VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

Emberhit

Változó Világ Mozgalom

Az Élet Útmutatója

 

Ma  

Támogatásod számít!

 

Változó Világ

A Tudás 365+1 Napja

Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

 

Egyéni keresés

 

 

 

...Olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói...

Mózes I. könyve 3. rész

A világ bölcsessége :: A népek bölcsessége :: 365+1 bölcsesség :: A világ bölcselői

 

A TUDÁS 365+1 NAPJA

2017, XVI. évfolyam

 

CHANGING WORLD  v LE MONDE CHANGEANT  v СВЕТЪТ В ПРОМЯНА  v WELT IM UMBRUCH v MENIACI SA SVET

 

 

Október 24.

Olimpiák egy háborús világban II.

 

 

   

 

 

 

 

 

Életrajzok

 

Net-Nyelv-Kultúra

  

 

X

 

Hirdessen 4625 magyar oldalon fix kattintási díjon a Netadclikkel! Csak az eredményekért fizet!

Hirdetés X

 

 

1949

1980

2008

Az év könyve

 

 

 

 

 

 

X. Olimpiai játékok. Los Angeles, 1932. július 30. – augusztus 14.

 

“Beléptem Kaliforniába. Ez a név majdnem olyan varázsos, mint New Yorké. Ez az aranyláz, a pionírok, a cowboyok hazája: a történelem és a mozi jóvoltából legendás föld ez, mely – mint minden legenda – beletartozik saját múltamba is.” Simone de Beauvoir írta e sorokat amerikai naplójában a negyvenes évek végén. Ha húsz évvel előbb járt volna Kaliforniában – pontosabban annak legnagyobb városában, Los Angelesben – akkor minden bizonnyal a legendát teremtő csodák közé beválogatta volna az olimpiát is. Mert nem aranyláz volt 1930 táján errefelé, hanem “olimpialáz”, mégpedig “negyven fok” fölött.

Már volt egy olimpia Amerikában St. Louisban, de az kevésbé mondható legendásnak, illetve sikeresnek. Most Amerika mindent beleadott. Piller György, újdonsült, avagy “soros” kardvívó olimpiai bajnokunk így emlékezett Los Angelesre hazaérkezésekor: “Rendkívüli időben, rendkívüli körülmények között folytak le a X. olimpiai játékok előkészületei. A gazdasági válság miatt teljes bizonytalanság volt Európában. Ezért a versenyzők létszáma nem haladta meg az amszterdami olimpiáét, de talán ez még használt is a versenyeknek, mert csak azok voltak együtt, akik minden tekintetben elérték a nemzetközi színvonalat. Ez a tény nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Los Angelesben 40 új olimpiai rekordot és 20 új világcsúcsot állítottak fel.” Az előző – földrajzilag közelebb fekvő – olimpiákon ugyanis sok önjelölt és önköltséges versenyző is indult (például Amszterdamban a magyarok 95 hivatalosan kiküldött versenyzőn kívül még “kerülgettek” 40 magánzót, akik végül semmilyen értékelhető eredményt nem értek el). A X. olimpiára megcsappant a gárda: mindössze 47 fő hajózott át a túlsó partra, de kétszer annyi pontot gyűjtöttek, mint előzőleg.

Amerikában építettek először olimpiai falut. Több mint ötszáz piros-fehér színű, kétszobás házacskában helyezték el a férfi versenyzőket. A “faluban” szép virágos utcák voltak, posta, kórház, könyvtár, színház és nem utolsósorban minden nemzet számára külön konyha állt a csapatok rendelkezésére. Az olimpiai falu – minden kezdeti gyermekbetegség ellenére – csatát nyert, és megérdemelt volna egy aranyérmet. Piller György erről így nyilatkozott: “Az olimpiai falu valamennyiünk részére olyan élményt jelentett, mely örök életünkre szólt. Keveredhettünk és barátkozhattunk itt mindenféle néppel, fajra, vallásra és bőrszínre való tekintet nélkül. Barátságok ezrei szövődtek itt! Úgy hiszem, az olimpia fennállása óta az olimpiai falu szolgálta a legjobban azt az eszmét, amelyért a modern olimpiákat életre keltették.”

Az olimpiai megnyitó valamivel puritánabb volt, mint Európában szokott. Hiába, a racionális gazdasági-technikai élethez szokott amerikaiak nem érezhették úgy át az ősi olimpiai kultusz pátoszát. A szó szerinti megnyitó csupán ennyi volt: “Az Egyesült Államok elnöke nevében a Los Angeles-i olimpiai játékokat, mely a modern olimpiák sorában a X. helyet foglalja el, megnyitottnak nyilvánítom.” És azért kellett ezt a keveset is az elnök nevében elmondania Curtis alelnöknek, mert Hoover elnök korteskörúton járt, és nem tartotta érdemesnek megszakítani azt az olimpia kedvéért. No, de ettől még az olimpia jó lehetett, mint ahogy lett is.

Ezen az olimpián – ami az előzőekhez viszonyítva meglepő – semmiféle politikai demonstráció nem volt. Nem rendeztek közben világkiállítást, reklámhadjáratot, kiárusítást, szépségkirálynő-választást, tüntetést vagy egyéb “palotaforradalmat”. Az olimpiai harmóniát csak a sportszerűtlenség disszonáns akkordjai bontották meg néhanapján. Ez pedig majdnem minden világversenyen előfordul azóta is (pedig most már külön fair play-díjat is osztanak!). Mondhatnánk, a sportversenyek lényegéhez tartozik szinte a szabályos és a szabálytalan, a sportszerű és a nem sportszerű ellentétek dialektikus egysége, a kettő örök párharca. Erre éppen a X. olimpián volt a legjobb példa. Az 5000 méteres síkfutás – régi hagyomány szerint – ismét a finnek versenyének ígérkezett. Alig egy hónapja futott ezen a távon Lehtinen világcsúcsot. Az amerikaiak azonban igen bíztak híres futójukban, Ralph Hillben. Valóban a két versenyző haladt az élen, fej fej mellett, a célegyenesben Hill előzni akart, de Lehtinen nem engedte, és szabálytalanul hol balra, hol jobbra szorította ellenfelét, természetesen a hazai közönség felháborodott tiltakozásától kísérve. Végül a finn győzött erőszakoskodásával, Hill – azonos idővel – kénytelen volt a második hellyel beérni. És most jön a “fair play” az amerikaiak részéről. A tüntető közönséget egy mondattal lecsillapítja a hangosanbeszélő: “Hölgyeim és uraim! Gondoljanak arra, hogy a finnek – vendégeink.”

Ha már a finneknél tartunk: hol volt Nurmi? A lelátón. Csak nézte a versenyt, messziről. Talán kiöregedett? Nem. A harmincnégy éves futógép még jól “működött”, ha itt-ott némi “javításra” szorult is. Biztos, hogy még egy-két olimpiai bajnokság volt a lábában. De nem engedték indulni, mivel egyes versenyein “költségmegtérítés” címén a szokásosnál nagyobb összegeket kapott. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség Nurmit professzionistának nyilvánította, és az eset hiába kavart világméretű botrányt, a határozatot nem vonták vissza. Ettől kezdve a profi-amatőr vita állandó kísérője lett az olimpiáknak. Az új amatőrszabály még évtizedekig késik, és nehezíti a problémák megoldását. Ugyanis a régi szabályok szerint egy sportági szövetség, vagy egy nemzet olimpiai bizottsága akkor mondott ki valakit profinak, amikor akart. Nurmi például semmivel sem volt professzionistább, mint az előző olimpián, de hiába: a szabály az szabály. És ha valakiről egyszer pletykálni kezdenek, akkor... Hiába védte Nurmit szinte az egész világ és az amerikai sajtó – ilyenkor már nem lehet megkegyelmezni, az “olimpiai eszme tisztaságának” védelme miatt. Az amerikaiak persze Nurmit nem elsősorban sportszerűségből védték, hanem jól felfogott üzleti érdekből. Nurmi – mai szóhasználattal élve – “showman” volt, a nagy “mutatványos ember”, akiért mindenki megnyitotta volna a pénztárcáját. Az egyik amerikai újságíró ki is számította, hogy szerinte “mit ér az ember, ha Nurmi?” – dollárban. “Nurmi az olimpiának 50000 dollárt jelent. Az olimpia Nurmi nélkül olyan, mint a francia történelem Napóleon nélkül.” A sport Napóleonja azonban csupán végigszurkolta az atlétikai versenyeket. Volt miért izgulnia Nurminak és a százezres létszámú nézőközönségnek. Az atlétikai versenyeken soha nem látott küzdelem folyt, egyetlen szám (férfi távolugrás) kivételével mindenhol csak olimpiai vagy világcsúccsal lehetett győzni.

Akadtak szép és izgalmas versenyek jócskán, nehéz lenne felsorolni. De voltak furcsa dolgok is (melyik olimpián nincsenek?). Például egy Amerikában tanuló kanadai diák, McNaughton fejébe vette, hogy elindul az olimpián magasugrásban. Volt egy-két jobb eredménye, de meg sem közelítette az amerikai sztárokét, így az Egyesült Államok csapatvezetői rá sem hederítettek. McNaughton a kanadai válogató bizottsághoz fordult, hogy nevezzék be az olimpiára. Nem is válaszoltak neki. Makacs lévén, hazautazott, megnyert egy magasugróversenyt, de még ekkor sem törődtek vele. A lerázhatatlan magasugró azonban még mindig “ugrált”: a kanadai küldöttséget lerohanta rögtön a megérkezéskor, és úgy látszik, az utazástól elfáradt vezetők jobbnak vélték benevezni, mint tovább vitatkozni vele. A poént most már mindenki sejtheti: a magasugrás olimpiai bajnoka Los Angelesben McNaughton (Kanada), 197 cm, új olimpiai csúcs!

A medence vize is forrt. Nem a melegtől, hanem az úszók karcsapásaitól. A legnagyobb esemény, hogy végre a japánok nemcsak részt vettek az úszódöntőkben, hanem megnyertek ötöt! A tanítványok elhagyták a mestereket, az európai és az amerikai úszókat. A női számokat viszont továbbra is az amerikai “háziasszonyok” nyerték, a 200 méteres mellúszás kivételével.

Számunkra most a medence nem termett babért (egy harmadik helyünk volt a 4x200 méteres váltóúszásban). De azért volt “vizes” sikerünk: a vízilabda-csapat. Komjádi Béla, a vízilabdázók pápája, végre (nyolc év munkája után) győzelemre vezette csapatát. Előzőleg a kis “kopasz Napóleon” serege kétszer szenvedett waterlooi vereséget: hajszállal kaptunk ki a párizsi és az amszterdami olimpia vízipóló-döntőjében. Most megismétlődni látszott a történelem: megint a németekkel játszottuk a döntőt, megint 2:0-ra vezettünk a félidőben, de most nem a németek dobtak még négy gólt, hanem mi. A többi már nem volt érdekes: előzőleg minden csapatot két számjegyű eredménnyel vertünk, és többnyire egyetlen gólt sem kaptunk.

Nézzük tovább a magyar sikereket. Elsőnek egy új név és egy új sportág ötlik a szemünkbe: Pelle István, torna. A jó felépítésű magyar tornász olyan szép műszabadgyakorlatot mutatott be, hogy utána nem győzték lepontozni a bírák. A részrehajló és sajátos új amerikai pontozás elütötte Pellét attól, hogy az összetett versenyt is megnyerje, de a lóugrást így sem lehetett tőle elvenni. Két olimpiai bajnoksággal megnyitotta az utat az olimpián tornászaink előtt.

Az ökölvívók előtt azonban már “járt út” volt, csak követni kellett az elődöket. Most a “követő”: Énekes István. Az egyik leggyorsabb és legtechnikásabb “öklészünk” – ahogy Mező Ferenc nevezte az ökölvívókat – volt Énekes. A “Csicsának” becézett angyalföldi gyerek hosszú, göröngyös úton jutott fel a Los Angeles-i olimpiai dobogó legfelső fokára. A család szegény, öt gyermek, a papa vasúti altiszt (ami akkoriban nagy szó volt, mert “nyugdíjas” állás). Pista kenyeret és újságot árult, szenet trógerolt, kifutóskodott, és folytathatnánk akár József Attila soraival. Sorsuk lényegében azonos volt...

Valamit a vívókról is. Már úgy megszoktuk őket. Hát legalább ennyit: kardvívás csapat: I. Magyarország (Gerevich Aladár, Glykais Gyula, Kabos Endre, Nagy Ernő, Piller György). Kardvívás egyéni: I. Jekelfalussy-Piller György (Magyarország). 8 győzelem.

Mindent összevéve: szép volt ez az olimpia.

 

XI. Olimpiai játékok. Berlin, 1936. augusztus 1. – augusztus 16.

 

1936. augusztus 1-jén harangszó csendült fel Németország fővárosában. A berlini harang olimpiai harang volt, és mint ilyen, olimpiai küzdelemre szólított fel. “Die Olympia-Glocke” hirdették mindenütt a németek saját újításukat. Volt már ugyanis az olimpiának zászlaja, jelvénye, esküje, megszokottá vált a díszlövés, a galambröptetés és egyéb látványosság. Legyen hát harangja is az olimpiának. Lett. Szép gondolat, és kellemes volt a hangja is tulajdonképpen. Valami azért mégis falsot adott az egésznek. Vajon “kikért szólt a harang”? Felirata szerint a világ ifjúságát szólította: sportos küzdelmekre Igen, most még sportversenyekre, de nyitánya volt ez már a későbbi háborús tusakodásnak. A harangon egyébként a felirat fölött az olimpiai öt karika – rajta éles karmaival viszont a német sas! Jelkép. De nem az olimpiáé, hanem a hitleri őrült világbirodalomé! Azok a gyárak, gigászi iparvállalatok, melyekben az olimpiai harang – és egyéb sporttechnikai berendezés – készült, ekkor már öntötték az ágyúcsöveket, és ontották a tankokat, a gyilkos bombákat, tízmilliók halálát hozó eszközöket.

Hogy is volt csak? Forgassuk vissza kicsit az idő kerekét! Egyszer, 1916-ban Berlinben már majdnem volt egy olimpia. Elsöpörte a háború az első világégés. Sokáig a németek nem is vehettek részt az olimpián. 1932-ben aztán “rehabilitálták” a háborúskodó Németországot, és a X. olimpián ott voltak Los Angelesben. Ugyanebben az évben megkapták a következő olimpia rendezési jogát, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság barcelonai határozata értelmében. És most jön az érdekesség: 1932-ben országos tüntetéseket rendeztek a hitleristák az olimpia ellen, mondván, hogy a sok idegen – alacsonyabb rendű fajhoz tartozó – sportoló “megfertőzné” a felsőbb rendű német népet. Ezek után még érdekesebb dolog történt: alig egy év múlva Hitler és pártja már az olimpia mellett kardoskodott. Miért e pálfordulás? Nem nehéz rájönni: Hitler 1933-ban hatalomra került, és ilyen pozícióban már fontos lett neki – és híveinek – az olimpia: a béke látszatát kelti és eltereli a figyelmet a fegyverkezésről. Nem véletlen, hogy a haladás erői támadást indítottak a berlini olimpia fasiszta rendezői ellen. Ne bolygassuk tovább e bonyolult politikai és sportpolitikai összefüggéseket! Adjuk át a szót összegzésül a történésznek, Kun Lászlónak: “A berlini olimpia azóta is vita tárgya. Egyesek az olimpizmus jogfolytonosságának győzelmét látják benne. Mások a rendezés, a hozzákapcsolt tudományos konferenciák és fesztiválok oldaláról közelítve emelik ki jelentőségét. Az olimpiák idealista történetírói jogos pátosszal hangsúlyozzák azoknak a bajnokoknak az emlékét, akik a béke, az emberi megértés zászlaját és az olimpia olajágát a világ elpusztítására készülő vezérek szeme előtt is magasra emelték. A pedantéria, a felszín és nosztalgia azonban együttesen sem tudja elmosni azt a tényt, hogy az 1936. évi Garmisch-Partenkircheni Téli és a Berlinben lezajló Nyári Olimpiai Játékok Hitler kezén a politikai taktika játékszerévé minősültek.”

Egy másik újdonsága a berlini olimpiának: az olimpiai fáklyás futás. Alapjában véve ez is szép elképzelés, eltekintve attól, hogy a hitleristáknak különben is mániájuk volt a fáklyás felvonulás. A görögországi Olümpiában a nap tüzével gyújtják meg a fáklyát, és a “szent lángot” országokon át több ezer atléta viszi az olimpiai játékok helyszínére, ahol egy előre kijelölt futó körbeszalad vele a stadionban, végül meggyújtja az olimpiai lángot, mely a játékok egész időtartama alatt ég.

Újítás volt az is a precíz rendezőktől, hogy minden olimpiai bajnoknak egy tölgyfacsemetét adtak (az ógörögöknél olajfa ágat) azzal a céllal, hogy ültessék el otthon szülővárosukban. (Vajon mi lett a tíz magyar bajnok tölgyfájával? Alig néhány zöldell már ki tavasszal. Kárpáti Károly birkozó olimpiai bajnokunk fáját – amely a háborúban elpusztult – pár éve ültették újra a Testnevelési Egyetem kertjében). A németek kitettek magukért a rendezésben, a létesítmények terén és a szurkolásban is. A Reichssportfeld, a főstadion 110000 nézőt fogadott be, az építészetileg is remek úszóstadion 18000-et, a fedettpályás sportok csarnokába, a Deutschlandhalléba pedig 20000 ember fért be. És állandóan tele is voltak a stadionok, közel 5 millió jegyet adtak el! (A tiszta bevétel 3 millió dollár.) Ezenkívül az evezősök Grünauban, a vitorlázók Kielben kaptak szállást és pályát. Az olimpiai falu (Los Angeles óta most már hagyomány lett) 5000 férőhelyet biztosított a férfi sportolóknak és a kísérőknek (az 1200 sportolónő külön szállodában lakott). A résztvevő országok száma meghaladta az ötvenet, ez csúcs volt akkoriban. Az újdonság erejével hatott az első rádióközvetítés az olimpiáról, sőt kísérleti tévéadás is volt. Negyvenkét ország hatezer-kétszázszor adott helyszíni beszámolót a versenyekről. Ez szintén világcsúcs. A mi rádiósaink “tűzkeresztsége” a 100 méteres férfi gyorsúszás felejthetetlenül izgalmas döntője volt, a “tűzmester”, vagyis a riporter szerepében Pluhár István “lépett fel”. Zúgott a “Huj, huj hajrá!” az éteren keresztül országszerte. De zúgott más biztatás is. A berlini olimpia – immár sokadik – különlegessége az volt, hogy itt alakultak először szavalókórusok és különböző buzdító kiáltások, szinte külön verseny alakult ki ebben a műfajban. A fent említett magyar kiáltás egyébként biztos, hogy dobogóra került volna e versenyben, mert annyira népszerű lett, hogy – ráérő idejükben – más nemzetek szurkolói is harsogták. Az olaszok “Ejje-ejje-alala!” kiáltást hallattak, a svédek pedig “Rak-rak-rak-hejja-hejja-hejja!”-t, míg az amerikaiak megmaradtak annál, hogy azt mondja: “Rak-rak-ré, USA-Amerika!”, de ezt így mondták angol kiejtéssel, szótagolva: “Rak-rak-ré, ju-esz-é, é-em-i-ar-áj-szi-é!” A németek voltak persze szófölényben a maguk kiabálásaival: “Ra-ra-ra-Ger-ma-ni-a!”, szavalókórusuk pedig így köszöntötte a győztes hazai sportolót: “Wir-gra-tu-lie-ren!”. De többször felhangzott a “Heil” és a “Heil, Hitler!” is, s ez bizony már sokaknak nem tetszett...

Mint ahogyan az sem nyerte meg a tetszésünket, amikor a németek a Magyarország-Németország vízilabda-mérkőzésen “besegítettek” a magyar szurkolóknak, imígyen: “Pfui, pfui, haira!” Nos, akkor még nem tudták, hogy mi nyerjük végül az aranyérmet. Ez a bizonyos mérkőzés – öldöklő küzdelemben – 2:2-re végződött. Egy derűs történet: a németek a meccs előtt azt híresztelték, hogy a Führer is kijön a mérkőzésre, és ez – úgymond – “két gólt jelent számukra”. Mire a magyarok megjegyezték: “Részünkről pedig Németh Jamesz lesz jelen, aki négy gólt jelent a mi számunkra.” Az egészből nem lett semmi. Hitler távollétével tüntetett, Németh Jamesz pedig csak egy gólt dobott és töméntelen kapufát, amit azonban már akkor sem “jegyeztek”, így maradt a döntetlen. Másnap viszont a magyarok 5:0-ra verték a franciákat, míg a németek csak 4:1-re a belgákat, így jobb gólaránnyal megőriztük Los Angelesben kivívott első helyünket. Szép volt. Szomorúvá csak az tette a hangulatot, hogy “Komi bácsi” csak felkészíteni tudta a csapatot Berlinre, elkísérni már nem. Meghalt. Pótolhatatlan veszteség. Hűséges volt a hazához, a vízilabdához, nagyon szerette mindkettőt. Ma már legenda. Méltán őrzi nevét a főváros legszebb fedett uszodája. Talán sokan nem is tudják, ha lemennek a “Komi”-ba fürdeni, hogy miért is van kiírva nagybetűkkel Komjádi Béla neve a bejárat fölé.

Menjünk ki egy kicsit a vízből a szárazra. Mi történt az atlétikai pályákon? Milyen eredményt könyvelt el a sportok királynőjének képzeletbeli kincstárnoka Berlinben? Röviden: sok világcsúcsot és még több olimpiai rekordot. Berlin – Los Angeleshez hasonlóan – a csúcsok olimpiája volt. Úgy hullottak nappal a rekordok az augusztusi napfényben, mint éjjel a csillagok. Mindet felsorolni úgysem lehetne, így maradunk egynél, pontosabban egy atlétánál. Szerencsére nem nehéz a választás: Jesse Owens. A név több, mint hat évtized múlva is szépen és ismerősen cseng a fülekben. Ez pedig nem kis dolog. Csak a legnagyobbakon nem fog az idő. Owens ilyen volt: a sportok királynőjének koronázott királya. És éppen itt Berlinben “koronázták” meg. A “koronát” olimpiai aranyérmekből ötvözték. Négy darabból. Hozott anyag volt: Owens nyerte mindegyiket. Ehhez hasonlót csak egy Nurmi nevű atléta vitt végbe – de őt már ismerjük. Ki volt Owens? Szegény néger család második gyermekeként született Clevelandben 1914-ben. Rajta kívül még tíz testvért kellett eltartania a szülőknek, így aztán Owens már kicsi korában lótott-futott a megélhetésért. A szegénygyermek sors úgy látszik a világon mindenütt azonos: kifutófiú volt, újságot árult, hóna alatt csomagokkal rótta az utcákat. Hamar felfigyeltek azonban páratlan képességeire. Termete olyan volt, mintha egy klasszikus görög szobrot fekete márványból faragtak volna. 1932-ben ismerték ugyan a nevét, de nem indult a Los Angeles-i olimpián, mert hát az akkor még gyorsabb lábú színes bőrű honfitársak, Tolan és Metcalfe, kiszorították a válogatottból. Három év múlva viszont már elkápráztatta az egész világot. 1935 májusában egyetlen napon 5 világcsúcsot ért el. Ez önmagában is világrekord. Távolugrásban 813 cm-t ugrott, amit évtizedekig még csak meg sem közelítettek. Berlinben világcsúcsnál jobb eredményt futott 100 méteren (10,2 mp). Csak azért nem hitelesíthető, mert enyhe hátszél segítette. Olimpiai rekorddal nyerte a döntőt, a 200 méteres síkfutást és a távolugrást. A 4x100 méteres váltót – Metcalfe, Drager és Wyhoff társaságában – káprázatos világcsúcshoz (39.8 mp) segítette, pedig váltani – egyikőjük sem tudott. Futása könnyed, izmai kidolgozottak, mozgása elegáns. “Arca nagy önbizalmat árult el, győzelmét biztosra vette, és akkor sem látszott rajta izgalomnak nyoma, amikor a távolugrás döntőjében, a negyedik ugrásnál a lipcsei Long utolérte. Nyilván érezte, hogy van még tartalék izmos lábában, s csakugyan volt. Utolsó kísérletével – bár valamivel világrekordja mögött – újból átjutott a bűvös 8 méteres határon” – írta Mező Ferenc. Aztán a verseny után a fényképészek kérésére ugrott még egy ráadást. Érdemes volt lefényképezni és lemérni, mert mindenki ámulatára a mérőszalag 8 méter 20 centit mutatott, ami jobb volt, mint a fennálló világcsúcs!

Owens magabiztos volt, de rendkívül szerény, mindig szívesen, udvariasan adott autogramot, és szüntelenül mosolygott vakítóan fehér fogaival. Mellesleg a “Jesse” nevet is szerénysége miatt kapta. Eredetileg James Cleveland Owensnek hívták. Az iskolában azonban, mikor a nevét kérdezte a tanító néni, a szégyenlős kis Owens csak annyit motyogott az orra alatt, hogy “J. C. Owens”, amit valahogy úgy értett a tanítónő, hogy “Jesse Owens”, a kisfiú pedig nem mert tiltakozni, ráhagyta, és rajtamaradt. Így vésték be aztán nevét négyszer egymás alá a berlini főstadion márványfalába. A fasiszták és Hitler nagy bánatára. S sport fricskája volt a nácik orrára, hogy a fajgyűlölet olimpiáján éppen egy “alacsonyabb rendű” néger lett a sztár, a legkiemelkedőbb egyéniség. Hitler nem is fogott vele kezet, mikor gratulálni kellett volna Owensnek, sürgősen elhagyta a stadiont. Ettől függetlenül ez az olimpia Owens olimpiája volt (ókori szokás szerint az olimpiákat mindig a legjobbról nevezték el). Sajnos Owens, a legjobb nem lehetett “legeslegjobb”, igazi formáját nem tudta kifutni, mivel profinak szegődött az olimpia után. Különböző cirkuszokban ugrott 830 centimétert is távolba, és ki tudja hány világcsúcsot futott sokféle yardon, emberek és lovak ellen, de hitelesíteni egyet sem lehetett. Ezekért dollár járt, és nem olimpiai babér. Owens versenyt futott a megélhetésért: reklámozott árucikkeket és elnökjelölteket, vezényelt dzsessz-zenekart – és közben egyre szegényebb lett.

Mi, magyarok, a salakon nem értünk el semmilyen eredményt. Ezt a malőrt az akkor leghíresebb atlétikai szakember, Stankovits Szilárd úgy nevezte, hogy "morbus olimpicus". Atlétikánk továbbra is gyengélkedett (ma is) – pontosabban: a férfi atlétikánk. Mert a női, az Berlinben fényes diadalra vitte a piros-fehér-zöld zászlót. A “zászlóhordozó” és a “sereg” egy személyben Csák Ibolya volt, aki a női magasugrásban a holtverseny eldöntése közben 162 centimétert ugrott, és ezzel első lett. Pluhár István így mondta el az esetet: “Mikor Csák Ibolya karcsú teste átröppent a 160 cm-es magasság fölött, a stadion egyik részén, a Marathón-kapunál harsányan zengett föl a kiáltás: huj, huj, hajrá! Ebbe a kiáltásba reszketett bele a magyar nézősereg maradék reménye, még élő vágya, hogy a berlini olimpia atlétikai versenyei ne múljanak el magyar siker, magyar helyezés nélkül. Csák Ibolya nyugodt, hosszú léptekkel megy neki az utolsó kísérletnek, a 162 cm-es magasságnak... Győzött!” És örömében kislányosan ugrálni kezdett. Mit is tehetne mást egy magasugró?

Birkózósportunk kemény fogásokkal megrázta az “éremfát”, csak úgy hullott az arany, egyszerre három! Mert Zombory Ödön, Lőrincz Márton és Kárpáti Károly is első lett súlycsoportjában. Bepótolták az előző olimpiai mulasztásukat, pontosabban azt, hogy állandóan lepontozták őket.

Ezt a teljesítményt nehéz volt túlszárnyalni a magyar olimpiai csapatnak. Csak a vívóknak sikerült. Ők is három aranyat, egy bronzot és számos jó helyezést értek el. Nos, először is a kard egyéni és a kard csapat. Az lett volna a meglepetés, ha nem így történik. Pedig nem volt könnyű. A csapatdöntőt megint az olaszokkal vívtuk. Az egyéniben most Kabos Endre hányt kardélre mindenkit, és hét Európa-bajnoki győzelme mellé megszerezte az elérhető legnagyobb sportsikert. Gerevich itt harmadik. És ez jelent valamit: eddig többnyire úgy volt, hogy aki az előző olimpián harmadik, az a következőn első. Így is lett. De ez előfordul majd Kovács Pállal is, aki most Berlinben még “csak” a csapatot erősítette. Vívásban az igazi meglepetést tulajdonképpen Elek Ilona szolgáltatta. Korabeli feljegyzések szerint az első számú esélyessel vívott asszójánál a gyengébb idegzetűek elhagyták a termet. Ki volt ez a favorit? Helene Mayer, egy Amerikából hazahívott, zsidó származású német vívónő. Úgy látszik, Hitlerék a győzelem biztos tudatában – átmenetileg – eltekintettek a származástól. “Deutschland über alles!”. De a sport történetét végeredményben nem a politikusok írják -hál istennek-, hanem a sportolók... Jelen esetben: Elek Ilona. És később: Csík Ferenc.

Az úszósportban most nincsenek kiemelkedő világsztárok, sok jó úszó van együtt minden kontinensről, a legjobbaknak a japánokat tartják. Hogy mégsem lettek egészen azok, ahhoz éppen egy magyar sportember járult hozzá. Bíztak benne itthon, mert ismerték szorgalmát, sportszerű életmódját. Nagynénje már kijelölte az olimpiai tölgyfa helyét is, mire Csík szerényen ezt írta haza: “Jolán néni rossz helyre akarja a tölgyfacsemetét ültetni, Yusa vagy Aroi szebb helyet talál majd! Mindezek ellenére sem vesztettem el sem kedvemet, sem reményemet...”

A remény beigazolódott. Ez pedig így történt, a Pesti Hírlap tudósítója szerint: “Csattan a lövés, utána elemi erővel zúg a csatakiáltás a világ minden nyelvén. Mintha éles késsel hasítaná a vizet a hét úszó. Előrenyúló karokat, vízből felbukkanó arcokat lehet látni. Csík egy vonalban a japánokkal... de Yusa, úgy tűnik, elsőnek fordul... nem, együtt vannak, most Csík a második helyen, innen kezdve csak két fejet látunk az egész versenyből, az uszoda szélén Yusa feje feketéllik, a felénk eső oldalon pedig Csík halad, vele teljesen egy vonalban. Már a külföldiek is kezdik észrevenni, hogy ez a verseny, a többi nem számít. Hetven méteren együtt... hetvenötön mintha Csík keze előbb volna... a következő tempónál pedig világosan látszik, hajszálnyival előbb... Az uszoda tribünjén felbomlik a rend, mindenki felugrál a padokra. Hihetetlen bömbölés, ordítás, sivítás, fütty tölti meg a levegőt, szinte önkívületben kiabál, ugrál mindenki. Vezet, egyre jobban vezet, előretör a magyar fiú. Csík! Cheek! Sik! Tschik! – ordítják a világ minden nyelvén, az amcsik a padokat csapkodják, egymás hátát ütik a hollandok, angolok, kanadaiak, és nem lehet elsorolni, milyen nemzetiségű nézők, versenyzők, újságírók kiabálnak, de mindent túlharsog a magyar tábor hangja: »Csiík!«” Az úszó ebből semmit sem hall, csak úszik, csapkodja a vizet, tör előre, és egyszer csak megérinti a falat. Alig van fogalma arról, mi is történt. Csíknek Bárány István, a nagy előd mondja meg, hogy győzött. Ferinek sokáig szó sem jön ki a száján, aztán mond egy meglepőt: “Nagyon boldog vagyok...” Mi is. Még a németek is, pedig ez nem jellemző rájuk, ha nem árja (“vezetésre hivatott északi”) faj sportolója a győztes. Mi, magyarok, pedig nem vagyunk azok. Sebaj, ott a vigasz: de azért mégsem vagyunk színesek. Kész az ideológia: a fehér faj győzedelmeskedett a sárga japán felett. Éljen! Sajnos ekkor már idehaza is sok újság így adta hírül Csík győzelmét: “Első lett a színesekkel szemben a fehér fajú, az európai, a magyar Csík!”. Aztán – tragikus végjátékként – ennek az ideológiának a szellemében megindított fasiszta háború ölte meg Csík Ferencet! No, meg: Kabos Endrét, Petschauer Attilát és még sok-sok világhírű sportolót.

Csík Ferenc katonaorvosként szolgált Sopronban, 1945 tavaszán. Unszolták, hogy meneküljön ő is nyugatra. A válasza most ott olvasható síremlékén: “Itt élned s halnod kell...” Hat nappal a háború vége előtt végzett vele a bomba...

 

XII. Olimpiai játékok. Tokió, illetve Helsinki, 1940.

 

XIII. Olimpiai játékok. London, 1944.

 

Eredetileg a XII. olimpiát Japán, pontosabban Tokió kapta meg. Közben azonban kitört a japán–kínai háború, és a nemzetközi közvélemény nyomására – háborús ország ne rendezzen olimpiát – a japán kormány visszaadta a megbizatását. A NOB ekkor Helsinkit, a finn fővárost kérte fel az olimpia lebonyolításával. Ez közmegelégedést váltott ki, hiszen mindenki biztos volt abban, hogy Finnország soha nem fog háborúba keveredni. A történelem azonban ezt nem igazolta. Európa is lángokban állt a helsinki olimpia idejére, 1940-re. Az előkészületek ugyan folytak, sokan bizakodtak – egyesek a “villámháborúban”, mások az emberségben –, de végül ez az olimpia is elmaradt. Mint ahogy az 1944-es, Londonra bízott olimpiai játékokból sem lett semmi. Pedig a NOB és a nemzeti olimpiai bizottságok mindent elkövettek, hogy az isteni “olimpiai béke” szálljon az emberiségre. A finnek szépen kitalálták a jelszót is. Az ismert latin mondást, hogy “ha békét akarsz, készülj a háborúra”, úgy formálták át, hogy: “Si vis pacem, para – olympia!”

  

Takács Ferenc [Változó Világ 19.]

 

 

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG 19.

A modern olimpiai játékok

 K     R     M 

 

  

 

X

Hirdetés X

 

 

 

   

Ajánlott irodalom

 

 

Új fejezet a könyvkiadásban! Felejtsük el azt a szót: „elfogyott”!

A  VÁLTOZÓ VILÁG

kötetei mindig kaphatók, vagy rövid határidővel rendelhetők,

könyv alakban vagy elektronikusan,

akár személyre szabva is.

Könyvrendelés

 

 

 

 

A Franklin kézi lexikona I-III. 1912.

Aiszkhülosz: Leláncolt Prométheusz, 1985.

Cropley A. J. : Tanítás sablonok nélkül. Tankönyvkiadó, Budapest 1983

Cotterel, Arthur: Mítoszok és legendák képes enciklopédiája, 1994.

Hahn István: Istenek és népek, 1968.

Hésziodosz: Istenek születése, 1974.

Mitológiai ÁBÉCÉ, 1973.

Panini, Giorgo P.: Mitológiai atlasz, 1996.

Pecz Vilmos (szerk.): Ókori lexikon I–IV., 1902.

Román József: Mítoszok könyve, 1963.

Szabó György (szerk.): Mediterrán mítoszok és mondák, 1973.

Szimonidesz Lajos: A világ vallásai, 1988.

Tokarev, Sz. A. (szerk): Mitológiai enciklopédia, 1988.

Trencsényi-Waldapfel Imre (ford.): Ember vagy, 1979.

Trencsényi-Waldapfel Imre: Mitológia, 1974.

 

 

 

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

         

 

 

 A TUDÁS 365+1 NAPJA

    

    

Tudás, közösség, öröm

Tudás

Kompetencia

Innováció

 

Öröm

Boldogság

Tehetség

 

Kreativitás

Beszélgetés ideje

Jelbeszéd

 

Jobb világ, nyitott ajtókkal

A Változó Világ barátai

Változó Világ Klub

 

Irodalom, könyv, olvasás

Irodalom

Ajánlott irodalom

Az olvasás

 

A könyvek

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

 

Az iskola-könyvtárak

Mutasd meg könyvtáradat...

A könyv védelme

 

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Alapítsunk könyvesfalut!

 

A Változó Világ Mozgalom

Emberhit

Az Élet Útmutatója

A mester beszélgetései

A munkához való jog

A lakáshoz való jog

A büntetőjog humanizálása

 

A tíz alapigazság

 1    2    3    4    5    6    7    8    9    10 

Az alapok

 

Az ember

A család

A lakóhely

 

A magamra találásról

A világról

A szerelemről

 

 

 

www.pafi.hu Keresés az érvényes pályázatok között

 

X

Hirdetés X

 

Intelligenciavizsgálatok

3 éves kortól!

A gyermek jövője szempontjából döntő fontosságú, hogy a szülők tisztában legyenek gyermekük intelligenciaszintjével, és hogy viszonylag korán kiderüljön, melyek azok a képességek, amelyekben jelentősen megelőzi kortársait, illetve mely részfunkciókban mutat lemaradást.

A korai fejlesztés csodákra képes! Ha gyermekünk kiemelkedően tehetséges valamiben, vagy ha fejlődése átmenetileg megrekedt, úgy lehetünk leginkább segítségére, hogy szakember közreműködésével, objektív és megbízható tesztekkel térképezzük fel az intelligenciaszintjét és intelligenciastruktúráját.

Gyermekpszichológus munkatársunk – előzetes időpont-egyeztetés alapján – készséggel áll rendelkezésükre. Az egy órás alapvizsgálat díja 6000 Ft.

Kapcsolatfelvétel: kiado@valtozovilag.hu

Kihívások? Nagy tervek? Kockázatok? Fejlesztés? Pályázat? Befektetés? Válságmenedzselés? Stratégiatervezés?

Alapozd a sikert dinamikus modellel!

Ha ide kattintasz, Solipolis lakossága gyarapszik. Idővel ez emelheti a munkanélküliséget. De ha most ide klikkelsz, bővül Solipolis gazdasága, csökken a munkanélküliség. Csakhogy elégtelen lesz a tömegközlekedés. Persze, erre is van megoldás: kattints ide.

A játék szórakoztató dolog, de ha komoly a feladat, keresd meg a Változó Világ modellező műhelyét!

Ki mit tud?

Oszd meg a Változó Világon, mit tudsz, mihez értesz!

 

 

X

Hirdetés X

 

 

 

  

Mennyire tetszik az oldal?

> Gyenge > Közepes > Jó >

Érdekel egy ajándékkötet PDF-ben

 

 

Az élet iskolája

*****

Angyal iskola

*****

Doktori iskola

*****

Az élvezetek akadémiája

*****

 

 

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

TREND-VÁLTÓ

1992 óta

ÉRTÉK-REND

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

Emberhit

Változó Világ Mozgalom

Az Élet Útmutatója

Érdekel?

1949

Megfogantam, tehát vagyok...

Az elme öregedése

Az otthoni betegápolás

Amerikai politika...

Hollandia

Dánia

Életrajzok

A táplálkozás

A madarak

Budapest története...

A magyarországi szlovákok

I. Habsburg Ferdinánd

Buddhizmus, misztika, Tibet

További témák 

Könyvrendelés

Legyél szerzőnk!

Tudod?

Nemzeti Útmutató

Megyei Útmutató...

Használati Útmutató...

Keresési Útmutató...

Innovációs Útmutató...

Világ Útmutató...

Édes Útmutató...

Európai Uniós Útmutató...

Bécs

Családfelállítás

Kisebbségi Útmutató...

Betegápolási Útmutató...

Cégmutató

Termékoldalak

Tájékozódási Útmutató...

Vallási Útmutató...

Szabadidő Útmutató...

Utazási Útmutató...

További témák  

Érted?

A kompetencia

A tudás 365+1 napja

Interjú-válogatás

Adjál nekünk interjút!

Nagy Hermész Enciklopédia

Összeesküvés-elméletek

A szélenergia

Euroutazások

Facebook Enciklopédia

Bécs

A magánkönyvtár

Számítógépes modellek

Gasztronómiai Enciklopédia

A számok világa

Budapest utcái

Ludens

Szex

További témák  

Helyesled?

Változó Világ Klub

Etika

Veszélyek

Legendák

Alapítványok

Népek bölcsességei

A könyvek világa

Az én helyem...

Pályázataink

Hasznos tudnivalók A-tól Z-ig

A települések túléléséért

Az olvasás

A kompetencia

Tanítások és technikák

Magyar iskolák a világon

Éttermek

Budapest újdonságai

Szimeonov Todor haikui

További témák  

 

TÖRTÉNELEM

JOG

ÉLETMÓD

FÖLDRAJZ

KULTÚRA

EGÉSZSÉG

GAZDASÁG

POLITIKA

MESTERSÉGEK

TUDOMÁNYOK

 

A Változó Világ barátai

Beszélgessünk!

Nyitott ajtók

Támogatod?

Innovációs Tér

Fogyasztói Tér

Európai Tér

Kisebbségi Tér

Idős Tér

Gasztronómiai Tér

Budapesti Tér

Közösségi Tér

Változó Világ Mozgalomért

Közhasznú Alapítvány

A Mester beszélgetései

Csetlő-napló

 

 

 

X

X

 

 

Kezdőoldal | Parvis | Olvasószolgálat | Például teszteld internetkapcsolatod sebességét! | Médiaajánlat | Impresszum

CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА | WELT IM UMBRUCH | MENIACI SA SVET

Az oldal tartalma a Változó Világ Internet Portál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 2017

 

2015. június 29-én telepítve.

Flag Counter

2010. június 20-én telepítve.

2002. május 15-én telepítve.