Beszélgetések

Magányos harc?

A kormánystruktúra átalakítása ma már egy üde színfoltja, hálás eleme a társasági beszédtémáknak kormányváltás, de még szerényebb kormányátalakítás idején is. A kormányzati fazonigazítás ugyan abból a bizonyos kenyérből valamit elvesz, de bőségesen hozzáad a cirkuszhoz, és az egyenleg nem rossz – gondolhatják sokan. A jól értesültek értesülnek és szellőztetnek, a rosszul értesültek lesújtó kritikákkal próbálnak kielégülni. Közben a politikai bossok megismételhetetlen bölcsességgel megoldják a fordított logikai játékot: hogyan lehet itt és most szabad kézzel feldarabolni a tortát úgy, hogy mindenkinek jusson annak képességei szerint (pontosítsunk: minden befutottnak).

A kormánystruktúrán gondolkozni könnyű feladatnak látszik, de bizonyosan fölösleges – különösen két esetben: ha napirenden van a kormányátalakítás, és ha nincs napirenden. Legalábbis ha elsősorban a politikusoknak szánnánk a mondanivalót. Ugyanakkor három komoly előnyt látok a közérdek számára az alábbi javaslatokban, ezért azokat most elsősorban a közvélemény figyelmébe ajánlom.

A javaslatok lényege: a kormányzati struktúrát stabillá kellene tenni. Az ebből származó három előny pedig a következő lenne: hatékonyabb kormányzati munka, az elvtelen politikai alkudozások mozgásterének szűkítése, a kormányzati pazarlás egyik legjelentősebb műfajának kiiktatása.

Mi fán terem a kormánystruktúra stabilitása, van rá példa? A kreatív Európában alig, az ellenkezőjére annál inkább. A magyar improvizációk semmi például a káprázatos francia kreációkhoz képest, náluk szinte minden új kormány új minisztériumokat hoz létre, új, általában igen hosszú nevekkel, amelyek a jelen és a jövő politikai divat szlengjének értékes lenyomata. Ha jóhiszeműen fel is tennénk, hogy ez a jelenség politikai innovációról és rugalmasságról is árulkodik, nem lehet kétséges, hogy ebben elsősorban az Európában régi hagyományokkal rendelkező koalíciós politizálás intézményi és személyi következményeit látjuk. Ezzel szemben a kormánystruktúra stabilitására az igazi, szinte szélsőséges példa az USA (no persze, ők nem ismerik a koalíciós politizálás bájait). Ebben a (szuper)hatalmas, és sok szempontból igen bonyolult federációban évszázadonként csak egy új minisztérium létesítésére képesek, az átkeresztelések gondolatáig pedig el sem jutottak. (A 20. században létrejött egy Energia minisztérium, a 21.-ben megszületett végre a Belügyminisztérium!)

Egy stabil modell felépítésénél nem mellőzhetjük a tényleges hagyományokat, a nemzetközi szempontokat, a hosszú távú trendek és tendenciák figyelembevételét, bizonyos hangulati elemeket, de akár némi számmisztikát. Természetesen így is akárhány modell vázolható fel. Itt most egyetlenegyet mutatunk be, amelyről feltételezhető, hogy az egyik legkoherensebb megoldást jelenti. Ebben 12, a lehető legrövidebb, egyszavas elnevezésű minisztérium szerepel, nevezetesen (abc-s sorrendben):

Belügyminisztérium

Egészségügyi minisztérium

Földművelésügyi minisztérium

Gazdasági minisztérium

Honvédelmi minisztérium

Igazságügyi minisztérium

Integrációs minisztérium

Külügyminisztérium

Művelődési minisztérium

Oktatási minisztérium

Pénzügyminisztérium

Szociális minisztérium

Ez a modell kiegészíthető egy megjegyzéssel a kormány egészére vonatkozóan. E szerint a miniszterelnöknek illene, hogy legyen egy megfelelő súlyú tényleges helyettese (akinek titulusa miért lenne más, mint miniszterelnök-helyettes). E mellett ma valóban nélkülözhetetlen egy kormánytag-súlyú szóvivő, így a kormánynak a 12 miniszterrel együtt pontosan 15 tagja lenne. A gyakorlatban is tapasztalhatjuk, hogy ez a maximális létszám, amikor egy grémium hatékony és koherens tud lenne, képes integrálni igazi szuverén egyéniségeket.

Talán érdemes röviden sorra venni a strukturális korrekció néhány kérdését.

Belügyminisztérium: ebben a modellben a helyi önkormányzatok helye az Integrációs minisztériumnál lenne.

Egészségügyi minisztérium: visszatérő alternatíva az egészségügy és a szociális ügyek összevonása, ebben a modellben ez okafogyott.

Földművelésügyi minisztérium: itt lenne a helye az agrárium, a környezetvédelem, a területfejlesztés ügyeinek, és a vízügynek (ebben a koncepcióban tehát föld=környezet).

Gazdasági minisztérium: ide kellene tartoznia a kereskedelemnek, a közlekedésnek, az infrastruktúrának, és a nemzeti fejlesztési terveknek.

Integrációs minisztérium: ide tartozna a különböző szintű integráció (helyi önkormányzatok, EU, globális) ügyeinek intézése.

Művelődési minisztérium: művelődés, kultúra, szabadidő, (ezért esetleg sport és idegenforgalom).

Oktatási minisztérium: divat volt a szakképzést áttelepíteni hol a munkaügyi, hol a gazdasági tárcához.

Szociális minisztérium: szociális ügyek, a családok, a gyermekek, az ifjúság, a nők, az idősek ügyei, munkaügy, foglalkoztatáspolitika, társadalombiztosítás, esélyegyenlőség, civil szféra.

Kevés gond van a leghagyományosabb minisztériumi szervezetekkel, a Honvédelmi minisztériummal, az Igazságügyi minisztériummal, a Külügyminisztériummal és a Pénzügyminisztériummal. Legfeljebb azt érdemes megjegyezni, hogy ezek többsége jogosan várna új fajsúlyos feladatokat. (Nyitott kérdés, hogy mennyire konform a világtrendekkel a komplex nemzetbiztonság, a békefenntartás és a terrorizmus elleni harc telepítése a Honvédelmi minisztériumhoz.)

Ennek a modellnek - szerzőjének szemében - van egy kínos gyengéje: nem látható a tudomány helye a kormánystruktúrában. Igaz, hogy ez eddig sem volt meg, és hogy a tudomány (azaz az MTA) jogosan büszke, és ragaszkodik saját autonómiájához, de elvben ilyen autonómiát megérdemelne az egészségügy, a művelődés, az igazságszolgáltatás. Mégsem terjedt el az az álláspont, hogy az állam, a kormányzás vonuljon ki ezekről a területekről (természetesen a közigazgatás szintjén). A szerzőnek még sincs bátorsága egy újabb minisztériummal megterhelni az adófizetőket. Íme ez egy valóságos példája annak a dilemmának, amellyel a jövőben is rendszeresen szembesül majd az ország vezetése: adva van egy örökölt és megőrzendő stabil kormányzati struktúra és van egy fontos új (vagy régi) témakör, hová telepítsük azt?

Szükségét érzem újra hangsúlyozni: a javaslatok lényege nem egy-egy témakör telepítése ide vagy oda, ez szinte közömbös, különösen rövidtávon. A lényeg egy hagyományos, stabil kormánystruktúra kialakítása, a politikai kultúra olyan fejlesztése, hogy senkinek ne jusson eszébe egy új minisztérium létesítése, régiek feldarabolása, összevonása, átnevezése stb. az éppen aktuális kormányalakítási vagy átalakítási alkuk érdekében. Ezzel nem csak az elvtelen pozícióalku szorulna vissza valamelyest egy mégiscsak fontos területről, de komoly fejlődést érhetünk el a miniszteriális közigazgatás terén is. Azt pedig most végképp fölösleges firtatni, mekkora tényleges megtakarítást hozna a kormányzati struktúra stabilitása. De senkinek ne legyen kétsége, hogy százmilliárdokról van szó.

Végül nézzük meg azt a kérdést is, hogy kinek mit kellene tennie az esetleg közkívánattá emelkedett kormánystruktúra-stabilitás érdekében? Nos, ebben a vonatkozásban különösebb akadályok nincsenek. Amíg egy kisebb parlament érdekében a parlamenti pártoknak meg kell egyezniük egy érvényben lévő kétharmados törvény megváltoztatásában, ami ugye kiváló alibi, hogy ebben döntésképtelenséget az ellenfélre kenni, addig a jelenlegi szabályozás szabad kezet ad a kormánytöbbségnek a kormánystruktúra átalakításában. Reménytelen helyzet tehát, ha a mindenkori kormánytöbbség nem rendelkezik önmérséklettel, belátással és hagyománytisztelettel. És reményteli a helyzet, ha fordítva igaz. Mi tagadás, Magyarországon az elmúlt néhány kormányzati ciklus arra tette hajlamossá az emberek többségét, hogy a kedvezőtlen eredményre fogadjanak. Ha mégis erőteljesen kívánnánk egy pozitív, de életszerű tendenciát, egy olyan úri versenyt kellene elvárni a pártoktól, hogy a jövőben minden újabb kormány az előzőnél csak kevesebb változtatást hajtson végre a kormánystruktúrában. És csak hosszútávon, egy spontán stabilitás birtokában lehet reálisan remélni, hogy egy kiérlelt, valóban hatékony, logikus struktúrát lehetne majd szentesíteni akár egy kétharmados törvénnyel, akár magában az alkotmányban.

2004 augusztus

[ Szóló felület ]