Dánia

Magyarországi és jugoszláviai önkormányzati vezetők, valamint a Dán Kulturális Intézet köré szerveződött civil egyesület tagjai tanulmányozták nemrég a legendásan erős egyesületi életet Dániában. A magyarországi Dán Kulturális Intézet és a Dán–Magyar Baráti Társaság által szervezett tanulmányút tapasztalatai arról győzték meg a magyarokat, hogy a dán demokratikus viszonyok igen távol vannak a mai Magyarországot, illetve a jugoszláviai Vajdaságot jellemző állapotoktól.

A fiatal magyar demokráciának a hathatós civil érdekérvényesítés terén még jócskán van mit tanulnia a több mint százötven éves demokratikus hagyományokkal bíró dán társadalomtól – öszszegzi tapasztalatait Simonyi András, a Dán Kulturális Intézet Egyesület elnöke, Magyarország volt NATO-nagykövete.

Simonyi András és Galambos Judit, a magyarországi Dán Kulturális Intézet titkára Dániában azokat a magyarországi és jugoszláviai önkormányzati vezetőket, valamint különböző civil egyesüli képviselőket kalauzolta, akik az ottani egyesületi életet tanulmányozása céljából utaztak az északi országba. A tanulmányút teljes költségét a dán külügyminisztérium Demokrácia Alapítványa fedezte. A magyaroknak az utazás kiváló alkalmat biztosított az elszomorodásra és a szokásos nemzeti önsajnálkozásra. Többször megbizonyosodhattak felőle, hogy a dán demokratikus viszonyok szinte reménytelenül távol vannak a mai Magyarországot, illetve a jugoszláviai Vajdaságot jellemző állapotoktól.

De milyen is a legendás dán egyesületi élet?

Először is régi. Dániában a XIX. század közepén indult népfőiskolai mozgalom hatására kezdtek sorra megalakulni a különböző civil egyletek, és ennek a gyümölcsöző folyamatnak máig nem szakadt vége. Tartja is magát a mondás, miszerint ha két dán néhány percre öszszetalálkozik, annak bizonyosan egy új egyesület megalakítása a vége.

A dán egyesületi élet másik jellemzője, hogy igen erős és hatékony, hiszen kiterjed a közösségi, társadalmi lét szinte minden területére: a gazdaságtól, az ipartól kezdve a kultúra, az oktatás, a környezetvédelem vagy a kereskedelem szféráin át egészen a sportig. Mi a kézzelfogható haszna annak, ha a dánok egy közös cél érdekében úgy gondolják, itt volna az ideje a milliomodik egyesület megalakításának?

Lássunk erre néhány példát!

Az erős középosztállyal rendelkező Dánia egyik kisvárosában, a négy-ötezer lakost számláló Kjellerupban például civil egyesület alakult a lakossági távfűtés üzemeltetésére. Ennek az a haszna, hogy olcsó. A városka néhány lakója több mint tíz éve úgy gondolta, túl sokba kerül nekik az, ha mindenki maga oldja meg a fűtést, de az sem olcsó mulatság, ha a távfűtés az önkormányzat feladatai közé tartozik.

Megalakítottak hát egy távfűtő civil egyesületet, amelyhez mára a település csaknem ezerötszáz családja csatlakozott. Létrehoztak közösen egy távfűtőművet, amelynek a költségek lefaragása okán csupán egy alkalmazottja van: a fűtőmester. A fűtőberendezésekben faforgáccsal tüzelnek, hiszen ez az egyik legolcsóbb tüzelőanyag, egyenesen az erdőgazdaságokból szállítják Kjellerupba. Külön céget bíztak meg a szállítással, amely sajátos rendszerben működik: a sofőrök megérkeznek a farforgáccsal megrakott teherautókkal, leborítják a raktárban a rakományt, egy füzetbe beírják, mikor és mekkora mennyiséget hoznak, majd szó nélkül távoznak. Ez a költségkímélő megoldás: az egyesületi tagok ugyanis senkit sem fizetnek külön azért, hogy a teherkocsi-vezetőket várja és fogadja, illetve azt ellenőrizze, valóban lerakják-e a fűtőanyagot.

– Magyar fejjel azt gondolná az ember, hogy a sofőrök útközben biztosan seftelnek egy kicsit a faforgáccsal – jegyezték meg a kelet-európai vendégek, ám a dánok erre a fejüket rázták, és figyelmeztetőleg fölemelték az ujjukat:

– A társadalom akkor működik jól, ha a bizalom elvére épül – mondták.

Ebben a távfűtési rendszerben az egyesületi tagok fűtésszámlája igen alacsony: családonként – magyar pénzre átszámolva – évi 240 ezer, vagyis havi húszezer forint. (Csak összehasonlításul: egy átlagos tanári fizetés az egyébként méregdrága Dániában havonta csaknem 450 ezer forint – adózás után.)

Lássunk egy másik példát a kereskedelem területéről!

Dániában gazdag hagyományai vannak a fogyasztói szövetkezeti mozgalomnak: ennek az a lényege, hogy egyesületeket hoznak létre bevásárlóközpontok, sőt egész áruházláncok fenntartására és működtetésére. Az egyesületi kézben lévő szupermarketekben szerzett profit tehát nem egy szűk vállalkozói csoport, hanem az egyesületi tagok zsebébe vándorol. Országszerte népszerű például a Super Brugsen áruházlánc, amely sok évtizedes múltra tekint viszsza. Az áruházat tulajdonló egyesület 1916-ban alakult. Az egyesület tagjai tagsági kártyával vásárolhatnak, amelynek birtokában minden év végén az abban az esztendőben megtermelt nyereség arányához mérten kapnak részesedést a haszonból.

A magyar csoport Kjellerupban látogatott el a helyi Super Brugsenbe, amely ma már 4300 négyzetméteres, a néhány ezres kisvároshoz mérten óriási épületben működik. Itt a magyarok megtudhatták, hogy a dán vásárlók kiváltképpen igényesek, csakis első osztályú árut hajlandók megvásárolni: jó példa erre, hogy a Super Brugsenben magyar vörösbor utoljára tíz éve volt kapható, de nem vett belőle a kutya se. A dánok szerint az a termék olyan rossz minőségű volt, hogy azóta sem próbálkoztak magyar vörösbor eladásával.

A magyarok egy másik tanulságot is levonhattak a látogatásból: a hazai termelők és termékek védelmében igenis útját lehet állni a multinacionális bevásárlóközpontok terjedésének. A különösen erős szövetkezeti mozgalom következményeként Dániába ugyanis nem tudtak betörni azok a nemzetközi áruházláncok, amelyek Magyarország oly sok településén elszaporodtak az elmúlt években.

– Igazából nem is a minél nagyobb profitot hajszoljuk – mondta Johannes Bach Christensen, a kjellerupi Super Brugsen üzletvezetője. – Meg kell felelnünk az egyesület elvárásainak, vagyis az a célunk, hogy a vásárlók kiváló minőségű árukat kapjanak elfogadható árakon. Annyi pénzt természetesen ki kell termelnünk, hogy az üzlet dolgozóinak bérét kifizethessük, de a minél nagyobb haszon reményében nem szolgáltatjuk ki a vásárlókat.

Az egyesületi tagok személyesen is kötődnek az áruházlánchoz. Thomas Bernsten, a magyarországi Dán Kulturális Intézet igazgatója mesélte, hogy már az édesapja is arra tanította, csakis az egyesület tulajdonában lévő Super Brugsenben vásároljon.

– Komoly lelkifurdalásom van – mondta az igazgató –, ha egy bevásárlást valamilyen oknál fogva éppen nem egy Super Brugsenben tudok elintézni. Tagja vagyok az áruházat működtető egyesületnek, ezért nem szabad megtennem, hogy másutt vásárolok.

Ha kevesen is, de természetesen Dániában is vannak olyanok, akik nem az egyesületi utat választják. Ilyen például Evald Vestergaard, aki Közép-Dániában biogazdaságot működtet. A vállalkozó azért lépett ki az ország tejgazdaságait tömörítő egyesületből, mert az – véleménye szerint – nem támogatta megfelelően a biotermékek előállítását és értékesítését. A biogazdaságban 130 tejelő tehén évente 900 ezer liter tejet ad, ebből állít elő Vestergaard biovajat, biosajtot, amit a nagyobb szállodák konyháin értékesít.

– Százötven hektáron termesztem az állataim számára a takarmányt, és nem használok semmilyen vegyi anyagot – mondta a vállalkozó. – Szerintem a biotermékeké a jövő, de ezt nem tudtam megértetni a dán mezőgazdasági egyesületek vezetésével.

Vestergaard elmondta, hogy az 1880-as években indult mezőgazdasági szövetkezeti mozgalom mára olyan hatalmas szervezetté nőtte ki magát, amelyben elvész az egyes gazda hangja.

– Ha az értékesítés és az érdekérvényesítés szempontjából előnyös is egy hatalmas és erős egyesület, van a dolognak hátránya is – jegyezte meg a gazda. – Hiába van mindenkinek szavazati joga az egyesületben, ha egy ember szava már semmit sem ér a tömegben. Igaz, hogy a dán agrárium a szövetkezeti mozgalomnak köszönhetően komoly eredményeket mutathat föl: a mindössze öt-hatmilliós Dánia mezőgazdasága 14 millió embert lát el termékeivel. Ám ennek ellenére én az utóbbi években nagyon jól megvagyok a tagság nélkül. Fővárosi szállodáknak szállítok, mert a biotermékekre van igény.

Valószínűleg Vestergaard sem bírja sokáig egyesület nélkül. A magyarok rá is kérdeztek: nem próbált-e még összefogni a többi dán egyéni biogazdával, mire a vállalkozó csak ennyit mondott:

– Dehogynem. Folyamatosan dolgozunk az ügyön.