az évszámhoz egyet adva az összeget 19-cel kell osztani, és a maradék lesz az aranyszám - ha nincs maradék, az aranyszám 19.

A nehézkes és megbízhatatlan lunáris betűk helyett a XI. században vezették be az ún. örökös naptárat, mely az aranyszámok és a vasárnapi betűk kombinálásából született.

A 19-es ciklus 1. évében ugyanis az első újhold január 23-ára esik. Ebből már a ciklus minden évére kiszámolható az összes újhold időpontja. Egy olyan naptáratkészítettek ugyanis, ahol január 1-től az A-G betűkkel jelölték az egyes napokat, és azon napok mellé, amelyekre a 19-es ciklus valamelyik évében újhold esett, beírták a megfelelő aranyszámot. Ezek után, ha egy adott év aranyszámát (ami könnyen kiszámítható) és vasárnapi betűjét (amely a megfelelő táblázatból megtudható) ismerték, az örökös naptárban meg kellett keresni március 8. és április 5. között ezt az aranyszámot. Az ettől számított 14. nap volt a tavaszi napéjegyenlőség utáni első holdtölte, a vasárnapi betű alapján pedig kiderült, ez milyen napra esett, és a rákövetkező vasárnap volt húsvét.

Noha az örökös naptárból már kiszámítható húsvét ideje, a középkorban erre más módokat is használtak, melyeket a keltezésben évjelőként is alkalmaztak:

Ilyen volt az epacta (avagy epactae lunares, epactae minores, adiectiones lunae), amely azt mutatta meg, hogy március 22-én hány napos a hold - pl. Epacta IV. azt jelenti, hogy az adott évben március 22-én a hold 4 napos volt. Ha ismerjük egy adott év epactáját - ami a táblázatból könnyen megtudható -, a húsvét idejét is könnyen megállapíthatjuk. Fontos, hogy az epacták szeptember 1-én változtak; szeptember 1-e után már a következő évhez tartozó epacta-számot vették figyelembe - pl. keltezésnél.

Hasonló a concurrens (avagy apeactae maiores, apeactae solis, adiectiones sloares), amely azt mutatta meg, hogy március 24-e a hét melyik napjára esett. Ezt 1-től 7-ig terjedő számokkal jelezték (1 vasárnap, 7 szombat). Mivel a március 24-e betűjele F, az olyan években, amelyeknek vasárnapi betűje F, a concurrense 1 lesz: ha G, 7; ha A, 6; ha B, 5; ha C, 4; ha D, 3; ha E, 2.

A húsvétszámítással kapcsolatosak még a különféle regularisok és a clavis terminorum.

Bizánci naptár

Bizáncban, és az ortodox területeken használatos időszámítás. Az éveket a bizánci éra szerint számolják, azaz i. e. 5509. szeptember 1-étől. Egyesek szerint a világ teremtését veszi alapul (teremtés-éra), mások szerint gondos számítás eredménye (pl. indictio-ciklus első éve, egyezik a Julianus-naptár szökőév-számításával, stb.). Az évek tehát szeptember 1.-én kezdődnek.

A bizánci időszámítás szerinti évszámokat a keresztény érára a következőképp lehet átszámítani: a január 1. és augusztus 31. közötti dátumoknál az évszámból 5508-at, a szeptember 1. és december 31. közötti dátumoknál az évszámból 5509-et kell levonni.

Kisebb eltérések vannak a bizánci és a keresztény időszámítás között a húsvét kiszámításának módszereiben, továbbá egyes ünnepnapokban is (bizonyos szentek napjai más napokra esnek, eltérő ünnepek is vannak, és más a vasárnapok elnevezése) - habár a legfőbb álló és mozgó ünnepek közösek.

(A bizánci húsvét számítás különbsége, hogy a 19-es ciklus kezdete náluk nem i. e. 1. december 24-e, hanem i. sz. 1. január 1.; ezért az adott év aranyszáma az (évszám/19), és nem az ((évszám+1)/19) képlet alapján számolandó ki. Másrészt a húsvétszámítás alapja az ún. apaszám (themeliosz), ami azt mutatja, hogy január 1.-én hány napos a hold - hasonló a szerepe, mint az epactának.)

Egyéb naptárak

A kopt és etióp naptár egyiptomi eredetű: 360 napból áll, amely 3 évszakra oszlik, évszakonként 4 30 napos hónappal; ehhez évente még öt, minden negyedik évben még egy (azaz 5+1) nap járul. (A 4 év alatt összesen tehát 1461 nap van; ugyanannyi, mint 4 Julianus-évben.) 

Örmény naptár: Nawasardi, Hori, Sahmi, Tré, Khalots, Araths, Mehekani, Areg, Akehani, Mareri, Margaths, Hrotiths, Aveleaths   

Kopt naptár: Meskerem, Taqamt, Hadar, Tahsas, Tar, Yekkatit, Meggabi, Miyazya, Gambot, Sene, Hamle, Nehase, Pagumen   

Szír naptár: Kanun II, Sebat, Adar, Nisan, Iyar, Eziran, Tammuz, Ab, Eylul, Tesri I, Tesri II, Kanun II   

Japán Kigen-naptár: kínai lunáris év, uralkodói évek szerinti keltezés; ehhez egy általános évszámlálás, Jimmu Tenno császár uralkodásától (Kr. e. 660).

Schramm Judit

Ajánlott irodalom

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu