|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Támogatásod? |
Interjú Pártos FerenccelA Változó Világ interjú-gyűjteménye | Életrajzok | Légy hős! | Pályázatok | Történelem | Életmód | Földrajz | Kultúra | Mesterségek | Tudományok
Egyéni keresés
|
Verseny döntsön a pályázók között Pártos Ferenc, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal elnöke |
|
|
- Egy személyes kérdés: mi vesz rá valakit, hogy a Közép-európai Egyetem dékáni posztja után egy ilyen politikai állást elvállaljon? - Gazdasági technokrata vagyok, nem politikus. Egész életemet a versenyszférában, külföldi vállalatoknál töltöttem, új vagyok a közigazgatásban és teljesen idegen a politikában. Ez nem politikai állás és nem is szabad, hogy az legyen. A politika rövid ciklusokban működik és gondolkodik, a kutatás-fejlesztés pedig hosszú távon. Az NKTH ugyan – mint tucatnyi más háttérintézmény – kapcsolódik a kormányhoz, de mégsem része a kormányzatnak. Alapvetően szakmai megbízatásként végzem a feladatomat, és csak abból a szempontból érzem, hogy politikai felelősség is terheli a területet, hogy közforrásokból származó pénzekről is döntünk. Érzem a súlyát és a felelősségét annak, hogyan használjuk fel és kezeljük az Innovációs Alapban lévő forrásokat. Az idén az alapban 46 milliárd forint van, ennek a fele a vállalkozások által fizetett innovációs járulékból, fele pedig a költségvetésből érkezik, valamint ez évben még hozzájött 10 milliárd forint, amelyet a korábbi évek innovációs maradványából szabadítottak fel. - A magyar GDP egy százaléka jut kutatásra és fejlesztésre, az unió pedig 3 százalékot szeretne elérni. - Jelenleg az EU-ban az átlag a magyar költés duplája, még úgy is, hogy az utóbbi években az újonnan jövők lehúzták ezt az arányt. Az éllovasok a skandinávok, a finnek, a svédek 3,5–4 százalék közötti szinttel. Az uniós cél ráadásul az, hogy 2010-ig a k+f-re költött pénz átlagosan elérje a GDP 3 százalékát, de ez a jelenlegi folyamatok alapján láthatólag nem fog teljesülni. Úgy látszik, Európa – néhány országot kivéve – leszakad a világ technológiai éllovasaitól, amelyek többsége Ázsiában van. Magyarországon ma a teljes magyar k+f összeg mintegy 240 milliárd forint, ebből a hivatalunkra az idén 56 milliárd jut. Az arányokat és az öszszegeket tekintve valóban szerényebbek a lehetőségeink a többi európai országénál, mégis meg kell próbálnunk ezen eszközökkel is ösztönözni az eredményes kutatásokat. - A 240 milliárd első hallásra rengeteg, de ha az eredményeket nézzük, akkor az az oldal kevésnek tűnik. - Erre mondhatom azt, attól függ, honnan nézzük. Való igaz, látványos magyar fejlesztések az utóbbi években ritkán születnek. Eredményességben most is leginkább a régi nagyjainkra számíthatunk, mint például a magánszférában a Richter Gedeonra vagy a most már a kutatás-fejlesztésben óriásnak számító Audira, illetve jó néhány egyetemi kutatóközpontra. Tehát vannak eredmények, de kevés az új szereplő e területen, illetve borzasztóan csekély a Magyarországon beadott szabadalmak száma. Van olyan nagy egyetem, ahol három év alatt kettőt adtak be, miközben egy közepes egyetem Európában évente 30-40-et is regisztráltat. Tehát ezen a területen is jóval alatta vagyunk az uniós átlagnak. Pedig a 20. század első harmadáig sok területen a világ élvonalában voltunk, híres volt az, amit mi úgy hívunk, a magyar szürkeállomány. Ma az egészet tekintve ez inkább csak önmítosz. Persze ha az egyéni teljesítményeket nézzük, akkor vannak remek, világszínvonalú kutatóink. - Korábban jobb volt a helyzet a kutatás-fejlesztésben? - Korábban – a múlt század első felében – lassabb volt az ipari újítás terjedése és elavulásának ideje. Mára maga a technológia lett a gazdasági fejlődés húzóereje, napjainkban az határozza meg egy ország fejlettségét, hogy ebben milyen aktív. Másrészt eddig kevésbé volt dinamikus a nemzetközi rendszer. Korábban nem lehetett gyorsan és könnyedén az élbolyba tartozókat leszorítani. Németország, Japán és az USA szinte egy évszázadon át meghatározók voltak a technológiai fejlődésben, most pedig Finnország, Svédország, Dél-Korea, Szingapúr vagy Izrael – tehát relatíve kis gazdaságú országok – az új kutatói bázis. Ezek egy-két évtizede még szinte sehol nem voltak, hirtelen ugrottak az élbolyba. Ez azt bizonyítja, hogy tudatosan és a legjobb kutatókat megszerezve tíz-húsz év elég a kiugráshoz, de ugyanilyen gyorsan le is lehet szakadni. Sajnos mi jelenleg a nemzetközi innovációs indexen az utóbbiak közé tartozunk. - Mi kell ahhoz, hogy valaki szinte a semmiből az élre ugorjon? - Ez a legfontosabb és legnehezebb kérdés, amelyet az elnökségem alatt szeretnék megválaszolni. Egy biztos, ezeket a kis – és érdekes módon sokszor geopolitikailag eléggé elszigetelt – országokat – mint például Dél-Korea, Írország, Izrael vagy Finnország és Szingapúr – figyelemmel kell kísérni. - Ezek meglehetősen különböző országok… - Valóban, ahány ország, annyi eset, de az biztos: ezek a kis országok nagyot dobbantottak. Mi ezeket nem tudjuk utánozni, de azt megcéloztuk, hogy ne szakadjunk le az élvonaltól és legyen két-három iparágunk, amely kiugró eredményeket képes produkálni. Két-három csúcstechnológiai területünk van. Mindig kérdezik, melyek ezek, de erre nem válaszolok, mert nem egy hivatalban kell kitalálni, mely szakterület legyen a magyar sikersztori. Nem szeretnék az egykori Országos Tervhivatal szerepébe kerülni. Nem szeretnék olyasmit mondani, hogy mondjuk most ne a vas és az acél, hanem például a gyógyszeripar országa legyünk… Nyilván vannak adottságaink, és éppen az említett gyógyszeripar területén nagyon jól állunk. De nagy a fejlődés nemzetközileg is, nálunk is a nanotechnológia egyes területein, a biomedicina vagy a fizika területén vagy pl. az autóiparban, és a mezőgazdaság egyes ágaiban. A kiemelt, nagy összegű új pályázatainkkal a komplexen átgondolt jövővel rendelkezőket szeretnénk segíteni, hogy kialakuljanak a hazai csúcstechnológiai területek. - Miért nem vagyunk nemzetközileg versenyképesebbek? - Ennek egyik oka a rövid távú előnyök intézményesített rendszere. Mindenkinek szüksége van forrásokra, és majdnem mindenki ki is harcolja azt. Az elmúlt évtizedek rendszere a források kilobbizására, így annak elaprózására épült. A felsőoktatási intézmények többsége mindig kapott valamit, és ezzel az ország méretéhez és gazdasági erejéhez képest túl sok egyetem és túl sok ilyen-olyan kompetencia- vagy tudásközpont jött létre. Csak regionális egyetemi tudásközpontból fenntartunk 19-et. Van összesen 29 állami és 40 valahány magánegyetemünk, természetesen ebben a rendszerben a többségük alulfinanszírozott. Ahelyett, hogy azt mondaná valaki: kérem, Szingapúrban három egyetem van – ötvenévesek sincsenek –, de mind a három benne van az első húszban a nemzetközi ranglistákon. Magyarországon a 29 államiból egy sincs az első 200-ban, tehát hagyjunk meg csak hatot vagy nyolcat. Vagy legalább legyen – mint a németeknél – hat-nyolc kiemelt színvonalú és kiemelten támogatott csúcsegyetemünk. Sok okunk lenne ezt megtenni, hiszen miközben felduzzadt a felsőoktatási intézmények száma, csökken a jelentkező diákoké. Az egyetemek versenyeznek a gyengébbnél gyengébb szakokkal a diákokért, s ezeknek a diplomáknak sokszor piaci értéke sincs, de ezt a hallgatók még nem tudják, négy-öt év, mire kiderül. Ráadásul a hallgatók már mehetnek külföldi felsőoktatási intézménybe is, a költségek alig különböznek. Most nyílik meg az európai egyetemi piac – lassan leáldozik a nemzeti egyetemek korának, s ennek súlyos anyagi következményei lesznek a legtöbb gyengébb intézményre nézve. Mindezeket átgondolva kellett lépnünk, így az új pályázati rendszert arra építettük, hogy kevesebb intézmény kapjon, ám ha kell, akkor a korábbinál jóval nagyobb összeget, viszont legyen nemzetközileg is érzékelhető eredménye. Luxus egy ilyen országnak a kutatási pénzeket alulfinanszírozott tömegintézmények működési költségeinek pótlására felhasználni. - Ezt eddig nem ellenőrizték? - Sokszor nagyon nehéz az ellenőrzés, mert a kutatás a tanszékeken folyik, és a kutatást végzők az ott dolgozók. A pályázati forrásoknak nem a tanszék mindennapos szakmai munkájának elvégzését kell támogatniuk, és ez korábban gyakran összemosódott. Nekünk most az a feladatunk, hogy megjelöljük azokat a referenciapontokat, amelyek segítik a finanszírozás szétválasztását. Az új rendszert még az idén nyáron elindítjuk. Az ellenőrzésünknek arra kell épülnie, hogy a helyszínen külső szakértők megállapítsák, a kutatás és a fejlesztés a pályázatban leírt céloknak megfelelően folyik-e, és ha igen, milyen hatékonysággal. A pályázatok sikeressé tételének követelménye tehát a gazdaságpolitikailag is fontos kutatások megtalálása, a pénzek célnak megfelelő felhasználásának folyamatos ellenőrzése, valamint a források szétaprózásának megakadályozása, illetve néhány csúcstechnológiai központ felfejlesztése. Eddig általában a szakmában mindenki egyetért velem. A csodálkozás akkor kezdődik, amikor megkérdezik, melyek lesznek ezek, és én azt mondom, nem tudom, mert ez nincs előre kijelölve. Magyarországon szokatlan gondolat, hogy ne legyen meg előre a győztes. Ugyanis azt szeretnénk elérni, hogy verseny döntsön a pályázók között. A lépcsőzetes kiválasztásra azért van szükség, mert induláskor még nem látszik, hogy például tíz korszerű és kiválónak tűnő kutatásból melyeknek lesz létjogosultsága, melyek tudnak kiugrót létrehozni három-öt év múlva. - Hogyan tudja segíteni az NKTH az ország technológiai fejlesztését? - Önmagában ez nem megy, nem mondjuk azt: képesek vagyunk az országot rávenni arra, hogy átugorjon egy technológiai szakadékot, ehhez egységes politika kell. Ennek egyik része az innovációs politika, amely lehet a húzóerő, de nem önmagában. Az a tény, hogy az uniós átlaghoz képest csökken Magyarországon a mérnöki diplomák száma, helyette azonban a sztárolt területeken túlképzés van, jelzi, szükség van az oktatáspolitika reformjára. Ez érvényes a középszintűekre is. Mi ebben azzal veszünk részt, hogy van olyan pályázatunk, amellyel nagyon sok kisebb összegű ösztöndíjat adunk diákoknak, fiatal kutatóknak, doktoranduszoknak, hogy utazzanak, kutassanak, konferenciákon vegyenek részt.
|
| ||||
X |
Hirdetés X |
– ...Ha a háború véget ért, talán hasznára lehetünk a világnak. – Valóban azt gondolják, hogy akkor hallgatni fognak magukra? – Ha nem: tovább várunk. Átadjuk a fejünkben őrzött könyveket gyermekeinknek, s majd ők várnak tovább... De nem kényszeríthetjük az embereket arra, hogy meghallgassanak. Maguknak kell rájönniük, ha majd egyszer elkezdenek gondolkodni, s kérdéseket tesznek fel: miért is robbant fel a világ alattuk? Egyszer csak eljön az ideje. – Hányan vannak maguk? – Sok ezren az elhagyott utak és sínek mentén.... Figyeld a Változó Világ Mozgalom blogját ! |
Kapitány – Szomorúan figyelem, hogy a demokrácia Európában válságban van. Professzor – Inkább a demokrácia Európában honos modellje van válságban, éspedig mélyülő válságban. Doktor – Láttunk mi már valóságos és mondva csinált válságok szűnni nem akaró mélyülését. Mester – Az igazi probléma, kedves barátaim, az, hogy ez a modell akkor is rossz, ha éppen nincs válságban. Doktor – De mit kell érteni európai modell alatt? Kövesd a négy barát beszélgetéseit ! |
|
X |
CHANGING WORLD | LE MONDE CHANGEANT | СВЕТЪТ В ПРОМЯНА
|
|
|
1995 óta
|
|
2001 óta |
|
1991 óta |
|
1992 óta |
|
Az idők kezdete óta |
|
Az idők kezdete óta |
© Változó Világ, 2023 |