VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

 

Ma  

Támogatásod?

Számít!

 

Szovjetösztöndíjasok

Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

 

Egyéni keresés

 

A tény kevés, a vélemény sok.

Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)

A világ bölcsessége | A népek bölcsessége | 365+1 bölcsesség | A világ bölcselői

Nagy Károly

SZOVJETÖSZTÖNDÍJASOK

VOLTUNK

1956-BAN

EMLÉKEK ÉS DOKUMENTUMOK

 

 

VVM-blog

Emberhit

Csetlő-napló

Beszélgetések az Új Kertben

A Változó Világ

a YouTube-on,

a Facebookon,

a Pinterest-en.

 

Magyar Apevatár

Egy apeva találomra

 

 

   

 

 

 

    

 

Azoknak az egykori szovjet-ösztöndíjasoknak – végzetteknek és hazahívottaknak – a listája, akiknek a neve előfordul a kötetében

 

 Szövjet-ösztöndíjasok... a Facebookon

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 3.

Sztálin

 K     R     M 

 

 

 

...Mi, a Szovjetunióban élő és tanuló ösztöndíjasok, a 'kiválasztottak' és 'kiváltságosok', a rendszernek el- és lekötelezett jövendő 'káderek' nagy többségünkben egyek voltunk az itthoniakkal a szovjet csapatok kivonásának, az ország függetlenségének, egy nem pontosan elképzelt, de a többpárt-rendszert és a piac-gazdaság bizonyos elemeit is megengedő demokratikus kibontakozásnak a követelésében. Elfogadtuk, hogy ez csak fegyveres harc árán valósítható meg a hatalmukhoz ragaszkodó rákosista dogmatikusok magatartása miatt. Elfogadtuk annak ellenére, hogy a nyugati adók a valóságosnál sokkal több halálos és sebesült áldozatról számoltak be, és elfogadtuk annak ellenére, hogy a Szabad Európa Rádió a gyűlölet, a hazug ígérgetés és a gyilkos uszítás hangját használta...

 

TARTALOM

A miértekről 5

I. A Horthy-ösztöndíjtól a szovjetösztöndíjig

II. Tényszerűen az intézményről

III. Szubjektív történelmünk folytatódik

IV. Ösztöndíjas ügyek és bajok

V. Az 1956-os esztendő

VI. A végzett ösztöndíjasok értekeznek, avagy Horn Gyula vitája Nagy Imrével

VII. A forradalom naplójegyzeteimben

VIII. Szamuely László „elbeszélt történelme”

IX. „Bűnök” és „bűnhődések”

X. A szereplők utóélete

  

 

 

 

Az EU és az oktatás

 

Magyar-Orosz Tagozat

 

Российская Академия Наук

 

 

X

Hirdetés X

 

   

Könyvvásárlás

 

   

  

A könyv ára 2940 Ft.

Megrendelhető  itt   vagy emailben: kiado@valtozovilag.hu

 

 A szerző dedikálja műveit a 2012 évi Ünnepi Könyvhéten

 

   
   

A könyv a médiában

 

   

 

Személyes emlékek és levéltári dokumentumok alapján – MTI, Kultúra.hu

Nemcsak memoár – Kulcsár István (eMasa)

Szovjetösztön – Révész Sándor (Népszabadság)

 

   
   

Személyes visszhangok

 

   

 

Nagy Károlyné Molnár Erzsébet (technikus)

Flesch István (újságíró)

Lencsés Pálné Kovács Ilona (pedagógus)

Csillag Endre (fizikus)

Halmos Antal (repülőmérnök, mérnök-közgazdász; egykori szovjetösztöndíjas)

Bakcsi György (irodalomtörténész, nemzetközi sakkfeladvány-szerző nagymester; egykori szovjetösztöndíjas)

Domány András (újságíró)

N. Goller Ágota (irodalomtörténész, a Moszkváról távol Moszkvától c. könyv szerzője)

Szabóné Tarján Enikő (pedagógus)

Izsák Erika (újságíró)

Gyarmati Sándor (ny. mezőgazdasági üzemi középvezető)

 

* * *


Kedves Karcsi!

Én csak a régen látott és újra megtalált debreceni „refista” osztálytársad és barátod felesége vagyok. Úgy érzem, mégis meg kell írnom, mit jelentett nekem a könyved elolvasása. Lehet, hogy a véleményem nagyon is szubjektív, talán nem is tartozik a nagy nyilvánosságra. Azt hiszem, sok mindent megértettem és megtudtam belőle átélt történelmünkről.

Talán ott kezdem, hogy én is szerettem volna az Oleg Kosevoj iskolába jelentkezni, mivel csak úgy tudtam volna ingyen tanulni. Persze a szüleim és a szűkebb rokonság (főként az akkor terjesztett pletykák miatt) hallani sem akart erről. Ezt igazán csak a könyved elolvasása után bocsátottam meg már nem élő szüleimnek, hozzátartozóimnak; ugyanis 1956-ban érettségiztem, és ’56 után – legalább is 1960-ig – már nem is mehettünk volna tanulni a Szovjetunióba. Meglepő volt számomra, hogy más, felvilágosultabb szülők mennyire akarták, hogy a gyermekük szovjetösztöndíjas legyen.

Örülök, hogy sok újat megtudtam a médiából jól ismert, és általam is nagyra becsült emberekről, mint például Horn Gyula, Chrudinák Alajos, Kulcsár István, Avar János és mások (Avarék műsorát gyakran nézzük az ATV-ben). Horn Gyulával találkoztunk is Pécsett, könyvének bemutatása kapcsán. Meglepő, hogy Szűrös Mátyás is ott tanult, és mára tett egy jó nagy fordulatot. (Véleményemet róla inkább nem részletezném.)

Nagyra becsülöm a könyv őszinte hangját. Egyetértek a weblapon megjelent azon véleményekkel, amelyek a részletes és nagyon alapos kutatómunkát dicsérik. Megható, ahogyan Marikádról, a feleségedről írsz.

Természetesen a könyvet Karcsi is elolvasta (előbb, mint én), de ő nem barátja a számítógépnek. Ha találkozunk, biztosan elmondja a véleményét. Én a magam részéről csak megköszönni tudom, hogy megajándékoztál minket ezzel a könyvvel.

Szeretettel küldjük üdvözletünket: Erzsike, Karcsi

Nagy Károlyné Molnár Erzsébet

* * *

Karcsikám!

Nem tudom, mások hogy voltak vagy vannak ezzel, én – mindent félretéve – rögtön hozzáfogtam könyved olvasásához. Miután túljutottam a kezdeti meghatottságon, amelyet a címadás borzasztóan régi emlékének jóleső felidézésével okoztál, lényegében egy ültő helyemben jutottam el elejétől a „The End”-ig. Talán nem kellett volna a végét idegen, angol szóval jelölni, mert munkád tartalma a „szovjettéma” ellenére színmagyar. Még akkor is, ha a felidézett történeteket sok nép fiaival élted végig. Írásoddal különös adományban részeltettél: ahogy fejezetről fejezetre, oldalról oldalra haladtam, óhatatlanul elvonult előttem a saját életem. A nagyon különböző, nagyon eltérő indítású, hátterű és lefolyású saját életem. Származásod és szintereid is mások voltak. De íráskészséged és szép magyar nyelved – és persze a bár csak hosszabb-rövidebb szakaszonként, ám mégis sokszor együtt töltött évek emlékének hatása – csodát művelt velem: közben le kellett pergetnem magamban a magam párhuzamos életrajzát. S egyben – azt hiszem, hogy te is valamiféleképpen ezt tetted – el kellett készítenem a saját elszámolásomat önmagammal. A többi mellett ez könyved nagy érdeme, s ezt szívből köszönöm neked.

István

Flesch István

* * *

Karcsikám!

Én „csak” egy átlag olvasó vagyok, akire hat vagy nem hat egy könyv. Ehhez a kötetedhez szívből gratulálok – Pali nevében is, elismeréssel, barátsággal. Pali ujjai duzzadtak, izületi problémákkal kezelik, ezért én vállaltam az „íródeák” szerepét.

Új könyved műfajilag meghatározhatatlan, olyan, mint az élet. Dokumentumok és saját élmények alapján készült, tömör igazságokat tartalmazó, szépen fogalmazott mondatokon gurulnak az évtizedek, feleleveníti emlékeinket háborúról, múltról – akkor a világ jó irányú „megforgatásának” látszó - gyors és radikális társadalmi-politikai változásokról. Az írás szenvedélymentessége még fokozza a leírtak hitelességét. És valóban, volt azokban a változásokban jó is: a hazai és külföldi ösztöndíj-rendszeren át hozzájárult egy új értelmiség kialakulásához. Nagyon igaz a Népszabadságban megjelent recenziónak az a mondata, hogy: „Ha kivennénk a magyar szellemi közéletből azt a hat-hétezer embert, aki szovjetösztöndíjasként szerzett diplomát, jó nagy űr maradna a helyükön.”

Palit a szakérettségiről írtak (62-73. old.) érdekelték a legjobban, hisz egymást is onnan ismeritek, bár később lettetek – most már bizonyosan holtig tartó – jó barátok. Ez a tanfolyam élete nagy szerencséje volt, a polgári iskola elvégzése után ez jelentette a továbbtanulás lehetőségét. Erre büszke, nemhogy szégyellné. A család – a lányok – természetesen tudták, hogy nem középiskolai, hanem szak-érettségit tett. Vannak persze kevéssé szép emlékei is Kalocsáról, ahogy a könyv szerint neked is, ezek sejlenek föl – tán némileg eltúlozva – a Káderek című könyvben. A lényeg az, hogy a szakérettségi után Budapesten főiskolát végezhetett, s olyan elkötelezett pedagógus vált belőle, hogy tényleg „nem tudott iskolacsengő nélkül élni”. A gyakorló évek után különböző iskolákban igazgató volt vagy 30 évig, egészen 1992. évi nyugdíjáig…

Visszatérve a könyvedre: elolvasása után két dolog jutott eszembe. Az egyik, hogy ez a könyv a jövőnek is íródott hiteles korkép és kórkép. (Mellesleg: akaratlanul is rengeteg novellatémát tartalmaz.) A másik: akárhogy alakuljon a politikai és társadalmi élet, a kor, amelyben éltünk-élünk meghatározza lehetőségeinket, cselekedeteinket… A könyvhöz még egyszer gratulálunk.

Szeretettel: Ica

Lencsés Pálné Kovács Ilona

* * *

Kedves Karcsi!

A földi és a fiatalabb kortárs érdeklődésével vettem kezembe a könyvedet, és a recenziókat írók többségével ellentétben rendkívül hamar fel is „faltam”. Tettem ezt az olyan kortársak zsigeri oppozíciójából, akik itthon végeztünk el jól, rosszul valamilyen egyetemet. Akik irigykedve éltük meg a szovjet ösztöndíjasok, itthoni, kiemelt pártkáderek szerintünk sokszor érdemtelenül gyors „előmenetelét”; aki a szülőfaludban látta meg a napvilágot, aki kárvallott érintettje volt a „szelíd”, rábéi nyilas időknek. Akinek abban a kivételes privilégiumban volt része, hogy a még készülő könyv első fejezetének két verzióját is olvashattam szülőfalunk honlapján.

Előítéletes aspektusaimat csak gyarapította, hogy gyermek- és ifjú korod számos szereplője nekem is személyes ismerősöm, de minimum falum béli volt: emlékszem a sudár, teltkarcsú Parti Emikére, a Kosornyón lakó, közel két méteres Márkus Sanyira, akit a termete miatt kifejezetten irigyeltem. Koczoh Sándor igazgató tanító anyámat, engem is tanított.

Nem csoda hát, hogy rögvest a szubjektivitás csapdájába estem, holott te igyekeztél a történész objektivitásával, tudományosan adatolva a témát körül járni. Minthogy én a reáltudományok területéről jövök, külön izgatott, hogy egy általam is részben megélt korszak történészi leírása, és maga a történelem- tudomány mennyire lehet egzakt. Hát semennyire! De erre még később visszatérek.

A kezdet minden esetre erősen önéletírás ihletésű, de feltétlenül szükséges ahhoz, hogy az olvasó konkrétan rálásson arra a régi bölcsességre, mennyire meghatározó az egyén, az individuum számára, hova és mikor születik, pláne, ha akkor éppen sorsfordító idők járnak. Fontos a gyökerek, a beidegződések, a későbbi késztetések szempontjából is. Ebben a történészi, újságírói, irodalmi munkádban hála istennek mindvégig megmarad egy személyes, szubjektív látásmód, ami megítélésem szerint írásod hitelességének egyik alapeleme. Másik két alapköve ugyanennek a feltétlen őszinteség és az adatoló, tudományos alaposság.

Nézzük először az írás formai elemeit: a szöveg ízes, gördülékeny, konzisztens, olvasmányos egészet alkot (az adatoláshoz alapul vett, részben hiányos, részben egymásnak ellentmondó levéltári anyag kuszasága nem a te hibád!). Recenzióid valamelyike ezt igen értő módon emeli ki. De hát mit is mondjunk?! Mindez el is várható egy profi, több kötetes, az irodalom által megfertőzött újságírótól.

Ami a tartalmat illeti:
• ifjú korod rábéi közviszonyait leíró rész abszolút hitelességét ezennel igazolom, ha ez egyáltalán számít valamit, és bármiféle igazolásra szorul; mindebbe beleértem a falu politikai arculatát jellemző fejtegetéseidet, mind a nyilas megnyilvánulások, mind a zsidóság helyzete, státusza tekintetében.
• nem kis csodálatomra adott okot az a politikai, történelmi tisztánlátás, ami nekem pl. nem adatott meg ahhoz, hogy a körülöttem zajló, engem is magával sodró, eszmék, események mozgató rugóira rálássak, hogy történelmünk „átkos” része közszereplőit körülvevő nimbuszok, kulisszák mögé bármennyire is belássak.
• a volt szovjet ösztöndíjasok egy részét csaknem megsajnáltam: láncaik helyett gyakorta csekély világokat nyertek; nem is voltak olyan irigylésre méltóak, mint ahogy én azt gondoltam róluk. (Itt jegyzem meg, kis híján én is szovjet ösztöndíjas lettem. Ettől anyám Don-kanyarral és Leningrád klímájával kapcsolatos averziója „mentett” meg).
• elnyerte a szimpátiámat ösztöndíjas társaid bemutatásának módja: senkit sem csepültél, senkit sem „istenítettél”; megmaradtál a dokumentálható tények mellett: pl. XY nyelvzseni volt, de…stb.
• az ösztöndíjasokat is érintő, jelentős és kisebb politikai események taglalása során mindig az volt az érzésem – főleg az általad betöltött későbbi státuszok miatt -, nem mondasz el mindent; még a sorok közt sem vehetők ki olyan dolgok, amik nem következnek az általad feldolgozott levéltári és a saját magad által „hozott” anyagból. Nem hiszem el pl., hogy az egymással párhuzamosan és keresztben tevékenykedő, „szép emlékű” titkosszolgálatok „áldásos” tevékenységére ne lett volna némi rálátásod, illetve feldolgozható levéltári anyagod az ösztöndíjasok vonatkozásában. Ez ügyben csak halovány utalások találhatóak az írásodban.
• még egyszer az egzaktságról és az objektivitásról: az írásod, amennyire ez ekkora időtávlatból lehetséges, objektív képet rajzol az egykori szovjet ösztöndíjasok életéről, viszontagságairól, karrierjéről. Talán egyetlen témakört hiányoltam a könyvedből: ez pedig a korosztályodból az itthon és a SZU-ban egyetemet végzett emberek néhány konkrét példán keresztül bemutatott karrierjének összevetése lett volna, a tudományosság, a kreatív alkotó tevékenység, emberség szempontjából. Ez egzaktabbá és árnyaltabbá is tette volna azt a képet, ami a szabályosan vagy kényszerből hazatérő, szovjet ösztöndíjasokat itthon várta. A kétségtelen sikeres ösztöndíjasok mellett ugyanis sok élet félre csúszott, és nem biztos, hogy ez az útjukat „elálló”, nagykereskedő szülőkkel „büszkélkedő” vetélytársaik miatt volt így.

Könyved olvasása nagy élmény volt, és okulásomul szolgált.

Köszönöm, hogy olvashattam.

Endre

Csillag Endre

* * *

Kedves Karcsi!

Többször is megleptél a könyveddel kapcsolatban.

Először, amikor megkerestél – mint leendő szereplőt - és nem tudtalak lebeszélni a könyv kiadásáról. Hiába intettelek, hogy a középkori elveket magáévá tett, és egyértelműen diktatórikus rendszer kiépítésén fáradozó hatalom és különösen szélsőjobbos támogatói számára csak célponttá tudunk válni.

Megértettem, hogy hosszú évek alapos, rendkívül fárasztó tényfeltáró kutatásod eredményeit nem akarod veszendőbe hagyni, inkább vállalod a kiadással járó rizikókat.

Másodszor, amikor ismertetted, mennyire alaposan követted életutamat és megnyilatkozásaimat, amiket aztán pontosan idéztél a műben.

Harmadszor, amikor elolvastam a könyvet. Csodálkozva konstatáltam, milyen mélyen, apró részletekig menően kutattad meg a témát: a forradalom mellett kiálló ösztöndíjasok ellen a két ország kommunista vezetése által tett lépéseket.

Hosszú életet éltem le feketeseggűként úgy, hogy nem tudtam, igazán hol dőlt el a sorsom. Tőled tudtam meg, hogy itthon. Itt labdáztak életekkel, sorsokkal bosszúvágytól vezérelt senkik. Óriási szerencsének és a kádári enyhülésnek tudhatom be, hogy végül így is – a munkámat értékelve – elfogadható szinten dolgozhattam.

Számomra ez a könyved legfőbb érdeme: a tények felmutatása. Nem mellékes természetesen az sem, hogy mindezt jó tollal, olvasmányosan adod elő.

Egy éleslátással megáldott barátom is elolvasta a könyved, és egyetlen szóval értékelte: remek.

Remélem, találkozunk még a betű világában.

Sorstársi üdvözlettel,

Tóni

Halmos Antal

* * *

Kedves Karcsi,

most fejeztem be a könyvedet, amit figyelmesen, lassan olvastam. Rengeteg emlék – jó és rossz – tolult fel bennem, és nagyon sok újat tudtam meg. A könyvről röviden: Nem keveset írt meg ugyan Kulcsár, Sugár és Goller Ágota, de sok mindent máshonnan, másként láttak, ennél a könyvnél viszont úgy éreztem, egyenesen rólam szól, a „mezei” ösztöndíjasról, aki vargabetűk után találta meg a helyét. Néha szerencsém volt, néha nem…

Néhány dolog, míg el nem felejtem.

A Kosevojban Szelesné (113. o.) nekem is belenyúlt az életembe, méghozzá igen pozitívan. A kiutazás előtt be kellett vinni a születési anyakönyvi kivonatot. Az enyémben ez állt: Apja B. I. vállalkozó. Szegény apám, akit addigra rég megöltek, sokszorosító volt, afféle kisnyomdász, gépelt, szórólapokat készített anyámmal együtt. A „vállalkozó” szó tönkretehette volna az életemet. Szelesné tudta, és valahogy megoldotta. Hálával gondolok rá. A goromba Pribelszkyre annál kevésbé. Egyszer Tocska néni feljelentett Fendlerrel együtt, hogy ellentmondtunk valami hülyeségének, ere Pribelszky lehívatott és útszéli szavakkal helyre tett minket.

A leningrádi Herzen-főiskolán kiérkezésemkor 24 (nem tévedek) magyar ösztöndíjas tanult. Két év múlva végeztek, soha többé nem hallottam egyikőjükről sem (l. túltermelés). Legtöbbjük sorsát személyes nexusok döntötték el, valahogy végigevickélték az életüket.
Szegény Szabó János holttestét (160. o.) még láttam is – ő szintén a mi főiskolánk diákja volt, két évvel fölöttem járt – bár gyorsan kizavartak a szobából. Hivatalosan semmit sem mondtak nekünk a haláláról, amúgy azt beszélték, hogy szerelmi bánatában akasztotta fel magát egy észt lány miatt. A lányt nem ismertük – én legalábbis nem.

Alexa Feriről büszkén mondhatom, hogy a barátom volt. Sokszor felkeresett, én is jártam náluk. Lehetett volna író, szobrász (kiállítása is volt) és még sokminden, de valahogy semmit sem tudott végsőkig vinni…

Nagy izgalommal olvastam a könyvedben szereplő dokumentumokat (a moszkvai ügynél nem volt szíved néhányat kihagyni, megértem, bár sok a szó szerinti ismétlés). Rendkívül izgalmas, amit a szovjetösztöndíjasokkal kapcsolatos előírásokról, tervekről (vagy inkább fejetlenségről) kiderítettél. Végignevettem Rákosi et. Válaszait, azt hiszem, semmit sem tudott a sorsunkról.

Molnár Árpádot gyerekkora óta ismerem, van közös sakkfeladványunk is. Az apja, Molnár Henrik derék ember volt, el nem tudom képzelni, hogy ’46-ban (!) nyilas röpcédulákat terjesztett volna (299. o.). (A nyilas kérdésről egyébként nagyon őszintén, jól írsz, többfélék voltak és többféle indíttatásból lettek azzá. Azért azt nehezen felejtem, hogy ’44-ben géppisztolyt szegeztek rám, jövendő feleségemet pedig már vitték anyjával a Duna felé.) Amit rólam mondasz (154. o.), minden stimmel…


(A Népszabadságban megjelent recenzió után:)

Kedves Karcsi,

A recenziót olvastuk. Egyet is értettünk volna vele, de az utolsó mondatot nem tudtuk hova tenni. Miféle „katartikus lelkiismeret-vizsgálatot” reklamál? A könyv úgy jó és hasznos, ahogy van. Aki pedig ebben az országban ki meri jelenteni, hogy sohasem vitték jégre, nem kellett olykor megalkudnia, sőt hazudnia, az ugyan angyal, de sürgősen igyekezzék a mennyekbe. R. S.-nél egyébként nem először veszek észre furcsa fordulatokat…

Üdvözlünk Benneteket: Gyuri, Mari

Bakcsi György

* * *

Domány András  Kulcsár Istvánnak:

Szia István,

elolvastam a könyvet, amelyet ajánlottál. Tényleg nagyon érdekes, és szerintem a szerző becsületesen ír mind a család nyilasságáról, mind az ő '56-jukról.

Külön érdekesek ezek a dokumentumok, pl. Horn '56 tavaszi felszólalása vagy a fegyelmi ügyek Chrudinákékkal, és az Avarral, a már akkor 'jellemtelen' Szűrössel és az MSZMP-apparatcsikként is kétes Sütő Gáborral kapcsolatos dolgok.

Csak azt nem tudom, honnan szerezte a szerző (186. o.), hogy Bierut, a lengyel pártfőnök a XX. kongresszus után Moszkvában öngyilkos lett. Arról rengeteg pletyka volt, hogy megölték, megmérgezték stb., de ezt, hogy ő végzett volna magával, semmilyen általam ismert korábbi vagy utólagos hazai vagy külföldi, tudományos vagy bulvárforrás nem mondja. Valójában tényleg az a valószínű, hogy szó szerint a szívére vette a titkos beszédet.

András

P. S. Révész recenziójának utolsó mondatával nem értek egyet.

Domány András

* * *

Kedves Károly!

Azzal kezdem, hogy a könyvét nagy érdeklődéssel olvastam végig. Ezt a jó érzést az is okozta, hogy több ismerőst találtam a szereplői között, így írása közvetlenül szólt hozzám.

Nagyon érdekesnek találtam az életutak leírását. Külön ki szeretném emelni azt a tiszteletre méltó munkát, amit a dokumentumok összegyűjtésével végzett. Hozzáteszem kiegészítésül, hogy kritikával is kezelte a forrásait. Ezeknek a dokumentumoknak a közlését nagyon hasznosnak vélem, mert levéltárakban vannak elásva, ugyan ki keresgélne közöttük, meg a kutatás engedélyhez kötött.

Hangsúlyozottan szeretném említeni az őszinteségét, mert azt rendkívül fontosnak és nagyra becsülendőnek tekintem. Mindenkinek joga, hogy politikai köztörténetünkről saját véleménye legyen.

Egy apró helyesbítést szeretnék közölni. Lórándné Rév Mária (102 o.) nem volt Kádár János állandó tolmácsa, az Rabinovics Nágya volt. Rév Mária 1956-tól 1963-ig a BM-ben dolgozott, előtte tanított, majd 1963-tól nyugdíjba vonulásáig az ELTE Filológiai Tanszékének volt az oktatója. Mindezt azért tudom pontosan, mert egyrészt tanárom volt a Lenin Intézetben, 1960-tól moszkvai tartózkodásom idején baráti kapcsolatba kerültem vele, ami a 70-es évek közepén szakadt meg.

Még egyszer örömömet fejezem ki, hogy könyve sikeres megformáltságú módon megjelent,
gratulálok.

Baráti üdvözlettel: Goller Ágota

N. Goller Ágota

* * *

Szervusz Karcsi!

Napok óta készülődök írni, de az unokám csak késő este engedett volna a számítógéphez. Most sincs túl korán, de tovább nem halogatom.

A könyved annak ellenére elolvastam, hogy azt mondtad, ez nekem "száraz" lesz. Csalódást kell okoznom: éppenséggel nagyon lekötött. A fogalmazásod olyan "egyszerű", hogy nem kellett többször elolvasni még hosszú mondatot sem ahhoz, hogy gondolatilag követni tudjam a történéseket. Jó, hogy van a könyv borítóján korabeli fénykép rólad, így láthatjuk azt a fiatal embert, aki a leírt eseményeket végig élte. Meglepő, hogy hány olyan embert emlegetsz, akiket én is ismerek. Nem személyesen, persze, csak a médiából. Meglepett, hogy Avar János is köztetek volt, hogy ő is olyan öreg (ha-ha-ha: meg hogy én is!). Érdekes az is, milyen sokan kaptak akkor lehetőséget, hogy többre vigyék, mint amit a családi háttér és a körülmények lehetővé tettek volna. De ti ott kint, felnőttebb fejjel, ugyanúgy nem voltatok tisztában az '56-os eseményekkel, mint mi itthon. Különösen én, a 13-14 éves fejemmel...

Az '56-os ősz leírása után az olvasás nehezebbé vált, sok korabeli dokumentumot idézel, és azok megfogalmazásai mutatják az akkori illetékesek "intellektuális" szintjét... Szóval, nekem élmény volt a könyv! Most Jenő olvassa...

Enikő

Szabóné Tarján Enikő

* * *

Kedves Karcsi!

Örömmel és érdeklődéssel olvastam a könyvedet, és mindjárt mondom is róla a véleményemet.

Szerintem a legfontosabb, hogy sokkal többről szól, mint amit a címe jelez. Merthogy itt egyáltalán nem csak az ösztöndíjasokról van szó, hanem sokkal többről: a korszak politikai intézményeiről, módszereiről, funkcionáriusairól. Az alcímben jelzett „dokumentumok” első rátekintésre ilyen mennyiségben már kicsit unalmasnak, nehezen olvashatónak tűnnek. Ámde: éppen ezek tágítják, erősítik a téma ismertetését, és éppen ez a tágítás a könyv egyik legnagyobb értéke. Nagyon markánsan kifejeződik, hogy a szovjetösztöndíjas intézmény kezelése, működtetése a teljes politikai rendszer kialakításának és funkcionálásának alárendelt része. A jegyzőkönyvek, jelentések, levelek, illetve az ezekben rögzített intézkedések az esetek nagy többségében nem az érintett ösztöndíjasok szempontjából igazán lényegesek, hanem a tulajdonképpeni jelentéktelenségükkel ábrázolják nemcsak a rendszer politikáját, hanem működésének alacsony hatásfokát is, azt, hogy mennyi időt, energiát fordítottak az apparátusok a végül önmaguk szerint sem fontos dolgokra.

Kissé más műfaj az első fejezet. Ez szociográfia, irodalmi eszközökkel.

Dokumentumok nélkül ad éles és árnyalt képet a bihari – és nyilván más – parasztok 30-40-es évekbeli politikai nézeteiről, azok ellentmondásairól. Szervesen illeszkednek ebbe a nagyrábéi zsidóságról írtak. A szerző sajátos „vezeklése” több mint megindító.

Néhány dolgot hiányolok. Sokoldalú, átfogó a kép a szovjetösztöndíjas intézményről, tényszerűen és politikai vonatkozásban is. De bizonyára volt valamilyen szakképzési koncepció is, milyen szakterületekre küldtek, milyen szakmai haszna (vagy kára) volt az egésznek stb. Erről nincs egyetlen szó se (csak néhány meghökkentő visszásságról, de ez más kategória).

Nagyon jó, hogy sok és -- az adott keretek között – sokféle ember szerepel a könyvben, élettörténete több-kevesebb részével. Az feltétlenül jó, hogy különböző időpontokban és kontextusokban van szó róluk. De éppen ezért kicsit nehezen tekinthető át, hogy „ki kicsoda”. Következtetésem: jó lett volna egy névmutató.

És végül: a könyv alapvető érdeme, hogy a szerzőnek reális, arányos önértékelése van: se nem „dicsekedve”, se nem „szerénykedve” beszél magáról, idézi saját aktuális véleményeit.(Ez az utóbbi években megjelent memoárfélék egy részére gondolva különösen nagy szó.). Azért tartom ezt különösen fontosnak, mert részben a biztosítéka, de mindenképpen a feltétele, hogy ugyancsak reálisan, nem szépítve és nem torzítva mutatja be a könyv szereplőinek véleményét, cselekedeteit -- függetlenül attól, hogy egyébként mi volt vagy mi lett az ő véleménye róluk.

Erika

Izsák Erika

* * *

Kedves Károly Bátyám!

Megtisztelő, hogy kíváncsi vagy legutóbbi könyveddel kapcsolatos véleményemre. Ezért hát írok erről, igaz, többnyire csak egymondatos megjegyzéseket teszek.

A lényeg: azokkal értek egyet, akik szerint ez a könyv úgy jó, ahogy van. Alapvetően azért, mert őszinte, mert minden mondatán, minden kifejezésén érződik, hogy az igazságot akarja megírni. Igazat ír, anélkül, hogy igazságot osztana.

Egyébként – az előzetes sejttetéstől eltérően – egyáltalán nem száraz, nem tudományoskodó olvasmány. Két nap alatt az elsőtől az utolsó betűig „befaltam” (hogy Csillag Endre kifejezését használjam). Az elejét élvezettel, a többit érdeklődéssel olvastam. Természetesnek tartom, hogy a recenziók között akad néhány kritikus, netán nem egészen jóindulatú megjegyzés is. Én egyébként sem tudok mit kezdeni azzal, ha valaki egy 80 éves emberen kéri számon 60 év elteltével azt, amit tett vagy nem tett. (A kutya ugat, a karaván halad.) De hadd csipkelődjek én is egy kicsit: a moszkvai magyar diákok között akadtak azért jó emberismerők, akik jó jósok lettek (Szűrös Mátyás).

Ami a Rábéról írtakat illeti, az számomra telitalálat. Több szempontból is. Egyrészt nagyon valósághű a falu közösségének leírása, másrészt az egyes családokhoz köthető sajátosságok nekem az újdonság erejével hatottak. Bár én fiatalabb vagyok, a hiátus nem ebből adódik, hanem abból, hogy nem foglalkoztam ezekkel a dolgokkal, nem volt, aki felhívja rájuk a figyelmet. Ez most megtörtént, köszönöm.

Irigylésre méltó memóriáról tanúskodik az ízes nyelven, gördülékeny stílusban írt szöveg. Ehhez külön gratulálok. Az már a könyvben leírtak továbbgondolása, hogy miben hozott jót, s miben rosszat az a változás, ami a múlt század harmincas-negyvenes éveihez képest napjainkig bekövetkezett. (Hol van már az az idő, amikor Rábén nem számított rendes embernek az, aki naplemente után kint maradt a szőlőskertben!)

Erről majd személyesen…

Üdvözlettel szülőfaludból, Nagyrábéról:

Gyarmati Sándor

Gyarmati Sándor

 

   
   

A szerző reagálása

 

   

 

A könyvvel kapcsolatban bizonyos észrevételek, pozitív minősítések és – főleg feltételezésként, a kötetet még nem ismerők részéről - kifogások már a Magyar – Orosz Művelődési és Baráti Társaságban tartott könyvbemutatón elhangzottak (a könyv bemutatására Germuska Pál PhD történész, a korszak kutatója és Szamuely László közgazdász, akadémiai doktor, egykori ösztöndíjas társ vállalkozott). Kiderült például, hogy a moszkvai VÖB 1956 évi elnöke nem hunyt el, mint én írom (278, 286. old.), illetve kevéssel 1956 októbere előtt változás történt a poszton, amire én nem emlékeztem, vagy talán nem is tudtam róla. A tévedésért elnézést kell kérnem. Rossz hír, hogy márciusban – valószínűleg több elesés miatti fejsérülés következtében – meghalt Molnár Árpád, a kötet egyik főalakja, a moszkvai magyar diákság ’56-os megmozdulásainak szervezője. Sok segítséget kaptam tőle, hálából neki adtam az első tiszteletpéldányt.

A médiában a könyvről olvasható recenziók a megjelenés sorrendjét követik. Az MTI – egykori kenyéradó gazdám – ismertető sorai láttak először napvilágot, a gesztust hálásan köszönöm. Annál is inkább, mert az írás átvétele elég nagy volt, még külföldi magyar nyelvű online orgánumban is találkoztam vele; a sajtó fogalma az Internettel valóban teljesen megváltozott. Kulcsár István recenziója sem látott nyomdafestéket, ha csak valaki saját nyomtatóján ki nem nyomtatta, ettől azonban nem kevésbé értékes – neki is köszönöm. Ugyanezt kell mondanom az általam őszintén nagyra becsült Révész Sándornak a Népszabadságban megjelent könyvismertetéséről, hiszen azt írja: „Tapasztalt újságíróhoz méltó, jól szerkesztett, gazdag és értékes életanyagot összefogó könyvet” írtam, amelyet „könnyű olvasni, és érdemes is”. Kívánhat ennél többet egy szerző? Szerintem nem. De a recenzens persze igen. Révész írásának utolsó mondatán meglepődtem – a jelek szerint nem csak én, – és eltöprengtem. Miért is kellene „katartikus lelkiismeret-vizsgálatot” tartanom? Mert 1932-ben születtem, és 2012-ben még mindig élek?

Őszintén örülök a – néha váratlan, de annál hatásosabb – személyes véleményeknek is, amelyek sorrendje fordított: a legfelső íródott utoljára, a legalsó legelőször. Minden levél szerzőjének köszönöm, hogy időt és energiát fordított – nemcsak a könyv elolvasására, de az olvasottak által támasztott gondolatok, vélemények szavakba öntésére is. A tartalmi elemzésben Izsák Erika – ősrégi MTI-s kolléga és jó barát – a leggyakorlatiasabb; írt és szerkesztett egész munkás életében. Bizony jó lett volna egy névmutató a kötet végére, az általa felhozott miérten túl jó reklám is lehetett volna (egy ismeretlen volt ösztöndíjas telefonon azt kérdezte tőlem, az ő neve benne van-e a könyvben). De nem annyira egyszerű egy névmutató összeállítása; bár nekem is eszembe jutott, említeni sem mertem. Szerzőként kellemesen érint az a megállapítása, hogy a különféle „szig. titkos” jelentések, átiratok, jegyzőkönyvek már-már unalomba fullasztó halmaza egyszer csak önmaga ellen fordul: a politikai rendszer tehetetlenségét, az intézmények jelentéktelenségét, működtetésük alacsony hatásfokát leplezi le. Nos, ezt konkrét célként én nem tűztem magam elé, csak írtam, ami a kutatásokból okszerűen következett, de ha ez jött ki belőle – és ilyesmire utalnak Szabóné Tarján Enikő mondatai is – akkor lehet benne valami, s ez jó. Izsák Erika feltételezi, hogy az ösztöndíjasok kiküldésében „volt valamilyen szakképzési koncepció”, amelyről én nem beszélek. Hát nem volt. A 60-as évekig ötletelés folyt, s mivel az ötletelők személye gyakran változott (az elsőket a Rajk-perben kivégezték), az újak mindig rossznak minősítették már a megelőző év válogatását is, így alakultak ki a „meghökkentő visszásságok”.

A másik komoly elemző Csillag Endre, de ő nem a szerkesztő, hanem az igényes olvasó agyával gondolja végig az olvasottakat. Földiként – mindketten a bihari Sárrét fiai vagyunk, Nagyrábén születtünk – igazol: a falunk közviszonyait, politikai arculatát stb. leíró rész „abszolút hiteles” (a múlt század 30-as éveinek második feléről és a 40-es évekről van szó), a szerzőnek – az egész kötetre vonatkozó - „politikai és történelmi tisztánlátását” dicséri. Abban azonban kételkedik, hogy a titkosszolgálat tevékenységére ne lett volna nagyobb rálátásom, mint amit a kötetben megjelenő „nagyon halvány tükröződése” mutat. Nos, őszintén sajnálom, nem volt. A szovjetösztöndíj első évtizedében – (’46 – ’56 között), s különösen a 40-50-es évek fordulóján – erősen dívott a jelentgetés, egymás politikai-erkölcsi bemószerolása (ez kaphatott volna nagyobb teret), de ennek nem volt köze a BM-hez, ez a „forradalmi éberség” jegyében folyt. Végül: eszembe sem jutott a kinti és hazai egyetemisták helyzetének valamiféle összevetése, nem volt rá jogosítványom, ezért céljaim közé sem tartozhatott. A végzettekkel ezt – szőrmentén – megtették az MTA többször idézett szociológusai, de csak a hetvenes évekkel bezárólag.

Tán még – a faluból hozzám hasonlóan „elszármazott” – Csillag Endre elemzésénél is jobban örültem Gyarmati Sándor értő és frappáns véleményének; ő Őri Józsefhez, a kerékgyártóból tanítóvá lett egykori osztálytársamhoz, a kötet szereplőjéhez hasonlóan ott élte le az életét Nagyrábén, s mint ilyen egyedül vette a fáradtságot, hogy gondolatokat fűzzön a könyvhöz. Amelyekkel bebizonyította, hogy a „szocializmus”negyven évében kialakult falusi értelmiségnek – miközben „falusi” sajátosságát megőrizte, a társadalmi mobilitás sajátos „lajtorjáját” végigjárta (sőt cigány diplomásokkal gazdagította) – köze sincs már a háború előttihez, amikor egy községházi írnok is más kasztba tartozott, szóba is alig állt közönséges falubelijeivel. Műveletlen volt, de „úr”.

Ha valaki végig olvasta a fenti véleményeket, arra is gondolhat: na ez jól beszervezte a haverjait a könyve magasztalására. Lehet, hogy meglepő, de hármukkal eddig az életben nem találkoztam. Lehet, hogy még meglepőbb, de köztük van Csillag Endre is, a „földi”. Persze, egy nagyobb falunak is megvoltak a maga, bizonyos mértékig elkülönülő társadalmi- szociális körei, adott esetben azonban ennél fontosabb a közöttünk lévő hat év korkülönbség. Amikor az egyik gyerek 12 éves, a másik meg csak 6, ez a különbség nagy. De soha nem találkoztam N. Goller Ágota irodalomtörténésszel sem, ismerem viszont kitűnő könyvét; szintén nem Domány András újságíró kollégával. (Itt mondom el, hogy Bierut, az egykori lengyel pártfőnök általa firtatott hirtelen moszkvai halálával a XX. Kongresszus idején [186. o.], a szakirodalom foglalkozik. Amellett Szamuely Lászlótól tudom, hogy a filozófus Márkus György, aki nekem évfolyamtársam, neki barátja volt, lengyel feleségével együtt látta is az öngyilkos vezető tetemét, kondoleáltak is koporsójánál.) Halmos Antal szovjetösztöndíjas volt ugyan Moszkvában, és ’56-ban szintén hazavágták, de akkor találkoztunk egyetlen egyszer – tán nem utoljára –, amikor könyvet cseréltünk: a millió karakteres Indiát kaptam tőle a Szovjetösztöndíjasokért. Hét évig élt, dolgozott ott, majd megírta. És Szabóné Tarján Enikő? Ő egy olyan hajdani debreceni „refista” osztálytársam felesége, akit tavaly nyáron 63 év után láthattam újra, amiként a velem azonos nevű másik debreceni osztálytársamat is (a névazonosságunk miatti bonyodalmakról szó esik a 40. oldalon). Az asszonyokat tehát akkor láttam először. Szóval, sehol egy haver. Flesch Istvánnal egy MTI-s generációba tartoztunk, becsültük és kedveltük egymást, a neki adott könyv dedikációjára történő utalása hátterében az áll, hogy első könyvem címét – Bemutatom Bulgáriát – ő találta ki. (Egyébként egyedül ő tette szóvá a THE END-et, amelyet viccnek szántam, nem számolva azzal, hogy a kiadónak is lehet humora, és ott hagyja.) A Lencsés család persze nagyon közeli barát, ez a könyvben is olvasható, és jól megvoltunk Bakcsi Gyurival is az Oleg Kosevoj iskola azonos osztályában, láttuk egymást később is, a Gondolat Kiadó egyik vezetője volt, két útirajzom jelent meg náluk. Az jól esett, ahogyan kikérte nekem Révész Sándornál, a Népszabadság recenzensénél: „a könyv úgy jó és hasznos, ahogyan van”.

Szeretném remélni, van ebben valami törmelék igazság.

2012 április

Nagy Károly

   

   
   

A szerző egyéb művei

 

   

     

Bemutatom Bulgáriát – Kossuth, 1969

Mit kell tudni Bulgáriáról – Kossuth, 1979

Hej, Balkán! – Gondolat, 1979

A kilencedik újjászületés – Gondolat, 1985

Tibeti reinkarnációk – MTI, 1987

Buddhizmus, misztika, Tibet – Változó Világ, 2000

Őshazakeresőink nyomában – Magyar Könyvklub, 2004

A bulgáriai rendszerváltás nyitánya – Változó Világ, 2009

Szovjetösztöndíjasok voltunk 1956-ban – Press Publica, 2011



A szerző a VVMA-nál megrendelhető művei

Buddhizmus, misztika, Tibet

A bulgáriai rendszerváltás nyitánya

Zeusz felesége

  

   
   

Fontos a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

 

     

 

   
         

 

 

Keresés az érvényes pályázatok között a Pályázatfigyelőben

 

X

Hirdetés X

 

A sorozat katalógusából kiválaszthatod, és akár személyre szabott vagy céges kivitelben megrendelheted:

  SAJÁT VÁLTOZÓ VILÁG-KÖTET

Főleg budapesti cégek, szervezetek, intézmények részére:

ÚTMUTATÓ ÉS CÍMTÁR 

Cégek, szervezetek, intézmények részére:

  SAJÁT ÉVKÖNYV

Magánszemélyek, cégek, szervezetek, intézmények részére:

SAJÁT NAPTÁR 

(1, 12 vagy 365 lapos is, idézetekkel!)

Mindenféle papíralapú vagy elektronikus kiadvány elkészítéséhez  – évtizedes tapasztalatok, meggyőző referenciák birtokában – készséggel biztosítjuk professzionális szolgáltatásainkat

Kiadói szolgáltatások

 

 

– ...Ha a háború véget ért, talán hasznára lehetünk a világnak.

– Valóban azt gondolják, hogy akkor hallgatni fognak magukra?

– Ha nem: tovább várunk. Átadjuk a fejünkben őrzött könyveket gyermekeinknek, s majd ők várnak tovább... De nem kényszeríthetjük az embereket arra, hogy meghallgassanak. Maguknak kell rájönniük, ha majd egyszer elkezdenek gondolkodni, s kérdéseket tesznek fel: miért is robbant fel a világ alattuk? Egyszer csak eljön az ideje.

– Hányan vannak maguk?

– Sok ezren az elhagyott utak és sínek mentén....

Folytatás 

Figyeld a Változó Világ Mozgalom blogját !

 

Változó Világ Közösségi Tér

Munkát keres-kínál

 Egy hirdetés találomra

 

X

Hirdetés X

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori akadémia

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

EMBERHIT

ÉLETÚTMUTATÓ

Változó Világ Mozgalom

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdőoldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

ingyenes webstatisztika

 

Változó Világ, 2019