Alekszandar Gjurov a budapesti Bolgár Kulturális Intézet régi munkatársa, aki 1976 óta számos munkát publikált mindkét nyelven és mindkét országban a két nép évszázados kapcsolatairól, meg a magyarországi bolgárokról. Most nagyobb összefoglalást adott ki a 11 évszázados magyarországi bolgár jelenlétrõl. Azért 11 évszázados, mert a magyar honfoglalás elõtti erdélyi bolgár uralommal kezdte a munkát. A rövid bevezetõ után a 2. fejezet ezt a korai idõszakot tárgyalja, nagyjából Krum kán korától kezdve. A bolgár uralkodók névsorából ismert Dulo nemzetséget a nálunk Gyula néven ismert családdal azonosítja, az Anonymusból ismert Glad unokájának tekinti a történeti személyiségként ismert Ajtonyt. A Dulo-nemzetség proto-bolgár, vagyis bolgár-török etnikumú. A 3. fejezet a katolikus térítés kezdeteit mutatja be a bolgárok körében, amely 1365-tel kezdõdik, amikor Nagy Lajos egy idõre elfoglalja Vidint. Ekkor indul meg a Magyarországra telepedés elsõ hulláma, ez összefügg az oszmán hódítás kezdeteivel, amikor Konsztantin és Fruzsin bolgár elõkelõk is magyar területre menekülnek. A bolgárok Szentendréig jutottak el. Különösen fontos volt az erdélyi ferencesek tevékenysége, amelynek az itteniek házi krónikáiban is nyoma van. A tridenti zsinat után a katolikus térítés nagyobb lendületet kapott, de ez már a fejezet korszakhatárán túl volt. A 4. fejezet a második betelepedési hullámot tárgyalja, amely az 1688-as csiproveci (Csiprovci) felkelés bukásával indult. Errõl a XVIII. századi Erdély történetét bemutató magyar munkákból is sokat tudunk. Az a ferences Eugen Fermendzsin, aki a XIX. században igen sok forrást publikált a délszláv történelemrõl, a Bánátba települt bolgárok leszármazottja. Mária Terézia 1744-ben kiváltságlevelet adott az idetelepült paulikiánusoknak, 1811-ben pedig I. Ferenc Vinga községnek. Éppen a Mária Terézia-féle kiváltságlevéltõl számítja Gjurov a második hullámot. Az 5. fejezet a nemzeti öntudat megtartását viseli címében, itt a Magyarországon belüli bolgár migrációról esik szó. Elsõsorban Erdély területét érintette ez. I. Lipót 1700-ban adott kiváltságlevelet a bolgároknak. Alvinc volt a bolgár telepesek egyik fontos központja. Itt készült az alvinci ferences krónika. A szerzõ részletesen felsorolja a községeket, amelyekben bolgárok telepedtek le, még Pozsega megyében is akadt három falu. Persze felületes ismeretek miatt sokszor szerbeknek nevezték a bolgárokat. Itt esik szó Kossuth egyik harcostársáról az emigrációban, Dunyov Istvánról, aki ugyancsak bolgár származású volt. Ljubomir Miletics akadémikus, a nyelvész és etnográfus sokszor járt itt személyesen, hogy a bolgár lakosság helyzetét tanulmányozza. A 6. fejezet a betelepedés harmadik hullámával foglalkozik, ez érdemben a minõségi kertészkedést idehozó bolgár kertészek tevékenységét jelenti, a XIX. század második felétõl kezdve. Gjurov részletesen tárgyalja, megint községenként a bolgár telepeket, de azt is, melyik bolgár területrõl kerültek ide. A két világháború közt Budapesten bolgár ortodox egyházközség is alakult. A második világháború alatt bolgár antifasiszta bizottság mûködött. A háború végén a magyarországi bolgárok jó része hazatért, ezt külön repatriációs bizottság szervezte. A pártállami idõket a szerzõ erõs bírálattal tárgyalja. Az itt maradt bolgár kertészeket kulákokká nyilvánították. A két állam ekkor kötött egyezményt a kettõs állampolgárságról. A fõváros adott telket egy bolgár kultúrház felépítéséhez. 1948-ban a hatóságok érdeklõdtek három bolgár pap iránt, de kiderült, hogy kettõ párttag, tehát megbízható. A budapesti bolgár iskola mellett Miskolcon és Pécsett is mûködött ilyen iskola, de ezeket 1968-ban, illetve 1970-ben pénzhiány miatt bezárták. Az új budapesti bolgár iskola alapkövét II. Szimeon helyezte el nem hivatalos itteni látogatása alkalmából. A könyv megírása idején persze nem lehetett még tudni, hogy 2001-ben õ lesz a bolgár miniszterelnök. Az utolsó, 7. fejezet az új, szabad ezredév kezdetének a helyzetét vázolja röviden, és közli a bolgár önkormányzatok elnökeinek a nevét. Hangsúlyozza az új körülmények között az értelmiség növekvõ szerepét. Budapesten már bolgár tudományos intézet is mûködik, és Haemus (ez a Balkán ókori görög-latin neve) címen kétnyelvû, bolgár–magyar folyóirat jelenik meg rendszeresen.

Alekszandar Gjurov roppant széleskörû kutatás alapján írta meg ezt a munkáját. Impozáns összefoglalás, ha a 2. fejezet egyes megállapításaival nem is lehet egyetérteni.

Niederhauser Emil Clio 2002/2.