Kossuth Lajos

Az ellenzék egységének szolgálatában

A bécsi kormányzat már 1841 nyarán kénytelen volt beismerni, hogy érdemben nem tudja a kívánt keretek közé szorítani Kossuth publicisztikai tevékenységét. A zseniális tollú szerkesztő a cenzúra hatékony munkája ellenére képes volt a reformgondolatoknak zöld utat biztosítani a Pesti Hírlapban, s elérte azt is, hogy a lap az ellenzéki politizálás hatékony szócsövévé válhatott. De Kossuth népszerűségének növekedésével párhuzamosan az udvar egyre kényelmetlenebb helyzetbe került, hiszen nyíltan elbocsátani immár nem lehetett. Az elbocsátás minden bizonnyal óriási felháborodást váltott volna ki, az abszolutizmus újabb támadásaként értékelte volna a reformellenzék, s a szólásszabadságot ért sérelemként a nemesi társadalom. Eltávolítására más, finomabb eszközöket kellett igénybe venni. Történetírásunkban több helyütt is megfogalmazódott, hogy a hatalom „kicsavarta a kezéből” a tollat, s ezáltal a Pesti Hírlapot. A Kossuth-kultusz igézete természetesen meg is követelte, hogy hősének állandó harcot kell vívnia a hatalommal, s ebben a harcban formálódott politikai taktikája, stratégiája. A koncepciót azonban sajnálatos módon a tények nem igazolják. Kossuthot nem menesztették állásából, nem a hatalom csavarta ki kezéből a tollat, hanem maga tette le azt. Landererrel kötött 1840-es szerződésük értelmében a szerkesztőnek 2500 előfizetőig 1200 forint fizetés járt, minden további 100 előfizető után pedig 50 forint. A lap példátlan népszerűségét tapasztalván 1841 októberében új szerződést kötöttek, melynek értelmében Kossuthot a tiszta jövedelem egyharmada illette meg, ez 1842-ben 6000 forintot jelentett neki. A következő év elején Kossuth új feltételekhez kötötte munkájának folytatását, mely szerint megjelent példányonként 3 forintot kötött ki magának. Landerer hat évre előre elfogadta ugyan a feltételt, de a szerződés aláírását állandóan halogatta. Az év végén Kossuth a szóbeli megállapodás értelmében elkészítette elszámolását, ekkor azonban a tulajdonos – az udvar érdekének megfelelően – a díj leszállítását követelte, s a szerződésre hivatkozó Kossuthtal közölte, hogy ő azt még nem szignálta. A felháborodott Kossuth első haragjában felmondott, s nagy megrökönyödésére a tulajdonos meg sem próbálta maradásra bírni, hanem azonnal felkérte szerkesztőnek a centralista Szalay Lászlót. Az eset több, mint tanulságos. A bécsi kormányzat s Landerer sem merte felvállalni annak ódiumát, hogy menessze az ellenőrzése alól kicsúszott lapszerkesztőt, az ország első publicistáját. A finom, klasszikus udvari diplomácia eszközeit felhasználva tehát csapdát állítottak neki, melybe az áldozat gyanútlanul be is sétált. Kossuthnak morálisan természetesen igaza volt, de ő ekkor már a Pesti Hírlap élén nemcsak egy a több ellenzéki lapszerkesztő közül, hanem ő az egyetlen, az igazodási pontot jelentő orákulum. Maradása, s a Pesti Hírlap megtartása a reformpolitika sikerének egyik záloga. Felmondásával ezt a sikert veszélyeztette. Kortársai közül többen is szemére vetették, hogy egyéni érdekeit a köz, az ellenzék érdekei fölé helyezte meggondolatlan felmondásával, amellyel az udvar malmára hajtotta a vizet. Némileg magyarázat – de nem mentség – lehet eljárására, hogy ő abban bízott, miszerint „érdemei”, befolyása elegendőek lesznek ahhoz, hogy saját lap indítására kapjon engedélyt, mely természetesen addigi munkásságának folytatója lenne. Helyzetértékelése, magabiztossága azonban hamisnak bizonyult, a Budapesti Évlapokra benyújtott kérelme elveszett a bürokrácia útvesztőjében. Ekkor kihallgatást kért Metternich kancellártól is, de tőle legfeljebb olcsó elismerést kaphatott, tényleges engedményt nem. „Én az urat Magyarország első politicai írójának tartom” – nyomatékosította megbeszélésük elején a mindenható kancellár, majd tőle szokatlan módon burkoltan némi anyagi támogatást is kilátásba helyezett, ha független íróként „a jó ügyet előmozdítani” hajlandó volna. A lehetőséget Kossuth önérzetesen utasította vissza, de ez azt is jelentette, hogy ismét „működési tért” kellett magának keresni. Figyelme egy olyan terület felé fordult, amely ismeretlen volt számára, de politikai lehetőségeket rejtett magában. Ez pedig az egyleti élet szervezése, gazdasági vállalkozások beindítása.

Az 1840-es évek közepéig ez a terület Széchenyi „hitbizománya” volt. Kossuth kényszerből, de jó érzékkel ismerte fel, hogy míg a hagyományos politika területén kevesek ellenkezése ezrek akaratát törheti meg, a társadalmi és gazdasági élet más színterei bőséges lehetőséget kínálnak a gondolatok terjesztésének és népszerűsítésének. Már a 40-es évek elején foglalkoztatta egy Iparegyesület felállításának gondolata, melynek „Munkálati tervét” ki is dolgozta, s ez alapján jött létre a szervezet Batthyány Lajos gróf elnökletével 1842. júniusában. Aligazgatóvá Kossuthot választották. Szintén az ő szervezőmunkájának köszönhetően kezdte meg működését 1844. júniusában a Magyar Kereskedelmi Társaság, ill. a Gyáralapító Társaság is. Legnagyobb visszhangot kiváltó, s legeredményesebb „alkotása” azonban az 1844. október 6-án megalakult Országos Védegyesület (Védegylet), melynek igazgatója ő maga, elnöke Batthyány Kázmér gróf lett. A szervezet felállítását a hazai ipar elmaradottsága s a birodalmi érdekeknek való kiszolgáltatottsága kényszerítette ki. A fejlődés, a fejlesztés elkerülhetetlen volt védővámok bevezetése nélkül, az ilyen irányú kezdeményezések azonban sorra megbuktak az udvar ellenállásán. Ekkor született meg a gondolat, hogy a vámsorompót mindenki saját otthonának küszöbén állítsa fel. Az idea egyébiránt egy Tolna megyei politikustól, Perczel Mórtól eredt, aki már 1842-ben szervezett megyéjében egy védegyletet, s Kossuth ez bővítette ki országos méretűvé. A Védegylet tagjainak meg kellett fogadniuk, hogy hat éven keresztül csak magyar termékeket vásárolnak, s akik megszegik esküjüket, nyilvános megbélyegzéssel kellett szembenézniük. A befizetett tagdíjat is iparfejlesztésre akarták fordítani. Kossuth terve szerint ebből egy Iparcsarnokot hoztak volna létre, mely a vállalkozóknak mind a beszerzésben, mind az elosztásban segítséget tud nyújtani. A zászlóbontás után a megyékben, településeken sorra alakultak a helyi fiókegyletek, összesen 138 működéséről maradtak fenn dokumentumok. Ezek bálokat, rendezvényeket tartottak, s az ezeken résztvevők tüntetőleg hazai alapanyagból készült ruhákat viseltek. A Védegylet működése elsősorban Kossuth fáradhatatlan munkájának volt köszönhető. Agitált, beszámolókat írt, népszerűsített, tagokat toborzott, igazi közéleti tevékenységet fejtett ki. A szervezet ennek ellenére bő egy év után lassan „kifáradt”. Ennek egyik oka kétségtelenül az volt, hogy a valóban gyermekkorát élő magyar ipar a jelentkező igényeket sem tudta kiszolgálni, így a tagok is egyre gyakrabban kényszerültek megszegni esküjüket. A másik ok azonban ennél talán nyomósabb: 1846-tól az erősödő kormányzati nyomás aktívabb, erőteljesebb ellenzéki stratégiát követelt meg. Ha végigtekintünk Kossuth gazdasági vállalkozásain, be kell ismernünk, hogy ezek rövid működés után kivétel nélkül elhaltak, kifáradtak. Azonban e vállalkozásokban a kétségtelenül meglévő gazdasági szándék mellett fel kell figyelnünk a politikai tartalomra is. Kossuth ezen egyleteket a reformgondolatok népszerűsítésére, a reformtábor bázisának növelésére is használta. Az egyletek a nem sokkal később bekövetkező pártalakulás előzményeiként, előfutáraiként is értelmezhetők. Vezetőségeikben ott találjuk a liberális ellenzék színe-javát (Teleki László gróf, Batthyány Lajos gróf, Bezerédj István, Deák Ferenc, Wesselényi Miklós báró stb..), s a helyi szervezetek alakítása jó lehetőséget kínált e kör bővítésére is (Csány László, Újházy László, Meszlényi Jenő, Török Gábor). Márpedig az ellenzék erőinek tömörítésére, az összefogásra nagy szükség volt a 40-es évek közepétől. A kormányzat ugyanis az egyre veszélyesebbé váló reformtábort két eszköz bevetésével próbálta megtörni: maga kívánt a reformfolyamat élére állni (természetesen csak nagyon mérsékelt reformok megvalósítását tartva elképzelhetőnek), másrészt a nemesi vármegyéket a kormányzat biztos bázisává akarta tenni, s ennek érdekében a megyék élére főispáni helytartókat, adminisztrátorokat neveztek ki. Kossuth világosan felismerte e támadásban rejlő veszélyeket, hiszen az udvar látszólagos reformtörekvései számos korábbi ellenzéki politikust állított át a másik oldalra, többen önként vállaltak adminisztrátori posztot is. Ez ellen egy hatásos fegyvert lehet: pártot kell alapítani. A korkövetelményt először Szemere Bertalan fogalmazta meg, de Kossuth ugyanerre a következtetésre jutott, hiszen a 30-as évek eleje óta minden tevékenységével ezt a majdani célt szolgálta. Figyelemre méltó azonban, hogy szándékukat ekkor még nem fogadták osztatlan lelkesedéssel. Deák például azt hangoztatta, hogy nem érett meg a helyzet olyan program kidolgozására, amelyet az ellenzék mindannyi csoportja elfogadhatna, vagyis számolni kell a szakadással. Az aggályok ellenére 1845 végén Kossuth javaslatára határoztak az ellenzék központi bizottmányának felállításáról, s ennek elnökévé Batthyány Lajos grófot választották. Kossuth többször sürgette azt is, hogy alkossanak egységes programot, de konkrét lépésekre ez ügyben csak egy drámai eseménysor bekövetkezte után került sor. 1846. februárjában Galíciában felkelés robbant ki. A lengyel függetlenségi törekvéseket azonban a birodalmi kormányzat a helyi ruszin, ukrán parasztság mozgósításával verette le, mivel a lengyel nemesség képtelen volt a maga oldalára állítani, megnyerni őket. A példa fenyegető erővel tornyosult a magyar nemesség előtt is: elodázhatatlanná tette az úrbéri viszonyok rendezését. Wesselényihez írt levelében kendőzetlenül fogalmazott: a magyar nemesség „kaszára kerül”, ha továbbra is pusztán taktikázni fog a jobbágyok helyzetével, s ez „a magyar alkotmány, a magyar nemesség halálnapja lesz”. Az ellenzék pártosodását felgyorsította az is, hogy 1846. novemberében a konzervatív erők országos pártot hoztak létre, s programjukban megpróbálták kisajátítani a reformellenzék követeléseit. A hangsúlyt természetesen a kormányzat által kezdeményezett reformokra helyezték, ezentúl hitet tettek a birodalom egységének fenntartása mellett. Az események hatására Batthyány 1847. márciusára összehívott egy programalkotó értekezletet.

A 20 éves VÁLTOZÓ VILÁG könyvsorozatban eddig 77 magyar és 8 idegen nyelvű kötet jelent meg.

A könyv világában ez hosszú időszak, hosszú címlista, figyelemre méltó, szép eredmény! Igen, a könyv világában ez szép eredmény, de jellemző hátránya a hasonló sorozatoknak, hogy régebbi kötetei egyre nehezebben beszerezhetők...

A VÁLTOZÓ VILÁG esetében ettől többé ne tartsunk, mert a sorozat minden kötete kapható, vagy rövid határidővel megrendelhető, most már nem csak könyv alakban, hanem elektronikusan is!

Könyvrendelés

Olvasó világ

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

Közkönyvtárak

Iskolakönyvtárak

Könyvesboltok

Szabad könyvpolc

Könyvszigetek

Könyvesfalu

Egyedülálló:

egyedi, személyre szabott változat!

A sorozat kötetei igényelhetők egyedi, személyre szabott változatban. Erre számtalan megoldás lehetséges. Az egyik legegyszerűbb - szinte költségmentes - megoldás az, amikor az igénylő biztosítja a belső (B2) borító anyagát.

A személyre szabás csodás módon növeli a kötet érzelmi hatását és értékét, rendhagyó és időtálló ajándékká is teszi.

Érdemes tájékozódni!

Kezdő oldal

Olvasószolgálat

Médiaajánlat

Impresszum

Parvis

Teszteld internetkapcsolatod sebességét!

VÁLTOZÓ VILÁG

1995 óta

EMBERHIT

2001 óta

ÚTMUTATÓ

1991 óta

VVM

1992 óta

MOST, VALAMIKOR

Az idők kezdete óta

APEVA

Az idők kezdete óta

© Változó Világ, 2023