Születtek

Géza, Abonyi (1894. október 23., Budapest, Magyarország –1949. június 23., Budapest, Magyarország) – színész. Színművészeti ak.-t végzett. 1915-ben a Magyar Színház szerződtette, majd 1917-től az Intim Kabaréban lépett fel. 1918-tól a Nemzeti Színházhoz szerződött. A klasszikus játékrend hősszerelmeseinek egész sorát alakította; s modern színművekben, vígjátékokban játszott.

Endre, Akarat (1909. október 23., Budapest, Magyarország –1967. január 25., Budapest, Magyarország) – gépészmérnök, Kossuth-díjas (1949). Oklevelét a brünni technikai főisk.-n nyerte (1931). 1932–1949 között Budapest-en az Agrolux üzemmérnöke, majd vezető főmérnöke volt, a vállalatnak a II.

Meghaltak

Bernát, Alexander (1850. április 13., Pest, Magyarország –1927. október 23., Budapest, Magyarország) – filozófus, esztétikus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1892, r. 1915). ~ Ferenc pszichoanalitikus apja. A Budapest-i egy.-en filozófiai és irodalmi tanulmányok mellett természettudományokkal és matematikával is foglalkozott.

Ez történt ezen a napon

1956. A Műszaki Egyetemen megtartott előző napi gyűlésen a résztvevő körülbelül háromezer diák csatlakozott az egy héttel korábban Szegeden újjáalakított MEFESZ-hez (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége), és megállapodott arról is, hogy – támogatandó a lengyel változásokat – néma szolidaritási tüntetést szerveznek. Az általuk összeállított 16 pontot a Magyar Rádió, kérésük ellenére, nem olvasta be. Reggel a főváros hallgatóinak többsége már tudott arról, hogy valami készül, mivel a Műegyetem lapja, a Jövő Mérnöke hírt adott az előző napi gyűlésről, az újságot pedig lelkes fiatalok egész nap terjesztették a többi egyetemen. Így aztán már délelőtt özönlöttek a diákok a Műegyetemre. A belügyminiszter reggel megtiltja a demonstrációk szervezését, később azonban a rendeletet visszavonták. Kopácsi Sándor, a főváros rendőrfőkapitánya személyesen is megjelent, hogy biztosítsa a jelenlévőket: a tüntetés törvényes. A fiatalok csendesen elindultak a Bem tér felé. Itt találkozott a két irányból – a Műszaki Egyetem felől és a Petőfi szobortól érkező – tüntetők. Az egyre növekvő tömeg már hangosan skandált követelései is egyre radikálisabbak. Itt jelent meg először a forradalom jelképévé vált lyukas zászló is. A magyar trikolor közepéből tüntetők kivágták vagy egyszerűen csak kitépték a szovjet mintára készült, akkor hivatalos címert. A Bem térre több tízezren érkeztek. Beszédet mondott Veres Péter, az Írószövetség elnöke, bár az aznapi Szabad Népben megjelent közlemény szerint az Írószövetség nem helyesel és nem támogatat semmiféle tüntetést. Bessenyei Ferenc színész pedig a szobor talpazatán állva elszavalta a Szózatot. További részletekről a szemtanúk többsége máshogy számol be, mivel a téren nem volt semmiféle hangosítás, így a beszédek, megszólalások többsége beleveszett a forradalom első nagy megmozdulásának zajába. A Bem szobornak háttal álló épület akkoriban laktanyaként szolgált, s a legtöbb katona – hasonlóan a környék házainak lakóihoz – az ablakból követte az eseményeket néhányan még a posztjukat is elhagyták és elvegyültek a tömegben. Délután öt órakor már elkezdett sötétedni, de a tömegnek csak nem akar oszlani. Végül úgy döntöttek, hogy a Margit hídon visszamennek a pesti oldalra és a Parlament elé vonulnak. Mások azonban már ekkor a Városligetben álló Sztálin szoborhoz indultak. A Bem téri tüntetés résztvevői közül csaknem mindenki elindult a Parlamenthez, ez azonban még nem lett volna elég, hogy a tér megteljen. A forradalom első estéjére, azonban mindenhonnan özönlöttek az emberek és hatalmas tömeg kezdte el követelni, egyre erőteljesebben és fenyegetően, hogy Nagy Imre beszéljen. A körülbelül 200 ezer türelmetlen demonstráló az épület tetején kivilágított vörös csillag miatt kiabálni és fütyülni kezdett, amire szinte válaszul a csillag fénye és vele együtt az egész tér kivilágítása kialudt, a bent lévők talán így próbálták elérni, hogy a tömeg feloszoljon. A tüntetők azonban nem adták fel, a többen újságokból fáklyákat készítettek és így világították meg a teret. A Petőfi-szobornál oly nagy tetszést kiváltó Sinkovits Imre, aki akkor már a Parlament épületében volt, nem tudta megnyugtatni a tömeget, de a tömeg már nem volt kíváncsi rá sem, folyamatosan azt skandálták, hogy „Nagy Imrét akarjuk!”. Erdei Ferenc a korábbi parasztpárti miniszter bejelentette, hogy hamarosan megjelenik Nagy Imre, azonban őt is lehurrogták. A több órás várakozás után az emberek többsége pattanásig feszült idegekkel várta, hogy mit fognak mondani az ország vezetői. Gerő Ernő nyolc órás rádióbeszédéről sokan értesültek már a téren is, a régi kommunista, majd a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) egyik vezetőjének beszéde csak tovább szította az indulatokat, ugyanis a demonstrálókat, ha burkoltan is, de a nép ellenségeinek, fasisztáknak minősítette. Gerő beszéde után a tömeg hangulata még inkább haragos lett, így aztán mikor Nagy Imre megérkezett a Parlamentbe, már érzékelhette, hogy itt nem lesz elégendő azoknak a reformoknak az ígérete, amelyekkel előáll. „Elvtársak!” köszöntéssel indított, amit az akkor sebtében összeszerelt hangosításnak köszönhetően mindenki jól hallhatott. A tömeg egy része rosszallóan azt válaszolta: „Nem vagyunk elvtársak!” Az enyhén ellenséges hangulat aztán meg is maradt az este folyamán. A jövendő miniszterelnök csupán az első miniszterelnöksége alatt meghirdetett program folytatását ígérte meg. Beszéde végén pedig a tömeggel együtt elénekelte a Himnuszt, ezután a demonstrálók elkezdtek elszállingózni a térről, ki hazafelé, ki pedig a város „forró pontjai” felé vette az irányt. A Regnum Marianum templom lerombolása után emelt monstrum sokak szemét szúrta a városban, s nem csak a vallásos érzetű emberekét. Sztálin bronzszobrának eltávolítását már korábban is fontolgatta a Fővárosi Tanács, azonban három évvel a vezér halála után még mindig nem került rá sor. Végül ezt a munkát az októberi forradalom tömege végezte el. A fővárosi Traktorgyár munkásainak egy kisebb csoportja, már délben eltervezték a szobor ledöntését. Három traktorral indultak, hogy a tervüket véghez vigyék, azonban a szobor környékén túl sok rendőrt találtak, így többen végigjárták az aznapi demonstrációkat, hogy támogatókat szerezzenek és majd a tömeg védelmében végezzék el munkájukat. Fél öt körül már jelentős számú nézelődő gyűlt össze az akkor Sztálin térnek nevezett területen. A tömeg védettségében végül a traktorgyári munkások drótkötelet vetettek az Acélember nyakába, s nyers erővel próbálták lehúzni a talapzatról a bronz monstrumot. Ez a kísérlet azonban kudarcba fulladt, ezért néhányan elsiettek lángvágó felszerelésért, amelynek segítségével fél tíz körül sikerült elválasztani a szobrot a talapzattól. Ezután a traktorok újból munkához láttak és lerántották a helyéről a „makacs” szobrot. Kopácsi Sándor Budapest rendőrfőnöke megtiltotta a jelenlévő rendőröknek, hogy beavatkozzanak, így aztán a forradalom ezen eseménye sérülésektől és halálesetektől mentesen ment végbe. Az MDP lapja a Szabad Nép „Új, tavaszi seregszemle” című cikkel lepi meg a párt vezetőit és az ország lakosait egyaránt. A szerző nem helyesli a demonstrációkat, de nagy terjedelemben foglalkozik az ifjúság mozgalmával, majd a délelőtt folyamán a szerkesztőség, Horváth Márton vezetésével, küldöttséget indít a párt Politikai Bizottságához, hogy változásokat követeljenek. A bűnös elhajlás jutalmaként a Blaha Lujza téri székházba rendelik Révai József kultuszminisztert, hogy felügyelje a további munkát. A nap folyamán a szerkesztőségben tovább folyik a vita a politikai küldöttek és az újság munkatársai között, akik közlik, hogy az addiginál szabadabb szellemben hajlandóak csak a lapot készíteni. Estére a Blaha Lujza téren összesereglő tömeg a gyér védelem miatt szinte akadálytalanul hatolt be az épületbe és ott széttörték a szerkesztőség berendezését, valamint a helyszínen talált, általában marxista-leninista könyvekből az utcán máglyát raktak. A szerkesztőség tagjai a párt küldötteivel együtt kénytelenek elmenekülni. A káosz tökéletessé vált, mikor a felkelők egy – a Rádió ostromakor elesett - forradalmár tetemét hurcolják az épületbe. A Magyar Nemzeti Múzeum mögötti Pollack Mihály téren és a mellette lévő Bródy Sándor utcában már öt óra körül elkezdtek gyülekezni az emberek. Azt követelték, amit a megelőző nap késői óráiban a Műszaki Egyetem diákjai is: olvassák a diákok tizenhat pontját. A tüntetők küldötteit végül beengedték a rádió épületében, ám amikor a többé-kevésbé eredményes tárgyalás eredményét akarnák tudatni a kintiekkel, azok egyszerűen kifütyülték saját küldötteiket. Ekkor a rádió elnöke Benke Valéria is megpróbált a tömeghez szólni, azonban szerencsétlenségére - Nagy Imréhez hasonlóan – ő is „Elvtársaknak” szólította a tüntetőket, akik válaszul megdobálták a kezükbe akadó tárgyakkal. A rádió munkatársai tovább próbálkoztak, kiküldtek egy közvetítő kocsit, hogy a tüntetők követeléseit felvegyék. A rádió azonban nem közvetített szó szerint, ami felbőszítette a tömeget és végül elüldözték a rádiósokat, akik a kocsit hátrahagyva elmenekültek. Ezt a járművet aztán később felhasználták a rádió ostroma során. Benke Valéria telefonok kér segítséget, rövid időn belül meg is érkezik Losonczy Géza és Vásárhelyi Miklós, akik nagy Imre köréhez tartoztak, azonban az ostromlókat ez nem érdekelte. Az utolsó cseppet Gerő Ernő nyolc órás beszéde jelentette, ezután tüntetők másztak be a rádió ablakain, őket azonban a bent lévő AVH-sok kiszorították, majd a tömeget is megpróbálták feloszlatni könnygázzal és tűzoltófecskendőkkel. A helyszínre rendelt Petőfi Akadémia tisztjei, megérkezésük után megpróbálták megnyugtatni a tüntetőket. Ezután több fegyveres alakulat érkezett a helyszínre, ők hozták az első fegyvereket. A tüntetők határozott fellépésének eredményeként egyes katonák átálltak, mások egyszerűen átadták fegyvereiket és távoztak a helyszínről. A többség viszont teljesítette a parancsot: bejutottak az épületbe. A helyszínre rendelt híradó ezred katonái, aki először kiszorították a tüntetőket a Kiskörútra, de mivel nem tudták tartani a pozíciójukat, ezért inkább visszavonultak és védelemre rendezkedtek be. Az első valószínűleg figyelmeztetőnek szánt lövéseket az épületből adták le, az első halálesetek pedig negyed és fél tíz környékén történtek, a fegyveres küzdelem híre futótűzként terjedt a városban. Innen már nem volt megállás. A fegyverropogás éjféltől folyamatossá vált, és már az is nyilvánvalóvá vált, hogy a védők nem kapnak számottevő utánpótlást. A következő nap tíz óra körül a kintiek végül bejutottak a Rádióban, néhányat a védő ÁVH-sok közül azonnal kivégeztek, mások azonban - sok esetben a személyzet segítségével - elmenekültek. A Magyar Rádió ezután a Parlamentből, egy hirtelenjében berendezett stúdióból sugározta adásait.

1980. A budapesti Fényes Adolf Teremben megnyílik Csizmadia László, Ficzek Ferenc, Gellér B. István, Pinczehelyi Sándor és Valkó László kiállítása. – 1980 októberének további hírei

1992. A magyar politikai helyzet elmérgesedésének egyik jele: Göncz Árpád nem mondja el az ellene tüntetők miatt 1956-os emlékbeszédét a Parlament előtt.

2008. Ivo Pukanovic horvát újságírót Zágráb belvárosában bérgyilkosok ölik meg.