VÁLTOZÓ VILÁG

 

Merj tudni! A te tudásod a te hatalmad!

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2019, XVIII. évfolyam

 

 

Szeptember 1.

Elektromágneses sugárzás a kozmoszból II.

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

 

Nagy energiájú fotonok

A látható fényénél rövidebb hullámhosszú elektromágneses sugárzásnál egészen más jellegű az ember és a kozmikus térség viszonya. Az élet szempontjából szerencsés, hogy e nagyobb frekvenciájú hullámok nem jutnak el a földfelszínig, mert - különböző módon, de - károsak a biológiai szövetekre.

A Földre kívülről érkező ibolyántúli sugárzás nagy részét (a legrövidebb hullámhosszú UV-sugarak kivételével) a felszín fölött 25-50 km magasságban levő légköri ózon nyeli el, amit ezért ózonpajzsként is szoktak említeni. Ez túlzás, tekintettel arra, hogy abban a rétegben csak 2-3 ózonmolekula (tehát háromatomos oxigén) akad minden egymillió oxigénmolekula között, de még ez a kis gyakoriság is elég az ibolyántúli sugárzás hatásos kiszűréséhez. A kis ózonkoncentráció ugyanakkor magában hordozza annak veszélyét, hogy a korábban kiterjedten használt gáz, a mesterségesen előállított freon a magaslégkörbe kerülve nagyobb területek fölött is elbontsa az ózont. Az Antarktisz fölött már megritkult az ózon, amit szemléletesen ózonlyukként emlegetnek. Az emberiség közös érdeke, hogy az ózonlyuk ne terjeszkedjen tovább.

Ismert tény a túlzásba vitt napozás és a bőrrák kialakulása közötti összefüggés. A napfény ultraibolya komponense nemcsak barnítja a bőrt, hanem árt is neki. A napsugárzással még így is csak a legkevésbé káros ibolyántúli sugarak jutnak le a felszínre.

Még rövidebb hullámhosszak felé egyre nagyobb az elektromágneses fotonok energiája, ezért ionizálni tudják az útjukba eső atomokat. Az extrém ultraibolya tartományba eső fotonok a légköri nitrogént és oxigént ionizálva nyelődnek el, a 91,2 nm-nél rövidebb hullámhosszú ibolyántúli fotonok pedig már a semleges hidrogént is képesek ionizálni. A forró csillagokból származó ilyen fotonok már a csillagközi térben elnyelődnek, mert a hidrogénatomok mindenütt megtalálhatók.

A 10 és 0,01 nm közötti hullámhosszú sugárzás az elektromágneses színkép röntgentartománya. A röntgensugarak roncsoló hatása ugyancsak közismert. A bioszféra szerencsére szintén védve van e káros sugárzástól, mert a kozmikus források által kibocsátott röntgenfotonok a földi légkör valamelyik atomját ionizálva elnyelődnek. Ez már a magaslégkörben bekövetkezik, így a felszín fölött nagyjából 10 km utazómagasságban haladó repülőgépeken tartózkodók sincsenek kitéve e nagy energiájú sugárzásnak.

A fizikában és a csillagászatban a röntgensugarakat már nem is a frekvenciájukkal vagy a hullámhosszukkal, hanem a fotonok energiájával jellemzik, mert sok szempontból úgy viselkednek, mint a nagy energiájú részecskék. A röntgensugarak eszerint a 0,1-100 keV energiatartományba esnek.

A röntgensugarak fókuszálásakor az optikából ismert, és a rádióhullámoktól kezdve az ibolyántúli sugárzásig bevált módszer nem vezet eredményre, ami a röntgenfotonok részecsketermészetét példázza. Ha ugyanis a röntgensugárzás reflektáló felülettel találkozik, akkor visszaverődés helyett a foton egyszerűen behatol a "tükör" anyagába. Az ennyire nagy energiájú sugarak mégis visszaverődésre kényszeríthetők, ha a reflektáló felülettel kis szöget bezárva (ún. súroló beeséssel) érkeznek a tükörhöz. E módszerrel sikerült megoldani a röntgencsillagászati képalkotást. Jelenleg két nagy röntgentávcső működik a Föld körül keringő űrszondákon.

A gyógyászatban vagy egészségügyi szűrővizsgálaton, valamint a más, kevésbé közismert felhasználási területen (pl. az anyagvizsgálatban) alkalmazott röntgensugarakat mesterségesen állítják elő. A röntgencsillagászat létéből következik, hogy az égitestek világában természetes úton is kialakul röntgensugárzás. Közönséges és egzotikus égitestek egyaránt bocsátanak ki ebbe a hullámhossztartományba eső fotonokat.

Az alacsony felszíni hőmérsékletű törpecsillagok körül korona alakul ki, amely a napkoronához hasonlóan millió K hőmérsékletű. Az ilyen forró plazma hőmérsékleti sugárzásának maximuma a röntgentartományba esik. Ugyancsak millió fokos gáz tölti ki a galaxishalmazokban az intergalaktikus teret. Ezt a plazmát éppen röntgensugárzása alapján fedezték fel. Erős röntgenforrásokká válnak a kölcsönható kettőscsillagok is, amikor egyik komponensük a csillagfejlődés végén tömegétől függően fehér törpévé, neutroncsillaggá vagy fekete lyukká zsugorodik. A degenerált anyagú csillag magába szippantja a társáról eltávozott anyagot, és a tömegcsere során a bezuhanó anyag becsapódásának környezete a leadott mozgási energiától annyira felforrósodik, hogy a forró folt a röntgentartományban (is) sugároz. A kettőscsillagok nagy gyakorisága következtében a kb. százezer ismert röntgenforrás nagyobbik hányadának röntgensugárzása erre a folyamatra vezethető vissza. Erős röntgensugárzás érkezik továbbá az aktív galaxismagokból, pl. kvazárokból. Néhány éve pedig az üstökösökből származó röntgensugárzást is felfedezték. Közelsége miatt azonban a Nap a legfontosabb röntgenforrás - miként más hullámhosszakon is. A Nap sugárzásának földi hatásait ezért külön tárgyaljuk.

Az elektromágneses hullámok közül a gammasugárzás a legkeményebb, vagyis a legnagyobb energiájú. A gammasugarak hullámhossza 0,01 nm-nél rövidebb, ezért egy gamma foton energiája meghaladja a 100 keV-ot, a legnagyobb frekvenciájúaké a 100 GeV értéket is elérheti. A kozmikus eredetű gammasugarak nagy része is elnyelődik a Föld légkörében (a Compton-effektus, ill. párkeltés során), az atmoszférán csak a legnagyobb energiájú gammakvantumok képesek érintetlenül átjutni. Ezek száma viszont olyan alacsony, hogy a mindennapi élet szempontjából nincs jelentőségük.

A gammasugarak az Univerzum legmagasabb hőmérsékletű tartományaiban, a leghevesebb folyamatok során keletkeznek. A csillagok energiáját termelő magfúziók is gammasugárzás felszabadulásával járnak, de mire a csillag magjából az energia eljut a felszínig, a fotonok már többször elnyelődnek, és az így gerjesztett állapotba került atomok az elnyelt energiát több lépésben kisugározva, azaz kisebb energiájú fotonok kibocsátásával adják le. A kozmikus térben fénysebességgel száguldó gammafotonok más eredetűek: nagy energiájú tranziens események (pl. szupernóva-robbanás) során és extrém magas (kb. százmillió K) hőmérsékleten keletkeznek. Az ezredfordulón a gammacsillagászat legfontosabb feladata az egyre nagyobb számban felfedezett és most már bizonyítottan kozmológiai távolságban bekövetkező gammakitörések természetének megfejtése.

Egy kis kitérő

Az égitestekre és kozmikus jelenségekre vonatkozóan a csillagászok a legtöbb információhoz az elektromágneses hullámok elemzéséből jutottak, de létezik más információforrás is, mert a Földet nemcsak elektromágneses sugárzás éri. Összefoglaló néven kozmikus sugárzásnak nevezik a térben közel fénysebességgel száguldó semleges és elektromosan töltött részecskéket (elektron, proton, pozitron stb.), amelyek közül a héliumatommag a legnehezebb. Megjegyzendő, hogy ebben az esetben a sugárzás elnevezés megtévesztő, hiszen itt részecskék mozgásáról, azaz áramlásról van szó. Az ilyen részecskék közé tartozik a neutrínó is. Az elektromos töltés nélküli és legfeljebb egészen kis (de még pontosan nem ismert) nyugalmi tömegű elemi részecske, a neutrínó csak gyenge kölcsönhatásra képes. A Földet bombázó neutrínók legnagyobb része elnyelődés nélkül hatol át magán a Földön is. Az emberi testen is minden pillanatban keresztül-kasul száguldanak a neutrínók, anélkül, hogy azt bármilyen módon is észrevennénk. Sokkal kisebb sebességű, de földi hatásai miatt fontosabb a Napból érkező részecskeáram, a napszél (l. később).

Létezik még egy hullámfajta a kozmikus térben, a nem elektromágneses eredetű gravitációs hullám. Az általános relativitáselmélet szerint a gravitációs mező változása hullámok kibocsátásával jár. Ez a téridő rezgéseként felfogható hullám fénysebességgel terjed. Az ilyen hullámok hatására itt a Földön a gravitációs mező vibrálása az eredeti térerősségnél legalább 20 nagyságrenddel kisebb. A gravitációs hullámok kimutatása kellően érzékeny detektor híján még nem sikerült, de létezésüket közvetett bizonyítékok már alátámasztják. Gravitációs hullámok kibocsátására a korábban említett kettőscsillagok közül azoknál lehet számítani, amelyeknél két kicsi és szupersűrű test, pl. neutroncsillag kering szorosan egymás körül. Ilyen csillagpár a PSR 1913+16 pulzár, amelynek mindkét komponense neutroncsillag. A néhány kilométer átmérőjű, de a Napénál nagyobb tömegű két csillag alig 8 óra alatt kerüli körbe a rendszer közös tömegközéppontját. A nagy tömegek ilyen gyors mozgása pedig a gravitációs mező szerkezetét is modulálja. Hogy a rendszer emiatt gravitációs hullámokat bocsát ki, arra a keringés folyamatos lassulásából következtetnek, ugyanis a gravitációs hullámokkal a rendszer energiájának egy része is távozik. A Földre jutó gravitációs hullámok fluxusa mindenesetre annyira kicsi, hogy élettani hatásukra nem lehet számítani, bár ennek kísérleti alátámasztására bizonyára még sokat kell várni.

Röviden a Nap földi hatásairól

Köztudott, hogy a Nap, illetve annak sugárzása nélkül nem létezhetne élet a Földön. A Napról az a felületes benyomásunk, hogy sugárzása egyenletes, pedig életadó csillagunk meglehetősen változékony: a belsejében és a felszínén egyaránt mozgalmas jelenségek zajlanak. Ezek következtében a Nap nem egyszerűen úgy sugároz, mint egy 5785 K hőmérsékletű feketetest, bár a kisugárzott energia hullámhossz szerinti eloszlása megközelíti azt. Sugárzása az optikai tartományban, azon belül a sárga fény hullámhosszán a legerősebb - ezért látjuk sárgának a Napot, és ezért alakult úgy a biológiai fejlődés során, hogy a szem éppen erre a hullámhossztartományra érzékeny (vö. az éjszakai életre berendezkedett denevérek repülés közben ultrahanggal működő radarjukkal tájékozódnak). A Nap hőmérsékleti sugárzása mind az infravörös, mind az ibolyántúli hullámhosszak felé egyre csökkenő intenzitású, amiből arra következtethetnénk, hogy a Naprendszer központi csillaga felől érkező rádió- és röntgensugárzás egészen jelentéktelen. A valóság viszont egészen más.

A Nap látható felszíne - a fotoszféra - fölött kiterjedt burok veszi körbe csillagunkat. Ez a ritka, de a Nap átmérőjének többszöröséig kiterjedő napkorona nagyon forró: a benne levő részecskék mozgásából és ionizációs állapotából meghatározott hőmérséklete meghaladja az 1 millió kelvint, s ennek következtében a napkorona erős röntgenforrás. A korona léte a Nap mágneses terével függ össze.

A Nap belsejében zajló mozgások és a dinamómechanizmussal felerősödött mágneses tér bonyolult kölcsönhatásai különféle időskálájú változásokat, instabilitásokat idéznek elő a Napon. A csillagra jellemző egyenletes sugárzási teljesítményhez a naptevékenység miatt járulékos sugárzások adódnak, amelyek időskálája igen változatos, néhány másodperctől több évtizedig tartó aktivitási jelenségek, hatások egyaránt fellépnek.

A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a Nap nemcsak sugárzással veszít energiájából, hanem részecskék is repülnek ki belőle. A Napot elhagyó töltött részecskék árama a napszél, amely a nyugodt Napra is jellemző. A naptevékenység heves megnyilvánulásai, pl. napkitörés (fler) vagy koronakitörés alkalmával a nyugodt napszélhez viszonyítva sokkal nagyobb sebességű részecskefelhő repül ki a Napból másodpercek-percek alatt. S ha éppen a Föld irányába dobódott ki az akár egymilliárd tonnányi tömeg, annak hatása a felhő sebességétől függően órák vagy napok múlva bolygónkon is észlelhető. A tömeg kidobásának idején felszabaduló elektromágneses sugárzás természetesen fénysebességgel terjed, így a naptevékenység heves eseményeiről már 8 perccel azok bekövetkezte után tudomást szerezhetünk.

A Nap viselkedésének és földi hatásainak részletezése meghaladja e cikk kereteit, ezért csak néhány figyelemre méltó tény ismertetésére szorítkozunk.

A földi klíma szempontjából lényeges kérdés, hogy megszokott (napos, éves ciklusú) periodikus ingadozásoktól eltekintve mennyire marad állandó a Nap sugárzása évtizedes vagy azt meghaladó időskálán. Ezt a légkör alján szinte lehetetlen pontosan megmérni. Mostanra viszont már a légkör fölé juttatott műszerekkel végzett mérések is három évtizedet fognak át, és az eredmények szerint a Nap sugárzásának ingadozása a sugarakra merőleges felületegységen két ezreléknél kisebb. A becslések szerint a Nap sugárzásnak 1%-os növekedése egy fokkal emelné a földfelszín átlaghőmérsékletét. A Nap jelenlegi viselkedése tehát nem okoz globális felmelegedést a Földön. Mivel bolygónk ellipszispályán kering a Nap körül, napközelben 8%-kal erősebb a besugárzás, mint a pálya naptávoli pontjában. Az északi féltekén lakók (legalábbis közülük azok, akik nem szeretik a hideget) szerencséjére a Föld januárban van napközelben, így nálunk nem annyira alacsony a téli átlaghőmérséklet, mint az Egyenlítőtől délre hasonló földrajzi szélességen. Ami a nappalok és éjszakák váltakozása miatt bekövetkező hőmérséklet-változást illeti, a felszínen és a légkör alján tapasztalható mérsékelt ingadozást a légkör 100 km feletti rétegében - a termoszférában - hatalmas változás váltja fel, olyan magasságban nappal 400 fokkal szökik feljebb a hőmérséklet a napsugárzás hatására. A hőmérséklet emelkedése miatt a nyomás is megnő ott, ami a nappali oldalról az éjszakai félgömb felé mozgó, több száz m/s sebességű szelet gerjeszt. Mindez a nyugodt Nap sugárzásának mindennapos következménye.

Ehhez járul még a naptevékenység hatása. A napaktivitás ugyancsak a Föld légkörének, illetve bolygónk környezetének állapotát megváltoztatva befolyásolja a Földet és a rajta levő élőlényeket. A semleges alsó légkör fölött kb. a termoszféra alsó határának magasságában kezdődik az ionoszféra, amely elektromosan töltött részecskéket tartalmaz. Ez a réteg azért alakul ki, mert a kozmikus térből, de főleg a Napból érkező nagy energiájú sugárzás ionizálja a légköri atomokat. A nappali és az éjszakai oldalon eltérő magasságú az ionoszféra alsó határa, és az ionsűrűség is napszakonként változik. Mivel a földi rádiózás részben azon alapul, hogy a rádiófrekvenciás sugárzás visszaverődik az ionoszféráról, az ionizált réteg állapota a vételi viszonyokat is befolyásolja. Ez gyenge naptevékenység idején is igaz, de napkitörések hatására egészen alacsonyra lehúzódhat az ionoszféra, és olyankor az is előfordul, hogy megbolondul a rádióvétel: egészen közeli rövidhullámú adót nem lehet fogni, de a világ másik végéről tisztán kivehető némelyik adás.

A Földet mágneses tere miatt magnetoszféra övezi. A magnetoszféra állapota igen érzékeny a Naptól származó hatásokra, főleg a töltött részecskék befolyásolják. A Napból érkező töltött részecskéket a földi mágneses tér befogja és az erővonalak menti mozgásra kényszeríti. A Föld mágneses terének dipólus jellege miatt az erővonalak a pólusoknál kerülnek közel a földfelszínhez, ezért a sebesen száguldó elektronok a sarkok környezetében érkeznek a sűrűbb légrétegekbe, ahol az oxigén és a nitrogén molekuláival találkozva gerjesztik azokat. Ennek hatására jön létre a sarki fény, amely erős naptevékenység idején gyakoribb, és az olyankor kialakuló mágneses viharok alkalmával a pólusoktól távolabb, közepes földrajzi szélességekről (pl. Magyarországról) is megfigyelhető a sejtelmes fénylés. Mivel a mágneses viharok töltött részecskék mozgásával járnak, az ionoszférában hatalmas (millió amper erősségű) áram folyik, ettől lokálisan megváltozik a mágneses tér szerkezete is, és tranziens áram generálódik a föld alatt, az óceánokban, de még az elektromos vezetékekben is. Előfordul, hogy a transzformátorállomások nem képesek elviselni ekkora terhelést. A legemlékezetesebb példa erre az 1989 márciusában bekövetkezett földmágneses vihar, amikor Kanada Quebec tartományában 9 órán át szünetelt az áramszolgáltatás a transzformátorok túlhevülése által okozott üzemzavar miatt. Az eset hatására keletkezett gazdasági veszteséget ötmilliárd dollárra becsülték. Kissé elkalandoztunk az elektromágneses sugárzás hatásaitól, de mentségünkre szolgál, hogy a napaktivitás során a töltött részecskék azért repülnek ki, mert valahol a Napon rengeteg energia szabadul fel, ami hatalmas mennyiségű elektromágneses sugárzás kibocsátásával is jár.

Feltétlenül meg kell említeni a napkitörések élettani hatásait, bár hatásmechanizmusuk még korántsem tisztázott. A napkitöréseket vagy koronakitöréseket követő földmágneses vihar az emberek egy részét, pl. a szívbetegeket jobban megviseli, mint egy időjárási front. A szívkórházak ezért egyre inkább figyelembe veszik a napfizikusok jelzéseit, hiszen a kitörések elektromágneses sugárzása órákkal hamarabb ideér, mint a mágneses vihart kiváltó részecskefelhő. Egy új tudományág van születőben, amelyet nem véletlenül neveznek űrmeteorológiának. Az űridőjárást a Földön végzett megfigyeléseken kívül űrobszervatóriumokban elhelyezett műszerekkel követik nyomon. Ezek az űrobszervatóriumok olyan pályán haladnak a Föld környezetében, hogy mindig a Föld és a Nap között helyezkednek el, így műszerei hamarabb észlelik, hogy milyen elektromágneses sugárzásnak és részecskeáramnak van kitéve a Föld a Nap irányából.

A naptevékenység és az űrtevékenység között másfajta kapcsolat is létezik. Az elmúlt évtizedekben nagyjából ötezer űreszköz került Föld körüli pályára. Ezek nagy része már használaton kívüli (elromlott, kikapcsolták stb.), vagyis űrszemét. Az űrben keringő mesterséges objektumok száma ennél jóval nagyobb, ugyanis ütközés, meteoroidbecsapódás vagy robbanás hatására számos űreszköz darabjaira esett. A Föld körül keringő testek közül kb. tízezer nagyobb egy méternél, az ennél kisebb méretű törmelékek száma pedig milliós nagyságrendű. Bár a földi légkör sűrűsége a magassággal rohamosan csökken, a sűrűség még 1500 km-rel a felszín fölött sem hanyagolható el. A felső légkörben mozgó űreszközök és törmelékek a közegellenállás hatására fokozatosan fékeződnek, pályájuk földközelpontja egyre alacsonyabbra kerül, ahol az atmoszféra még sűrűbb, így végül elkerülhetetlenül lezuhannak. A kisebb darabok még a levegőben elégve megsemmisülnek zuhanás közben, a nagyobbak pályáját pedig - ha szükséges és lehetséges -, úgy módosítják, hogy a világóceánba csapódjanak be. Amikor a 11-éves naptevékenységi ciklus során a napaktivitás a legerősebb, a természet nagytakarítást végez a felső légkörben. Ilyenkor ugyanis sokkal nagyobb a felső légkör sűrűsége, mint a naptevékenység minimuma idején, ezért a magasban keringő testek erősebben fékeződnek. Az 1989-1990-ben bekövetkezett napaktivitási maximum idején 500 tonnánál több anyag hullott vissza a Földre az egykori mesterséges holdak maradványaiból.

A csillagászat nagy számokkal dolgozik. A hétköznapi skálákhoz szokott embernek a hatalmas távolságok és időtartamok egyaránt felfoghatatlanok. Tudomásul kell venni, hogy a Nap mint csillag fejlődése milliárd éves időskálán fejezhető ki. Lehet, hogy a ma emberének mindegy, hogy négymilliárd éve milyen volt a Nap sugárzása és milyen lesz ugyanennyi idő múlva, de a földi élet kialakulása és további fejlődése szempontjából ez a kérdés nagyon is lényeges.

Más csillagok megfigyeléséből és megbízható számításokból ismert, hogy kialakulását követően a Nap csak jelenlegi teljesítményének 70%-ával sugárzott, és ameddig fősorozati (sárga törpe) csillag marad, addig lassan tovább nő a teljesítménye. E rendkívül hosszú időskálájú változásra a Nap tulajdonságai és viselkedése miatt más változások rakódnak, amelyek a földi klímát is befolyásolják. A történelmi idők klimatikus eseményeit az emberiség már a saját bőrén is érezte. A számos példa közül itt csupán egyre utalunk, a 17. század második felétől a 18. sz. elejéig tartó kis jégkorszakra. Akkoriban a Föld felszínén az átlaghőmérséklet 1 fokkal alacsonyabb volt a megszokott értéknél. A jelenséget a Nap életében bekövetkezett érdekes csillagfejlődési epizód váltotta ki. Számos jel mutat arra, hogy 1645 és 1715 között szünetelt a Nap aktivitása. Azokban az évtizedekben szinte alig láttak foltot a Napon, pedig akkor már távcsővel figyelték, nincsenek feljegyzések sarki fényekről, továbbá az öreg fák abban az időben keletkezett évgyűrűiben a szénizotópok aránya arra utal, hogy a Naprendszerbe kívülről érkezett kozmikus sugárzás szabadon eljutott a Földig (a Napból távozó anyag és sugárzás egyébként nem engedi ilyen mélyen a Naprendszer belsejébe a csillagközi térből érkező részecskéket). A naptevékenység akkori hiányát csak utólag, a 19-20. sz. fordulóján fedezte fel E. W. Maunder. A Maunder-minimumnak nevezett időszakban tehát a Nap kisebb teljesítménnyel sugárzott.

A hőmérsékletüket, tömegüket, korukat tekintve a Naphoz hasonló csillagok szintén mutatnak aktivitásra utaló jegyeket (aktivitásuk főleg az elektromágneses színkép ibolyántúli és röntgenhullámhosszain követhető nyomon). Az ilyen csillagok megfigyeléséből az is kiderült, hogy nagyjából az idő egyharmad részében szünetel az aktivitásuk. Ebből arra lehet következtetni, hogy a Maunder-minimum nem egyedi jelenség, a jövőben is lesznek olyan időszakok, amikor a Nap belsejében kialakult mágneses dinamó kikapcsol, és átmenetileg csökken a Nap teljesítménye. Hogy ez mikor következik be legközelebb, azt nem lehet megjósolni, és a jelenség kiváltó oka is tisztázásra vár.

A Napnak tehát igencsak ki vagyunk szolgáltatva. De más égitestekhez és jelenségekhez is hasonló a viszonyunk - végtére is az ember kozmikus lény. Már a következő jégkorszak ígérete is kissé hátborzongató, de csillagászati időskálán még kellemetlenebb hatása is lehet: a Földet érő elektromágneses sugárzás. Egy közeli szupernóva-robbanás következményének tartják a nagy testű hüllők hirtelen kipusztulását. Megnyugtató, hogy a Naprendszer környezetében nincs olyan csillag, amely szupernóvává válva veszélyt jelentene. Viszont a Tejútrendszer közepén van egy hatalmas tömegű fekete lyuk, amelynek viselkedése és jövője nem pontosan ismert. A mi galaxisunkhoz hasonló extragalaxisok vizsgálata során kiderült, hogy némelyikük centruma szokatlan aktivitást mutat (Seyfert-galaxisok). Ezek leginkább a kvazárok kis teljesítménnyel sugárzó rokonai. Lehet, hogy a közönséges spirálgalaxisok magjában megbúvó fekete lyuk néha aktivizálódik, és a környezetében felszabaduló hatalmas energia (sugárzás és anyagkilövellés) alaposan megváltoztatja az egész galaxis addig nyugodt (?) életét.

 

Szabados László [Magyar Tudomány 2002/8.]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 18.

Sport a szabadban

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

 

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

 

 

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Könyvrendelés

 

 

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019