Ma
:
Támogatásod?
Számít!
Néha szűknek érezzük a világot. Szerencsére van gondolatunk!
Szimeonov Todor író, könyvkiadó (1947)
|
|
Szimeonov Todor a Változó Világban
|
|
Szerkesztőségek |
|
Szimeonov Todor mint alapító főszerkesztő a következő szerkesztőségeket vezeti: Változó Világ szerkesztőség Útmutató szerkesztőség Trend-Váltó szerkesztőség Érték-Rend szerkesztőség
Ez a tagolódás és sorrend megfelel a portál alapstruktúrájának, amely négy program szerint épül. Az alábbiakban röviden ismertetjük ezeket a szerkesztőségeket, alapításuk sorrendjében.
| |
Érték-Rend |
|
A szerkesztőség első jelentős, profilját meghatározó munkája A cukrászat című klasszikus szakkönyv javított és bővített második kiadása 1988-ban. Ebben az akkor még élő két idős szerző, Földes Jenő és Ravasz László aktívan részt vesz. Az ő példamutató szakmaszeretetük és szellemi igényességük is hozzájárult Szimeonov Todor egy régi tervének megvalósításához: 1990 szeptember 25-én létrejött A Mesterség Becsülete Alapítvány (MBA). Az alapítvány 1997. május 20-án indította el A Mesterség Becsülete Almanach nevű weboldalát, amely közvetlen előzménye a Változó Világ portálnak, ezen belül az Érték-Rend programnak.
|
|
Útmutató |
|
A szerkesztőség 1991-ben jelentette meg a Budapesti Útmutató és Címtár új folyamának első évkönyvét. Könyv alakban még az Édes Évkönyv és a Tájékoztatási Évkönyv sorozatok születtek. A Változó Világ portál Útmutató programjában viszont már több tucat Útmutató-folyam szerepel. Ez a szerkesztőség koordinálja a portál egyik legjelentősebb újdonságának, Az Élet Útmutatója munkálatait is.
|
|
Trend-Váltó |
|
A szerkesztőség 1992-ben indította el a Trend-Váltó társadalomkritikai lapot. Ennek anyagi súlya hamarosan ellehetetlenítette a heti, majd később a papíralapú megjelenést is, de a lap eredeti koncepciója őrződik a Változó Világ Trend-Váltó programjában.
|
|
Változó Világ |
|
A szerkesztőség 1995-ben kezdte meg a Változó Világ ismeretterjesztő könyvsorozat, 1998-ban a Változó Világ internet portál szerkesztését.
|
|
További műhelyek |
|
Szimeonov Todor mint szakmai vezető a következő szakmai műhelyeket vezeti: Gazdasági-matematikai laboratórium Kommunikációs, kiadói és közlésművészeti stúdió Pharosz Innovációs és Etikai stúdió
|
|
Mozgalmak és közösségek | |
Szimeonov Todor a következő mozgalmakat és közösségeket hívta életre: A Változó Világ Közössége A Változó Világ Közösségi Tér (VVKT) mozgalom 2008 novemberében kezdte meg kísérleti működését. Ez az eredeti tervek szerint az 1996 óta létező Változó Világ Baráti Társaság web2-típusú folytatása lenne. Változó Világ Mozgalom Hosszú évekig tartó érlelődés eredményeként Szimeonov Todor 2009-ben hirdette meg a mozgalom indítását. Változó Világ Útmutatója Értékrend Az első évezred közössége. Változó Világ Klub A Változó Világ barátai Akik eltávoztak, de példájuk, barátságuk, biztatásuk a Változó Világ számára változatlanul eleven.
| |
Figyelem: Ez a Változó Világ egyik oldalának mobilbarát változata. Ezek általában az eredeti oldal tartalmának csak egy részét tartalmazzák. Érdemes visszatérni ide asztali gépen.
Keresés a portálon ![]()
Egyéni keresés
|