VÁLTOZÓ VILÁG

VV EXTRA

MÉG TUDÁS

EMBER

KÖZÖSSÉG

VVM

 

A mai nap, részletesen  

Támogatásod?

Számít!

 

A görög mitológia istenei és isteni lényei

Mitológia | Ókor | Történelem | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

 

Egyéni keresés

 

Az új templomokat ledönteném, hogy értetek küzdjek, régi istenek…

Byron, George Gordon Noel, Lord, angol költő (1788-1824)

A világ bölcsessége :: A népek bölcsessége :: A világ bölcselői

A GÖRÖG ISTENEK

A görög istenek és isteni lények kisenciklopédiája

H

  

A

B

C

D

E

F

G

H

I

K

L

M

N

O

P

R

S

T

U

V

Z

 

 

Szex-öröm-erotika

 

Mitológia

 

Greek Mithology Link

 

VÁLTOZÓ VILÁG 1.

Élő vallások

 K     R     M 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 45.

Görögország

 K     R     M 

 

Vallási Útmutató és Címtár

 

Beszélgetések az Új Kertben

Kompetencia

Kreativitás

Tehetség

Boldogság

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskolakönyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

 

 

Hádész: Kronosz és Rheia negyedik gyermeke, a legidősebb fiú, Hesztia, Démétér, Héra, Poszeidón és Zeusz testvére, az Alvilág fejedelme. Megszületése után ugyanaz a sors jutott neki, mint többi testvérének, apja lenyelte attól való félelmében, hogy valamelyik gyermeke ledönti majd trónjáról. Csak Zeusz kerülte el ezt a sorsot, mivel anyja titokban szülte meg és elrejtette Kréta szigetén. Mikor felnőtt, fellázadt apja ellen és elnyelt testvérei visszaadására kényszerítette őt. Mikor Kronosz gyomrából kiléptek, Zeusz mellé pártoltak és megdöntötték apjuk uralmát. Ezután a három fiútestvér Hádész, Poszeidón és Zeusz sorsot húztak, hogy a világ melyik részét ki fogja uralni. Zeuszé lett az ég, Poszeidóné a tenger, Hádészé pedig az Alvilág. Hádész birodalma a föld mélyén terült el, első övezete a vad, kietlen Aszphodélosz mezők voltak, amelyet a Könnyek mezejének is neveztek. Itt azok az elhunytak bolyongtak céltalanul, akik életükben se jók, se rosszak vagy jók is, meg rosszak is voltak. A következő az előzővel határos övezet az Erebosz örök homálya, ahol Hádész lángszínű palotája állt. Itt lakott feleségével, Perszephónéval, Démétér leányával, akit ő rabolt el a felvilágból. A palotától balra egy fehér ciprusfa állt, közvetlen a feledést hozó Léthé vize mellet, ahová a beavatatlan halottak jártak inni. A palotától jobbra az Emlékezés tava hullámzott egy fehér nyárfával a partján, itt a beavatottak oltották szomjukat. Innen az Ereboszból, Hádész trónszéke alól eredtek az alvilági folyamok: a Sztüx, aminek habjaira az istenek esküdtek, az Akherón, a bánat folyója, a Kokütosz, a jajveszékelés folyója, a lángfolyó, a Phlégethón, a feledés folyója a Léthé és a madártalan Aornisz, amelynek mocsaras vizéből mérges gázok gőzölögtek ki. A lelkeket a Sztüxön Kharón vitte át, a túlpartra rozoga ladikján, de csak azokat, akik megfizették a révpénzt (ezért a halottak szájába pénzt helyeztek). A folyó túloldalán Kerberosz őrizte a bejáratot, beengedve mindenkit, de vissza senkit. Három út találkozásánál volt található az alvilági bírák triászának székhelye. Az újonnan érkezett szellemek mind ide zarándokoltak, hogy döntsenek további sorsuk felől, majd az ítélethirdetés után útnak indították őket a három út valamelyikén: az Aszphodélosz mezőkre, a Tartaroszba vagy az Élüszionba. A Tartarosz az Alvilág legmélyebb régiójában helyezkedett el, kapuját a Hekatonkheirek őrizték. Itt a bűnösök lakoltak, szenvedtek vétkeikért. Az Élüszion bejárata az Emlékezés tava mellett volt, itt az életükben bűntelenek éltek tovább, ahol örök nappal és meleg uralkodott. Lakói szüntelenül vigadtak és játszottak. Az Élüsziontól nem messze terültek el a Boldogok szigetei, ahol Kronosz uralma alatt azoknak az embereknek a lelkei éltek, örök boldogságban, akik már háromszor érdemelték ki az Élüsziont. Hádész ritkán látogatott a felvilágra, csak ha az Olümposzra hívták nagyritkán vagy ha kéjvágy fogta el. Ilyenkor fekete fogatát használta, amelyet négy füstokádó fekete ló húzott: Orphnaiosz („a sötét”), Aithón („az égő”), Nükteusz („az éji”) és Alasztór („a bosszú”). Így rabolta el egyszer Perszephónét is, aki hűséges felesége lett, bár gyermekei nem voltak tőle. Hádész egyszer megpróbálta elcsábítani Minthé nimfát, de Perszephóné még idejében megjelent és a lányt átváltoztatta kellemes illatú mentává. Leuké nimfát pedig meg akarta erőszakolni, de felesége őt is átváltoztatta, az Emlékezés tava mellett álló fehér nyárfa lett belőle. Hádész szigorú, kérlelhetetlen, de nem kegyetlen és gonosz isten volt. Legértékesebb tárgya a láthatatlanná tevő sisak volt, amelyet néha másnak is kölcsönadott. Fején ébenfa koronát viselt, kezében kétágú jogart tartott. Szent fája a ciprus, virága a nárcisz volt. Melléknevei: Sokvendégetfogadó, Éjfürtű, Gazdag. A Hádész uralma alatt álló istenek, bár nem voltak sokan, de azért félelmet gerjesztő tulajdonságaik és kinézetük biztosította, hogy az emberek jobban rettegjenek tőlük, mint bármely más istentől. Ezek: Kharón, Thanatosz, Hüpnosz, a Kérek, Hekaté, az Erinnüszek, Empúsza, Kerberosz, Lamia és Eurünomosz voltak és akiket javarészt maguk az olümposzi istenek is megvetettek sötét tulajdonságaik miatt.

 

ZEUSZ FELESÉGE

Héra istennő feljegyzései a szerelemről

…A görög istenek valóban jó barátságban éltek a földiekkel. Halandó férfi istennőnek nemzette azt a héroszt, aki a görög akhájoknak a trójai háborút megnyerte, amely háború azért tört ki, mert egy másik halandó férfi nem a megfelelő istennőt jutalmazta Erisz aranyalmájával. Megesett, hogy egyetlen éjszaka két isten hált ugyanazzal a halandó asszonnyal. Sőt! Halandó férfi döntőbíráskodott magának az istenek királyának, Zeusznak és feleségének, Héra istenasszonynak abban a vitájában, hogy a szeretkezés vajon a férfinak vagy a nőnek nyújtja-e a nagyobb testi gyönyört…

Hát ezekről a dolgokról szólnak az istenek királynőjének, a férjéhez talán egyedül hűséges, s ami ennél is több, a csapodár férfi ágyába újra és újra szűzen befekvő Héra istennőnek – amúgy nagyon is emberi hangú – feljegyzései...

 

Harmónia: Aphrodité és Arész leánya, Erósz, Anterósz, Deimosz és Phobosz testvére, az összhang istennője. Az Olümposzon élt sokáig, részt véve a Múzsák kartáncaiban és az istenek gondtalan lakomáin, míg feleségül nem ment Kadmoszhoz, a Thébait alapító hőshöz. Lakodalmukon az istenek is részt vettek és gazdagon megajándékozták az ifjú párt. Négy szerencsétlensorsú gyermekük született: Szemelé, akit Zeusz tüze emésztett el, Inó, aki őrületében a tengerbe ugrott (Leukothea), Autonoé, akinek fiát Aktaiónt Artemisz szarvassá változtatta és tulajdon kutyáival tépette szét és Agaué, aki saját fiát Pentheuszt önkívületében darabokra tépte. Később Harmónia és Kadmosz az enkheládok földjére vándoroltak ki és e barbárok felett uralkodtak. Amikor a barbár népnek bűnhődnie kellett volna Apollón egyik templomának kifosztása miatt, Arész kígyókká változtatva mentette meg mindkettőjüket, majd Zeusz a Boldogok szigeteire vitette őket, ahol eredeti alakjukat visszakapva boldogan éltek örök időkig.

Hárpiák: (Helyesen Hárpüiák) Thaumasz és Élektra leányai, Írisz testvérei, a szélviharok és a forgószelek megszemélyesítői. Hárman voltak, Aelló, Oküpeté és Podargé. Szőke hajuk, nagy szárnyaik és horgas karmaik voltak, Kréta egyik barlangjában éltek, fő feladatuk a bűnösök elfogása, (az Erinnüszek számára), valamint a halottak lelkeinek Alvilágba szállítása volt. Ők voltak azok, akik megzavarták Phineusz vak jós lakomáit, míg Boreász fiai Kalaisz és Zéthész el nem kergették őket.

Hébé: Zeusz és Héra leánya, Héphaisztosz, Arész és Eileithüia édestestvére, az ifjúságot és az ifjúság erejének szépségét megszemélyesítő istennő. Ő volt az, aki az isteneknek az örök fiatalságot adó nektárt és ambrósziát felszolgálta és aki Ganümédésszel együtt Zeusz pohárnoka volt, az Olümposzi lakomákon. Mikor Héraklész földi szenvedései után halhatatlanná vált, az istenek Hébét adták feleségül hozzá, aki két fiút szült neki, Alexiárészt és Anikétoszt.

Hédóné: Erósz és Pszükhé leánya, Aphrodité unokája, a szerelmi gyönyör istennője. Születése után apja és nagyanyja kísérőjévé vált.

Hekaté: Perszész és Aszteria leánya, a bűvölés, a mágia, a rémképek, a boszorkányok, a keresztutak istennője, a Tartarosz kormányzónője. Hekaté küldte az emberekre, a rémképeket és a szörnyalakokat, főleg Empúszát, akit a leányának is mondanak. A varázslók és a boszorkányok is hozzá fordultak segítségért, mikor sötét üzelmeiket végezték és az újhold éjszakáin maga az istennő is feljött az Alvilágból, s fáklyát tartva kezében a Sztüx-melléki kutyák csapatával járta a temetőket és a keresztutakat, ostorral üldözve, hajtva a kísértetek rémes seregét. Ő segített Démétér leányának keresésében is, akinek állandóan környezetében tartózkodott. Szent állata a menyét, szent növénye a sisakvirág volt, amelyet ő talált meg s használt először, s amely erősen mérgező volt.

Hekatonkheirek: Uranosz és Gaia fiai, a Küklópszok, Titaniszok, Titánok testvérei. Hárman voltak, Briareósz, Güész és Kottosz. Egyenként ötven fejük és száz karjuk volt. Apjuk gyűlölte őket és születésük után a Tartaroszba vetve tartotta fogságban mindhármukat. Az apjuk ellen lázadó Kronosz kiszabadította ugyan őket, de uralomra jutásakor ismét a mélységbe vetette bátyjait, félve hatalmas erejüktől. Véglegesen a Kronosz ellen lázadó Zeusz szabadította ki őket, akinek hálából segítettek megbuktatnia a zsarnok Kronosz uralmát és aki a Titánok bukása után a Tartarosz őreivé nevezte ki őket. Amikor az olümposzi istenek Héra vezetésével fellázadtak Zeusz ellen és álmában megkötözték, Thetisz hívására Briareósz megjelent az Olümposz termeiben és kiszabadította urát és ugyancsak ő volt az, aki Poszeidón leányát, Kümopoleiát feleségül vette.

Héliászok: Héliosz és Klümené Ókeánisz leányai, Phaethón nővérei. Öten voltak, Hélia, Aithra, Phoibé, Lampetia és Próté. Mikor testvérüket Phaethónt Zeusz villámával lesodorta az égről, mivelhogy veszélyeztette a világ létét, a Héliászok mély keserves gyászukban nyárfákká változtak, könnyeikből pedig borostyánkő keletkezett.

Héliosz: Hüperión és Theia fia, Éósz és Szeléné testvére, a Nap istene. Ő a Nap megszemélyesítője, minden reggel útra kél, keleti aranypalotájából, nővére Éósz nyomán. Négy tűzfúvó, szárnyas paripa vontatta tüzes szekéren vág neki az égboltnak, amely útján Hémera kíséri végig. A szekeret húzó négy ló neve: Aithón („az égő”), Phlégón („a lángoló”), Piróusz („a tüzes”) és Éóusz („a korai”). Alkonyatkor az Ókeánoszhoz érkezik meg, itt Heszpera jelenti be a szerencsés megérkezést. Az Ókeánosz vizében megfüröszti lovait, kicsapja őket legelni a Boldogok szigeteire, majd éjjel óriási aranyhajóba száll és lovaival és szekerével együtt áthajózik keletre, nyugovóra tér, majd reggel ismét útra kel. Kedvesei: Rhodé, aki hét fiút szült, akik a csillagászatban jeleskedtek, Klümené, akivel a Héliászokat és a szerencsétlen sorsú Phaethónt nemzette, Neaira, aki két lánnyal, Lampetiével és Phaethuszával ajándékozta meg, Perszé, aki Kirkét és három halandót, Aiétészt, Pasziphaét és Perszészt szülte, valamint Leukothoé és Klütia akiktől nincs utódja. Híresek voltak nyájai Thrinakia szigetén, amelyeket Lampetié és Phaetusza legeltették. A nyáj hétszer ötven marhából és ugyanennyi juhból állt, elképezve a háromszázötven nappalt és éjszakát. Szigete Rhodosz volt, ahol különös tisztelet övezte. Szent állata a kakas volt, amelynek hangjára ébredt. Mellékneve: Mindentlátó, Sosempihenő.

Hémera: Nüx és Erebosz leánya, Aithér testvére, a fényes nappal istennője. Ő az aki Hélioszt minden nap végigkísérte égi pályáján reggeltől estig.

Héphaisztosz: Zeusz és Héra fia, Arész, Hébé és Eileithüia édestestvére, a tűz és a kovácsmesterség istene, az istenek fegyverkovácsa, a tizenkét főisten egyike. Amikor megszületett kitűnt sántasága és csúfsága és amiért torzan született anyja Héra szégyenében ledobta az égből, de nem esett baja, hisz az Ókeánosz vizébe zuhant, ahol Thetisz és Eurünomé istennők vették pártfogásukba. Itt a tenger mélyén, egy korallbarlangban rendezte be első kovácsműhelyét, miután a fémek megmunkálásának mesterségét Naxosz szigetén, Kédalióntól kitanulta. Kilenc évig élt a tenger mélyén, s gyártott sok szép, ragyogó ékszert hálája jeléül a tenger istennőinek. Héra azonban rájött erre és visszahívta az Olümposzra, erre Héphaisztosz - megbocsátást színlelve - ajándékot küldött anyjának, egy ragyogó aranytrónt. De mihelyst Héra ráült, béklyók pattantak ki a trónból, fogva tartották Hérát és az egész a levegőbe emelkedve lebegni kezdett. Szidták Héphaisztoszt, de mivel nem tudták Hérát bilincseitől megszabadítani, elküldtek érte, de ő nem kívánta anyját kiszabadítani. Arészt küldték, hogy hozza el, de Héphaisztosz izzó vasakkal kergette el vad testvérét és Arész megszégyenülten tért vissza az Olümposzra. Az istenek ezután követüket Iriszt küldték el, de Héphaisztosz közömbös maradt és kijelentette, hogy csak akkor hajlandó az Olümposzra visszatérni és anyját kiszabadítani, ha a legszebb istennőt, a ragyogó Aphroditét adják hozzá feleségül. Az istenek rövid gondolkozás után elfogadták a feltételt, csak jöjjön már Héphaisztosz. Héphaisztosz megbocsátott anyjának és megszabadította bilincseitől, majd kijelentette, hogy az Olümposzon fog élni és itt fogja felállítani kovácsműhelyét is. Mihelyt beköltözött az Olümposzra az egészet átépítette, az isteneknek aranyból, ezüstből, márványból és drágakövekből épített palotákat. Olümposzi kovácsműhelyében az isteneknek gyártott eszközöket, fegyvereket: Zeusznak villámokat, Hérának titkos zárat a hálószobájára, Démétérnek sarlót, Apollónnak és Artemisznek íjat és nyilakat, Arésznak fegyverzetet, Héliosznak szekeret, az istennőknek sok szép, drága ékszert és még sok más egyebet is. Kovácsműhelyébe a Küklópszokat is maga mellé vette, olyan fújtatókat alkotott, amelyeket pusztán gondolatának irányításával működtetett, ezen kívül aranyból készített magának szolgálókat, amelyek eleven lányokhoz voltak hasonlók. Szülei közötti vitákban rendszerint Héra pártját fogta és ennek egyszer az lett a következménye, hogy Zeusz lehajította az égből, s egy álló napig zuhant, míg Lémnosz szigetére le nem csapódott. A szigetet megkedvelvén a Moszkhülosz tűzhányóban új kovácsműhelyt rendezett be magának, de olümposzi műhelyét sem hagyta el, hanem felváltva használta a kettőt. Felesége a szépséges Aphrodité nem nagyon kedvelte sánta férjét, ezért nem maradt hű hozzá, hanem megcsalta több istennel és halandóval is, többek között Arésszal. Mikor Héliosz észrevette a titokban szerelmeskedő párt, elmondta a dolgot Héphaisztosznak. A dühös isten cselt eszelt ki és pókháló vékonyságú erős hálót kovácsolt, amit hitvesi ágyára függesztvén csapdát állított. Bejelentette feleségének, hogy Lémnoszra megy pihenni, oda lesz egy jó darabig és távozást színlelve elvonult. Aphrodité Arészért küldött és a szerelmesek forró vágytól égve lefeküdtek, de egyszer csak azon kapták magukat, hogy úgy meztelenül belegabalyodtak a hálóba és mozdulni sem bírtak. Ekkor Héphaisztosz visszatért házába, s odahívta a többi istent, hogy a párt megszégyenítse. Csak Poszeidón kérésére engedte őket szabadon. Héphaisztosz volt az aki Athéné születésénél segédkezett úgy, hogy meglékelte Zeusz koponyáját, amely lékből megszületett az istennő. Athéné iránt születésétől fogva vágyat érzett és ez a vágy egyszer elborította elméjét és meg akarta erőszakolni az istennőt, de a jó erőben lévő Athéné kitépte magát támadója öleléséből. Héphaisztosz kedvese volt még Próteusz leánya Kabeíró is, akivel a Kabeíroszokat nemzette, valamint Aitné szicíliai nimfa, aki a Palikoszokat szülte neki. Melléknevei: Bicegő, Sánta, Híres-ügyes, Furfangos.

Héra: Kronosz és Rheia harmadik leánya, Hesztia, Démétér, Hádész, Poszeidón és Zeusz testvére, egyben Zeusz felesége is, a legfőbb istennő, az istenek királynője, a házasságot védő és a gyermekáldást adó istennő. Születése után atyja lenyelte, akárcsak testvéreit, attól való félelmében, hogy valamelyik gyermeke fellázad ellene, s megdönti uralmát. Zeusz elkerülte ezt a sorsot, s mikor felnőtt kiszabadította testvéreit, s hadat üzent apjának. A harc idejére Hérát Téthüsz elvitte, s férjével Ókeánosszal együtt nevelte. Mikor a titanomakhia véget ért, s Héra egyszer a hegyekben sétálgatott Zeusz meglátta és belészeretett. Vihart támasztott a földön, s magát kakukknak álcázta. Hérának megesett a szíve az elázott megtépázott madáron, s keblére téve melengetni kezdte. Ekkor Zeusz felöltötte eredeti alakját, s meg akarta erőszakolni nővérét aki megrémülve kérte Zeuszt, hogy ne tegye már csak anyjuk miatt se. Erre Zeusz megígérte, hogy feleségül veszi és az istenek királynőjévé avatja. Esküvőjükön az összes istenek megjelentek, Zeusz egy arany jogart adott ajándékba Hérának, amelyen egy kakukk ült, Gaia pedig egy aranyalmákat termő fát ajándékozott a menyasszonynak amit Héra a Heszperiszek és Ládón őrizetére bízott. Házasságukból négy gyermek született: Arész, Héphaisztosz, Hébé és Eileithüia. Héra és Zeusz elég gyakran civakodtak, mivel Hérát bosszantotta férje hűtlensége, s kíméletlenül üldözte Zeusz kedveseit és azok gyermekeit is. Ettől függetlenül Zeusz tisztelte feleségét, gyakran tanácskozott vele, s elárulta szándékait is, de ha kellett, akár megbilincselve az égre kötözte, s onnan lógatta le, mint pl. akkor, amikor Héra, Zeusz halandó anyától született fiát Héraklészt üldözte. Mint Zeusz feleségét, az istenek királynőjükként tisztelték, s megadták neki azt a tiszteletet is, hogy ha Héra belépett az Olümposz termeibe, felálltak, s így köszöntötték. Uralkodása közben és a lakomákon Zeusz mellett ült aranytrónuson. Szent állatai a páva, a kakukk, a daru és a tehén voltak, szent növénye a gránátalma. Melléknevei: Tehénszemű, Fennkölt, Hókarú és Aranytrónusú.

Héraklész: Zeusz és a halandó Alkméné fia, akit földi tettei és szenvedései miatt az istenek halhatatlansággal ajándékoztak meg. Zeusz beleszeretett Alkménéba, mikor annak leendő férje csatába vonult. A harc tétje Amphitrüón számára az volt, hogy ha győztesen kerül ki a küzdelemből elnyerheti választottja kegyeit, Alkméné kezét. Alkméné türelmetlenül várta már kedvesét, mert hisz mitagadás ő is szerette és kitörő örömmel fogadta az egyik este porosan, fáradtan, csillogó fegyverzetben betoppanó Amphitrüónt, csakhogy - bár ezt ő nem is sejthette - nem a várva várt kedves, hanem az annak alakját magára öltő Zeusz látogatta meg szerelmét. Alkméné gyöngédséggel halmozta el a férjének vélt istent, aki részletes pontossággal mesélte el a csata kimenetelét és szerelemben egyesültek a thébai palota falai között. Alkméné Zeusz utolsó földi asszonya volt, de szépsége annyira megigézte szívét, hogy egyetlen éjszaka nem volt elég szerelme beteljesüléséhez és Hermésszel azt üzente Héliosznak, hogy maradjon otthon, ne induljon útnak tüzes szekerével három teljes napon át, Hüpnosznak pedig azt, hogy olyan mély álmot bocsásson a világra, hogy senki ne vegye észre a csalást. Zeusz szerelme tehát három nap és három éjjen át tartott és csak ez után tért vissza az Olümposzra. A másnap reggel hazaérkező Amphitrüónt óriási csalódás várta, Alkméné már mindenről tudott és mikor férje szerelmesen közeledett hozzá szemrehányóan jegyezte meg, hogy egész éjszaka egy szemernyit sem aludtak. Amphitrüón nem tudta mire vélni a dolgot és a vak thébai jóshoz Teiresziászhoz fordulva tudta meg, hogy felszarvazták, méghozzá a legnagyobb isten, Zeusz. Ennek ellenére nem akart belenyugodni a kudarcba, féltékenység gyötörte és dühösen indult vissza a palotába. Megkötözte Alkménét és egy domb tetejére hurcolva egy magas máglyára kötözte és lángra lobbantotta a rakást. Azonban Zeusz nem hagyta, hogy Alkménének baja essék, esőt küldött a vidékre, amely eloltotta a sistergő lángokat. Amphitrüón ebből megértette, hogy Alkméné ártatlan volt a dologban és megengesztelődve vitte vissza kedvesét a palotába, ahol végre boldog szerelemben egyesülhettek. Kilenc hónap múltán Zeusz eldicsekedett az Olümposzon, hogy ma születik meg az a nemes Perszeusz házból származó fiú aki uralkodni fog a körülötte élők fölött. Héra cselt szőve arra kérte Zeuszt, hogy esküdjön meg, hogy csakugyan úgy lesz mint ahogy az előbb mondotta. Zeuszt az átkozott Áté elvakulttá tette, így az nem vette észre a cselt és ünnepélyesen megesküdött, Héra pedig azonnal Mükénébe sietett, ahol meggyorsította a Perszeusz véréből származó Szthenelosz feleségének, Nikkipének szülését, míg Alkméné vajúdását addig késleltette, amíg hét hónapra meg nem született Szthenelosz fia Eurüsztheusz. Mikor Héraklész megkésve a világra jött kiderült, hogy lett egy ikertestvére is, Iphiklész, akinek az apja Amphitrüón volt, s aki így egy éjszakával volt fiatalabb. Héraklészt először Alkeidésznek nevezték el, mostohaapja nagyatyjáról, Alkaioszról. Héra az Olümposzra visszatérve eldicsekedett vele, hogy megszületett Eurüsztheusz, az, aki uralkodni fog a körülötte élőkön. Zeuszt fájdalom járta át, rájött, hogy becsapták és Átét hajánál fogva ragadta meg és dobta ki az Olümposzról, megtiltva neki, hogy oda többet betegye a lábát. Szavát vissza nem vonhatta, hisz kezét esküje bilincsbe verte, de kijelentette, hogy Héraklész miután tizenkét munkát végrehajtott, amelyeket Eurüsztheusz fog majd kiszabni rá halhatatlan lesz és az istenekkel fog együtt élni az Olümposzon. Héraklészt születése után Alkméné - félve Héra féltékeny haragjától - kitette egy mezőre Thébai falain kívül. Hermész - Zeusz megbízásából - a csecsemő Héraklészt az Olümposzra vitte, ahol Zeusz alvó asszonya keblére fektette a gyermeket, aki mohón szívni kezdte Héra tejét. Amikor Héra felébredt dühödten taszította el magától a gyűlölt fiút és egy tejsugár az égre csapódott, amelyből a Tejút keletkezett, ami pedig a földre cseppent abból tejfehér liliomok sarjadtak. Héraklész mivel Héra, ha csak egy kis ideig is szoptatta, legyőzhetetlen és sebezhetetlen lett. Athéné mosolyogva visszavitte a gyereket Thébaiba anyjához Alkménéhez és lelkére kötötte, hogy vigyázzon rá és nevelje gondosan, mert nagy hős lesz fiából, ha felnő. Héra bosszúja azonban nem sokáig késlekedett és még Héraklész alig töltötte be életének nyolcadik hónapját, mikor vesztére tört. Héra éjféltájban két kígyót küldött a thébai palotába, hogy pusztítsák el a gyermeket. A kapuk maguktól nyíltak ki a hüllők előtt, akik izzó szemekkel keresték a fiút, míg végül rátaláltak a szobára ahol az ikrek feküdtek. A kígyók lassan gyűrűbe fonták a gyermekeket, Iphiklész megrémülve sírni kezdett, kiáltásai messze hangzottak a palotában, de Héraklész nem ijedt meg, hanem szembeszállt a hüllőkkel. Két markával megragadta a kígyók torkát és - hasztalan vergődtek és csapkodtak - addig szorongatta őket, amíg ki nem lehelték gonosz lelküket. Amphitrüón megértette, hogy akiben gyermekkorában ekkora erő lakozik, az még sokra fogja vinni, ezért megfelelő neveltetésről gondoskodott. A szülők sokoldalúan képeztették az ifjú Héraklészt: nyilazásra Eurütosz, fegyverforgatásra Kasztór, kocsihajtásra maga Amphitrüón, bölcsességre Rhadamanthüsz, zenére és énekre pedig Linosz tanította. Egyszer Linosz megharagudott Héraklészra valamiért és megütötte, mire ő a kezében lévő lanttal ütött vissza, de olyan erővel, hogy Linosz menten meghalt. A bíróság felmentette ugyan Héraklészt, hisz önvédelemből cselekedett, de Amphitrüón - tartva az ilyen események esetleges megismétlődésétől - elhatározta, hogy elküldi Héraklészt a Kithairón hegyre a pásztorok közé. Innentől kezdve itt élt Héraklész egészen tizennyolc éves koráig és ez időben ejtette el a kithairóni oroszlánt is, amely fenevad a nyájakat jelentősen megtizedelte. Ezután egy hatalmas kőris törzséből buzogányt készített magának, vállára csapta az oroszlán bőrét, amelynek feje sisakszerűen borult az ő fejére és útnak indult Thébai felé, hogy meglátogassa szüleit. Útközben találkozott Erginosz király embereivel, a minüászokkal, akik az adó behajtására mentek Thébaiba Kreón királyhoz. Héraklész az orkhomenoszi király követeinek orrait és füleit levágta és azt küldte velük adó gyanánt királyukhoz. A megtorlásra küldött sereget, amelynek élén maga Erginosz állt legyőzte, s kétszer annyi adót követelt meg, mint amennyit Thébai fizetett. Jutalmul Thébai királya Kreón feleségül adta Héraklészhez legidősebb leányát Megarát, másik leányát pedig Iphiklészhez. Héraklész apja lett több fiúnak és boldogságban élt Thébaiban Megarával az oldalán, de Héra nem nézte jó szemmel elégedett életét és tébolyt küldött rá, amelynek során Héraklész gyermekeit és Iphiklész gyermekei közül is kettőt megölt. Őrjöngésének Athéné vetett véget megelégelve Héra bosszúját úgy, hogy egy nagy kővel mellen vágta a nagy hőst, mire az a földre rogyott. Mikor visszanyerte eszméletét, iszonyodva szemlélte szörnyű tettét, s hogy fájdalmát feledje feleségét Megarát unokaöccséhez Iolaoszhoz adta nőül, maga pedig elzarándokolt Delphoiba, hogy megkérdezze Apollónt, hogyan tisztulhatna meg bűnétől. A Püthia azt válaszolta neki, hogy menjen el nagybátyjához Eurüsztheuszhoz, szolgálja őt engedelmesen, végezze el a reá kiszabandó tizenkét munkát, s akkor megtisztul bűnétől és halhatatlanságot nyer. Héraklész elindult Argosz felé, hogy Eurüsztheusz szolgálatába álljon. Elkeserítette az a gondolat, hogy egy zsarnokot szolgáljon és annak minden szeszélyét teljesítse, s erősen gondolkozott, hogy mit tegyen, amikor egy úthoz érkezett, amely kétfelé ágazott. Tétovázva megállt, hogy vajon melyiken menjen tovább, melyiket kövesse, amikor a két úton két csodálatos nőalak közeledett feléje, Héraklész rájött, hogy istennőkkel találkozott. Mindkettő nagyon szép volt, de természetük eltérést mutatott, míg az egyik komoly tekintetű, szelíd és szemérmes, addig a másik merész, kacér és csupa vágy volt. Az utóbbi sietősre fogta lépteit, hogy ő érjen előbb Héraklészhez, s hogy ő szólítsa meg előbb. Azt mondta neki, hogy tudja ki ő, s azt is, hogy milyen munka vár rá. Csábítani kezdte, hogy kövesse, s ő majd olyan tájakra vezeti, ahol csak öröm és szépség lesz osztályrésze, a baj és bánat elkerüli majd. Nevét is elárulta, ő volt Hédóné a gyönyör. A másik szelíden, de komolyan szólt hozzá, elmondta neki, hogy ő se nyugodt életet, se gyönyört nem ígér, de ha vállalja a gyötrelmeket és küzdelmeket, amelyek előtte állnak, utánuk pihenés és nyugalom várja, dicsőség és halhatatlanság lesz majd jutalma. Héraklész a neve felől érdeklődött, s mikor megtudta, hogy a szelíd tekintetű istennő Areté, az erény, megesküdött, hogy őt fogja követni ezentúl, amely útról senki le nem térítheti. Ezzel a két istennő eltűnt a hős elől, s ő folytatta útját. Az istenek örültek, hogy jól választott, ezért ajándékokkal halmozták el: Athéné egy pajzsot és egy saját kezűleg szőtt ruhát, Héphaisztosz egy mellvértet és lábszárvédőket, Hermész kardot, Apollón íjat és sastollas nyílvesszőket, Poszeidón pedig tüzes lovakat adott ajándékba. Eurüsztheusz mikor Héraklész megjelent nála, hogy szolgálatba álljon, látván a hős hatalmas termetét és kidagadó izmait megrémült tőle, s úgy döntött, hogy parancsait nem személyesen, hanem szóvivőjével Kopreusszal közölteti majd. Bámulatosan merész és nem kevésbé veszélyes büntetéssorozatot eszelt ki, aminek kiötlésében Héra készségesen segített neki. Az első ilyen lehetetlen munka a nemeai oroszlán megölése volt. E vadállat bőrén nem fogott a fegyver és termete legalább kétszerese volt egy közönséges oroszlánéhoz képest. Héraklész egy álló hónapon át üldözte, míg végül buzogányával iszonyatosat csapva reá elkábította és megfojtotta a fenevadat. Mikor Eurüsztheusz meglátta az iszonyú állat hatalmas tetemét megtiltotta a hősnek, hogy lábát többé betegye a várba és kijelentette, hogy ezentúl elegendő lesz a feladat teljesítésének bizonyítékát a várfalak alá hoznia, majd ő a várfal tetejéről fogja azt megtekinteni. A második feladat a lernai Hüdra megölése volt. Ennek a Lerna mocsaraiban tanyázó vízi kígyónak kilenc feje volt - köztük egy halhatatlan -, de szinte elpusztíthatatlan volt, mert ha egy fejét levágták, kettő nőtt helyébe. Héraklésznak ezúttal unokaöccse Iolaosz segített. Tüzes nyilakat kezdett a Hüdra barlangjába lődözni, de ekkor a vízi szörny segítségére sietett Karkinosz, a mocsárban élő, erős ollójú, hatalmas rák és beleakaszkodott Héraklész lábába. Iolaosz egy jól irányzott csapással leterítette Karkinoszt, de ekkor Hüdra előtört rejtekéből. Héraklész sorra leütötte mindegyik fejét, de mindegyik helyére két újabb nőtt és a harc egyre veszélyesebb lett. Héraklész isteni sugallatra, mikor ismét leütötte az egyik fejet, egy fáklyával leégette a csonkot és új fej már nem jelent meg. Ezután sorra egymásután lemetszette a még meglévő fejeket, míg Iolaosz a csonkokat égette le. A végén Héraklész lecsapta a halhatatlan fejet is, az üszkös maradványokkal együtt elásta és egy sziklát gördített fölé, míg nyilait a Hüdra epéjébe mártotta így azok ezentúl halálos, soha nem gyógyuló sebet ütöttek. E küzdelemből is győztesen tért vissza, de már várta a következő feladat, hozza el elevenen Mükénébe az Artemisznek szentelt kerüneiai szarvast. A szarvas, amelyet hajdanán Taügeta Pleiász szentelt Artemisznek arany agancsot hordozott fején, testét pedig érclábak vitték, amelyekkel elképzelhetetlenül gyorsan tudott futni. Megölni könnyű lett volna a nemes vadat, de utolérni szinte lehetetlen volt. Ezért volt ez embert próbáló feladat és még azért is, - és ezt Eurüsztheusz is tudta - mert halandó nem érinthette a szent állatot anélkül, hogy ne vonta volna magára azzal Artemisz haragját. Héraklész űzőbe vette a gyors agancsost a kerüneiai hegyvidéken és ezzel egy ádáz kimerítő és szinte soha véget nem érő hajsza kezdődött hegyen-völgyön keresztül. Sokszor került közel a nemes vad, de Héraklész mindannyiszor erőt vett magán és nem használta fegyvereit, nem akarta megsebezni Artemisz szarvasát. Egy teljes esztendő telt már el azóta, amikor Héraklész először megpillantotta a szarvast, de utolérni nem tudta. Számtalan hegyet és erdőt megkerültek már, amikor az agancsos visszatért, hogy Artemisz hegyén keressen menedéket. A szent hegytől már csak egy folyó választotta el, de azt már Héraklész nem hagyta, hogy átúszva eltűnjön szeme elől, ezért könnyű nyilával gyengéden megsebezte. Héraklész szelíden emelte vállaira a rég űzött állatot és az erdőn át elindult Mükéné felé, de alig tett meg pár lépést, amikor megjelent előtte a haragvó Artemisz és annak öccse Apollón. Dühösen vonták felelőségre öccsüket, de Héraklész azzal védekezett, hogy ő csak Eurüsztheusz parancsát követte és bocsánatot kérve próbálta kiengesztelni a haragvókat. Artemisz elfogadta a hős érvelését és megbocsátva engedte útjára bátor öccsét. A következő, negyedik munka az erümanthoszi vadkan elevenen elfogása és Mükénébe hurcolása volt. Erümanthosz vidékét pusztította a roppant agyarú hatalmas vadkan, de Héraklész nem használhatta fegyvereit, csak csellel foghatta el a vadat. Az erümanthoszi erdőt és a meredek bércet magas hó borította, amelyben Héraklész csak derékig süppedve tudott járni. A vadkan nagyokat fújtatva menekült az oroszlánbőrrel borított hős elől és a vastag hóban próbált utat törni magának, a biztonságot adó erdő felé. Héraklész mindenütt a nyomában volt és a sörtés vad egyre mélyebbre süppedt, egyre nehezebben vonszolta magát a hóban elől, de a kimerültség legyőzte, s végül fáradtan adta meg magát a sorsnak. Héraklész a vállára vette a roppant agyarast és büszkén vitte Eurüsztheuszhoz. Mikor Eurüsztheusz a távolban megpillantotta Héraklészt, vállán a hatalmas fújtató vadkannal, megrettenve keresett menedéket a palota egyik földalatti termében, ahol egy öblös bronzhordóba bújt és kérte Héraklészt, vigye a vadat minél messzebbre a palotától és jutalmul egy könnyebb feladatot kap. A könnyebb feladat, amely már az ötödik Augeiász éliszi király istállóinak kitakarítása volt. Ez a feladat csak látszólag volt könnyű, mert Augeiász számolatlanul tartotta istállóiban a marhákat és a király gazdagságától csak hanyagsága volt nagyobb. Az istállót soha nem takarította senki és ezért abban mindent ellepett a mocsok és a ganéj óriási halmokban állt. Héraklész eltitkolta Augeiász előtt, hogy Eurüsztheusz szolgája és felajánlotta neki, hogy istállóját egyetlen nap alatt megtisztítja a sok évi szennytől a gulya egytizedéért. A király ráállt az alkura, mert úgy gondolta, hogy ezt halandó nem képes véghez vinni ilyen kevés idő alatt, de csalatkoznia kellett. Héraklész ugyanis buzogányával nyílást ütött az istálló falán és elterelve medrükből a közeli Alpheiosz és Péneiosz folyókat az istállóba vezette a rohanó vizet. Az istállón keresztülhömpölygő folyók gyors és alapos munkát végeztek és a nap még le sem bukott a látóhatáron , mikor már minden tisztán ragyogott. A fukar Augeiász riadtan látta, hogy Héraklész végzett az emberfeletti munkával, de időközben tudomására jutott, hogy a hős Eurüsztheusz szolgálatában áll és hogy Mükéné királya parancsolta meg neki, az istálló megtisztítását, s ezt használva ürügyként megtagadta a kialkudott bért. Héraklész a sértést nem felejtette el, s mikor később lehetősége nyílt rá fegyveres küzdelemben legyőzte Augeiászt és az éliszi trónra annak fiát Phüleuszt ültette, akit egykor apja száműzött, mert az a hős pártját fogta. A soron következő munka a sztümphaloszi madarak kiirtása volt. Ezek a Sztümphalosz tó mocsaras vidékének erdeiben tanyázó madarak iszonyú pusztítást végeztek a környéken és még az emberek, állatok sem voltak tőlük biztonságban, hisz rézcsőrükkel, rézkarmaikkal rátámadtak mindenkire, ezenkívül hegyes és éles réztollaikat nyílvesszőként zúdították a magasból ellenségeikre. Héraklész tudta, hogy a földről nem tud végezni velük, ezért elhatározta, hogy felmászik egy magas fára és onnan próbálja meg lenyilazni őket, de hiába kapaszkodott fel, a rézszárnyasok elrejtőztek a sűrűben, s eszük ágában sem volt felrepülni és célpontul szolgálni. Ekkor Athéné sietett pártfogoltja segítségére és Héphaisztosz által készített rézkereplőket hozott Héraklésznek, amikkel az akkora lármát csapott, hogy a madarak riadtan felrepültek, s ekkor nyilazni kezdte őket rengeteget elpusztítva közülük, míg a szárnyasok másik része, félelmében elrepült és többé nem is tértek vissza. A hetedik feladat színhelye Kréta szigete volt, Héraklésznek azt a krétai bikát kellett Eurüsztheuszhoz elevenen elvinnie, amelyet egykor Poszeidón ajándékozott Minósznak, azzal a kikötéssel, hogy áldozza fel neki. Azonban Minósznak annyira megtetszett a gyönyörű állat, hogy megtartotta magának és helyette egy másik bikát áldozott fel. Poszeidón azonban ezt nem bocsátotta meg és büntetésből őrjöngővé változtatta a szelíd bikát, ami az egész szigetet bekóborolta és pusztított mindent, ami csak az útjába került. Héraklész felkereste Minószt és engedélyét kérte a dühöngő állat elfogására, aki örömmel egyezett bele, csak vigye, ha tudja. A hős egy nádas tó partján találta meg a bikát, szarvánál fogva a földre teperte és engedelmességre bírta. Elvitte Mükénébe, ahol azután, hogy megmutatta Eurüsztheusznak, szabadon engedte. Nyolcadik munkájaként Diomédész thrák király emberhúson élő négy lovát kellett elkötnie és Eurüsztheuszhoz vezetnie. Tirida városába érve, Diomédész lovászait helybenhagyva elhajtotta a lovakat és a tengerparton egyik barátjára Abdéroszra bízta őket, míg maga visszafordult, hogy visszaverje a bisztonok seregét, amelyet maga Diomédész vezetett. Az ellenséget sikerült megfutamítania, Diomédészt elfogta és megkötözte, s úgy bánt el vele, mint ahogy az szokott vendégeivel: a vérengző lovak elé vetette, akik szétmarcangolták egykori gazdájukat, miután már felfalták Abdéroszt is, Héraklész távollétében. A hős megfékezte a lovakat és Eurüsztheuszhoz vitte őket, aki szabadjára engedte mind a négyet, amelyek így a vadállatok prédái lettek. A következő, kilencedik munka ötletét Eurüsztheusz leánya, Admété adta apjának, azzal, hogy sóvárogva kijelentette, bárcsak övé lehetne az amazon királynő, Hippolüté öve. A feladat adott volt, már csak végre kellett hajtani. Héraklész hajón utazott Themiszkürába, az amazonok fővárosába, ahol megkereste Hippolütét, s elmondta neki utazása célját. A királynőt lenyűgözte Héraklész termete és izmos teste, s mivel már hallott tetteiről, készségesen megvendégelte a hőst és felajánlotta, hogy önként átadja híres övét. Azonban ezalatt Héra amazonnak álcázva magát elhíresztelte, hogy Héraklész el akarja rabolni a királynőt, ezért a harcias asszonyok fegyvert ragadtak és a palotába rontottak. Héraklész azt hitte, hogy vendéglátója szándékosan tőrbe csalta, s ezért azonnal megölte Hippolütét, az övét levette derekáról és felkészült a támadásra. Mikor sikerült visszavernie az amazonok csapatát, elindult Mükéné felé. Visszafelé útba ejtette Trója városát is, ahol Laomedónt, a királyt nagy bajban találta, ugyanis az történt, hogy Laomedón megsértette Apollónt és Poszeidónt, mire azok járványt és egy hatalmas tengeri szörnyet küldtek a városra és kijelentették, hogy csak akkor engesztelődnek meg, ha a király leányát Hésziónét feláldozzák a szörnynek. Héraklész vállalta, hogy elpusztítja a szörnyet, ha Laomedón jutalmul neki adja híres lovait, amelyet egykor Zeusz ajándékozott nagyapjának, Trósznak. Laomedón ráállt az alkura, de amikor Héraklész megölte a szörnyet, megmentve a lányt, hitszegően megtagadta az ígért jutalmat. Később Héraklész visszatért és a sértés miatt elfoglalta Tróját, s Laomedónt megölte. Héraklész tizedik feladata Gérüóneusz mesés gulyájának elhajtása volt. Gérüóneusz deréktól felfelé három testet viselő óriás volt és Erütheia szigetén élt, amelyet az Ókeánosz hullámai fogtak körül. Hízott marháit pásztora, az óriás Eurütión vigyázta és annak kutyája, a kétfejű Orthosz. Eurüsztheusz remélte, hogy Gérüóneusz, Eurütión és Orthosz együtt még Héraklésznek is sok lesz, emellett pedig már maga Erütheia szigetének elérése is lehetetlen feladatnak tűnt, hisz az Ókeánosz habjain halandó még soha nem hajózott át. Héraklész elindult nyugatnak Észak-Afrikán keresztül, de amikor Líbiába érkezett, a kietlen sivatagban elviselhetetlenné vált számára a hőség, ezért kifeszített íját Hélioszra irányította. A napistent meglepte Héraklész vakmerősége, megtetszett neki bátorsága és jutalmul kölcsön adta neki arany hajóját, hogy azzal utazzon Erütheia szigetére. Héraklész tehát hajóval folytatta útját, s mikor a Földközi-tenger nyugati végére érkezett, utazása emlékére hatalmas sziklákból oszlopokat állított fel, ott ahol Európa és Afrika majdnem összeér. Ezeket Héraklész oszlopaiként emlegették, s csak később vált ismertté Gibraltári szoros néven. Mikor céljához, a szigethez megérkezett alig szállt partra, Orthosz máris dühödten rontott rá, de buzogányának egyetlen hatalmas ütésével földre terítette a szörnyet, s hasonló módon bánt el a hatalmas termetű pásztorral, Eurütiónnal is. A gulya tulajdonosának Gérüóneusznak megölése már egy kicsit nehezebb feladatnak bizonyult, mert a Háromtestű három kezével dárdát, a másik hárommal pedig pajzsot tartva rontott rá a betolakodóra, hogy visszaszerezze a közben elhajtott állatokat. Héraklész három Hüdra méreggel átitatott nyílvesszőt húzott elő, pontosan célzott és talált is. Gérüóneusz holtan bukott a földre, de Héra nem akart belenyugodni Héraklész győzelmébe és Gérüóneusz segítségére sietett, de a hős egy könnyű nyíllal jobb mellén megsebezte az istenek úrasszonyát és ezután már szabad volt az út visszafelé. Visszaadta és megköszönte a hajót Héliosznak és elindult Európa földközi tengeri partvidékén zöldellő mezőkön és dús dombokon hajtva keresztül a pompás gulyát. Már majdnem feladata végéhez ért, amikor Héra ismét keresztbetett neki. Veszettséget küldött a marhákra és a megvadult állatok szanaszét rohantak a hegyekbe. Héraklész csak nagy üggyel-bajjal tudta összeterelni az állatokat, majd utána már minden akadály nélkül Mükénébe hajtotta őket. Mikor a gulyát Eurüsztheusz karámjaiba terelte, a király a hős legfőbb ellenségének Hérának áldozta fel az állatok javarészét. Eurüsztheuszt bosszantotta, hogy Héraklész eddig minden , lehetetlennek tűnő feladatot véghez vitt, ezért tizenegyedik munkaként egy különösen nehéz feladatot agyalt ki, a hős hozza el a Heszperiszek kertjéből Héra aranyalmáit. Ez azért volt rendhagyóan nehéz feladat, mert azt, hogy a Heszperiszek kertje merre található senki sem tudta, emellett pedig a kertet egy hatalmas, örökké éber kígyó Ládón őrizte. Héraklész búslakodva indult útjára, nem tudta melyik irányba menje, merre keresse az aranyalmafák kertjét. Szerencséjére, mikor az Éridanosz folyó partján kóborolt összetalálkozott a folyó nimfáival, akiktől azt a tanácsot kapta, hogy keresse fel az igazmondó tengeri öreget, Néreuszt és kérdezze meg őt a kert holléte felől, de tartsa szorosan a markában, mert a tengeristen különböző alakokat öltve próbál majd kezéből kisiklani. Héraklész már jobb kedvvel elindult, hogy megkeresse Néreuszt és rá is talált az egyik öbölben. Néreusz, úgy ahogy a nimfák mondták, különféle állatok alakját magára öltve próbált Héraklész elől elmenekülni, de a hős szorosan tartotta, nem eresztette el, s így ő lett a győztes. Néreusz pedig kénytelen volt megadni az útmutatást a Heszperiszek kertjéhez. Héraklész elindult a megadott útvonalon, s nemsokára meg is érkezett messze nyugatra, Atlasz székhelye mellé, a csodálatos kerthez. Felajzott íjjal rontott be a kertbe, s megtámadta az örökké éber Ládónt. A hatalmas kígyó bömbölve vetette magát Alkméné fiára, hogy megvédje a kertet, azonban a Hüdra méreggel átitatott nyilak kivívták a diadalt, s Ládón elbukott. Héraklész megnyugtatta a megrémült Heszperiszeket és elmondta nekik, hogy Eurüsztheusz parancsára jött az aranyalmákért. Az istennők beleegyeztek kérésébe és készségesen adtak át Héraklésznak egy pár csillogó gyümölcsöt. Mikor megérkezett velük Eurüsztheuszhoz, a király annyira megrémült, amikor megpillantotta a halandó szem által eddig még nem látott gyümölcsöket, hogy nyomban Héraklésznek ajándékozta őket, ő pedig Athéné oltárára helyezte azokat. Az istennő visszavitte a Heszperiszeknek az almákat, mert az istenek törvénye tiltotta, hogy Héra gyümölcsei máshol legyenek, Héra pedig jutalmul hű szolgálataiért Ládónt csillagképpé változtatta. Eurüsztheusz tudta, hogy Héraklésznak már csak egy feladatot adhat, ezért - talán Héra sugallta neki - azt kívánta, hogy Héraklész szálljon alá az Alvilágba és hozza fel neki az Alvilág őrét, a vad, háromfejű kutyát →Kerberoszt. Ennél nehezebb és veszélyesebb munkát ki sem találhatott volna és remélte, hogy a hős odavész a holtak birodalmában. Héraklész előbb beavattatta magát, a misztériumokba, az Alvilág sötét titkaiba, hogy meg ne sértse a lenti isteneket, majd pedig az istenekhez könyörgött, hogy segítsék meg veszélyes vállalkozásában. Zeusz meghallgatta fia kérését és elküldte hozzá Hermészt, hogy ő kísérje és vigyázza lépteit. Hermész elvezette Héraklészt a Tainaron-fokhoz, ahol az Alvilág bejárata volt, s együtt szálltak alá a sötét és félelmetes világba. Héraklész egyenesen az alvilági uralkodópár trónjához ment, Hádész szívélyesen fogadta unokaöccsét, Perszephóné pedig fivérét. Alkméné fia előterjesztette kívánságát és Hádész nem ellenezte Kerberosz elhurcolását, de feltételt szabott, azt, hogy Héraklész fegyverrel nem érintheti a szörnyet, csak puszta kézzel bánhat el vele. A hős megköszönte a szívélyes fogadtatást és visszaindult a nagy alvilági kapuhoz, hogy foglyul ejtse a vad kutyát. Puszta kézzel esett Kerberosznak és fojtogatni kezdte, de az nem hagyta magát, vadul védekezett, kígyóban végződő farkával marta Héraklészt mély sebeket ejtve rajta és veszetten vonaglott. Héraklész már vérzett, de dühe megsokszorozta erejét, Kerberosz torkát és engedelmességre kényszerítette. A kutya megadta magát, Héraklész súlyos láncot rakott rá és elindult vele vissza a napvilágra. Mikor felértek a fényre Kerberosz vad ugatásba kezdett, hisz először látott életében napfényt. Félelmében habzott a szája és ahová nyála cseppent, ott mérges növény sarjadt a földből. Héraklész megérkezett Mükénébe és mikor Eurüsztheusz megpillantotta a pokoli Kerberoszt, minden ízében remegni kezdett és térdre esett Alkméné fia előtt, s úgy kérte, vigye vissza a szörnyet Hádész birodalmába. Héraklész teljesítette kérését, de ezzel letelt a szolgasága Mükéné királyánál, végre szabad volt és megtisztult fiai megölésének bűnétől. Elhatározta, hogy feleséget szerez magának, ezért jelentkezett arra az íjászversenyre, amelyet egykori tanítója, Eurütosz oikhaliai király hirdetett meg, s amelynek díja a király leánya a szépséges Iolé volt. A feladat az volt, hogy ki tudja felülmúlni íjászatban Eurütoszt, aki tudvalevőleg a legjobb íjász hírében állt. Héraklész bizonyította, hogy egykor kiváló tanítványa volt a királynak, aki a versenyben alul maradt. Iolé fivérei azonban nem akarták, hogy húguk Héraklészhez menjen feleségül, s aggódva szóltak apjukhoz: ha Alkméné fia elveszi Iolét és gyermekeik születnek, ki tudja, nem keríti-e hatalmába ismét a dühöngő őrület, s nem fogja-e ismét elpusztítani gyermekeit, mint azt egykor már megtette. Eurütosz akit amúgy is bántott a vereség, egyetértett fiaival, s megtagadta a hőstől a lányt, hiába állt annak pártjára a király legfiatalabb fia, Iphitosz. Héraklész bosszúsan indult tovább, magába rejtve haragját, hogy máshol keressen magának feleséget és Kalüdónban rá is akadt a szépséges Déianeirára, Oineusz király leányára, aki viszonozta a hős érzelmeit, de kezét már előbb megkérte Akhelóosz folyamisten, akivel Héraklésznak meg kellett küzdenie, s amely küzdelemből Alkméné fia került ki győztesen. Esküvőjük után Déianeira és Héraklész Kalüdónban Oineusz palotájában éltek gondtalanul, de Héra ismét bajt kevert: egy lakomán olyan haragra gerjesztette a hőst, hogy az egyik barátjának fiát véletlenül agyonütötte. Barátja megbocsátott ugyan neki, de Héraklész nem tudott magának megbocsátani és önkéntes száműzetésbe indult asszonyával együtt, Trakhisz felé. Mikor az Euénosz folyóhoz értek Héraklész rábízta hitvesét a folyó révészére, Nesszosz kentaurra, hogy vigye át a túlpartra, míg ő maga könnyűszerrel átgázolt a folyón. Mikor a kentaur a folyó közepéhez ért, erőszakoskodni kezdett Déianeirával, mire az asszony segítségért kiáltott, s Héraklész a túlpartról mérgezett nyilat lőtt a vakmerőre. Azonban Nesszosznak még maradt annyi ideje, hogy bosszút álljon a hősön: rávette Déianeirát, hogy fogja fel a sebből kifolyó vérét, s ha Héraklész valaha más nő után fog nézni, kenje meg a vérrel férje ruháját és az majd visszatér hozzá. Az asszony teljesítette a haldokló kérését, nem is sejtve, hogy ezzel férje halálát előlegezte meg. Mikor Trakhiszba érkeztek, annak királya, Kéüx oltalmába fogadta őket, így ott letelepedtek, boldog házasságban éltek, több gyermekük született és Héraklész rendszeresen eljárt hazulról újabb kalandokat keresve. Részt vett az argonauták expedíciójában, megszabadította láncától a Kaukaszosz szirtjén szenvedő Prométheusz titánt, legyőzte, s megölte Küknoszt, Arész veszedelmes fiát, legyőzte Thanatoszt, s elragadta kezéből Alkésztisz lelkét, mikor az önként vállalta a halált férje, Admétosz helyett, az istenek segítségére sietett a Gigászok leverésében és volt rabszolga is három évig Omphalé lüdiai királynőnél vendéggyilkosság miatt, amit természetesen Hérának köszönhetett. Mikor rabszolgasága letelt, megtámadta Oikhaliát és a régi sérelem miatt Eurütosz királyt megölte. Foglyai között volt egykori szerelme, a szépséges, vörös hajú Iolé is. Héraklész gyöngédséggel halmozta el a lányt, akinek szépsége, mint egykor, most is megigézte. Azonban ez tudomására jutott feleségének, Déianeirának is, aki elérkezettnek látta az időt, hogy hasznát vegye Nesszosz vérének. Férje egyik szépen hímzett köntösét bekente a varázserejűnek vélt vérrel, s hírnökével, Likhasszal elküldte Oikhaliába. Déianeira röviddel ezután rájött, hogy Nesszosz álnokul rászedte, mert észrevette azt a gyapjúdarabot, mellyel a köntöst bekente, s amely a nap melegének hatására lángolni és sisteregni kezdett. Gyorsan futárt szalasztott Likhasz után, de későn, Héraklész már felöltötte asszonya végzetes ajándékát és épp áldozatot mutatott be az isteneknek, amikor az áldozati tűz melege feloldotta a Nesszosz vérében lévő Hüdra mérget, amely behatolt a hős testébe és iszonyú fájdalmakat okozott. Égette, mint a tűz, s mikor megpróbálta letépni magáról a köntöst, az annyira hozzátapadt testéhez, hogy húsát is szaggatni kezdte vele. Vére ömlött sebeiből és sistergett, bugyborékolt, belevetette magát a közeli folyóba, de a méreg csak erősebben kínozta, majd őrjöngve rohangálni kezdett, fákat tépett ki gyökerestől és a végzetes ajándékot hozó Likhaszt dührohamában egy szirtről a tengerbe hajította. Mikor haragja lecsillapodott magához hívatta fiát, Hülloszt és megkérte, hogy vigye el a trakhiszi Oita hegyre, ahol végre meghalhat. Déianeira a hír hallatára kardot szúrt szívébe, azzal bizonyította ártatlanságát, s mikor Héraklész értesült Nesszosz véréről és felesége haláláról, megbocsátóan sóhajtott és arra kérte fiát, hogy rakjon magas halotti máglyát a hegy tetejére és égesse el, hogy végre megszabaduljon életétől. Hüllosz mindent előkészített, Héraklész a máglyára lépett, de senki sem akarta meggyújtani a farakást hiába könyörgött, mígnem arra vetődött az ifjú Philoktétész, aki vállalta, hogy fáklyájával lángra lobbantja a máglyát. Héraklész hálából neki ajándékozta íját és nyilait, majd ünnepélyes arccal várta végzetét. A lángok magasra csapta, de a máglya fölé hatalmas, komor zivatarfelhő ereszkedett, villámok csaptak ki belőle és mennydörgés közepette Athéné alászállt az Olümposzról, hogy arany kocsin ragadja magával a hőst. Héraklész megfiatalodva szállt az Olümposzra, Athéné kézen fogva vezette az istenek gyülekezetébe, a szép Areté pedig koszorút helyezett a fejére. Zeusz büszkén köszöntötte fiát, halhatatlansággal jutalmazta és rábeszélte Hérát, hogy fogadja fiává, aki ezután elfelejtette régi gyűlöletét, szinte saját fiaként szerette a hőst, s még szép leányát Hébét is feleségül adta hozzá. Lakodalmukat az Olümposz termeiben ülték, s házasságukból két fiú, Alexiarész és Anikétosz született. Héraklész az Olümposz kapusa lett, ezután ő vigyázott az ég bejáratára és esténként segített a vadászatról hazatérő Artemisznek a rengeteg zsákmányt leemelni kocsijáról, s lenyúzni az állatok gyönyörű bőrét.

Hermaphroditosz: Hermész és Aphrodité fia. Mikor tizenöt éves korában szülőföldjén Káriában barangolt, egy kristálytiszta vizű tóhoz érkezett, amelyben Szalmakisz Naiász élt. Szalmakisz megpróbálta elcsábítani Hermaphroditoszt, de az szemérmesen elutasította a nimfát. Szalmakisz erre úgy tett mintha elvonult volna, azonban csak a tóparti bokrok közé rejtőzött el, ahonnan titokban elkezdte figyelni az ifjút. Mikor Hermaphroditosz - legalábbis szerinte - egyedül maradt, levetette ruháit és megmártózott a tó hűs vizében, amelyről nem tudta, hogy a nimfa otthona. Szalmakiszt mihelyt megpillantotta az ifjú testét őrült szenvedély fogta el és a tóba merülve megragadta a meztelen fiút és arra kérte az isteneket, hogy egyesítsék testüket örökre. Kívánsága teljesült és a két test egyé forrt. Ekkor Hermaphroditosz - új alakjában - arra kérte szüleit, hogy aki férfi ezután a tó vizében megfürdik, veszítse el férfierejét. Szülei teljesítették kérését és így Szalmakisz tava bűvös erőt nyert.

Hermész: Zeusz és Maia fia, az istenek követe, a kereskedők, a tolvajok, az utazók, az atléták, az ékesszólás és a pásztorok istene, a halottak alvilági vezetője, a tizenkét főisten egyike. Zeusz Maiát a Pleiászt, aki Árkádiában a Külléné-hegyen élt sötét éjszaka látogatta és halmozta el szerelmével, midőn Hérát az alvás hatalmába kerítette. A törvényes idő leteltével Maia megszülte fiát, megfürdette, megszoptatta, majd bölcsőbe fektette. Hermész bámulatosan gyors növekedésnek indult és kikelt bölcsőjéből. A barlang bejárata közelében kószált, amikor egy teknősre lett figyelmes, amely a barlang felé vette útját. Hermész megragadta az állatot, a barlangba vitte, majd az állat testét teknőjéből kifejtette és a páncélon fúrni faragni kezdett és elkészítette a világ első lantját. A juhbélből készített húrokat lelkesen pengetni kezdte szép dallamokat csalva ki belőlük, rögtönzött dalokat énekelt, majd mikor erre ráunt újabb kaland után nézett. Most már messzire elkóborolt a barlangtól, kíváncsiságtól fűtve vándorolt hegyen-völgyön keresztül, mígnem Pieriába érkezett, ahol Apollón ötven hízott barma legelt. Hermész midőn megpillantotta a teheneket éhség vett erőt rajta és úgy döntött, hogy elhajtja a csordát. Hogy túljárjon Apollón eszén gallyakból és fakéregből sarut kötött a lába alá, a teheneket pedig háttal előre kezdte el hajtani, hogy a nyomok ne árulják el. A teheneket gyorsan hajtotta hegyeken, s dús fűvű mezőkön keresztül, mivel az éj már lassan a vége felé közeledett. Hermész tettét csak Szeléné, a hold figyelte. Hajnalodott már, amikor az Alpheiosz folyóhoz ért. Itt egy barlangba terelte a barmokat, majd tüzet rakott, két tehenet leütött és megsütötte. A húst tizenkét egyenlő részre osztotta - a tizenkét főistennek áldozatul - a maga részét megette, a többit pedig elégette. Ezután a teheneket kicsapta legelni, a nap végével ismét a barlangba terelte őket, majd sietősen hazafelé indult, hisz a második éjszaka maradt már távol az otthonától. Mikor haza ért látta, hogy a barlang ajtaja már zárva van, mint a könnyű pára besurrant a kulcslyukon, a bölcsőjébe feküdt, magára húzta a takarót, s úgy tett mintha mélyen aludna. De Maiát nem lehetett rászedni, ráripakodott Hermészre és haragosan kérdezte, hogy hol járt, s mikor Hermész elmondta hol volt, aggódva intette Apollón haragjától, de Hermész csak kinevette. Eközben Apollón észrevette tehenei eltűnését, a legelőn csak a magányos bikát és a kutyákat találta. Bosszúsan kezdett kutatni elveszett állatai után, de Hermész furfangja révén nem lelt barmai nyomára. Végül is egy jósmadár gyanút keltő viselkedése révén jött rá, hogy a lopást Zeusz újszülött fia követte el. Dühösen indult Árkádia felé, s mikor a Külléné-hegyre ért először is Külléné nimfával találkozott, aki elmesélte neki, hogy a barlangban nemrég egy igen tehetséges gyermek született, s hogy ő is részt vesz a nevelésében. Apollón haragosan lépett a barlangba, illendően köszöntötte a szép Maiát és a barlangban kutatni kezdett teheneit keresve. Hermész pedig mikor megpillantotta a haragvó istent, magára húzta takaróját, s alvást színlelve szorongatta lantját. Mivel Apollón nem találta a teheneket a bölcsőhöz lépett és ráparancsolt Hermészre, hogy adja vissza az állatokat. Hermész csak értetlenül bámult rá és úgy tett mintha mit sem tudna róluk, s váltig állította, hogy még csak nem is látott semmiféle tehenet, bizonygatta, hogy az ő lábai gyengék még a rögös földhöz és hogy ő csak aludni szeret, meg anyja édes tejét. De Apollón nem hagyta annyiban a dolgot, kikapta a bölcsőből, felvitte az Olümposzra és feljelentette Zeusznál lopás vádjával. Hermész még Zeusz előtt is saját igazát bizonygatta, de az nagyon is jól tudta, hogy mi történt és felszólította, hogy adja vissza Apollón tehenét. Atyja parancsának engedelmeskednie kellett és elvezette bátyját a barlanghoz, ahová a teheneket rejtette. Apollón rögtön észrevette, hogy két tehene hiányzik, s Hermészt erős kötelekkel megkötözte. Hermész azonban megbűvölte a teheneket, meg sem mozdultak, mintha megbénultak volna és mindaddig így álltak, amíg Apollón szabadon nem engedte öccsét. Ezután mindketten visszatértek a Külléné-hegyre, ahol Hermész megmutatta Apollónnak nemrég feltalált lantját, s hogy kiengesztelje az okozott kárért és a sok bosszúságért, a húrokba kapva játszani kezdett és énekében Apollónt dicsérte. Apollón rögtön megbocsátott és elragadtatásában arra kérte Hermészt, hogy adja neki a lantot a tehenekért cserébe. Hermész belement a dologba, csak még arra kérte bátyját, hogy tanítsa meg jósolni. Apollón azt felelte, hogy ezt nem teheti, de megígérte neki, hogy a Parnasszosz hegyén lakó öreg dajkái a Thriák megtanítják kavicsokból jósolni. Kezet fogtak, majd az Olümposzra mentek, ahol Zeusz hírnökévé nevezte ki, valamint a kereskedelem és az utazás istenévé avatta fiát. Ezután adott neki egy szalagokkal díszített, arany hírnöki pálcát, egy szárnyas úti kalapot és egy pár szárnyas arany sarut, hogy sebesen vigye a híreket tova. Majd Hádész is hírnökévé szerződtette, hogy a holtak lelkét vezesse az Alvilágba. Szerelmi kalandjai közül a két leghíresebb Aphroditéval és Drüópé nimfával kapcsolatos. Aphroditéval a szomorú sorsú Hermaphroditoszt, Drüópéval pedig Pánt nemzette, ezen kívül az ő fiai voltak még különféle nimfáktól Szilénosz, Szatürosz, Koniszalosz, Tükhón és Orthanész. Szent állata a teknős, szent növénye a pálma volt. Melléknevei: Cselszövő, Hasznotadó, Gyorslábú, Aranyvesszős.

Herszé: Zeusz és Szeléné leánya, Pandia testvére, a harmat istennője. Ő az, aki hűvös éjszakák után az erdőket és mezőket telehinti hűs, csillogó harmattal és ezért a növényzet egyik oltalmazója is volt.

Heszpera: Atlasz és Nüx leánya, a Heszperiszek egyike, az est istennője. Nővéreivel együtt Héra aranyalmafáját őrizte messze nyugaton, Atlasz székhelye közelében. Heszperának azonban emellett más teendője is volt, ő kísérte Hélioszt az égen, mikor az már napi útja vége felé közeledett és ő segítette a naplovakat és a napszekeret - Téthüsz és az Ókeániszok mellett - Héliosz aranyhajójába, amelyen az isten az éj leple alatt keletre hajózott.

Heszperiszek: Atlasz és Nüx leányai, Héra aranyalmáinak őrzői Atlasz székhelye közelében, messze nyugaton. Hárman voltak, Heszpera, („az Esti”), Aiglé („a Világos”) és Erütheia („a Bíbor”). A fa őrzésével Héra bízta meg őket és még egy segítőt is rendelt melléjük, Ládónt, az emberi nyelven tudó hatalmas kígyót. Az aranyalmákhoz, amelyet a Heszperiszek csengő hangon énekelve őriztek, csak ketten jutottak hozzá, az egyik Héraklész volt, akinek tizenegyedik munkája volt az aranyalmák megszerzése (később visszajuttatta őket a Heszperiszekhez), a másik Erisz, aki a Heszperiszeket kijátszva jutott egy almához, hogy viszályt robbantson ki vele Péleusz és Thetisz lakodalmán, mert nem hívták meg az esküvőre.

Hesztia: Kronosz és Rheia legidősebb leánya, Démétér, Héra, Hádész, Poszeidón és Zeusz nővére, a házi tűzhely, az otthon, az áldozati tűz, valamint az üldözöttek és száműzöttek istennője, a községek és az államok védelmezője, a tizenkét főisten egyike. Születése után ugyanaz a sors érte mint testvéreit, atyja lenyelte és gyomrában tartotta fogva, mivel attól félt, hogy valamelyik utódja fellázad ellene és ledönti trónjáról. Zeusz elkerülvén ezt a sorsot, mikor felnőtt, fellázadt Kronosz ellen, hánytató segítségével kiszabadította testvéreit - köztük Hesztiát is - és hadat üzent apjának. A harc idejére Hesztiát Ókeánosz és felesége Téthüsz gondjaira bízta és ott is nevelkedett, s élt egészen Zeusz hatalmának megszilárdításáig. Mikor Zeusz meghívta nővérét az Olümposzra (akkor már tíz főisten uralkodott ott) ketten is versengeni kezdtek kezéért, Poszeidón és Apollón. Hesztia azonban Zeusztól kért segítséget kérőivel szemben és megesküdött Zeusz fejére, hogy örökre szűz marad. Zeusz pedig mert így megóvta a békességet Poszeidón és Apollón között, elrendelte, hogy Hesztiát illeti meg minden ünnepi lakoma első és utolsó áldozata. Hesztia beváltotta ígéretét és soha nem fogadta el egyetlen isten vagy halandó férfi közeledését sem. Priaposz volt az egyetlen, aki erőszakot akart elkövetni rajta egyszer, egy falusi ünnepségen, amelyen az istenek is részt vettek. A lakoma után, a nagy hőség miatt mindenki aludni tért a hűs árnyékba menekülve, a részeg Priaposz azonban Hesztiát kiszemelve magának az alvó istennő felé lopakodott, de egy szamár hangosan elordította magát és a felriadt Hesztia sikoltozására Priaposz megrémülve elmenekült. Hesztia lett a legszelídebb, legkönyörületesebb istennő az Olümposzon, soha semmiféle viszályban nem vett részt és mindig Otthonülőnek nevezték, mert állandóan az Olümposz termeiben őrizte a szent lángot.

Heszükhia: Diké leánya, a nyugalom megszemélyesítője, ő testesítette meg azt a nyugalmat és meghittséget, amelyet a jog, a törvényesség és a béke teremt az emberek között.

Himeirosz: A szenvedélyes vágyat és szerelmet megszemélyesítő isten, Aphrodité nagy számú segítőinek és kísérőinek egyike.

Homonoia: Az egyetértést megszemélyesítő istennő. Egy névtelen himnusztöredék rózsaölűnek nevezi és Diké és Eiréné nővéreként említi, s így ez esetben szülei Zeusz és Themisz.

Hórák: Zeusz és Themisz leányai, a természeti és társadalmi törvények őrei, az évszakok és az erkölcsök rendjének istennői. Hárman voltak, Diké „a Jog”, Eiréné „a Béke” és Eunomia „a Törvényesség”. Az évszakok megszemélyesítőiként Auxónak („a Növesztőnek”), Thallónak, („a Sarjasztónak”) és Karpónak, („a Gyümölcsöztetőnek”) nevezték őket. A törvényes rend biztosítása mellett az Olümposz hatalmas felhőkapuját nyitották és zárták, valamint Héra szekeréről és lovairól is gondoskodtak. Gyakran jelen voltak Aphrodité vagy Dionüszosz kíséretében is, ezenkívül Zeusznak segítettek a világ törvényes kormányzásában. A költők Örömteli és Széphajú jelzőkkel emlegették őket.

Horkosz: Erisz fia, apja nem volt, Léthé, Androktaszia, Düsznomia és Ponosz stb. testvére, az eskü megszemélyesítője. Az emberek kezét sokszor megkötő esküt személyesítette meg, amely gyakran hozott bajt a halandókra. Zeusznak nem egyszer segített az esküszegők és a hamisan esküvők megbüntetésében.

Hüászok: Atlasz és Pléióné Ókeánisz leányai, Dionüszosz dajkái. Heten voltak, Ambroszia, Eudóra, Phaiszülé, Korónisz, Polüxó, Phaió és Dióné. Mikor Inóra Dionüszosz nagynénjére a gyermek gondozása miatt a haragvó Héra őrületet bocsátott, Hermész - Zeusz parancsára - a gyermek Dionüszoszt a Nüsza völgyben lakó Hüászokhoz vitte, hogy ők neveljék. A Hüászok odaadóan gondoskodtak a bor és a mámor későbbi istenéről, féltve nevelték és ebben segítőjük is akadt Szilénosz személyében. Csakhogy Héra mikor megtudta, hogy Dionüszoszt felnevelték éktelen haragra gerjedt, Dionüszoszra őrületet bocsátott és bizonyára a Hüászokat is megbüntette volna, azonban azok félelmükben Zeuszhoz menekültek, ő pedig jutalmul azért, mert segítettek fia felnevelésében az égre emelte őket csillag alakban. A Hüászok (Fiastyúk) csillagzat lett belőlük.

Hübrisz: Nüx leánya, apja nem volt, a gőg, az önhittség, a fennhéjazás és az elbizakodottság istennője. Az arra hajlamos emberekben Hübrisz olyan éktelenül nagy gőgöt váltott ki, hogy az biztos bukáshoz vezette őket, mivel az istenek balsorssal sújtják a beképzelt és fennhéjazó halandókat és elkerülhetetlen pusztulásba döntik őket. Így járt Nióbé thébai királynő, aki gyermekeit Létó gyermekei, Apollón és Artemisz fölébe helyezte, Szídé, Órion felesége, aki magát Héránál szebbnek mondta, Arakhné, aki versenyre hívta ki Athénét, mert úgy gondolta, hogy szebben tud szőni és még sokan mások, akik mind az istenekkel akartak versengeni.

Hüdra: Tüphón és Ekhidna leánya, a lernai mocsárban élő, undorító, kilenc fejű vízi kígyó A vidéken hatalmas pusztítást végzett, rengeteg embert ölt meg és rengetegen próbálták megölni, de sikertelenül, ugyanis, ha Hüdra egyik fejét lecsapták, helyébe kettő új fej nőtt és ráadásul az egyik feje halhatatlan volt. Végül is, Héraklésznak sikerült elpusztítania, második feladataként, azonban ő is csak unokaöccse, Iolaosz segítségével úgy, hogyha levágtak egy fejet, akkor a nyakcsonkot rögtön fáklyákkal leégették, így nem tudott új fej nőni. A halhatatlan fejet is hasonló módon vágták le és egy hatalmas sziklát gurítottak rá, majd miután végeztek vele, Héraklész a nyilait Hüdra epéjébe mártotta, így azok ezentúl halálos sebeket ütöttek.

Hügieia: Aszklépiosz és Épióné leánya, Panakeia, Iaszó, Ianiszkosz és Iatrosz testvére, az egészséget megszemélyesítő istennő. Szent állata, akárcsak apjának, a megújulás jelképe a kígyó volt.

Hümenaiosz: Dionüszosz és Aphrodité fia, Priaposz testvére, a házasság, a házasságkötés és a lakodalmi menet istene, anyjának kísérője és segítője.

Hüperión: Uranosz és Gaia fia, a Hekatonkheirek, a Küklópszok, a Titaniszok és a többi Titán testvére, maga is Titán. A Titánok közül negyedikként látta meg a napvilágot. Felesége, Theia - aki egyben testvére is volt - három gyermekkel ajándékozta meg: Héliosszal a Nappal, Szelénével a Holddal és Éósszal a Hajnallal. Apja Uranosz uralmának megdöntésében részt vett, ám a titanomakhiában nem támogatta öccsét, Kronoszt, Zeusz ellenében, hanem bölcs semlegességet tanúsított, ennek következtében nem osztozott testvérei sorsában, akiket Zeusz a Tartaroszba zárt.

Hüpnosz: Nüx fia, apja nem volt, Thanatosz ikertestvére, az alvás istene. Anyját kísérve éjszakánként megjelent a Földön és az emberekre pihentető, a gondoktól és szenvedésektől megszabadító álmot küldött. Az Alvilágban élt, anyjával és testvérével egy palotában és Hádésznak is szolgált. Az embereket a Léthé vízébe mártott faággal megérintve altatta el. Az álmot két kapun keresztül küldte az emberekre, egy szaru-, illetve egy elefántcsont kapun. Az előzőn keresztül a valós álmok, az utóbbin a csalóka álmok látogatták a halandó emberek világát. Héra kérésére Zeuszt kétszer is hívatlanul elaltatta, hogy az istennő így játssza ki férje akaratát. Ezért a második alkalommal közreműködéséért jutalmul Héra Paszitheát, a legifjabb Khariszt adta hozzá feleségül, akinek kezére addig Hüpnosz mindhiába pályázott. Házasságukból három fiú született, három álomisten, Morpheusz, Ikelosz és Phantaszosz. Hüpnosz mellékneve: Mézízű.

Hüszminé: Erisz apa nélkül született leánya, Limosz, Phonosz, Léthé és Düsznomiá stb. testvére, a küzdés, a küzdelem és a versengés istennője. Testvéreivel együtt az Alvilág bejáratánál élt és innen látogatta a halandók világát. Anyja kíséretében nem egyszer részt vett, a véres harcokban és ütközetekben és Arészt is elkísérte és segítette a tomboló háborúkban.

 

 

 

További lexikonok a Változó Világban

Változó Világ Enciklopédia

A Tudás 365+1 Napja

Az Év 361+1 napja

Élvezetek Lexikonja

Életrajzok

Interjúk

A Számok Enciklopédiája

Az Új Szavak Lexikonja

Facebook Enciklopédia

Hasznos tudnivalók

Üzleti Enciklopédia

Cégmutató

Tudásterek a Változó Világban

Innovációs Tér + Lexikon

Európai Tér + Enciklopédia

Budapesti Tér + Lexikon

Idős Tér + Lexikon

Fogyasztói Tér + Enciklopédia

Gasztronómiai Tér + Lexikon

Kisebbségi Tér

 

 

KVÍZ

Mitológia

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

A  VÁLTOZÓ VILÁG

köteteinek nagy része megvásárolható az ország két legnagyobb könyvkereskedőjénél online, ingyenes átvétellel az általad kiválasztott könyvesboltban vagy házhozszállítással.

Libri

 

Líra

A kiadónál az összes cím is megrendelhető, akár személyre szabott változatban. Hála a digitális nyomtatásnak, az éppen elfogyott címek is kaphatók rövid határidővel.

Kiadó

 

Görög mitológia

A tudás 365+1 napja

sorozatban

Február 15

 

 

 

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Cox, George William: Görög regék, 1991.

Graves, Robert: Görög mítoszok I–II, 1970.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hamilton, Edith: Görög és római mitológia, 1992.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Homérosz: Íliász, 1981.

Homérosz: Odüsszeia, 1985.

Homéroszi himnuszok, 1981.

Kerényi Károly: Görög mitológia, 1977.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Ovidius: Átváltozások, 1975.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Petz György: Kérdések és válaszok a görög mitológiáról, 1974.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Román József: Zeusz, 1966.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Tótfalusi István: Ki kicsoda az antik mítoszokban, 1993.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Görög regék, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

Zamarovsky, Vojtech: Istenek és hősök a görög és római mondavilágban, 1970.

 

A KÖNYVEK   ::    A MAGÁNKÖNYVTÁR   ::   A KÖZKÖNYVTÁR

 

 

   

 

 

A Változó Világ bölcsességei

 

   

 

Istenek ugyanis vannak, hiszen a róluk való tudásunk kézzelfogható. Amilyen formában azonban a tömeg őket hiszi, nincsenek; mert nem képzelik őket következetesen olyannak, amilyennek hiszik őket. Nem az tehát az istentelen, aki kiküszöböli a tömeg isteneit, hanem az, aki a tömeg hiedelmeit ráaggatja az istenekre. (Epikurosz)

Mondd meg, ki az istened, megmondom, ki vagy! (Szimeonov Todor)

   

   
         

 

Istennők a görög mitológiában

 

 

A görög mitológia

 

X

Hirdetés X

 

Pályázatok

A tudás hatalom – Egy kompetens világért

Változó Világ könyvírási pályázat

Az én napom a Változó Világban

Az én helyem a Változó Világban

Az én lapom a Változó Világban

Olvasni öröm – Egy olvasó világért

Tudni, tenni, emberhittel – Egy jobb világért

Jót jól – Egy etikus világért

Légy hős!

Új Kert – Egy boldogabb világért

Az Európai Unió a Változó Világban

A 20. század elszámoltatása

A sorozat katalógusából kiválaszthatod, és akár személyre szabott vagy céges kivitelben megrendelheted:

  SAJÁT VÁLTOZÓ VILÁG-KÖTET

Főleg budapesti cégek, szervezetek, intézmények részére:

ÚTMUTATÓ ÉS CÍMTÁR 

Cégek, szervezetek, intézmények részére:

  SAJÁT ÉVKÖNYV

Magánszemélyek, cégek, szervezetek, intézmények részére:

SAJÁT NAPTÁR 

(1, 12 vagy 365 lapos is, idézetekkel!)

Mindenféle papíralapú vagy elektronikus kiadvány elkészítéséhez  – évtizedes tapasztalatok, meggyőző referenciák birtokában – készséggel biztosítjuk professzionális szolgáltatásainkat

Kiadói szolgáltatások

Változó Világ Közösségi Tér

Első lépés: regisztrálj!

Második lépés:

foglald el saját birtokodat!

Harmadik lépés:

ismerd meg birtokodat!

 

X

Hirdetés X

 

 

 

  

  

 

 

  

 

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

  

Kezdő oldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

EMBERHIT

2001 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

VVM

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

APEVA

Az idők kezdete óta

 

© Változó Világ, 2023