Az Európai Unió intézményei és a tagállamok közötti viszony  

Az Európai Unió tagállamai – népességük és gazdasági fejlettségük alapján – eltérő politikai súlyt képviselnek az egyes intézményekben.

A fenti adatokból is megállapítható, hogy az Uniót alkotó nemzetek demográfiai arányaikat tekintve igen eltérőek. Az intézményi reform egyik alapeleme, hogy a népesség létszáma nagyobb szerephez jusson a jövőben, de a kis nemzetek – pusztán kisebb lélekszámuk miatt – ne kerülhessenek hátrányosabb helyzetbe. Ezt a célt szolgálja a súlyozott döntések bonyolult rendszere, amelyeket a Nizzai Kormánykonferenciára dolgoztak ki, s amelyek megvalósítása a 2004-ig terjedő időszakra vár. E döntéseknél nemcsak az adott tagállam Tanácsban vagy Parlamentben elfoglalt helyei szerint számítanak a szavazatok, hanem azt is figyelembe kell majd venni, hogy az adott szavazatok az Unió összlakosságának mekkora hányadát képviselik.

Az Európai Unió bővítésével kapcsolatosan számos nézet s ezek eltéréseiből számos vita alakult ki. A legfontosabb kérdés, hogy vajon a bővítésnek kell-e előbb megtörténnie, és ezt kövesse-e az intézmények reformja, vagy előbb alakuljanak át az intézmények és csak ezután kerülhessen sor új tagok felvételére.

Nyilvánvaló, hogy mindkét megoldásnak vannak előnyei és hátrányai. Ha az új tagok részt vehetnek a reformfolyamatban, beleszólhatnak a parlamenti, tanácsi helyek szétosztásába, maguk is alkotó részesei lehetnek az új Európa kialakításának, akkor nagyobb az esélye annak, hogy konszenzuson alapuló, működőképes rendszer jöjjön létre. Ugyanakkor a csatlakozási kérelmet benyújtott államok belépésével az intézményrendszer működtetése lehetetlenné válna. Nagy kérdés, hogy milyen irányú legyen a továbbfejlődés. Ha ütőképes, hatékony szervezetrendszer kiépítése mellett döntenek a tagállamok, akkor ez a legitimáció szintjét csökkenti; ha centralizált szervezetet hoznak létre, akkor a helyi és regionális érdekek sérülnek. Ha viszont áttekinthető, ellenőrizhető, demokratikusan működő szervezetrendszer mellett döntenek, a cselekvési lehetőségek válnak mind időben, mind térben korlátozottá; a decentralizált szervezetrendszer szintén a hatékonyság ellen hat.

A századfordulón működő döntési mechanizmusok a hatásköri és illetékességi problémák tömegét vetik fel. A szervek többsége túlterhelt, a bürokraták száma egyre nő, a szervezet hatékonysága ezzel együtt csökken. Az Unió, a tagállamok és a tagállamon belüli regionális-helyi igazgatási szervek közötti munkamegosztás rendjét nem lehet a hatályos szerződések alapján egyértelműen meghatározni. A Római Szerződés és kiegészítései, módosításai, az ezekből fakadó bírósági ítéletek szövevényében kiigazodni szinte lehetetlenség. A jövő 27 tagállamból álló Európai Uniója kormányozhatatlanná válhat, az újonnan csatlakozó államok pedig nem lesznek képesek a csatlakozáskor vállalt feltételek teljesítésére, ha nem teremtődnek meg az áttekinthető szabályozás feltételei. Mindezek megalapozottan vethetik fel az integráció lazításának, a folyamatok lassításának és a helyzet stabilizálásának gondolatát.

Egyes politikai nézetek szerint az Unió továbbfejlődésének lehetséges variánsa a tagállamok közös föderációs államszervezetének kiépítése és szövetségi alkotmány elfogadása. Ebben az esetben a szervezeti-intézményi hatáskörök alkotmányosan, legitim módon rendezhetők lennének, a különféle szintek közötti munkamegosztás is szabályozhatóvá válna. A föderatív állam létrehozása azonban a tagállamok részéről a szuverenitás feláldozását jelentené.

Más gondolkodók azt mondják, hogy a mostani, elmélyített szabadkereskedelmi övezet fokán nincs már továbbfejlődési lehetősége az Uniónak. Ezen a ponton véget ér a gazdasági integráció, politikai integrációra pedig nincs szükség. Harmadik útként felvethető, hogy kiválasztott tagállamok képeznének egyfajta belső magot az Unión belül, ahol akár a politikai egység is megvalósítható. Az e körbe nem tartozó tagállamokkal lazább lenne az együttműködés. Végső esetben az is elképzelhető, hogy az Európai Unió – mint politikai alapját vesztett, korszerűtlen képződmény – ebben a formában nem tartható fenn. Az Európai Unióhoz vezető út első lépései a két politikai tábor szembenállásából fakadtak; lehet, hogy a szembenállás, a gazdasági ellenség megszűnésével az Unió is elveszíti létjogosultságát.

Arra sem tud az Európai Unió századvégi modellje választ adni, hogy miként tud majd a teljes európai térség gazdasági problémáival megküzdeni: a munkanélküliséggel, a fejletlenebb régiók egyensúly-hiányaival, a felzárkóztatás tőkeigényével – az ilyen problémák kezeléséből a fejlettebb részeken jelentkező társadalmi feszültségekről nem is szólva. A 15 tagállamon belül sincs egyetértés a jövőt illetően. Ismét felerősödtek a nemzetállami önállóságot pártoló, vagy legalábbis a már elért integráció-fokot továbbmélyíteni nem kívánó vélemények.

A Nizzai Kormánykonferenciától sokan azt várták, hogy e kérdésekre egyértelmű válasz születik és megmutatkozik az európai összefogás ereje. Ez egyelőre még várat magára.  

Az olvasás

A könyvek

Mutasd meg könyvtáradat...

A közkönyvtárak

A szakkönyvtárak

Az iskola-könyvtárak

Könyvesboltok

Könyvszigetek

Könyvesfalu

Köszönjük a látogatást! Thanks for visit!