Szabadidős Útmutató és Címtár

Felkészülés nélkül nincs interjú

Még köztünk vannak azok a riporterek, akik tanúsíthatják, Kodály Zoltán mindegyik, interjúért hozzáforduló újságírót, fiatalt, öreget „levizsgáztatott”. Csak aki megfelelt a szolmizálós vizsgán, az kérdezhetett, annak válaszolt a nemzet Tanár Úr-a. Szigora nemcsak legenda, mementó is lett a pályán. Jelezte, hogy van olyan iskola, ahol interjút az kap, „aki megérdemli,” aki felkészültsége alapján a válaszadásra felkért muzsikus, tudós, művész, miniszter, vagy mérnök partnere lehet a beszélgetés során. Kodály követelményének példája igazából azt rettenti el, aki azt hiszi: tíz perc vagy fél óra alatt fel lehet készülni egy interjúra. A többiek tudják: percek alatt nemigen lehet pótolni az újságíró műveltségének hiányait.

Az interjúra való felkészülés időtartama valójában években mérhető. Évek kellenek ahhoz, hogy az újságíró elsajátítsa, mondjuk az interjúk készítéséhez elengedhetetlen világnyelveket. Vannak, akik erre azt felelik: mért akarná az újságíró elvenni a tolmácsok kenyerét? A tolmács általában jobban, szabatosabban, nagyobb szókinccsel beszéli az idegen nyelvet az interjút készítő újságírónál. Jelenléte még meg is könnyíti a kérdező dolgát azzal, hogy az elhangzó kérdések és feleletek után folyamatosan gondolkodási időt biztosít az újságírónak. Erre a „könnyebbségre”, nyelvi mankóra azonban csak ritkán, kivételes alkalmakkor lehet szüksége az (idegen nyelvet beszélő) újságírónak – például, ha államfőkkel, miniszterelnökökkel cserél (világpolitikai szempontból sem elhanyagolható) eszmét.

A félszavanként mérlegelendő politikai nyilatkozatok esetében valóban nem árt az óvatosság. Ám ha az interjú egy német turistával, olasz autószerelővel, görög pincérrel, francia színésznővel készül, a beszélgetés tartalmát, savát-borsát, hangulatát veszélyezteti egy közbeiktatott harmadik személy jelenléte. A sajtó számára eltervezett kihallgatásnál nem zavarnak a jelenlevő tanúk, de a szerelem hőfokán izzó találkozásnál, a sokfelé kalandozó, mégis célratörő, újságba szánt beszélgetésnél óriási előny, ha a kérdező és a kérdezett között közvetlen, személyes kapcsolat jön létre, ha közös, illetve közvetítő nyelven folyik a beszélgetés.

Nyilvánvalóan más feltétellel dolgozik külföldi riportútjai során az, aki nyelvtudással rendelkezik, mint aki a párbeszédet lassító, merevítő, a kontaktus kialakulását nehezítő tolmácsolásra szorul. Sajnos, más kis népek hírlapíróihoz képest ezen a téren is eléggé nagy a lemaradásunk. A finn, svéd, holland, belga kollégák általában irigylésre méltó könnyedséggel váltogatják anyanyelvüket a „munkanyelvként” használt idegen világnyelvekkel.

Az interjút készítő újságíróval szemben támasztott követelmények között a nyelvtudás fontos, de nem kizárólagos szerepet tölt be. Amikor az interjúra való felkészülésről beszélünk, általában konkrét, alkalmi jellegű (időben behatárolt) szellemi tevékenységre gondolunk.

Nem receptnek, inkább csak módszertani tanácsnak szánom, hogy az interjúkészítéshez elengedhetetlen a téma felmérése, néhány, a tárgyra vonatkozó korábbi közlemény elolvasása, bizonyos adatok előzetes kijegyzetelése. Hogy a tervezett interjúhoz több napos könyvtári búvárkodásra van-e szükség, vagy elegendő a szerkesztőségi archívum átforgatása, azt a témán kívül a tervezett interjú jellege és előrelátható terjedelme dönti el. Más információmennyiséget kell összegyűjteni és rendszerezni annak, aki tanulmányértékű interjút készít a Mozgó Világ számára, mint aki egy egyperces villáminterjú kedvéért hívja fel partnerét telefonon. De akármilyen kurta, kis interjúra készül az önjelölt hírlapíró, nem engedheti meg magának azt a luxust, amiről John Brady számol be korábban már idézett interjúkönyvében. Eszerint, amikor Vivien Leigh Atlantába érkezett az Elfújta a szél bemutatójára, egy ifjú riporter telefonon azt kérdezte: milyen szerepet játszott a művésznő a filmben? Talán mondani sem kell, hogy ezek után Vivien Leigh nem állt szóba az illetővel és az interjú elmaradt.

Az előre összegyűjtött információanyagnak a gyakorlatban általában csak töredéke kerül be az interjúba. Már csak azért is, mert az újságíró legfőképpen új, még nyomtatásában meg nem jelent információt óhajt publikálni. Ezért kéri az interjút! De az előzetesen megszerzett ismeretanyag a közölt új információk fedezetét, bázisát is jelenti. Elősegíti a riportalannyal való kapcsolat megteremtését, ötleteket nyújt a kérdések összeállításához, eligazít a válaszok értékelésénél, és ezáltal alaposabbá, érdekesebbé teszi a beszélgetést. Az összegyűjtött tényanyag sokszor nemcsak az előzményekre, a riportalany korábbi tevékenységére, véleményére derít fényt, de összehasonlítási alapot kínál a jelenhez, sőt még az új információk kontrolljának szerepét is betöltheti. Olvastam olyan véleményt, amely szerint a jó hírlapírónak azt a benyomást kell keltenie, mintha a ténylegesnél is többet tudna a témáról és az interjún kívül más, meg nem nevezett információs forrásokkal is rendelkezne. Ezáltal partnere esetleg jobban megnyílik és közlékennyé válik, mert nem szeretné, ha az újságíró más forrásból eredő, az övétől eltérő információkra támaszkodna.

A felkészülés alfája és omegája tehát a választott partner előzetes megismerése. Ez az esetek többségében közvetett úton történik. Tehát elengedhetetlen a meglátogatott író műveinek elolvasása, a rendező korábbi filmjeinek ismerete. Ha vitatott művészeti vagy világnézeti, politikai és etikai kérdések kerülnek szőnyegre, nem árt ha a kérdező ismeri a szembenálló felek érveit is, és ily módon is felkészül a polémiára. A riportalanyt is stimulálja, ha az újságíró egy jól megválasztott mondattal jelzi saját, több forrásból merített tájékozottságát. Örül, ha azt látja, hogy az újságíró vagy régebbről figyelemmel kíséri munkásságát, vagy nem restelli a fáradságot, hogy legalább a találkozó előtt megismerje. Szigethy András a Bálint György Újságíró Akadémia Műfajismeret című kötetének az interjúról szóló fejezetben arra is figyelmeztet: nem árt, ha készülünk partnerünk hobbijából is. Magánéletéről, vagy annak egy-egy (az interjú szempontjából) lényeges mozzanatáról legtöbbször a beszélgetés során értesülünk.